Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-20 / 6. szám
1912. január 20. EGER, (6. sz.) 3 árát a vevőtől fölveszi, az állatról szóló marhalevelet a vevőnek nyomban átadja; azzal azonban nem törődik, hogy átiratja-e a vevő a marhalevelet a saját nevére, avagy tovább árulja az állatot ? És ez a vásári szokás a melegágya a kupeckedés fejlődésének. Az alispán a múlt év elején tett ugyan már intézkedést a marhalevelek lebélyegzése és igy a kupeckedés meggátlására nézve, ámde az eddigi tapasztalatok szerint a kupecek káros működését az állatorvosilag megvizsgált állatok marhaleveleinek lebélyegzése nem volt képes teljesen meggátolni, bár észrevehető, hogy a vásári felügyelet ezáltal való intenzivebbé válása a kupecek működésére zavaróan hatott; különösen a vásárokon kívül nem mertek oly sok állatot összevásárolni. A bélyegzés előnyös volta tehát kétségtelen, már csak azért is, hogy az állatorvosilag meg nem vizsgált állatok marhalevelét a vásárokon át nem Írják és igy a ragadós állatbetegségeknek más községbe való elhurcolása csaknem teljesen ki van zárva. Hátránya is vau ugyan ennek a lebélyegzésnek, és pedig az, hogy a nagyobb felhajtások alkalmával torlódást okoz és az ellenőrző személyzet szaporításával jár. Ámde ezek olyan kisebb jelentőségű nehézségek, amelyek kellő begyakorlás által rövid idő alatt teljesen kiküszöbölhetők. Hogy a kupecek káros működését hatályosan megakadályozhassák a hatóságok, az elrendelt marhalevél-lebélyegzésen kívül a vásári marhalevél-kezelést kell olyan módon megváltoztatni, hogy a kupecek névtelenül egyáltalán ne dolgozhassanak. Az alföldi vármegyékben (Hajdú, Bihar, Békés) az a gyakorlat, hogy mikor valaki eladja az állatját, annak marhalevelére a vevő feljegyzi a nevét és ó maga, az eladó Íratja át a vevő nevére a marhalevelet, mely után az állat árát fölveszi. Ezekben a vármegyékben nincs is kifejlődve a kupeckedésnek az a káros formája, mely nálunk szerte dívik. A kupeckedés teljes megszüntetése céljából az alispán most a következőket rendelte el: 1. A községek (városok) lakosságának a legszélesebb körben tudomására hozandó, hogy vásárokon már saját érdekében is, az eladó tartozik a marhalevelet annak a nevére átiratai, aki az állatot tőle megvásárolta. Az eladó az ő nevére szóló átiratlan marhalevelet senkinek kezébe ne adja. Ezen intézkedés előnyére a lakosság kitanitandó. 2. A marhalevél-kezelők utasitandók, hogy vásárokon az átírás végett beszedett marhalevelek kiosztásakor mindig a marhalevél első oldalán levő eladó nevét szólítsák, ne pedig, mint eddig szokásban volt, hogy a marhalevél hátlapjára feljegyzett vevő nevét kiáltották ki. 3. Utasitandók a marhalevélkezelők, hogy vásárokon a már általuk átirt marhalevélre csak olyan egyénnek adjanak uj marhalevelet, akit ők személyesen ismernek, vagy akik magukat hitelesen igazolni tudják. Kiadandók ily marhalevelek azon rendszerint ismert állatkereskedőknek, akik az állatokat a vásárról a vasúton szállítják el legtöbbnyire Budapestre és Bécsbe. Ezen intézkedés a kupecek működését teljesen lehetetlenné teszi, mert az általuk megvett állatot tovább eladni ugyanazon a vásáron nem tudják, mivel uj marhalevelet nem kaphatnak. Ha pedig valaki Üzletszerűen akar kupeckedéssel foglalkozni, akkor iparigazolványt kénytelen váltani, melynek alapján magát igazolva, kaphat uj marhalevelet; de viszont az ily kupec működése már nem titkos és mint rendes, ismert kereskedőé, nem is káros. 4. Utasitandók a marhalevél-kezelők, hogy vásárokon csakis oly marhalevelet Írjanak át, melyen az állatorvosi vizsgálatot igazoló dátu- mos bélyegző rajta van. 5. Utasítom az elsőfokú állategészségügyi hatóságokat, hogy mindazon esetekben, midőn tudomásukra jut az, hogy adás-vétel történt a nélkül, hogy a marhalevél átírásáról gondoskodás történt volna, akkor úgy az eladót, mint a vevőt 200 koronáig terjedhető pénz- büntetéssel büntessék. Ezen intézkedések pontos végrehajtása által elérhető lesz, hogy az állatvásárlásoknál az áralakulások nem lesznek irreálisak, továbbá, sok költséges per lesz elkerülhető. A főszolgabíró urak kötelességévé teszem, hogy a községi elöljáróságok utján kellő módon oktassák ki a lakosságot a rendeletben foglaltakra nézve, úgy, hogy a vásárokon már mindenki tudja a marhalevél-átírásokra vonatkozó rendszabályokat. Ezt a rendeletet, a megyénkbeli vásárokat látogató szomszédos megyék lakosságának tájékoztatása végett, a szomszédos megyék alispánjainak is megküldötte az alispán. A hét. A zsidók történetéről irt kritikánk általánosan tetszett. Kovács Pius dr. jól állapította meg a diagnózist: aki idegenből jön, azt támogatjuk. Előlegezzük a bizalmat és megjárjuk, míg az itthoni kulturális ügyek, törekvések támogatásától húzódozunk. Erre vonatkozóan a következő levelet vettük: Tekintetes Szerkesztő Úr! B. lapja f. hó 17. számában Kovács Pius dr. tanár úr nagyon okos kritikát irt Király Pálnak A zsidók története című színházi előadásáról. Meg kellene azt szívlelni Eger minden intelligens lakosának. Mert csakugyan bosz- szantó, hogy itten, ahol magas színvonalon álló intézményeink állandóan terjesztik az igazi tudományt és jóerkölcsöt, nevelik az Ízlést és belátást, elegendő megütni a reklám nagy-dobját és bármilyen csepűrágó kóklerkedésére tolong úgynevezett intelligens közönségünk. A Király Pál előadása hamis, tudománytalan, megtévesztő előadás volt. A kultur- emberiség legdrágább közkincsének, a Bibliának az adatait forgatta ki. És ezt úgy hirdették, mint tudományos előadást. Tessék meggondolni, hogy ha tudományos intézményeink, jótékonysági, vagy művészeti egyesületeink a legnemesebb egri érdek felkarolására adnak is elő igazán tudományos, vagy művészeti előadást, közönségünk bizony nagyon gyéren látogatja. Ne essék zokon a tekintetes Urnák, de ebben a dologban nagyon hibáztatom az egri sajtót. Újságjaink minden kritika nélkül közölték Király Pál reklám-tudósí fásait. Mit tudom én, miért? Pedig annak az előadásnak a bevétele csinos kis summa volt. És ráfért volna jótékonysági egyesületeinkre. Jó lenne, ha okúinának egri újságjaink és nem jáiulnának közönségünk megtévesztéséhez még jóhiszemüleg sem. Mert az nem vigasztalás, hogy egy tapasztalattal gazdagabbak lettünk; de a tapasztalatokat nem értékesítjük és akik kihasználnak, mindig — a markukba nevetnek a naivságunkon. Maradtam a tekintetes Szerkesztőségnek Eger, 1912. jan. 18. tisztelettel Magyar János. Nem keressük, hogy a levél írója valóban Magyar János-e, vagy nem. De az bizonyos, hogy igaza van. Igaza van még abban is, hogy a sajtó szintén hibás a dologban. Persze,, csak részben van igaza. A dolog t. i. úgy áll, hogy a sajtó is kénytelen előlegezni egy kis bizalmat. Mi például ezt nagy tartózkodással tesszük, de meg kell tennünk. Ha például Pintér Imre „fehér kabaré-est“-et hirdet, mi oda tesszük, hogy ő mondja, nem mi mondjuk ; vagyis nem vállalunk érette felelősséget. Ezen csak egyféleképen lehetne segíteni a sajtóra vonatkozó tekintetben; úgy, ha minden lap tartózkodó álláspontra helyezkednék, vagy megfelelő díjazással közölne — (nem reklám-cikkeket, hanem) egyszerű hirdetést. A hirdetés-szerű közléssel a közönség is tudná, hogy hányadán van. És aki becsapódnék, csak magára vethetne. * Egyház-gyalázás. A magyar katolicizmus a gyámoltalanságig türelmes. Szinte megszoktuk a katolikus házak asztalán látni azokat az országos lapokat, amelyek mindig ütnek rajtunk, amikor csak lehet. Sőt ha máskép nem megy, koholt eseteket, alaptalan rágalmakat is kihasználnak erre a célra. És a magyar katolikusok támogatják ezeket a lapokat, előfizetnek reájuk . . . Most azután kezdik a vidéki lapok, sőt lapocskák is. Van például Hevesen egy újság, a „Heves és Vidéke", amelyről legutóbb volt szó ebben a rovatban azért, mert hetekig ez volt a lap cime alatt: „Nyirbálásért felelős: Nagy Olló“. Akkor levették ezt a sajtó-törvénybe ütköző kitételt és Adler József szerepel rajta mint laptulajdonos’. A szerkesztő most is a nagy olló ugyan, amely legutóbbi számában kőnyomatosból közölt vezércikket. Ez a cikk következőképen beszél a többek között: „Van egy főpapunk, aki már eljutott az indexre kerülés magaslatáig. Főpapoknál — ha idáig jutnak — ez a csúcsa mindennek. Innentől már csak lefelé vezet ut kenetes, ostyákba burkolt áligazságok között. Sokan vannak — ó, nagyon sokan, — akik meghunyászkodtak az első csapásra, amely Róma felől suhintott feléjük és alázatosan összehuzódva, keresztet vetve, szépen letérnek a magasba vivő ösvényről évezredes hazugságok kedvéért.“ így ír tovább is ez a lapocska a — kőnyomatos után. Lehet, hogy Adler József laptulajdonos ur el sem olvasta a cikket; lehet, hogy elolvasta, de tetszett neki a hang, a gondolat, hogy a kereszténység „évezredes hazugságokéra épült. És mit szólnak vájjon Hevesen és vidékén a katolikusok? Bizonyára semmit! Aki arcul - verte őket, annak — előfizetés alakjában tovább is adóznak. * Benne vagyunk a farsangban. De nem vagyunk benne a mulatságokban. Pénzetlen a világ; minden drága és igy nincs az embereknek kedve ahhoz, hogy mulassanak. Persze, hogy pénzetlen a világ! Persze, hogy drága minden! De az emberek még drágábbá tesznek mindent. A folyton változó „náj módi“ borzasztó pénzbe kerül; a családapákat egy félévre koldussá teszi egyetlen bál. És még sem okulnak az emberek; még sem gondolják meg hogy — fényűzés nélkül is lehetne tisztesen mulatni. És jobban lehetne mulatni. A katolikus, illetve általában a jó sajtót tettel kell támogatni, nem szóval. Nemtörődömséggel még sohasem nyertek csatát. A közönyös nembánomság még a legjobb ügyet is el- erötleniti.
