Eger - hetente kétszer, 1912

1912-06-01 / 44. szám

2

EGER. (44. sz.)

1912. junius 1.

ezer koronát tennének ki évenkint, mely tandíjakból, államsegélyből és esetleg a város szubvenciójából nyerne fedezetet. A terv teljesen elfogadhatónak látszik.

A vármegye közgyűlése. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága a jövő hétfőn, junius hó 10-én, délelőtt 10 órakor Kállay Zoltán dr. valóságos belső titkos tanácsos, főispán elnöklete mellett rendes évnegyedes közgyűlést tart a vármegye székházának nagytermében.

Az élet mélységeiből.

— A májusi esküdtszéki ciklus. —

Valljuk meg őszintén, hogy a társadalommentés és világjavitás érdekében egyre-másra alkotott intézményeink közepette, szépen virágzanak, sőt ijesztő módon szaporodnak a cégéres bűnök, és velük együtt növekedik a bűnösök száma is.

A bíróságok alig győzik a dolgot; az Ítéletekről vezetett statisztika szinte hihetetlen számugrásokat mutat és hogy ezt illusztráljuk, néhány adattal szolgálunk: az ember élete ellen elkövetett cselekményekért például 1882-ben 797 vádlottat Ítéltek el nálunk, Magyarországon, 1908-ban már ez a szám 1065-re emelkedett; rablásért és zsarolásért az említett két évben 440 és 521 Ítélettel számol be a statisztika. Vagy talán százalékokkal divatosabb az illusztrálás? Ezt is megtehetjük. A lopások száma az utolsó évtized átlagában 24%-kal, a sikkasztásoké 13'4%-kal, a csalásoké 58%-kal emelkedett!... És ugyan tudunk-e csak egyetlen olyan esküdtszéki ciklusról, amelynek ne lett volna letárgyalandó bunlajstroma?

Nem mi mondjuk, egy szociológus mondja, hogy: „a mai társadalom a béke és a jobb boldogulás reményében hadat üzen különféle maleficiumoknak. A háborúnak, a párbajnak, az alkoholnak, a gyermekpusztuláshak, a tüdővésznek, a vérbajnak. De nem egyetlen, őszinte, egységes és mindennel leszámoló rohamot intéz a gonoszok emez endori tábora ellen, hanem egyenkint akar leszámolni velük. Döntő ütközet helyett szakadatlan, de elszigetelt, apró csatározásokkal fecséreli erejét és nem látja be, hogy az ellenség, amely ellen küzd, tulajdonképpen mindig egy, csak a neve más. Hívhatjuk alkoholnak vagy kivándorlásnak, egykének vagy tuberkulózisnak, háborúnak vagy párbajnak, az igazi neve mégis csak egy marad: az elkorhadt világrend“. . .

Hát az igaz, hogy a százfejü ellenségtől úgy lehet a legegyszerűbben megszabadulni, ha egyenesen a gyomrának megyünk és nem a száz fejétől igyekezünk megfosztani egyenkint és külön-külön minden egyes nyakát. Hanem hát hol találhatjuk föl ezt a bizonyos — gyomrot?

Idézett szociológusunk ezt nem jelölte meg, és igy, bár tudjuk, hogy a „korhadt világrend“ a valóságban nem egészen javíthatatlan, mert hiszen sokszor reparálták már sikerrel is, siker nélkül is (most is ezen fáradoznak a — szabadgondolkodók !) — egyelőre mégis csak egyenkint kell megbirkóznunk a felvetődő társadalmi bajokkal és addig is, mig az összes bajok gócpontjára ráakadunk, egyenkint csapkodjuk le — ha tudjuk — a sárkányfejeket.

Egyik leguagyobb bajunk, kétségkívül, a bűntetteknek nagy sokadalma. Ezeknek a csirái éppen úgy tenyésznek a társadalomban, mint a tífusz, vörheny, kanyaró és a többi más fertőző betegségeké. A nekik kedvezőtlen időben csak lappanganak, de mindjárt járványosán lépnek föl, ha a környezetben táplálékra találnak. És ezeket a táplálékokat köny- nyen és bőven kapják a társadalomellenes, ártó bűncsirák azokból az ellenőrizetlen beszédekből és írásokból (legtöbbnyire a világjavitó újságokból), amelyek mindent legazembereznek, sárbatipornak és legyaláznak, aminek tekintély, erkölcs, vagy vallás a neve. Az ilyen beszédekből, vagy írásokból a gyönge itéletü művelt elemek is mérget szívnak magukba, mely a lelkűket mételyezi; a tanulatlan, a csak indulataik által vezetett, erőszakra, bűnre anélkül is hajlandó lelkek pedig azonnal erőre kapnak és cselekvésre izgulnak, még akkor is, ha ártó indulataikat azelőtt a börtön, meg az akasztófa félelme féken tartotta.

Ezeket a destruktiv beszédeket és írásokat kellene korlátokba szorítani valamiképen és mindjárt kevesebb lenne a bűn, a bíróságok dolga és az esküdtszékek tárgyalási napja.

Az egri esküdtszéknek ugyan most úgynevezett „jó“ ciklusa volt. Nem nagy bűnök felett kellett ítélkeznie és főleg nem volt sok a bűntettesek száma. Mindössze csak Tari Lajos Taron lakó földműves legény bűnügye (féltékenységből rálőtt a menyasszonyára, Balog Máriára és ennek bátyjára, de csak könnyebb sérüléseket ejtett rajtuk), továbbá Suha János, Csóka József és Lakatos Kálmán tarnaleleszi cigányok bűne (haragosukat, Baranyai Jankó János cigányprímást szúrták le egy korcsmái verekedés alkalmával), végül Szabó Sinka János és Nagy József tari legények bűntette (szintén bosszúból, haragosukat, Göröcs Sándort terítették le revolver-lövésekkel) került az itélőszék elé.

Nem sok. Ámde hogy több eset nem merült föl, ez csak kivétel. És a kivételek — tudvalévőén — soha sem enyhítenek a megszokott rendes állapotokon.

Ünnep a csatasíkon.

— A kápolnai csata emléke. —

A kápolnai kalászttermő rónaságon 1200 honvéd vérzett el a magyar szabadságért hatvanhárom évvel ezelőtt.

A véres csata emlékét minden évben meg- ünnepli Hevesvármegye hazafias közöusége igy május évadján, amikor már zöldéi a fű, nyílik a virág és levél-pompában díszük a fák koronája. (Mert maga a tulajdonképpeni évforduló február 26-ra és 27-re esik, amikor hó borítja a mezőt, hideg borzongatja az ember testét é3 jégvirágok díszlenek a házak ablakain.)

Az idén május hó 30 án, csütörtökön volt a kápolnai csata emlék-ünnepe, melyre Egerből, Gyöngyösről és Kápolna környékéről sokan kizarándokoltak.

Egerből reggel 7 órakor indultak az ünneplők, csepegő esőben, bérkocsikon. Kápolnán Vinoze Alajos esperes-plebános vendégszerető hajlékában megpihentek, ahol pompás villásreggeli várta őket.

Délelőtt 10 órakor a harcmezőn elesett honvédekért gyász-istentisztelet volt a kápolnai templomban, ahol a szentmisét Sebestyén Ferenc 1848/49 diki honvéd, nyugalmazott lelkész mondotta, a gyászénekeket pedig az Egri Dalkör énekelte.

Az istentisztelet végeztével a közönség a fellobogózott községen keresztül, zászlók alatt, kivonult a honvéd emlékhez, ahol az Egri Dalkör a Himnuszt énekelte, majd Pataky István joghallgató Ábrányi Emilnek „Mi a haza?“ című, lélekbe markoló szép költeményét szavalta, mire az Egri Dalkör a „Szentelt hantok“-at énekelte el, Mosonyitól. Jecs Gyula joghallgató is szavalt egy költeményt Ábrányitól, az „Erős hit“ cimiit, amely után az Egri Dalkör Pogatschnigg Guidó „Csak magyarok legyünk!“ refrénü hazafias dalát énekelte. Ekkor azután Török Kálmáu főesperes, prépost-plébános, Gyöngyös város országgyűlési képviselője nagyhatású ünnepi beszédet mondott az ünneplő közönségnek, melynek végeztével a honvéd-emlék talpazatára sorra lealább szálló téli sötétségben, a gyilkos tűzvo- nalból, kezdtek visszavonulni előbbeni állásaikba az ellenséges csapatok. Dembinski csak most érkezett a harcmezőre. A csata sorsára azonban már semmi befolyást sem gyakorolhatott. Az alkonyat homályában nem lehetett folytatni a harcot, amely igy eldöntetlenül a magyar jobb és az osztrák balszárny között még sokáig tartó kölcsönös ágyúzással végződött.

Hanem ha Kápolnánál az első nap vérzivatarja között egy talpalattnyi földet sem tudott elfoglalni az osztrák, Síroknál az előretolt különítmény vereséget szenvedett. Ide sötét este érkezett Schlick tábornok Pétervá- sára felől és Dessewffy hadosztálya (melyet Dembinski csak azért nem erősített meg, mert azt hitte, hogy Schlick Gyöngyösnél akar egyesülni Windisch-Grätz csapataival), kénytelen volt kivonulni Sírokból, ahol Schlick azonnal elfoglalta az egyetlen közlekedő szorost, amely- lyel biztosította magának a másnapi egyesülés tvonalát. *

Felvirradt február 27-dike.

Dembinski a Tárná mentén elhelyezkedett magyar sereg jobbszárnyára Klapkát, balra Görgeyt rendelte, maga pedig a középhad vezényletét vállalta. Görgey azonban még az éj folyamán Mezőkövesdre vágtatott Guyonhoz, akit segítségül hívott és a balszárny vezényletét Aulichra hagyta.

Schlick be sem várva a reggelt, hajnali 4 órakor kibontakozott a siroki szorosból és minthogy semmi elleutállásra nem talált, Verpelét- nek indult. Yerpelét mögött Klapka igen jó állást foglalt el, de csak 3600 embere volt. Az ütközet reggel 7 órakor állott be. Schlick kezdte a támadást a honvédség jobbszárnya ellen, tehát ugyanott, ahol az előző napon is legelőbb kezdődött és leghevesebb volt a harc. A rettenetes ágvútűzben Dessewffy hadosztályának ellent- állása megtört és Yerpelét községbe húzódtak vissza a szorongatott honvédek, ahonnan másfél óráig tartó elkeseredett utcai harc után, délelőtt 10 órakor, egy véres lovassági rohammal kiszorította őket a túlnyomó osztrák haderő. Szerencsére, a legválságosabb pillanatban érkezett meg a segítségre siető Pöltenberg és a Sándor-huszárokkal nemcsak visszaverte, hanem Yerpelétig kergette a Deym által vezényelt üldöző vérteseket.

A középső hadnál Kápolna község birtoklásáért folyt a véres küzdelem. Wyss dandára szuronyszegezve tört be a községbe, ahol a hátráló Máriássy hadosztályával öldöklő utcai harcba keveredett és a honvédeket kiszorította a faluból. Délután Aulich csapatai közeledtek Kápolna felé, mire Dembinski elhatározta, hogy visszafoglalja a községet, amelyet ekkorra már öt ellenséges zászlóalj tartott megszállva. Az ősz fővezér a Zanini (olasz) és a 47-dik honvéd zászlóalj előrenyomulását rendelte el s mig ő maga lóháton a Zanini-zászlóaljat vezette rohamra, addig a 47-dik honvéd zászlóalj élén papi díszben, feszülettel a kezében, Mednyánszky Caesar báró tábori főlelkész intézte a rohamot az osztrákok ellen. Oroszlán erővel küzdöttek a fiatal honvédek : a korcsma-épületet pár perc alatt bevették, udvaráról az ellenséget kiverték