Eger - hetente kétszer, 1911
1911-02-15 / 13. szám
1911. február 15. EGER. (13. sz.j 3 kívüle alig néhány vidéki város iparossága élvezi. Szólhatnánk itt a fő- és székváros nagy felszívó erejéről; de nem tesszük. És pedig nem csak azért, mert szinte közhellyé vált ennek a különben örvendetes ténynek a hánytor- gatása, hanem azért, mert eszünk-ágában sincs irigyelni hazánk féltett, dédelgetett büszkeségétől, a szép Budapesttől azt a kiváltságot, hogy a magyarság kulturális, kereskedelmi és ipari gócpontja legyen. Ezt különben, azt liisz- szük, egyetlen magyar-ember sem teszi. Az ország szivének felszívó erejére szükség van, mert ez az erő a nemzet erősségét jelenti. Avagy lehetséges-e egészséges vérkeringés cse- nevész, elerőtlenedett szívvel? Másutt van a hiba. Törvényhozási botlások, c>upa jószándéku, de meg nem fontolt intézkedések idézték azt elő. Mert az még nem baj, ha a meglévő erőket szét nem forgácsolják, de az már végzetes hiba, ha a megélhetésre szükséges életerőt — hogy együtt és eggyé legyen — a vidéktől vonják el. Az iparfejlesztéssel pedig ez történt. Azok a módok és eszközök, amelyekkel ez az alapjában nagy horderejű közgazdasági akció kezeltetett, Budapestből egy csrpásra, szinte hihetetlen mérvű ipari központot teremtettek, a vidéket pedig elhanyagolták úgy, hogy a vidéki kisipar országszerte nemcsakhogy ping és visszafejlődik, de határozottan züllőfél- ben van. Ámde a talpraállítása nem lehetetlen. Sőt még virágzó is lehet a vidéki kisipar. Áldozat sem kell hozzá: csak egy kis rokonérzés, meg egy kis jóakarat a társadalom részéről. Mert az iparfejlesztésen kívül az iparpártolás is éltető eleme a kisiparnak. (Két szék között talán ezért is esett a földre!) Az iparfejlesztés az államnak és az erre a célra alakult testületeknek a dolga; az iparpártolás ellenben a közönségnek a —- kötelessége. Vagy ezt is az államtól várjuk? Az állam adjon munkát, kenyeret a mi helyi iparosainknak, mi pedig idegenbe, talán külföldre menjünk dolgoztatni? A legkevesebb amit iparosaink érdekében tehetünk az, hogy amig ipar- szükségleteinket a helyi iparosok ki tudák elégíteni, addig ne forduljunk idegenhez. És ha ezt az elvet nem csupán az egyént va»y nem csak együttesen. Ez a jog már alaptörvényeinkben megvan. . . A devalváció, mint financiális terv, természeténél fogva a nemzet előzetes beleegyezését kívánta, követelte volna, mely hiányozván, a tiltakozás jogos volt. A devalválás törvénytelenségét súlyosította az a körülmény, hogy a bécsi kormány a pátenst az örökös tartományokhoz hasonlóan akarta ránk erőszakolni. A rendelet ilyérte'mű elfogadása, a függetlenség megtagadásával lett volna egyenlő. Végül, mint az ellenállásnak egyik legsulyo- sabbb rugóját, az önérdeket is m^gemlí jük. A devalváció, mint a kettős monarchia közös háborújának szomorú pénzügyi következménye, már is nagy terheket rótt nemzetünkre. Az uj papírpénz ércfedezetét, illetve a régi, fedezetlen bankók beváltását a nemzetnek öntestéből, a magánvagyon ismételt megcsonkításával kellett volna áldoznia, illetve előteremtenie. Hozzávétve annak tudatát, hogy a devalválás nem a kikerülhetetlen végzet, hanem az esztelen államgazdálkodás eredménye volt: a nemzet természetesen iitózott ez ujobb pénzkidobástól... Ma másképen van a helyzet! Ma, az 1811. évi financiális viszonyokhoz hasonló nehézségek ellen újabb, nagykama'ú kölcsönök megkötésével küzdenek. Akkor nem igy volt! családi szükségletek beszerzésénél, hanem a közéletben is érvényesítjük, és a nagyobb vá lal- kozások versenytárgyalásainál is a helyi ipar részesül elsőbbségben, akkor ismét föllendül a kisipar, amelyet legázolt egyrészt a helytelen iparfejlesztési politika, má-részt a mi divathóbortunk, amely az iparpártolásra szánt pénzünket a külföldre, vagy legalább is idegenből importált ipari termékekre pazarolta. HÍREK. Eger, 1911. február 15-én. Tájékoztató. Február 15. A Jogakademiai Kör Shakespeare-estélye. „ 15. Az egri fös/.olgabiró tárgyalási napja Kápolnán. „ 16 Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 19. Ismeretterjesztő előadás a föreáliskolában. „ 19. Sziuielőadás a Kát. Legényegyletben. „ 19. Országos vásár Tiszanáuán. „ 20 Katonai utóállítás Hatvanban. „ 21. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Domoszlóu. „ 25. A Kaszinó-egyesület müvész-estélye. „ 25. Gyűlés a Szvorényi-alapítvany ügyében. „ 26—2b. Szentségimád ás a ciszterciek templomában. „ 26. Farsangi estély a Kát. Legényegyletben. „ 27. Farsangi estély az Egri Clubban. „ 27. Országos vásár Kaiban. Máro. 1. Hamvazó szerda. „ 3. A hatvani főszolgabiró tárgyalási napja Pásztón. „ 5. Ismeretterjesztő előadás a Kát Legényegyletben. „ 5—6. Országos vásár Füzesabonyban. „ 8. A tiszafüredi főszolgabiró tágyalási napja Poroszlón. „ 11. Az Egri Club szinielőadása és társas vacsorája. „ 12. Ismeretterjesztő előadás a Kát. Legényegyletben. „ 13. A közigazgatási bizottság ülése. „ 13. Országos vásár Apczon. „ 14. A gyöngyösi főszolgabiró tárgyalási napja Gyöngyöspüspökiben. „ 15. A magyar sajtószabadság emléke. „ 15. Requiem Eszteiházy Károly gróf egri püspökért. „ 15. Az egri főszolgabiró tárgyalási napja Verpelóten. Bego/csevich Róbert 80 éves. Főkáptalanunk tiszteletreméltó nagyprépostja számára e hó 11-én, a táviró a következő nagyér!ékű üdvözletét hozta Budapestről: „Legbensőbb örömmel üdvözöllek élted nyolcvanadik évforduló napján, és a kegyes Ég bő áldásait kívánom további életedre. József, bíbornok-érsek.“ E kitüntető magas figyelem bizalmasságágában benne forr az a félszázadosnál jóval régibb szeretet, me'y még a Pázmáneum akAz állam pénzügyi bukását az élő nemzedéknek kellett leküzdenie, ma, ha a most élő állampolgárok már nem bírják, „... a meg sem született nemzedékekre rónak terheket. . .“ Mindezeket összevetve megállapí'hatjuk, hogy a nemzeti ellentállás jogos volt, mert a rendelet végrehajtása az országgyűlés jogkörének, a puszta szóbeli tiltakozás pMd:g a törvényekben számtalanszor kifejtett együttes törvényhozási jognak a megtagadásával lett volna egyenlő. . . A devalváció hullámai, a bécsi birodalmi bank megaLpítá-ával, a napóleoni háborúk le- lezajlásával, lassanként elsimultak. A papirés az uj ércpénz közötti forgalmi értékegyea- lőség helyreáliott. Ehhez azonban bizony jó néhány évtized kellett. . . Az 1811. évi nagy devalváció, sajnos, nemzetünk politikai és gazdasági történetében eddig még nem kapott oly méltatást, aminőt valójában megérdemelne. Létrehozó rugói, lefolyása és következményei, a jogos visszahatás csak elszórtan, meg nem érthető rövidséggel, homályos világítással vannak meg a nagyobb történelmi művekben is. Reméljük, hogy ennek a nagy nemzettör- töneti mozzanatnak is megszületnek a méltatói. S. I. kori két ifjú levitája között kö'csönösen támadt, s amely nagynevű bíbornok-érsekünket egyházmegyénk első papjával azóta állandóan egybefűzi. Akik csak tudomást szerezhettek ősz nagyprépostunk munkásságban töltőit élete e fontos napjáról, mindazok készséggel siettek hozzá legjobb kivánataikkal, s kifejezni afelett való örömüket, hogy a közbecsülésre szinte példátlan mértékben rászolgált főpap jó erőben léphette át a 80-ik és 81-ik életév határvonalát. Nehéz és fontos feladatok példás teljesítése jellemzi ezt a 80 évet. Az egyház- megyei és főkáptalani levéltár a bizonyság reá, mennyit és miként dolgozott Bartakovics érsek egykori kedves titkára, majd főpásztorunk irodaigazgatója, később, mikor a papságnak, mondhatni, egyhangú szavazata által 1873-ban tagja lett a főkáptalannak, ez érdemes testületnek évtizedeken át szorgalmas jegyzője, s most nem kevesebb munkásságű nagyprépostja. Nem Írunk itt sem életrajzot, sem jellemzést. Csak röviden említjük, hogy e dolgos élet kiváltképen még két fontos szempontból különbözik az átlagos életpályáktól. Egyik, hogy szinte állandó megszemélyesítője annak az evangéliumi alapelvnek : „Tanuljatok tőlem, mert szeld vagyok és alázatos szívű.“ Aki valaha találkozott, beszélt Begov- csevich Róberttel, az mindenkor hálásan gondol vissza az ő, inkább angyali, mint emberi szelíd, nyájas, segíteni kész szívjóságára. A másik meg az, hogy ez a nemes lélek, magas állásában, a kevéssel való megelégedés páratlan művészetével, igazán az első keresztények puritán egyszerűségű életét éli, hogy amit megtakarít, az egykor a közjóé lehessen. Nincs az a falusi pap, aki igénytelenebbül élne, mint ő. Szombaton testületileg tisztelgett a püspöknél a főkáptalan, melynek nevében Deb- reczeni János apát-kanonok üdvözölte az ősz főpapot. Üdvözlő beszédében különösen kiemelte, hogy Begovcsevich Róbert két főpásztor oldalán vett részt az egyházmegye kormányzatában, még pedig évtizedek során át; évek óta feje a főkáptalannak, melyet soha el nem múló hálára kötelezett fiatalos hévvel, kitartó energiával teljesítőit munkájával. Begovcsevich Róbert látható meghatottsággal köszönte meg a fűkáptalan figyelmét. A püspököt persze, az emberi kornak e gyönyörű határánál nagyon sokan üdvözölték részint személyesen, részint Írásban. Határtalan tisztelettel üdvözöljük e nagyérdemű főpapot mi is, őszintén óhajtva, hogy nemes élete igen soká lehessen még a mi élő példánk. Ambrus István dr. és Farszky Ferenc. Ötömmel üdvözöljük az egri főkáptalan két uj tiszteletbeli kanonokját, kiknek kitüntetése, egyéni derékségük méltatásán kívül, a sok tövist termő tanári és lelkipásztori életpályának is komoly elismerése egyszersmind. Ambrus István, bekebelezett hittudor, ki most 50 éves, élete nagyobb felét, 27 évet, töltötte már Egerben s ez idő alatt tanára volt az egyházmegye mai papsága nagyobb részének. Pár évig volt káplán Kisvárdán, 1884. óta pedig érdemes tanára az egri hit- tani főiskolának. Az alapvető és ágazatos hittant s a keresztény bölcseletet adja elő. E hivatalán kívül 1893. óta alkormányzója a papnevelő intézetnek, tagja a zsinati és hittanár- vizsgáló, valamint a könyvbiráló bizottságnak, a papnyugdíjintézet jegyzője, az egervári pré- postság javadalmas káplánja; az Egyházmegyei Irodalmi Egyesületnek alelnöke s az egyesület által kiadott Egri Egyházmegyei Közlönynek
