Eger - hetente kétszer, 1911
1911-09-23 / 76. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre .......... 5 » N egyed évre „ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1911. — 76. szám. ...—=== XXXIV. ÉVFOLYAM. Szombat, szeptember 23. 4 . Az emberszeretet katonáiért. Eger, 1911. szept. 22. Mikor tűzoltót látunk, mindig a termopilei hősök jutnak eszünkbe, mint az önzetlen kötelességteljesítés megtestesítői. Küzdenek, fáradnak, sőt életüket kockáztatják a közjóért és csupán csak — becsületből. — Lehet, hogy kevesed-magunkkal valljuk ezt, de ez nem változtathat a mi meggyőződésünkön, amelynek szilárd alapja van. És erős a hitünk, hogy a tűzoltókat lekicsinylők, meg a tűzoltóságot csöndes mosollyal lesajnálok száma oly arányban fogy, amilyen mértékben terjed a műveltség. Lehetetlen ugyanis b<> nem látni azt, hogy a nemzeti vagyonnak nincsennek önzetlenebb, szolgálatra készebb katonái a tűzoltóknál. A hivatásos katonáskodás életfoglalkozás, mely kenyeret ad; a tűzoltóság pedig csak az életfoglalkozástól von el és esetleg a kenyeret kockáztatja, amelyet más hivatással keres az emberszeretet önkéntes katonája. Ha a hivatásos katona háborúban sebesül meg, vagy esik el, családjáról gondoskodik az állam; de ha a tűzoltót éri valami veszedelem önfeláldozó munkája közben, magára hagyatva nyomoroghat. Nemcsak visszás, hanem leverő állapot ez és föllázító gondolat különösen olyan országban, mint a miénk, ahol annyiféle ága van a társadalmi munkálkodás szükségességének. Nagyon itt volt tehát a ideje, hogy a Magyar Országos Tűzoltó-Szövetség országos mozgalmat csináljon a Tűzoltó-Otthon érdekében, amely majd segélyt ad az önzetlen munkásság folytán arra szoruló tűzoltóknak; amely majd gyógy ít- tatja az oltásnál (a mások vagyonának, vagy életének mentésénél) megsebesült tűzoltókat; amely kórházba fogadja az emberszeretet önkéntes katonáit s amely segíti, támogatja a vésszel való küzdelemben elesetteknek segélyre szoruló özvegyeit, árváit. Igen szivesen jött segítségére a I tűzoltóságnak a belügyminiszter, aki átértél te és átérezte a Tűzoltó-Otthon létesítésének fontosságát, szükségességét s aki belátta, hogy a társadalomnak is segítenie kell azt az intézményt, amely őt évtizedek óta védelmezi. így született meg az országos gyűjtés, mely három napon át (szept. 24—26. napjain) hullatja majd filléreit az emberszeretet katonáinak otthona javára. A községek az iskolákban, a városokban az utcákon gyűjtenek; a kereskedők e nap jövedelmének bizonyos százalékát, a színházak bevételük egy részét adják erre a nemes célra. A színházakban díszelőadásokat tartanak és általában nemcsak anyagi támogatásban részesítik az eszmét, hanem a közAz „EGER“ tárcája. Kényszer-végrehajtás. „Kérlek, csomagoltasd be a szükségeseket a kis táskámba,“ szólt Vörös törvényszéki elnök feleségéhez egy ebéd után, mikor éppen feketéjét szürcsölgette, „holnap egy kis vizsgálatot kell tartanom.“ „Hova utazol papa, és meddig maradsz távol ?“ — kérdezte a felesége. „Rövid ^huszonnégy óráig, Elizkém, — hm — hm !“ S azután Hedvighez, tizenkilenc éves csinos lányához fordult: „Halldd csak, szöszke, hozhatnál a szobámból egy szivart. — Igen ?“ Mikor Hedvig gyorsan eltűnt, ismét az elnök vette föl a beszéd fonalát. „Nem akartam az ő jelenlétében beszélni, Eliz. — G.......be akarok utazni, hol Ottó unokaöcsénk hivatalnokoskodik. Különös hírek keringenek róla, amelyek óvatosságra intenek. Ottó könnyelmű teremtés, kivel szemben két kötelességet kell teljesítenem: először mint elöljáró, azután meg mint nagybátyja.“ „Ne légy oly szigorú, papa!“ — kérlelte a felesége. „Ottó jó fiú. Csak huszonnyolc éves ; nem sokat tapasztalt még. Egyetlen fia elhunyt testvéremnek!“ „Nem üttetem le a fejét, Eliz, de rendnek kell lennie az ülnöki szolgálatban ép úgy, mint magánéletében. Neked is el akarom mondani, ami tudomásomra jutott. Ma egy G .......bői é rkezett, s minket is érdeklő ügyiratot vizsgáltam át. Egy fölebbezési ügy volt. Amint az iratot átlapozgatom, Uramfia, mit találok ? Költeményt, amely kétségtelenül Ottó kezemunkája. Egy költemény, az ülés jegyzőkönyve és az Ítélet között. Költemény, mely így hangzik: Bájos, kire sok a gondom, Kinek forró szívem felajánlom, Legszebb a virágos mezőn ...“ „Ez már sok“ — szólt az elnök felesége felháborodva. „Ezt nem gondoltam volna Ottóról ! Mosd meg csak a fejét a lurkónak!“ „Látod, hogy igazam van“ — ismétlé az elnök. Ki kell kutatnom, hogy ki az a „legkedvesebb“ és az én ülnök-uramöcsémet felvilágosítom, hogy az ő tüzes szivecskéjét csak egy tudatban is iparkodnak megalapozni. Egernek es Hevesmegyének fokozott kötelezettségei vannak e tekintetben. Nálunk több embernek és többet kell adnia erre a célra, mert vármegyénk Tűzoltó-Szövetségén-'k szinte vezető szerepe van az Országos Szövetségben. Ezt a vezető szerepet már évekkel ezelőtt szerezte és azóta folyton erősíti. És ha volt alkalma valamikor súlyának növelésére az ország tűzoltóságának szemében, most volt és van is. Erkölcsi tekintetben most sem engedtünk az eddigelé kivívott kivételes helyzetből, mert hiszen hevesmegyei ember, Jászberényi Miklós várni, tűz- rend. felügyelő, dolgozta ki a tűzoltónap tervét; az egri nagy remete, Gárdonyi Géza adott e napra uj darabot a színházak díszelőadásaihoz és Egerből kerül ki az a Prológus is, melyet egész országban szavalnak majd. Ha mi ennyit adtunk már ehhez a nemes ügyhöz a magunk energiájából és szellemi tőkénkből: az anyagiakban való bőkezűséggel sem szabad hátrább maradnunk. Ki-ki vigye tehát vasárnap az urnához a maga filléreit, koronáját, vagy aranyát; vigye oda az emberszeretet nevében, de másrészt azért is, mert az ergieknek és hevesmegyeieknek fokozott kötelességei vannak a tűzoltó-intézmény és a tűzoltó-nap iránt. nőnek, Themis asszonynak, az Igazság kérlelhetetlen istennőjének ajánlhatja fel. Más hölgyek nem léteznek számára... legkevésbbé az ügyiratokban.“ „Oh ez az Ottó .......ez az Ottó!“ „ Csend. Eliz, lassan“ — intett az elnök, „Hedvig visszajön. A gyermeknek nem szabad semmit sem tudnia a dologról.“ Vörös űr, aki az elnöki székben mennydörgő hangon szokott tárgyalni, nem elég halka beszélt. Utolsó szavait Hedvig is meghallotta és kiváncsi lett. Mintha mitsem hallott volna, nyugodtan adta át atyjának a kívánt szivart, trillázva lejtett át a szomszéd szobába és látszatra a varrógéppel foglalkozott. Valójában pedig figyelte szüleinek halkan folytatott tárgyalását, s öt perc múlva már megértette, hogy miről van szó: Ottó — Ottó veszedelemben ! Ottó! — ma írt neki először, és tudatta vele, hogy mily epedve várja karácsom szabadságát, hogy majd mi mindent beszélnek meg közösen, mily büszke lesz kíséretére! És most hirtelen vizsgálat; — meglepetés! Az nem le-
