Eger - hetente kétszer, 1911
1911-11-18 / 92. szám
Előfizetési árak: Egész évre __10 korona. Fél évre____ 5 » Neg yed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények -------- = intézendők. = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. XXXIV. ÉVFOLYAM. — Szombat, november 18. 1911. — 92. szám. —= \ A katolikus nagygyűlésről. Azt gondoljuk, hogy jó szolgálatot teszünk az ügynek, ha koszorúba fonva adjuk azokat a lapvéleményeket, amelyek a 51. katolikus nagygyűléssel kapcsolatban elhangzottak. Tekintettel arra, hogy ugyanazt a tényt különböző szemüvegen lehet nézni, nem érdektelen annak megállapítása, hogy egyik és másik sajtóorgánum milyennek akarja és milyennek szeretné látni a magyar katolicizmus együttes munkálkodását. Az alábbi koszorúban persze a virágok mellett lesz bogáncs is; a szemüveg pedig, amelyen egyesek nézték a XI. kát. nagygyűlést, némelyeknél kétszer homorú, másoknál ezen felül piros, vagy zöld. De ez nem baj, mert éppen ezáltal ismerjük meg a való hangulatot. Legelsőnek említjük meg az Alkotmányt, amely 270. számában így kezdi a lap homlokán közölt cikket: „Örömmel számolhatnnk be a XI. Katolikus Nagygyűlés napjairól, illetve az első két nap ünnepségeiről és munkájáról, mert az idei Katolikus Nagygyűlés is azt mutatja, hogy a katolikus társadalom mindinkább megérti történelmi hivatását a modern időben. Haladunk — megyünk előre minden téren, mind többen vagyunk a katolikus renaissance zászlója alatt; mind jobban megértAz „EGER46 tárcája. November 18. Eddig, ha naptárt vettem a kezembe, Nézve a gyorsan pergő napokat, Ha átlapoztam a hónapokat: Közönytekintet siklott a betűkön. Nem volt, mi az évhez kössön, odafűzzön. S november 18-at hogyha néztem, Talán legfeljebb névnap járt eszembe’ — Jolánka napja. . . S november 18-at most ha nézem, Piros betűkkel megjelölve látom, — Lobogó lángot piros napsugáron — Mint hogyha minden betűje ragyogna. . . . .. S én hálatelten omlok le a porba: Akkor leiém fel igazi világom, Akkor ölelt a Krisztus szent szívéhez. . . . . . Az Isten karja lebegett felettem S azon a szent-sugaras napon lettem, — A Krisztus papja! . . . Lóránt József. jük a közös munka szükségét; mind világosabban látjuk a célt: olyan jelenségek ezek a katolikus nagygyűlés napjai alatt, melyek örömmel, reménnyel, lelkesedő kedvvel töltenek el.“ Nagyobb súlyúak ennél — mert nem bevallottan a mi táborunkból valók — a Budapesti Hirlap-nak (270. sz.) következő sorai: „A magyar katolikusság idei nagygyűlése arányaiban hatalmas, jelentőségében és munkája eredményeiben imponáló bizonyság- tétele a magyar katolikus társadalom belső összetartozásának s a magyar szellemi és gazdasági élet minden területén elevenül ható, gazdagon gyümölcsöző munkakészségnek. Vasárnap kezdődött meg a három napig tartó nagygyűlés, a mely minden előzőnél sűrűbb tömegekben és nagyobb lelkességgel hozta össze a katolikus társadalom szine- javát. A fővárosi Vigadó hatalmas nagyterme és melléktermei szűknek bizonyultak az ország minden részéből s a társadalom valamennyi rétegéből egybesereglett katolikusok befogadására s a lelkes tömeg, csupán vasárnap háromszor egymásután, lélekzetfojtóan zsúfolásig töltötte meg a főváros legnagyobb gyűléstermét, de ugyanakkor tele volt hallgatósággal a különböző katolikus testületek, szövetségek és kongregációk valamennyi gyü- , lése is. Az érdeklődésnek ezek az arányai, a lelkességnek ez a rendkívüli megnyilatkozása jelentőséggel teljes dokumentuma annak a megújhodásnak, a mely egyetemes, közcélú, 1861. november 18. — Egy híres megyegyűlés jubileuma. — A vén megyeháza, ott a Káptalan-soron, mennyi híres nevezetes eseményt keresztül élt már, amióta Eger híres püspök-főispánja Barkóczy Ferenc fölépíttette karcsű falait. Hiába öltöztették a modern kornak gyermekei új, tiszta köntösbe, mégis látszik falain a letűnt korok fényes patinája, amit a hazafi-hűségnek szent erénye lehelt oda, számtalan lelkes magyarnak szenvedélyes, izzó tüzével, a nemzeti politika hitvallásával, a szittya magyar férfias, minden akadályt letipró oroszláni bátorságával... Elmerül a lelkem a szomorú, de mégis a magyar dicsőségtől csillogó korszakok szemlélésén s ezúttal a história ama lapján állapodik meg, amelyre 1861. november tizennyolcadikénak eseményeit irta fel Clió, a történelem igaz, részre- hajlatlan jeles mestere. A mi vármegyénk is elszenvedte a Bach- korszak minden mostohaságát. Amit azonban vesztettünk a vámon, megnyertük a réven; fölébredt a szunnyadó nemzeti önérzet a hazafiak fásult lelkében; átalakult a gondolkodás, a szellem, a külső szín egyaránt: valóban magyarrá. Istenem, hogy megviselték az emmindenhova elérő, mindenben a felsőbb javak kultuszát kereső táborrá neveli s egységbe tömöríti a magyar keresztény társadalmat a székében burjánzó destruktiv irányzatok fenyegető támadása ellen. A kongresszus megnyitó ülésén tízezer ember lelkes együttérzésében és harcos elszántságában mutatta meg a maga törhetetlen akaratát, a romlás áradatát megállítani tudó hatalmas erejét. Mai/áth György gróf elnöki megnyitója mesz- szehangzó proklamálása volt a hit, az erkölcs és a hazafiság hármas egységében való tömörülésnek. Giesswein Sándor prelátus beszéde a kereszténységnek kultúrát teremtő és fen- tartó hivatását rajzolta meg nagy erővel, s rámutatott arra, hogy a ma nagy szociális problémái a keresztény kultúra és a keresztény etika problémái, s hogy az emberiség lelkiismeretét minden altruista gondolatra a keresztény kultúra készítette elő. Glattfelder Gyula püspök a keresztény intelligenciához intézte szózatát, munkára serkentette és szervezkedésre buzdította, hogy a keresztény kultúra áldásthozó erejével az erkölcsnek és a vallásosságnak termő talajává boronál- hassa a társadalom legalsóbb, legelhanyagoltabb rétegeit is.“ Mellőzve most itt ugyancsak a Budapesti Hírlapnak gyönyörű vezércikkét, mely (271. szám) nagy elmeéllel taglalja az idei katolikus nagygyűlés fontosságát és eredményeit — s mellőzve a komolyabb és higgadtabb nagy lapoknak többé-kevésbbé elfogulatlan kritikáit és híradásait, — azokra a szemelbereket a nagy, világraszóló események! Uton- útfélen látható volt ez: akár demonstráció, akár hírlapi cikk, vagy más költészeti termék alakjában... Minél burkoltabb volt ez, annál többet hámozott ki belőle a magyar lélek s a durva ollójú cenzor nem is sejtette a nemzeti közhasználatra bocsátott sok finom gondolatot, miket a honfiúi vér lassan-lassan értékes tőkévé kovácsolt. Egyszerre a szögre került minden német gúnya; magyar ruha feszült a daliás testre: zsinóros, sujtásos, sarkantyus csizmában rótta az utcát az ifjúság színe-java, mely már nem a jelennek élt többé, hanem a jövendőt munkálta. S jött az 1859. évi A francia-olasz-oszt- rák háború, a szolferinói csata, egész a makacsságig növelik nemzetünk fiaiban a szebb jövő reménységét, úgyannyira, hogy az októberi diploma kiadásakor már nyíltan is követelni merészelte elkobzott alkotmányát és abban a szent hitben tűrte a negyvenhetes állapotba való visszahelyezést, hogy a nyegyvennyolcas törvények életbeléptetése már csak rövid idő kérdése lehet. Mivel pedig a vármegyei rendszert helyreálították, a megyegyűlés ünnepies megnyitása befejezett tény lön (az 1860. december 8-adiki előértekezlet után) december
