Eger - hetente kétszer, 1911
1911-12-23 / 102. szám
4 EGER. (102. sz.) 1911. december 23. nézve különféle álláspontok észlelhetők. S különösen észrevehető, hogy még oly pártok, vagy irányzatok is, melyek radikális reformot sürgetnek, midőn az adócenzust, mint választói jogalapot elfogadják, ugyanakkor elfogadjak bizonyos értelmi cenzust, vagyis megkövetelik az irás-olvasás tudását. Világos, hogy ezeknek az alapoknak egyike sem mondható teljes joggal az általános választói jog alapjának. Vagy ha mégis annak mondják, az általános választói jog jelzőjével oly alapot ruháznak fel, amely nyilvánvalóan nem az. Ennél a teoretikus megkülönböztetésnél fontosabb kérdés, vájjon az értelmi cenzusra, mint egyedüli jogalapra való helyezkedés igazságos-e és megfelel-e a nemzet fejlődésének és mai viszonyainak ? Nézetünk szerint az értelmi cenzus, mint egyedüli jogalap, nem felel meg a mai viszonyok között az igazságosságnak. Jelenleg van hazánkban 1,119.000 választó. Ha az értelmi cenzus fogadtatnék el egyedüli alapul, akkor a jelenlegi választóból 192.000 elveszítené választói jogosultságát. Szerintünk képzelhetetlen, hogy oly törvényt alkossunk, mely szerint a jelenlegi választók 17 százaléka elveszítse a választói jogosultságot. És kik veszítenék el a választói jogosultságot, ha az értelmi cenzus egyedüli jogalap lenne ? Távol áll tőlünk, hogy mi az állampolgárok hazaszeretetét osztályozzuk, de a való érdemeket sem engedhetjük elhomályosítani. Szerintünk senki a haza földjéhez nem volt hivebb, mint a földmivelő gazdanép. Ez az az osztály, mely egész leikével földjéhez ragaszkodott; ők azok, kiket a hazaszeretetben és áldozatkészségben soha senki nem múlt felül. Ha az értelmi cenzus lesz az egyedüli jogalap, épen a földmivelő gazdanép fog legrosszabbul járni. Igaz ugyan, hogy ezen alapon a mai 1.119.000 választó helyett, a jövőben lenne 2.964.000 választó, de a földmivelő nép az összes néposztályok között legrosszabbul járna. Hiszen ez esetben a törpebirtokosoknak 42 százaléka vagyis 635.000 családfenntartó esnék el a választói jogtól. De nemcsak a törpe- birtokosoknak majdnem a fele, hanem a tiz holdon felül gazdálkodóknak is majdnem egy harmada záratnék ki a választói jogosultságból. 155.000 gazda, vagyis a tiz holdon felül gazdálkodóknak 30 százaléka nem jutna be az alkotmány sáncaiba, illetve rekesztetnék ki onnan, ahol eddigelé jogot gyakoroltak. Szemügyre véve az összes kimaradottakat az irni- olvasás tudás jogalapján, ezeknek 85 százaléka a földmivelő osztályhoz tartoznék. Ez sokkal nagyobb arányszám, mint a földművelő nép átlagos aráuyszáma. így tehát ez a jogalap sem igazságosnak, sem az ország érdekeivel összeegyeztethetőnek nem tartható. És még egy momentumot kell kiemelnünk. Aruthénnép Magyarországon több, mint 400.000 lélekből áll. Ha az említett jogalap elfogadta- tik, csak 14.000 ruthénnek lesz választójoga. Rájuk nézve az ily választói reform jogfosztással lenne egyenlő. Erre ők semmikép rá nem szolgáltak. Parlamentáris kormányforma mellett a választói jog, mint a parlament összetételének alapja, magának az államnak létét érinti. Az is természetes, hogy a népképviseleti rendszer elvéből kiindulva, azon kell lenni, hogy minden nagykorú, feddhetetlen állampolgár befolyást gyakorolhasson a kormányzatra szavazatával, így tehát a választói jog alkotásánál itt áll az államférfiak előtt a nagy feladat, hogy az állampolgárnak a parlamentárizmus eszméjéből folyó joga az állam létérdekével és céljával összhangba hozassék. Irányítóan az államférfiakra mindig a nemzet tényleges szociális és kulturális viszonyai hatnak. Ezért jelenleg is a választói jogosultság törvényének megalkotásánál követendő elvnek tekintjük, hogy a nemzeti és állami életre oly döntő befolyással biró reform biztosítsa a parlamentárisán kormányzott, egységes politikai nemzet szociálisan is, kulturálisan is egészséges fejlődését. Ezért azt véljük, hogy adassék meg a választói jogosultság minden 24-ik évet betöltött magyar állampolgárnak (férfinak), aki nem áll a választói jogosultsággal összeférhetetlen közszolgálatban, vagy a választói jogosultságból kizárva nincs. És pedig : 1. aki egyenes állami adót fizet, 2. aki tényleges katonai kötelezettségének eleget tett s egy helyen két év óta állandóan lakik, 3. aki középiskolát, vagy ezzel egyenlőrangú iskolát végzett, 4. aki családfentartó, 30. évét betöltötte s egy helyen két év óta lakik állandóan. 5. akinek munkakönyvé, cselédkönyve van s aki ugyanazon munkaadónál, három év óta állandóan alkalmazva van. A választói jogosultsággal azonban nem bírnak azok, kik tényleges katonai, rendőri, csendőri szolgálatban vannak. A választói jogosultságból pedig ki legyenek zárva: az elmebetegek, a csőd alatt állók, a közjótékonyságból élők, a bűntett, vagy vétség miatt elitéltek.“ A szegényügy rendezése. Ha az ember napi fáradalmai után egy kis sétára indul, hogy kipihentesse beteg idegeit, akármelyik utcát válassza is üdülése helyéül, már az első lépésnél megállítja egy-egy rongyos alak. Vagy részeges koldus, vagy valami igazán segélyre szoruló asszony, férfi, vagy gyermek. Ha aztán a kőszivűség bélyegét magunkra nem akarjuk süttetni, ki kell gombolnunk a kabátunkat és előkotorászni a pénztárcánkat, hogy juttassunk a kéregetőnek néhány fillérkét. . . Hivatalos teendőink végeztével, ha otthonunkban akarunk tölteni néhány órát, ezt sem tehetjük nyugodtan, mert jön a sok „átutazó“ kéregető, kórházból jött, munkaképtelen, csavargó, majd a rendes házi szegényeink, akiknek csupa becsületből is kell juttatni egy kis alamizsnát. Nem az a baj, hogy adakoznunk kell, mert hisz’ ez emberbaráti kötelessége mindenkinek, akinek t. i. csak módjában áll segíteni a nyomorultat a szegényt, a koldust. . . De már az egyenesen tűrhetetlen, hogy uton-utfélen megszólítják az embert s a legkörmönfontabb módon csikarnak ki belőle egy kis — pálinkára va'ót. A házi szegény nem alkalmatlankodik utcán, csak a csavargó, a részeges, a munkakerülő ; a házi szegénynek megvannak a maga házai, hol már számítanak a jövetelére. . . Az nem szorul arra, hogy utonállóskodjék. ügy vagyunk, hogy nem tudjuk megkülönböztetni az igazi, a valóban alamizsnára szorult koldust az Üzletszerűtől. Pedig ezek már kezdenek igen elszaporodni, mert hiszen Eger jó a talaj a számukra. Ideje lenne már csakugyan segíteni ezeken a lehetetlen állapotokon oly módon, hogy a szegényügyet egy, a hatóság által is támogatott, egyesület venné a kezébe és ez által el- tiltaták a koldulást az egész város területén. ügy halljuk, hogy csakugyan foglalkoznak már egy ilyen egyesület megalakításával nagylelkű emberbarátok s keresztény alapon, egy „Szent-Vince egyesület" szervezésével igyekeznek valahogyan rendezni ezt az ügyet, mely mai alakjában igazán tűrhetetlen. Tehát ezt az ügyet a Szent-Vince egyesület venné a kezébe. Ez tartaná nyilván a valóban segítségre szoruló szegényeket, amiről a környezet-tanulmány és személyes látogatások után győződnének meg az egyesület elöljárói. így azután nem juthatna segítséghez az, aki csak kapzsiságból, munkakerülésből csap föl koldusnak, viszont kenyérhez jutna a valóban nyomorult. Fődolog tehát, hogy érdemeden semmit nem követelhet tőlünk és hogy a lakosság megkiméltetik attól, hogy unos-untalan a nyakára járjon boldog-boldogtalan! Mindenki szívesen megváltja ilyenformán egy bizonyos, megfelelő évi összeggel a szegényeknek szánt adományát és az egyesületre nyugodtan rábízhatja annak szétosztását abban a biztos tudatban, hogy fillérei valóban szerencsétlent segítettek. Eger város közönségére számít tehát első sorban ez az egyesület. Működésének sikeressége legfőképen a tagok számától függ és a csekély tagsági dijak pontos fizetésétől. Ha ez ren-® desen történik, életrevaló lesz ez az intézmény. Viszont aztán a tag elvárhatja, hogy megkímélik minden zaklatástól és feljogosítottnak érezheti magát arra, hogy elutasítsa, esetleg rendőrségnek adja át az alkalmatlankodót. Milyen kényelmes is lenne ez, különösen kereskedőinknek, iparosainknak! Egyszerű táblácskával jelezhetik boltjaikon azt, hogy tagjai a Szent-Vince egyesületnek s igy üzletükben tilos a koldulás. A hatóságnak pedig kötelessége volna az Egyesületet mindenben támogatni. 0 tartaná nyilván a szegényeket hivatalosan s az egyesület információi alapján tenné meg az intézkedéseket minden egyes szegényre vonatkozóan. Különben a hatóság és társadalom munkájának felosztása és a szegényügy egész rendezése a fővárosi szabályrendelet szerint fog megalapoztatni. Ez — úgy halljuk — olyan mintaszerű, hogy csak a helyi viszonyokra kell alkalmazni és mindenütt, tehát nálunk is elfogadható. Bizonyos, hogy társadalmi kötelességeink között az elsőrendű s a megoldásra váró kérdések között egyik legelső a szegényügy. Ennek helyes, célhoz juttató megoldása nagy érdeme lenne az alakulóban levő egyesületnek, amelyről örömest adunk hirt a szeretet ünnepén. A hét. Magyar karácsony. Angolország még a hatalmas angol ipar támogatása céljából is szükségét érzi időszakonként az „angol-hétnek,“ amikor egyedül csak angol iparcikkek árusíthatók. Nálunk Kolozsvárott a Magyar Védő Egyesület, az Országos Magyar Közművelődési Egyesülettel karöltve, angol mintára, nagyon sikerült magyar hetet rendezett október havában. Nyolcvan kereskedő csakis magyar gyártmányt árusított 1 Minden közömbös magyarnak látnia kellett volna a kolozsvári magyar hét sikereit, akkor megtanulta volna, hogy mi a kötelessége a magyar iparral szemben. Csakis akkor lesz ennek a szegény kizsarolt magyar nemzetnek igazán magyar karácsonya, hogyha mindenki magyar cikket vásárol
