Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-10 / 3. szám
1912. január 10. EGER. (3. sz) 3 megoldani. Hogy ne említsek egyebet, óriási sérelem lenne az, ha egy rendőr hivatalának megfelelően akarna eljárni valamelyik magyar egyetem falain belül. Az előzőkhöz hasonló alapokon nyugszik az országgyűlési képviselők immunitása és ilyesforma a közigazgatás fegyelmi birósága. Amint a kereszténység a maga dicsőséggel teljes terjedését megkezdette, a keresztények már nem állottak szemben hitetlen bíróságokkal, azonban Justinián császár (527— 567.) mégis birodalma érdekeinek vélt szolgálni azzal, mikor elrendelte, hogy a civil panaszokat egyházi személyek ellen az illető egyházi személy illetékes püspökénél kell megtenni. A X. század első harmadában, az odáig sokszor ingadozó praxis után, a klérus a frank törvények által a nem tisztán egyházi bűnügyekben is az egyházi bíróságnak rendeltetett alá. A középkorban pedig számos oly rendelkezést találunk, mely a jogszolgáltatásnak azon az általános elvén alapult, hogy mindenki felett csupán az egyhivatású és állású birák Ítélkezhetnek. Ezek a rendelkezések, mint a modern gán- -csolódók megállapítani igyekszenek, természetszerűen nem voltak mindig előnyére az egyes klerikusnak, gyakran az egész papi rendnek, sőt nem egyszer az egész egyháznak, mint társadalmi tagozatnak sem. De ha igaz volna is ez, mégis nem az volt a cél s az elérendő tényleges eredmény, hogy a klérus civiljogi esetekben kötelezettségei s elkövetett bűntetteinek megbüntetése alól magát kivonja. Sokkal inkább tekinthető célnak az, hogy ez a rendelkezés a vallást akarta védelmébe venni. És ha megfontoljuk, hogy az egyházi bíróság *elé került bűnesetek, esetleg magánjogi igények, épen olyan elbírálásban részesültek, sőt sok esetben még szigorúbban, mint a civilbiróság előtt: akkor belátjuk, hogy az állami törvények által alkotott püspöki törvényszékek jogosultsága elvitathatatlan. így mehettek át a keresztény államok által alkotott törvények az egyház törvény- könyvébe, amint ez a maga kifejlődésében s az egész nyugati egyházra vonatkozó összeköttetésében még ma is, mint a katholikus egyháznak általános joga áll fenn. A klérusnak e különleges állása a civil törvények előtt az úgynevezett privilégium fori (mely tulajdonképen nem egyéb, mint bírói illetékesség és kiváltság), mely szerint a klérus összes tagjai személyes ügyeikben úgy polgári, mint fenyítő ügyekben nem tartoznak világi biró illetékessége alá, hanem minden ügyeikben csak saját, egyházi hiráik Ítélhetnek egyházi személyek fölött. A francia forradalomban látjuk először a törekvést, amely szerint nemcsak az egyházzal, hanem mindennel, ami az egyházra emlékeztet és vonatkozik, szakítani akarnak és nemcsak a püspöki törvényszékek illetékességétől fosztják meg a papokat, hanem magát a klérust rabolják meg a közönséges állampolgári jogait illetőleg — mint ezt 1870-ben is látjuk a kulturháború kiváltságos törvényeiben, sőt ma is a Német birodalom egyes részein a jezsuitákra vonatkozó rendelkezésekben. Majd a római szt. birodalmi császárság széttörése alkalmával átdolgozott civil törvények mellőzték az egyházi törvények tiszteletét, szekularizálták a rendházakat stb. Ily körülmények között nem csoda, ha a klérus privilégium fori-ját sem tartották tiszteletben. Hogy állunk most már ezek után hazánkban a privilégium fori-val s mily álláspontot kell elfoglalnunk az uj motu proprio „Quantavis diligentia“-val szemben? Hazai törvényeink, már a Szent Istvánéi (I. 1.) Szent Lászlóéi (III. 25.) továbbá 1405: 14., — 1557: 10. és az 1567: 25. tvcikkek stb. az egyházi bíróságok fennállását bizonyítják a bűntettekre vonatkozóan is. Ezek a törvények érvényben voltak egész II. József egyház- és vallás-reformátori munkájáig, illetve a legújabb törvényalkotásokig, melyek az állampolgárokra a birói illetékességet közkötelezően állapítják meg. Ilyen alkalommal nem az a kérdés, hogy menyiben van jogosultsága civil bíróságoknak egyházi személyek felett bíráskodni, mert ez állami törvények mindenkire kötelezők, hanem az, hogy vájjon van-e jogosultsága ennek a rendelkezésnek: ha valaki egyházi személyt civil bíróságok elé akar idézni, kényszerítve van büntetés terhe alatt megkeresni engedélyért, illetve kiadatásért az illető egyházi személy egyházi fennhatóságát? Előbb említettem, hogy vannak egyhivatású, rendi tagosultságok, melyeknél egyenesen kellék, ha a bíróságok maguk elé akarják e rend tagjait idézni, hogy kikérést kell alkalmazni és a bíróság csupán azután járhat el ellenük, mikor már a kiadatás megtörtént. Ez mindenki előtt természetes. Nálunk például az ország- gyűlési képviselőkre vonatkozóan áll fenn s ez nem ellenkezik a sokak által megváltozottnak hangoztatott jogi felfogással, nem ellenkező a nép szociális gondolkodás-módjával, nem ellenkező az állam érdekével; megfelel az új idők és korok követelményeinek, mert az ország- gyűlési képviselőket meg kell menteni a jogosulatlan támadásoktól, ha mindjárt bírói kézen át történnék is, mert az államnak és népnek egyaránt érdeke, hogy a képviselőket munkájukban ne zavarhassák. Most pedig nézzük, mit is mond a motu proprio „Quantavis diligentia“ ? 1. Laikus anélkül, hogy püspöki engedélye volna, a polgári és bűnügyekben egyházi személyt világi bíróság elé uem idéztethet meg. 2. Ez az engedély szükséges akkor is, ha az egyházi személyt, mint tanút akarják megidéztetni. S mit akart elérni X. Pius evvel a rendeletével, mely csak megújítása több régi rendeletnek (igy pl. 1869. okt. 12.)? Bizonyára nem azt, hogy az egyházi személyt — mint sokan igy félremagyarázzák — az illetékes civil bíróságától elvonja és az a megérdemelt törvényes büntetése alól -menekülhessen, hanem azt, hogy a klérust egyházi működésében törvényes ok nélkül, erőszakosan ne akadályozhassák meg és egyházi működése miatt, hamis ürügy felhasználásával, bűnvádi üldözésnek, zaklatásnak ki ne tehessék. A kiadási engedély megadójának tehát nem lehet más feladata, mint csupán annak az elbírálása: vájjon adott esetekben fennforogtak-e és még mindig megvannak-e a letartóztatásnak, a hatósági üldözésnek jogszerű feltételei, illetőleg szükséges és jogos-e, hogy az egyházi személy ellen hatósági kényszert, fenyegetést alkalmazzanak, esetleg büopert indítsanak. Ezek után, ha reális szemmel tekintjük a dolgokat és nem vagyunk a katolikus vallással magával in radice ellentétes véleményen, az uj motu proprio jogosultságát megérthetjük; annál is inkább, mert az uj motu proprio nem akarja magának vindikálni a döntést a bűnösség és a büntetés alkalmazhatóságának tekintetében, sem magánjogi esetekben nem akar közérvényű Ítéleteket hozni. Nem csorbítása ez a motu proprio az egyéni jogoknak, nem akarja ez a létező jogrendet megváltoztatni és nem akar ez praejudiciumot teremteni. Még örömmel Kellene fogadnunk, mert a bíróságok munkája csökken az által, hogy a püspöki hatóságok, a békéltető szerepet játszva, a differenciákat lehetőség szerint peren kívül intézik el. Ha tehát lehetne valakinek ellenvetése az új motu proprio ellen, az csupán magát a klérust illetné meg. A papság ugyanis dupla büntetésnek lehet kiszolgáltatva az által, hogy minden egyes biróság-előtti ténykedésről tudomással kell bírnia ily módon az egyházi fennhatóságuknak, ahol is külön felelősségre-vonás- nak, esetleg büntetésnek lebet helye. Mindezek alapján X. Pius nem a „sötét középkort“ akarta visszaállítani (ami nem is volt); nem akart az egyes államok törvénykezési rendjébe illetéktelenül beleavatkozni az uj motu proprióval (mint ezt több oldalról hangoztatták): hanem egy nagyon is reális és tényleges jogszokáson alapuló s az által is igazolható egyházjogi szabályt állított föl. Petro Kálmán, HÍREK. Eger, 1912. január 9-én. Tájékoztató. Január 10—14. Behatások a jogakadémián. „ 14. A Kér. Iparoskor közgyűlésé. „ 14. A Kát. Legényegylet táneestélye. „ 14. Ismeretterj. előadás a föreáliskolában. „ 15. Országos vásár Verpeléten. „ 19. Országos vásár Makiáron. „ 20. Eger város közgyűlése. „ 20. Katonai utóállítás Hatvanban. „ 21—22. Országos vásár Hevesen. „ 21. Ismeretterj. előadás a főreáliskolában. „ 23. Előadások kezdete a jogakadémián. „ 28—29. Országos vásár Gyöngyösön. Bíbornok-órsekünk a katolikus sajtóért. „Akik szívükön viselik a katolicizmus szent ügyét, eszméljenek rá valahára, hogy az egyöntetű cselekvés legfőbb ideje immár elérkezett“. „Együtt panaszlom X. Pius pápa O Szentségével, hogy „még mindig nem fogják fel eléggé a sajtó fontosságát,“ és hogy „sem a hívek, sem a papság nem törődik azzal úgy, amint kellene.“ Nagynevű főpásztorunk 1909. évi sajtó-körleveléből idézzük ez emlékezel es szavakat. Miuthogy a bíbornok-érsek tegnap küldette el 1912. évi 1200 korona járulékát a katolikus sajtóalap javára, vigasztalódással állapítjuk meg, hogy mégis vannak, — még igen kevesen bár, — akik méltányolni tudják a sajtó rendkívüli fontosságát. — Legyen áldás a nagy, nemes szívből fakadt adományon és teljesüljön rajta, hogy „erősebbek a példák, mint a szavak, mert tökéletesebben tanítunk cselekedettel, mint szóval.“ Jubiláns tisztviselők. Gyöngyös város tisztviselői karának két kiváló tagja jubilált a múlt héten. Ráhel Mihály helyettes-polgármester 25 éve, Káplány József főjegyző ped g 30 éve szolgálja a várost puritán lelkiismeretességgel. A varos tisztikara nevében Kemény János polgármester üdvözölte a két érdemes tisztviselőt, kik a város közönsége részéről is meleg ovációban részesítitek. Anyakönyvi kinevezés. Hevesvármegye főispánja a gyöngyö-solymosi anyakönyvi kerületbe Varga József jegyzőgyakornokot anya- könyvvezető helyettessé nevezte ki. Kaszinói tisztujitás. Az Egri Kaszinó most alakította meg tisztikarát három évre. A január hatodikán tartott közgyűlésen jelentették be a titkos szavazással megejtett választás eredményét a következőkben: elnök Jankovics Dezső; alelnökök Rátvay Géza dr. és Csutorás László dr.; igazgató Erlach Sándor dr.; ügyész Galambos István dr., könyvtáros Biró Kálmán; számvevő Derszib Ödön; pénztáros Székely János; jegyzők Gáspár István, Simcsó József és Székely Tibor; választmányi tagok: Bar- chetti Károly dr., Braun Károly. Breznav Imre, Bn-a Ádám. Csepreghy Gyula, Dilnoky János, Fekete János, Fógel Ágoston, Gáspárdy Gyula,
