Eger - hetente kétszer, 1911
1911-09-30 / 78. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre ___ 5 >• N egyed évre .. 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ------ - intézendők. K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 28. szám. XXXIY. ÉVFOLYAM. Szombat, április 8. Gazdasági politikánk. Eger, 1911. április 7. Régi igazság, hogy ez a közmondás: „Nincsen rózsa tövis nélkül,“ valójában igy fest a közéletben: sok a tövis rózsa nélküli Ámde a sok szúró tövis közül talán az a legfájdalmasabb a társadalomra nézve, hogy a magyar gazda-ember, még manapság is, a dacosságig menő idegenkedést tanúsít minden iránt, ami a haladással jár. Nem csupán a szorosan vett kultúrára gondolunk. A földmivelésénél sem fogadja be egykönnyen az újításokat, noha ebből él Csökönyös ragaszkodás jellemzi mindenhez, amit őseitől átvett ; és csak a hosszú tapasztalat győzi meg arról, hogy a világ nem marad évszázadokon át mozdulatlanul. Ha azt látja, hogy a szomszédja jobban boldogul munkájában bizonyos dolgok elfogadása által, akkor ő is meghajtja kemény derekát. De csakis ekkor! Hogy addig tönkre is mehet, arra nem gondol. A jótanácsra nem reagál: kitalálás az csak, nem egyéb, mondja rá nagy meggyőződéssel és tovább intézi a dolgait úgy, ahogy az apjától tanulta, mert, úgy véli: az már csak jól tudta, hogy mit csinál. Ezért is olyan nehéz a gazdasági egyesületek föladata a közgazdasági viszonyok javítása körül. És különösen nehéz ezeknek a feladatoknak a megvalósítása. A mi népünk hitetlen és bizalmatlan. A „nadrágos“ embertől idegenkedik. Beszélhet ez, amennyit csak tetszik; figyelmeztetheti, oktathatja a modern vívmányokra, a belterjes gazdálkodás helyesebb kihasználására : a magyar gazda nem a beszédre figyel, hanem arra, hogy nem akarja-e őt az ur becsapni valamivel. Közben persze a közterhek egyre növekednek. Egyre többet vesznek el a nép keresményéből; abból a keresetből, amelyet nem tud, vagy nem mer fokozni. Pedig fokoznia kell, mert a számok kérlelhetetlen kétszerkettője is arra tanítja az embert, hogy a kevésből csak akkor lehet elvenni a többet, ha előbb a keveset többé tesszük. Nálunk, Magyarországon, a közterhek zöme csak úgy az áldott termőföldre támaszkodik, mint ahogy a jövedelmet is legnagyobb részben a termőföldtől várjuk. Mert hát földmives állam vagyunk. És, csodálatosképen, mégsem iparkodunk a közterhekkel lépést tartva, a teherképességet is emelni. És ez csak részben a magyar gaz- j daközönség hibája. A tulajdonképeni baj a mi felületes közgazdasági politikánkban rejlik, amely nem számol a magyar ember bizalmatlanságával és csökönyösségével; és amely a teherbíró képesség emelését még nem ismerte el államszükségletnek úgy, mint a kihasználását. Az idei országos költségvetés, az egész vonalon emelkedő katonai kiadások az országot újból rendkívüli erőfeszítés elé állítják. És ezt az erőfeszítést bizony ismét csak a földnek, a magyar mezőgazdaságnak kell majd — kiizzadnia. De vájjon ki bírja-e izzadni? Az OMGE hivatalos lapja, a Köztelek, erre nézve igy nyilatkozik: A magyar mezőgazdaságnak hatalmas gyá- molításra van szüksége, hogy a reája támaszkodó követeléseknek megfelelhessen. Ámde alig győzzük eléggé hangoztatni, hogy a földművelési po'itika istápoló beavatkozásai és befektetései igazában csak akkor érvényesülhetnek, ha a szakértelem emelésével a mezőgazdaságban működő erőket a célszerű újítások befogadására éretté és alkalmassá tesszük. Addig sirattuk a kis egzisztenciákat, mig középbirtokos osztályunk, mely példaadásra volna hivatva, elvesztette a talajt a lába alól s a mezőgazdaságilag használható terület 67%-a 100 holdon aluli kis- és törpebirtokosoknak kezébe került. A magyar föld nagyobb és legAz „EGER“ tárcája. Petőfi. Irta és az egri Jogakadémiai Kör irodalmi szakosztályának 1911. március hó 30-áu rendezett irodalmi estélyén fölolvasta Madarász Flóris dr. (Befejező közlemény.) íme, egyszerre csak megjelenik egy fiatal ember, aki úgy akar érdemet szerezni a költő névre, hogy pongyolában áll ki az irodalmi fórumra, és teljes őszinteséggel beszámol költészetében mindenről, ami benne, vele, általa történt, ami reá hatott, ami benne bármiféle érzést keltett. Föltárja érzéseit minden finomítás nélkül, azon frissen, ahogy azok szivéből napvilágra törnek, s ahogy azok senki máséi, csak egyedül az 6 sajátjai. Elmondja, hogy kemény, göröngyös utakon járt, de a sok rosszat nagyrészt magának kell köszönnie, mert könnyelműsége gyakran vitte oly lépésre, melynek később „vásott fogakkal ette fanyar gyümölcseit.“ Elmondja, hogy az apja megverte, | hogy rongyosan kóborolt szerte a hazában; hált a szabad ég alatt, naponta négy krajcár lénungért fogyasztotta a katonák sületlen, sót- lan kenyerét; majd ette a vándorszínészeinek könnyekkel sózott kenyerét, melyet „megpaprikáztak boszusággal ármánykodó gazemberek.“ Majd azután koplalt, böjtölt, pedig nem pápista. Hálát adott az Istennek, hogy csontból alkotá fogait, mert másként „a rozsda ette volna m*g“ őket. Hideg szobában dider- gett és úgy írta verseit, hogy égő pipájánál melengető megdermedt ujjait. E mondja, hogy az apja mészáros, aki csak a husvágáshoz ért és erre a mesterségre akarta fogni őt is. Édes- | anyja a legjobb anya a világon, áhí'attal ragaszkodik hozzá, és bántja, hogy atyja összeösszezördül vele. Elmondja miudezt úgy, hogy a legmindennapibb tárgyat is újjá, érdekessé tudja tenni. És majd vidám, dévaj, játszian enyelgő, m^jd ismét komoly, borongós, sokszor nagyon is sötét és zord. Egyszer gyöngéd, máskor nyers, rideg és keserű, de sohasem aljas, sohasem trágár; majd szelíden, lágyan ömledező, majd meg velőkig hat metsző gúnyja. Mint egyik lelkes ismertetője mondja: „Néha gondolataival, mint a fecske, alant repül és vidáman fürdik meg a köznapi tárgyak homokjában; majd ismét merész, fellengző képzele- [ tével sas-szárnyakon emelkedik föl a csillagok honába.“ Szóval a lángész istenadta erejével uj utat tör magának és bátran halad rajta előre, így nő ki teljéin az Athenaeum keretéből; igy változtatja meg a magyar költészet éghajlatát és talaját, termelve olyan virágokat, amelyek épen mert igazi magyar talajból nőttek ki, magyar szív melege keltette életre ókét, magyar levegőből vették szíuöket, illatukat: la^sankint mindenkit elbájoltak, meghódítottak s evvel uj, fényes korszaka kezdődött a magyar irodalomnak. Petőfi neve tehát, mikor föllépett, fordulatot jelentett. Nem is csoda, ha forrongást idézett elő a régi költészet hagyományain c-üg- gők táborában. A forrongást szította az itígy- ség is, mellyel a népszerűségben mesés gyorsasággal emelkedő költő az alacsony lelkeket eltöltötte. Nem csoda, ha eleinte voltak ócsár- lói. A legnagyobb magyar költő, Vörösmarty, nem tartozott ezek közé; sőt az ő pártfogása juttatta diadalra azt a költőt, kinek föllépésétől kezdve az ő költészete még életében a múlthoz kezdett tartozni, anélkül, hogy becséből bármit is veszített volna. A korlátoltak és irigyek részéről azonban egyik támadás a másik után éri. A bírálatok többnyire igazságtalanok voltak és elfogultak. Tehetsége öntudatában büszke megvetéssel tekintett le rájuk, mert jól tudta, hogy kritikusai nagyobbrészt álarcba bujt fiatal és öreg versírók, akik úgy néznek reá, mint babéraik elrablójára. De van eset arra is, hogy egy-egy bántalom felkorbácsolja a lelkét és haragjának vad hangokon
