Eger - hetente kétszer, 1912
1912-05-01 / 35. szám
1912. május 1. EGER. (35. az.) 3 Eddig délben és este nem maradt el asztalunkról — a bor-, és ma már csak igen ritkán iszunk bort. Az annyira megszokott téli teázásra senki sem gondol. És ennek ellenére a preferánsz és a ka- lábriász éppen úgy mulattat, mint tea mellett. Senki se higyje, hogy tulságba estünk. Ha az idő szigorú és utazás előtt állunk, múló meghűlést érzünk; vagy ha ünnepelünk, felhangzik a régi dal... Itt csupán arra akarok rámutatni, hogy bizonyos élvezeti cikkek, ami nő a kávé, tea, rum, örökös husevés, naponkinti bor, asztalunkról nagy mértékben száműzettek. Mi pedig mindnyájan, kivétel nélkül, azt vesszük észre, hogy egészségesebbek vagyunk. Éjszakáink jobbak, a munka édesebb, erőnk kitartóbb. A dolog természetéhez tartozik, hogy a szerencsésen feltalált bányát minél mélyebben kiaknázzuk. Egy szép reggelen igy szóltam magamhoz: — Kedves barátom! Mondd meg nekem őszintén: föltétlenül szükséges-e az, hogy te már a reggeli órákban méregdrága és hozzá rossz szivarokkal kábítsd, rontsd magadat? Azt hiszem, ez nem szükséges. És tapasztaltam, hogy nem szükséges. Délutáni négy óra előtt sohasem dohányzom. Eszembe sem jut. Nem sokkal előbb — gondolni sem mertem volna ilyenre. * Én nem Diogenesz számáx-a gyűjtök követőket, aki mindig csak azt kereste, hogy mi a szükséges és mi a felesleges. Tény, hogy ez cinizmus. Királynak, koldusnak — más a szükséges és más a felesleges. Okos ember az, aki korával és körülményeivel számol, s tudja, hogy a takarója hány centiméter. Szent Pál az ideálom, aki azt tanította: Omnia probate et quod bonum est, tenete. Azaz: Jól vizsgáljatok meg mindent és ami jó, igaz, hasznos — azt fogadjátok el és ragaszkodjatok hozzá. Csodálatos, hogy még megvagyunk, hogy még él a katolicizmus. Hiszen a világ 270 milliónyi katolikusának csak két százaléka, vagyis mintegy öt és fél millió ember olvas katolikus lapokat I HÍREK. Eger, 1912. április 30-án. Tájékoztató. Május 1. A színi szezon kezdete. „ 1 A tiszafüredi főszolgabíró tárgyalási napja Nagyivánon. ,, 4. Eger város közgyűlése. „ 5. Bérmálás Hatvanban. „ 5. Ipartestületi közgyűlés. „ 5. Az Egri Dalkör közgyűlése. „ 6. Katonai utóállítás Egerben. „ 6—7. Országos vásár Egerben. „ 6. Országos vásár Kápolnán. „ 6. Országos vásár Tiszaörsön. r 6. A hatvani főszolgabíró tárgyalási napja Rózsa- szentmártonban. „ 13—15. Keresztjáró napok. „ 13. A közigazgatási bizottság ülése. „ 13. Pétervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Bükkszenterzsébeten. „ 14. Gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Karácsondon. „ 15. Országos vásár Pétervásárán. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Kápolnán. Május I. Virágfakasztó májusnak langyos levegője cirógatja immár a gyönge, üdezöld faleveleket, melyeket az elkésett tavasz bontott ki a kopár fagalyaknak ékesitésére. Levél a fákon, virág a réten, madárdal a zsendülő természetben: mind-mind a szép májust köszönti. A természet ébredése az idén visszamaradt. A tavaszt csak a kalendárium hirdette: mert az égen gomolygó sötét felhők, növelő eső helyett, hótakarót bontottak a téli álmából ocsúdni kezdő természetre és a fel-felvillanó napsugarak után késői fagyok dermesztették meg az életreduzzadt termő-rügyeket. A melegről csak álmodoztunk. És ha olykor beszéltünk is róla a mutatónak előlegezett verőfényben, ez csak jelképes beszéd volt: óhajtás inkább, mint való. Még megérjük, hogy a virág- fakadás hónapjának, a szépséges májusnak első napját is csak az fogja megkülönböztetni az idei tavasz eddigi egyhangú, szürke napjaitól, hogy a generális hurcolkodást közvetítő társzekerek szokatlanul nagyobb számban döcögnek végig az utcákon, amint a kocsisok és hordárok cifra káromkodásai, s a régi és uj lakók egyértelmű bosszankodása közben ide-oda szállítják az egymásra halmozott bútorokat. Azonban lehet, hogy mégis csak megembereli magát az időjárás és az áprilisvégi vasárnapon jelentkezett verőfény megaranyozza május elsejét is, hogy kedvre derítse a hagyományos szokáshoz még ragaszkodó, zöldbevágyó kirándulókat. Mert vannak még ilyenek is, dacára annak, hogy a vörösek a maguk számára sajátították ki ezt a napot. Mert kisajátították és vörös májust csináltak a munka embereinek békés, örömökkel teli pihenőnapjából. Nem a munkaszünetet kifogásoljuk. Ám pihenjenek a munka emberei ezen a szép napon; legyen csönd a műhelyekben, amelyek egész éven át úgyis eléggé hangosak a kenyérért folyó nehéz munka zajától. A szociális törekvéseknek sem vagyunk ellenségei; hiszen minden elfogulatlan, józan gondolkodású embernek, legyen bár tornyos palotáknak, ezerholdas birtoknak, tenger pénznek az ura, avagy tengődjék nyomorogva, két keze munkájának mindennapi kenyeréből, — nemcsak joga, hanem kötelessége is a közjóiét emelését, hasznos újítások létesítését, a munka megbecsülését és az emberi jogok elismerését előmozdítania. Ámde, ha ilyen tiszteletreméltó törekvései vannak a szocializmusnak, ha csakugyan a közjóiét, a boldogulás, a munka becsülete és az emberi jogok érdekében gyűjtik egy táborba a munka embereit a szakszervezetek; kérdjük: mi szükség van akkor a vörös májusra? Miért kell tüntető felvonulásokkal, izgató beszédekkel demonstrálni a legtisztább és legideálisabb eszmék mellett, amelyekért az egész társadalom hévül? — Miért; ugyan miért? ... Hatvannégy évvel ezelőtt a szabadság, egyenlőség, testvériség jegyében egységes társadalommá forrott a nemzet. Ma külön társadalom alakításán fáradoznak a szociál-demok- raták. Jogokat követelnek, ámde a mások jogát nem tisztelik; megbecsülést kívánnak, és utcahosszat, teli torokkal kiáltják a gyalázó jelszavakat a társadalom, vagy annak egyes osztályai és intézményei ellen ! És ezt tűrni kell! De miért kein Személyi hír. Kassuba Domokos tank. c. főigazgató, a ciszt. r. főgimnázium igazgatója és Vigh Béla áll. főreáliskolai igazgató vasárnap Esztergomba utaztak a budapestvidéki tankerület igazgatói értekezletére, melyet április 29-én és 30-án tartottak Spitko Lajos főigazgató elnöklésével. Kassuba Domokos c. főigazgató, az Orsz. Közokt. Tanács megbizásából, e hét második felében látogatja meg a beregszászi áll. főgimnáziumot. könnyei s kimondhatatlan érzések közt borultunk egymás keblére; zokogva, nevetve kiáltoztuk egymásnak: — Megmenekültünk! . . . A ruháuk még ázott volt a vihar záporától, mikor szörnyű utunk után repeső szívvel partot értünk. Istenem! hogy rohantunk kicsi kunyhóink felé! Hány házból hangzott ki az öi'öm édes, bűgó kacagása, mikor elfutottam előttük! Hogy fog az én gyönyörűséges Erikám is rám borulni a megkönnyebbülés, az édes szeretet halk sikoltásával! Hogy tombolt, hogy kalapált az én ujjongó szivem erre a boldogító gondolatra! — És belöktem a kicsi ajtót... Rettenetes volt az, ami szemem elé tárult! Erika, az én gyönyörű, aranyhaju Erikám idegen férfi ölelő karjai közül bontakozott ki ijedt rémülettel! A szívem verése elállóit, őrült kétségbeesés, vad fájdalom szakadt agyamra, szívemre. A falu legdologkerűlőbb, leghitványabb legénye merte elcsábítani az én fehérarcú szentemet; az a léha, asszonybolondító gaz teremtés, akinek csak a teste volt szép, de a lelke undorítóan ocsmány! És Erika ezért tudott megfeledkezni rólam, aki mindennap ezer halállal küzdők érte s a nehéz munka fáradsága után az ő mosolyától várok erőt, bátorítást? Az ő szerelme volt az én gazdagságom .. És most kifosztva, nyomorultan állok itt, mint koldusok koldusa — királyi gazdagságom után! — Vad, legyőzhetetlen őrületem szétáradt egész lényemben ... Keserűségem, szégyenem és bánatom elöntötte egész valómat... Torkomból rekedt kiáltás szakadt föl, félig önkívületben belemélyesztettem ujjaimat puha, fehér nyakába, — és csak akkor ocsúdtam föl rettenetes kábultságomból, mikor egy éles sikoltás után feje hangos koppanással vágódott kis szobám téglapadlatához... Aztán elcsöndesült minden ... Ez a halálos csönd ránehezedett vadul lüktető szivemre és űzött, hajtott el onnan, a rettenetes helyről, mint Káint Ábel meggyilkolása után. — Futottam ... futottam, mint az űzött vad, födetlen fővel, ázott ruhákban... Az az éles sikoltás, utána a dermesztő csend űzött szüntelenül. Hetekig, vagy talán évekig is rohantam igy, jártam-keltem uttalan-utakon az én kétségbeesett, lelkiismerettől sanyargatott szívemmel. Bozótok, tüskés cserjék megtéptek, mig végre aléltan, összetört testtel rogytam össze e helyen, hol lázban feküdtem, ki tudja meddig, e kopár kis kunyhóban. Nem ápolt senki szörnyű betegségemben. Ajkam kicserepesedett a rettenetes lázban, s úgy vánszorogtam félig aléltan egy kis üdítő forrásvízért, egy kis friss gyümölcsért, hogy oltsam vele halálos éhségemet és szomjamat. — Isten csodálatos kegyelme visszaadta régi egészségemet és én hetven hosszú esztendeig vezekeltem azért a rettenetes vétkemért, amelyet én akkor, balgatag ifjúságomban elkövettem ... — Határtalan jóságával megbocsátott nekem és én immár boldog vagyok mindörökre!.. Hirtelen eltűnt előlem a látomás. A napsugaras légben egyedül álmodoztam a szunnya- dozó remetének sírjánál. Álom volt-e? A lélek káprázata-e a szavak, melyek még fülemben csengtek? Vájjon, ki tudná megmondani?!... Az elhagyott sirdomb pedig még most is ott áll hallgatagon és én most is mindennap odajárok álmodozni... Alpesi Rózsa.
