Eger - hetente kétszer, 1912
1912-03-30 / 26. szám
2 EGER. (26. sz.) 1912. március 30. papiros rendészetünk nem tagadná meg önmagát és ez a szabályrendelet sem kerülné el a többiek sorsát. Mert higy- jék el, bogy azok a koronák, amelyek a záróórák meghosszabbítása címén kerülnek majd ki a közönség zsebéből, sokkal gyümölcsözőbben kamatoznak akkor, ha nem a város közpénztárába folynak be, hanem meghagyatnak a közönség zsebében. íil .................. 1 ■■■ ............ 1 ' K épviselőtestületi közgyűlés. Egerváros képviselőtestülete szombaton, március hónap 30-án, d. e. 11 órakor és folytatva d. u. 3 órakor rendes közgyűlést tart, melyre a polgármester 45 — többnyire fontos — ügynek és 20 illetőségi ügynek tárgyalását tűzte ki. A tárgyalásra kitűzött ügyek között legfontosabbak: a legtöbb adót fizetők névjegyzéke, az alapítványi női kórház dolgában kelt alispáni leirat, az érseki fürdő bérletének s a katonai gyakorlóterek bérleti szerződésének ügye. Katolikus őrtüzek. — Részleték Krßger Aladár dr. hétfői előadásából. — A sajtó egyik fontos őrtüze a táborozó katolicizmusnak. Egyelőre még kicsiny tűz, de naggyá kell lennie, mert szükség, igen nagy szükség van reá. Naggyá, hatalmassá pedig az által lesz, ha fölébredünk közönyösségünkből. Ne úgy fogjuk fel a dolgot, hogy „egyetlen lappéldány nem sokat árthat,“ vagy „amit én olvasok, az nem ront rajtam“. Balga vélekedés itt az, hogy „egy vízcsepp nem csinálhat nagy kárt“. Való igaz, hogy egy vízcsepp igen-igen csekély valami, de nem szabad felejtenünk, hogy millió és millió vizcseppbő! jótékony eső, zuhogó zápor, felhőszakadás, árvíz, sőt tenger lesz . . . Az is balvélekedés, amit pedig gyakran hallhatunk: „Nem mindegy az a katolicizmus szempontjából, hogy én melyik lapból olvasom azt a hirt, amely például a kínai császári család futásáról számol be?“ Igaz, hogy ez mindegy. És ha csak erről van szó, nem lenne értelme annak, hogy a jó sajtó, a katolikus-sajtó mellett agitáljunk. Igen ám, de nemcsak a kínai dinasztia meneküléséről van szó a lapok hírrovatában, hanem sok-száz más esetről, amelyhez sok mindenféle magyarázatot lehet és szoktak is fűzni elleneink. Azután van annak vezércikke, második, harmadik cikke, amely mindig ellenünk harcol, amikor csak módja, alkalma van reá! Van tárcája is, amely igen gyakran pornografikus termék és megérdemelné, hogy az ügyészség avatkozzék bele. Van az ilyen lapoknak 2—3 melléklete; külön a nőknek, külön a gyermekeknek.. . És ez mind métely, mind a Krisztusi tauok ellen küzd közvetetlenül, vagy legalább közvetve. Apróhirdetéseiben pedig — nagyobb dicsőségére a leánykereskedelem elleni mozgalomnak — szavankint csekély 5 fillér beigtatási díjért árulja az — emberhúst. A katolicizmus elleni mozgalom a sajtóból lett és legbiztosabban a tisztességes sajtó támogatásával lehet visszaverni a támadásokat. Hogy pedig tisztességes sajtónk legyen, az csupán rajtunk áll. Amely pillanatban kimondjuk mi, katolikusok, hogy csak tisztességes sajtó legyen, — az lesz. Igen: az lesz; még pedig nagy, erős, hatalmas sajtó. . . A napokban villamoson utaztam. Mint rendesen: zsúfolt villamoson. Állóhelyet kaphattam csak és szorongtunk a hátsó perronon, mint a keringek. Volt az utitársaim közt két ismert alak is; az egyik igen sovány, a másik igen kövér. Nevezzük az egyiket, a soványát, Schwarcznak, a kövéret Weisznek. Két kon- kurrens cég képviselői. Méregették egymást az egész úton, de nem szóltak semmit. Az egyik megállóhelynél azután nekikészülődik a kövér Weisz, hogy leszálljon. Schwarcz úr megköny- nyebbülten sóhajt fel. — No, csakhogy ez a Weisz leszáll. Mindjárt ... három becsületes ember jöhet a helyére. Ezt a kövérré hízott ellenséges sajtót mi, keresztények, hizlaltuk meg ilyen gömbölyűre. Nincs olyan lap Magyarország napilapjai közt, amelynek előfizetői többségükben ne lennének keresztények, sőt talán éppen katolikusok. A mi pénzünkön nőttek meg, a mi pénzünkből élnek ma is és építenek palotákat; a mi pénzünk teszi lehetővé kalózkodásuk rettenetes elterjedtségét; mi adjuk nekik a vért, melyből élnek. — Ha mi bármelyik lapra közűlök kimondjuk, hogy keresztény ember ezt a lapot nem járathatja, az a híres kövér lap egyszerre leszáll a semmiségbe és — három becsületes újság támadhat helyébe! Megtehetjük, csak akarnunk kell. A kongregációk, amelyek ellen szinte állandó az úgynevezett liberális sajtó ostroma, szintén egyik őrtüze a katolicizmusnak. Ártatlan intézmény, melynek az a célja, hogy a keresztény vallás következtetéseit már itt az életben levonjuk, amelyet különben halálunk után úgy is le kell vonnunk. Apró embereknek hitéletbeli társasága ez, mely nem iparkodik körébe vonni a közélet kiválóságait, mint például a szabadkőművesség. Hiszen, hiteles kimutatás szerint 5639 szabadkőműves van egész Magyarországon, de — mert ez az intézmény a protekcióból él s ez a hatodfélezer tag jobbára vezető állásban van — ezreket von, de százezreket vonhat maga után. A szabadkőmür esség célja a hatalom, a pénz, mint azt a franciaországi szekularizáció is megmutatta, hol egyik fő-páholymester csekély 10 millió frankot „takarított meg magának“ a szétválasztási törvény végrehajtása alkalmával. Evvel ellentétben a kongregáció nem hatalmi szervezkedés, hanem önmagában és lelki tekintetben szervez újjá minden egyes tagot. Ne ettől féltsük tehát gyermekeinket, mert ez jellemeket nevel, amelyekre pedig roppant nagy szükségünk van; és a kongregációk által erősödő Mária-kultusz se ejtse aggodalomba a „hazafiakat,“ mert hiszen a Szűzmáriás lobogó volt szent jelvénye legfönségesebb szabadságharcunknak is. A Mária-kongregációk őrtüzét élesztve, nemzedékek egész sorozatának gyújtunk tüzet, hogy a keresztény magyarság és a magyar kereszténység erősebb, szilárdabb legyen. A harcoló katolicizmus főhadiszállásának hatalmas lobogóján a kereszt van, amely arra figyelmeztet, hogy e jelben győzünk és védjük meg a keresztény kultúrát. Erről is sok szó esik napjainkban és gyakran halljak magasztalni a pogány kultúrát. Persze ilyen módon: mindegy az, hogy milyen a kultúra; csak az a fő, hogy legyen! El kell ismernünk, hogy a pogány kultúra nagyon szép dolog, de, sajnos, Pallas Athene gyönyörű szobra mellett ott van a Sokrates méregpohara, — a Parthenont csodálva, a Taygetos hegyére is kell gondolnunk s a görög szabadság magasztos szobrának egyik kezébe oda kell gondolnunk a — rabszolgafenyítő korbácsot. A pogány kultúrának Lucullus és Diogenes végletei köhet.. . így végül mégis kénytelen voltam személyesen eljönni. Sohasem szerettem Mr. Win- dibank-et és nem is akartam, hogy anyám másodszor férjhez menjen, különösen ily fiatal emberhez, aki alig öt évvel idősebb, mint én... Szegény atyám bádogos volt és forgalmas üzletet hagyott reánk, amelyet anyám egyideig maga vezetett, amig Mr. Windibank-kel meg nem ismerkedett, aki egyébként borügynök és aki rábírta édes anyámat, hogy adja el az üzletet. Mr. Holmes erre az egyáltalában nem érdekfeszítő beszédre szorgosan figyelt és én nem tudtam megérteni, hogy mi lesz, mi lehet megint az eredménye megdönthetetlen következtetéseinek. — Jövedelme csak az az Összeg, amelyet munkájával szerez? — kérdé Mr. Holmes. — Oh nem, uram, az egészen független ettől, mert nagybácsim 2500 fontot hagyott nekem Auckland-nek s egész New-Zeeland-nek első bankjában elhelyezve, de én az összegnek csak a kamataihoz nyúlhatok. Ennek hallatára Mr. Holmes szeme valósággal felragyogott s ebből már tudtam, hogy megoldottnak tekinti az egész ügyet. — Rendkívül érdekel az ügye, mondá Holmes és miután oly fényes jövedelme van, remélhetően szokott tenni kisebb utazásokat is szórakozás céljából, mert erre egy magános I hölgy 60 fontnyi jövedelem mellett már vállal- j kozhatik. — Tehetném ugyan, de tudja, Mr. Holmes, nem akarok kellemetlenkedni otthon és igy teljes jövedelmemet ők élvezik, amig náluk lakom, mert ami kevés zsebpénzre szükségem van, azt megszerzőm gépírással. — Eddig egész őszintén beszélt, jegyzé meg Mr. Holmes. Éz úr barátom, doktor Watson, és előtte oly nyíltan beszélhet, mint otthon és igy kérem, mondjon el mindent az ön és Mr. Hosmer Angel közti viszonyról. Miss Mary Sutherland kissé elpirult, de azután mégis elmondta titkát. A gázgyári munkások bálján találkoztam vele először; Mr. Windibank nem akart elereszteni a bálba, de ez egyszer nem törődtem vele és elmentem, noha azt mondta, hogy ez a közönség nem nekem való. Végül neki el kellett utaznia Franciaországba üzleti ügyben s akkor én és anyám mégis elmentünk; ott ismertem meg Mr. Hosmer Angel-t. — Azt hiszem, hogy Mr. Windibank nagyon haragudott, mikor hazajött és megtudta, hogy mégis csak elmentek a bálra. Óh, ellenkezőé Nevetett és azt mondta, hogy asszonynépn 'az ember hiába ad okos tanácsot, úgy is a maga .eje után indul. — Azután találkozott a bál óta Mr. Hos- merrel ? — Igen, találkozt unk, illetve találkoztam vele s kétszer sétáltunk együtt, de utóbb megtudta ezt atyám és azóta Mr. Hosmer Angel nem jöhetett lakásunkra. — De Mr. Hosmer Angel csak nem hagyta ennyiben; talált módot arra, hogy találkozhassanak ? — Óh igen, Mr. Hosmer minden nap írt nekem és miután megtudtuk, hogy mostohaatyám megint Franciaországba megy, elhatároztuk, hogy majd akkor találkozunk. — Már jegyben járt akkor evvel az úrral? — Óh igen, jegyesek voltunk az első séta után. Hosmer Angel pénztáros volt egy cégnél a Leaden-hall utcában. — Milyen cégnél ? —Hisz’ az a baj, hogy nem tudom, Mr. Holmes. — Hol lakott? — Erre vonatkozóan csak annyit tudok, hogy a Leaden-hall utcában. — Milyen címre küldte tehát leveleit? — Mindig a Leaden-hall Utcai postára, mert ő azt mondta, ha hivatalába küldeném, mindegyik társa boszantaná, hogy hölggyel levelez. Erre azt ajánlottam, hogy majd én is géppel irok, mint ő tett mindig, de ezt meg nem akarta, azt mondván, hogy igy mindig azt érezné, hogy érintkezésünk nem közvetetlen, mert mindig ott van köztünk a gép. Ez egyszersmind azt is mutatja, hogy mennyire szeretett ő engem.
