Eger - hetente kétszer, 1911
1911-03-01 / 17. szám
2 EGE Li. (17. sz. > 1911. március 1. lesztette s benne a nemes hazafiság- nak, a mély és türelmetlenség nélkül való vallásosságnak, a tudás és műveltség szellemének szeretetét honosította meg. . Az ő élete beszédesebb minden dicséretnél, mert önmagában hordja jutalmát és a jövőnek reményét, hogy „. .. Kassuba Domokostól rendje és az egyetemes magyar közoktatásügy még sok gyümölcsöző munkát vár.“ Egerváros közgyűlése. Eger város képviselőtestülete szombaton, február hó 25-én, délelőtt 11 órakor rövid, alig tízpercig tartó közgyűlést tartott, amelyen Jankovics Dez-ő polgármester elnökletével a következő iigye'et intézte el: A város virilis képviselőinek bemutatott névjegyzékét tudomásul vette a közgyűlés. Tudomásul vette a képviselőtestület választott tagjainak sorából kilépő 50 tag névjegyzékét is, és az igy megüresedő helyek betöltésére nézve akként intézkedett, hogy a várost, a régi szokott módon, a város részeknek megfelelő tizenkét választókerületre osztotta, és felkéri az alispánt, hogy a választás határidejét tűzze ki. A városi kövezetvám 1911. évi költség- vetését 61,956 korona 86 fillér föiözettel és ugyanennyi szükséglettel irányozta elő a közgyűlés. Végül az uj vasúti állomás építése ügyében az egri főkáptalan megbizottaival — Csekó Gábor és Dutkay Pál kanonokok, Timon Bela főkáptalani mérnök és Barsy István dr. ügyész — történő tárgyalásokhoz a közgyűlés a maga részőről Kösztler József dr. és Babocsay Sándor városi képviselőket küldötte ki. A városi tanács képviselői Jankovics Dezső polgármester, Hanák Gyula főjegyző, Szokolay L*jos ügyész és Bárány Géza városi mérnök lesznek. A kilépő városi képviselők. Eger város képviselőtestülete 50 választott tagjának 6 éves mandátuma az idén lejár és így megszűnnek a város közönségének képviselői lenni. A kilépő városi képviselők névsora, városrészek és választókerületek szerint, a következő: Város I. negyed: Gáspárdy Gyula, Maczki Valér dr., Tóth Ágoston és Petravich Bertalan. (Összesen 4.) Város //. negyed: Barchetti Károly dr., Weiu- berger Zsigmond, Balkay István, KJmár Gáspár és Szilágyi József. (Összesen 5.) Város III. negyed: Füstös Bernát, Eichbrunn József, Pálinkás István és Pokk Károly. (Ösz- szesen 4.) Város IV. negyed: Gönczy Károly, Károly János, Devera János és Kasszán Imre. (Összesen 4.) Hatvani I. negyed: Kovács János, Bud^y József, Samassa Janos dr. és Lang László. (Ösz- szesen 4.) Hatvani H. negyed: Csutorás László dr., Bóta Antal, Király Lajos és Pók Lajos. (Összesen 4.) Hatvani Ili. negyed: Borhy Ádám, Okolicsányi Lajos, Tóth Csepregi Ferenc és Szabó László. (Összesen 4.) Hatvani IV. negyed: Balkay BéJa, Tóth (Bírja) Mihály, Elek József és Ember György. (Ösz- szesen 4.) Felnémeti negyed: Horánszky Bernát, Stre- gova János, Szeredi Tamás és Zsolczer Antal. (Összesen 4.) Cifra-sánc negyed: Kormos Ferenc, Kocsis János, Alföldi Mór és Moskovics Mór. (Összesen 4.) Makiári i, negyed: Marosi Sándor, Kei n Gáspár, Vágó Frigyes, Dorotics János és L >sonczi János. (Összesen 5 ) Makiári II. negyed: Hellebronth Géza, Özekkel János, Sil er Imre és Szabó Lajos. (Ösz- szesen 4.) Harc a végeken. Múltadban nincs öröm, Jövödben nincs remény; Hanyatló szép hazám, Miattad vérzem én. . . Bajza. Kossuth Lajossal kezdem. „Bátran ki merem hívni az egész világtörténelmet: mutasson nemzetet, mely annyira türelmes, igazságos és szabadelvű volt más fajok és nemzetiségek iránt, mint aminőknek magukat a magyarok bizonyították a legrégibb idők'ől folyvást, mind a mai napig.“ (Irat. II. 135.) Mmd-z igaz! Szóról- szóra igazi És mi leit a köszönet? Az oláhok részétől a nagyenyedi és zalatnai vérfürdő, a rácok részéről a zentai koponyapiramis, a hor- vátok részéről Jellasich pártütése, a tótok vészéről Hurbán lázadása. Ám 1848. a nemzetiségek számára nem befejezője, hanem kezdeményezője volt egy óriásibb méretű küzdelemnek, melynek világos célja hazánk szétdarabolása és beolvasztási a kisebb szomszédos államokba.. Szegény hazánk látóhatárán sötét keselyüszárnyakon tünedeznek elő a viharfellegek, melyeknek nyílásain á'-át- csillámlik a pángermánizmus, pánszlávizmus és dákórománizmus vérvörös csillaga. Nekünk, kik itt a középen lakunk, fogalmunk sincs arról a titáoi harcról, amely határszéli véreink és a folyvást előretörő nemzetiségek közt folyik. A fanatizált emberek százezrei döngetik az alföldi magyarsághoz vivő kapukat, hogy megfojtsák, hogy kiszívják belőle az életerőt. Az oláhok a legkomolyabban törekednek arra, hogy Románia határait a Tiszáig kiterjesszék. És e céljukat, ha tovább is tétlen, közönyös lesz a magyarság, el is érhetik... Nem csupán azért, mert Magyarországon három millióra rug a számuk, hanem főként azért is, mert a független Románia áll mögöttük hét milliónyi népességével, modern hadseregével, kitűnő európai összeköttetéseivel és egyre növekvő gazdasági erejével, rohamosan fejlődő kultúrájával, mely a nemzeti büszkeség folyton gyarapodó gőgjével tölti el a magyarországi fajrokonokat is.“ Lárma, zaj nélkül közelednek ellenségeink, mint a kmyó. Kilesik a legalkalmasabb pillanatot, mikor az áldozat már áléit, zsibbadt. Templomaink, iskoláink, udvarházaink egymás után jutnak idegen kézre; a föld kicsúszik lábunk alól; véreink pedig vagy meghajolnak a változhatatlan, kegyetlen sorscsapás alatt, vagy vándorbotot ragadnak „uj hazát keresni túl a tengeren“. A magyarság lassan, következetesen, mintegy megdermedve, ellenállás nélkül sülyed a mély>égbe, miként a nyomorult béka a kígyó torkába. Nem hánykolódik, nem küzd, nem vergődik. Az áldozat jajkiáltása elhal abban a rémes éjszakában, mely a határszélekre nehezül. A nemzetiségek irányában az udvariasság és türelmesség elvét valljuk. Szép és helyes dolosr, de megfelelő körülmények között. „Nálunk az oly fajokkal szemben, minő a germán, tót és oláh, — a türelmesség: gyöngeség. Mert erősebb, kíméletlenebb, csökönyösebb fajok elnyelik az engedékenyt. Ezért veszti el oly könnyen magyarságát a magyar ember, ha tótok, oláhok, németek közé kerül. Mindig a magyar az, aki euged. És miért enged? Épen azért, mert olyasmiket csekélységeknek tekint, amiket mások nem tekintenek annak.“ (Bérezik.) G-oda-e, ha a nagynémet terjeszkedés egyik főharcosa, Lagarde, felkiált; „Magyarok, csehek fölösleges terhei a történetnek... A német kivándorlást rendszeresen Magyarország tót és magyar részei felé kell terelni. . . A voltaképeni turáni magyarok el vannak sat- nyulva... Minél előbb tűnnek el ezek az igazi magyarok, annál jobb lesz a? rájuk és ránk nézve is.“ Nem, óh, nem! Hagyjunk már fel egyszer jószívűségünkkel 1 Elvégre a szabadd'űségnek is vannak határai. Ha a nagy nemzetek: angolok, németek és franciák erélyesen lépnek « fel a nemzetiségekkel szemben, miért tüntessünk mérsékletünkkel éppen mi, mikor ez halálunkat okozza ? „III. Napoleon alatt, mikor a diplomáciailag keresztülhajszoltt „suőrag- universelle“ Savoyát és Nizzát Franciaországba kebelezte, az uj tartományban megj-lent francia hatóságnak első dolga volt a földrajzi elnevezéseket franciára változtatni s magában Nizzában, semmit se ügyelve a tulajdonosra, nem csinálva belőle német észjogi problémát és tulajdonjogi skrupulust, minden szó és beleegyezés nélkül, odatámasztották a létrákat a házak falához és valamennyi üzlet cégtábláját bemázolták és ékes francia nyelven újra kifestették. N m hoztak reá külön nemzetiségi törvényt, nem hívták össze a jogászgyűlést sem ánkétet nem tartottak tudós egye’emi tanárok elméleti szőrszáthasogatásait meghallgatni, aztán semmit-sem tenni.“ (Bartha II.) Németország a kényszerkisajátítást alkalmazza a szegény lengyelekkel szemben, Angi a pedig, a legalkotmányosabb állam, több száz év óta a legradikálisabb módon nyomja, sőt a szó legteljesebb érteimében irtja az íreke'. Cromwell, midőn az ír Drogheda várost bevette, igy dicsekedett a parlament elnökének : „Amint embereink bejutottak, elrendeltem, hogy mind öljék meg őket és valóban, amint java munkában voltunk, eltiltottam, hogy bármily fegyveresnek megkegyelmezzenek. Azt hiszem, hogy ez éjjel 2000 embert hánytak kardélre. Meg vagyok győződve, hogy ez Isten igazságos ítélete volt,.“ Amerika rengetegei ekkor népesültek be menekülő ír családokkal. És nálunk? A magyar kormány nemcsak szemet huny az oláh kérdés előtt, de sőt még lovat is ad alája, mert megengedi, hogy Magyarország területén „román“ egyházak, iskolák, bankok, kulturegyletek, az önálló nemzeti élethez szükséges organizmusok alakuljanak és behálózzák Magyarországnak azt a részét, melyet Dákorománjához akarnak csatolni. Ily viszonyok közt miként reméljük hazánk függetlenségének kivívását és külső ellenségeink sikeres legyőzését, ha még tulajdon házuukat, földünket és fajrokonainkat se vagyunk képes megoltalmazni? A rácnak, az oláhnak, a tótnak van hová kacsintania; a magyarnak nincs. Mint a költő mondja: a nagy világon e kívül nincseu számára hely; itt élnie, vagy halnia kell. Bárminő áldozatok árán is, segítségére kell sietnünk kulturegyesületeinknek (E. m. k. e., D. m. k. e. stb.), melyek a nemzetiségek feltartóztatása által meg akarják menteni a magyarságot egy nagyszerű jövő érdekében. Annyi szenvedés és oly sok viszály után ideje már erőinket együttesen kifejteni közös ellenségeinkkel szemben. A haza szenved. Elmondhatja a próféta siralmainak ama szívrázó szavait: „Tekintsétek meg és lássátok, ha va- gyon-e olyan bánat, mint az én bánatom?“ Igaz! Keserűen igaz ! Kolacskovszky Lajos.
