Eger - hetente kétszer, 1911
1911-09-09 / 72. szám
2 EGER (72 sz.) 1911. szeptember 9. idén vette észre a magyar gazdák egyetemessége, hogy az „élet“ árának kulcsa nála van s a maga hasznára fordíthatja a helyzetet, csak — okosan kell kereskednie és nem kell mohón a piacra dobnia termését. Az E M K E. — Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület negyed- százados jubileuma. — I. Szeptember hó 8-án ünnepli az Erdélyi Közművelődési Egyesület, — az általánosan ismert, népszerű és a magyarság részéről szívesen támogatott „EMKE“ — fennállásának és a magyar nemzeti kultúrára nézve nagy jelentőségű működésének 25. évfordulóját. Ünnepe ez az egész magyarságnak is: mert az az eredményes, szinte nemzetépítő és erősítő kulturmisszió, amit az EMKE a magyarság érdekében a legutóbb lefolyt negyedszázad alatt kifejtett, igazán méltó arra, hogy minden becsületes magyarérzésű ember megemlékezzék róla akkor, amidőn jubiláns ünnepségén is a magyarság diadalát ünnepli. Kolozsvárt, abban a törlénelmi nevezetességű vigadóban, ahol 1848. május 30-án az unió kimondatott, alakult meg az EMKE: 1885. április 12-én és augusztus 31-én tartott alakuló, illetve tisztválasztó közgyűléseiben és pedig 25 megyei, városi és járási fiókválasztmánnyal, 6303 örökös-, alapító- és rendestaggal, valamint 432,476 koroua vagyonnal. Ilyen csodával határos egyesűletté-alakulásra nem találunk példát a magyar egyesületek történetében, sőt a külföldéiben is keveset! És mi volt a rugója annak a társadalmi mozgalomnak, amely ezt az arányaiban is nagyszerű, erejére, fontosságára és hatására nézve pedig páratlan közművelődési egyesületet megteremtette ? A politika. (Ugyan van-e más, ami a magyar embert kizökkentené megszokott — nemtörődömségéből ? !) Azaz európai nemzetközi feszültség, mely huszonöt évvel ezelőtt, a múlt század nyolcvanas éveinek elején az 1877/8. évi orosz-törők háborút és illetve a hármasszövetséget követte és amelyet Bosznia és Herczegovina okkupációja s általán a keleti kérdés miatt az elkeseredett orosz pánszlávizmus és rövidlátó szövetségese, a dáko-románizmus idézett elő. Ezidőben a moszkvai, szentpétervári, odesszai stb. Szláv jótékonysági egyesületek és a bukaresti Societatea Carpatil, mint a jelenlegi Uga anyja, 152 titkos bizottsággal, az ismert „orosz emisszái ius“-okkal és a „guruló rubel“-lel árasztották el az osztrák-magyar államszövetséget és a körülfekvő apró államokat s a Törökországban kipróbált módszer szerint aláaknázva a monarchiát, az 1881. január elei krivosjei felkeléssel már csak a puskaporos hordó felrobbantásáról volt szó, hogy kitörjön az általános európai háború. Egyidejűleg Oroszország Bessarabia és Galicia felől „Dzsingizkán korára emlékeztető“ lovassággal és nagy előkészülettel már meg is kezdte ellenünk a mozgósítást; Romániából pénzt és fegyvereket csempésztek be az erdélyi részbe, Bukarestet és a kárpáti határszéleket ellenünk nagy költséggel és lázasan erődítették és minden a készülő nagy vérfürdőre mutatott. Kény- szerítőleg lépett fel erre nézve Oroszországban a nihilizmus, melynek „villámáramát a pánszlávizmus drótjára kell átcsatolni“ — mondották, — hogy igy „befejeztessék, ami Sanstefánónál abban maradt“ s illetve, hogy „az összes szláv folyamok az orosz tengerbe szakadjanak“. Ezért a Sztáv jótékonysági egyesületek támogatói élén a legmagasabb cári pártfogástól kezdve, a külügyminiszter, az összes miniszterek és a hadsereg első tisztjei állottak. Közben az 1879 évi 18. és 1883. évi 30. t.-c.-ből kiindulóan mely nálunk a nép- és középiskolában tantárgyként, (tehát nem tannyelvképen) elrendeli az államnyelv tanítását, megindultak ellenünk a nagynémetországi Schulverein izgatásai, „Aufruf“és „Protest“-jeivel valósággal elárasztotta hazánkat. 1881. máj. 12-én jött össze a nagyszebeni román nemzeti konferencia, mely lényegében az unió, kiegyezés, duálizmus és hármasszövetség ellen foglalt állást, megindította a Uemorándumok és Replikák, a külföld előtt rágalmazó iratok áradatát; Erdélyben és Romániában kihívó és tűntető máj. 15-iki és százéves Hóra-ünnepeket ült, s még az erdélyi szászok is 1884. aug. 20-án. Nagyszebenben a berlini Schulverein küldötteivel ölelkező I i 700 éves, magyarellenes Hermann-ünnepet tartottak. Szóval, mint a lapok írták: „Olyan izzó lett a légkör, mint nyárban a vihar előtt“. Ez rázta fel a magyar társadalmat és „mint a bárka fehér galambja a vízözön felett“ jelent meg a közművelődési mozgalom, melynek előfutói a Sárosmegyei és a Temesvári magyarnyelv- terjesztö-egyesület, a Fmke, a Szatmármegyei Széchenyi társulat és a budapesti Magyar Iskola-Egyesület voltak, mig a budapesti és kolozsvári sajtó egyhangú sürgetésére a legveszedelmesebb ponton, Erdély középpontján megalakult az — EMKE. Hogy szükség volt rá és hogy méltóan töltötte be feladatát, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az EMKE fönállásának huszonöt esztendeje alatt kizáróan társadalmi úton 9,478.725 K 39 f. összeget gyűjtött össze, melyből akcióra 5,851.696 K 37 fillért, alapvagyonára 3,627.029 K 02 fillért fordított, ami együtt csak pénzben kifejezve 18,957.450 K 78 fillér forgalmat jelent. Az 5,851.696 K 37 f-ből kulturális célra 3,503.949 K80f. közgazdaságiakcióra 1.245.557 K 28 f., vegyes intézkedésekre 408.932 K 56 f. ügyvezetésre 380.197 K 90 /'., folyó 1911. évi előirányzatra 238.438 K 18 f., ingatlanok fentartására 74.620 K 65 f. jutott. Ezen ösz- szegek között legérdekesebb a kulturális segély- tétel, amelyből az EMKE fentartott: egy székely földműves iskolát, kapcsolatban egy székely árvaházzal s más téli gazdasági, néptanítói stb. tanfolyamokkal; a papi fizetési minimum megállapítása előtt felkarolt a iegkitet- tebb pontokon 118 leányegyházra kiterjedő 30 magyar r. kát., ref., ev, és unit. anyaegyházat, 13 kisebb segéllyel együtt; 86.928 K 30 f, ösztöndíjjal támogatta a felsőbb, közép és a szakoktatást: az állammal, községgel és magyar egyházi főhatósággal egyetértve szervezett és támogatott 163 elemi népiskolát, melyből 77-et az államnak adott át úgy, hogy az alakulásnál a Székelyföldet az anyaállammal egybekötő kultur-vonalakba felvett 152 község mindenikében van ma már állami, felekezeti, községi, vagy önálló Emke- iskola a mellett, hogy 86-ot pusztán erkölcsi támogatással és utánjárással segít létesűléshez. Ekként, ma már 268 legkitettebb ponton működő iskola köszöni az Emkének léteiét. Az államnak átadott 77 iskolából 233.279 K 64 f segéllyel kizáróan az Emke épít föl ’19-et úgy, mintha maga volna a község, mely ilyen épületek adására köteleztetik. Az erdélyirész 16 vármegyéjében és két önálló törvényhatóságú városában létrejött 139 községi, felekezeti, állami és egyesületi óvóból és gyemekmenedék- helyből az Emke anyagi támogatásával és szervező munkájával 25 kisdedóvó és 33 menedékhely jött létre, kezdeményezésével és előkéhogy bizonyos becsületbeli ügyekben a katonai kódex nagyon hiányos. Engedje meg a párbajt. — Ehhez nincs jogom. — Forduljon a miniszterhez. — Visszautasítaná. — Ez esetben értesíteni fogom de Treines urat. A belga határ nincs messze. — Szökni akar? — Igen, tábornokom, — mondám szilárdan. Ha már megvetően nyilatkoztam egy védtelen asszonyról, nem akarom ezt azzal tetézni, hogy fiától megtagadom az elégtételt. A tábornok haragos kézmozdulatot tett, azután megállt előttem és így szólt: — Tegyen, amit akar. Nekem nem szólt semmit, én tehát nem tudok semmit. De ne felejtse el, hogy haditörvényszék vár önre. Ellenfelem segédei este megérkeztek. Polgárembereket kértünk meg erre a szívességre; kardot választottunk; a párbaj helyéül pedig egy kis határszéli helyőrséget, hová szürke, komor reggel érkeztünk. De Treines előre ment a segédeivel. Valaki figyelmeztette, hogy neki is jobb lett volna polgári ruhába öltözni. Nyugodtan felelte, hogy őt miut katonát sértették meg, és így mint katonának Jiell elégtételt vennie. Egy erdőszélen megállapodtunk és látszatra nyugodtan készülődtünk a párbajhoz. Furcsa látvány volt egy parancsnokot szemben látni egy közönséges katonával. De Treines egyszerre csak katonásan köszönt és így szólt hozzám: — Parancsnokom, önt arcúi akartam ütni. Mivel mindaketten egyenruhában voltunk, durván megsérteitem a fegyelmet. Ezért bocsánatot kérek. És most lássunk hozzá. A kardot összetettük: Nem mozdultam. Ellenfelem tekintete ép oly révedező volt, mint tegnap és szája körül keserű mosoly játszadozott. Soha el nem felejtem ezt a mosolyt. Azután dühös lendülettel nekiszaladt a kardomnak. Halkan fölkiáltott, térdre rogyott és véres hab jelent meg szája szögletében. Néhányat hörgött és meghalt. * Visszafojtott lélekzettel hallgattam. — Tudom — folytatá Gustave, — hogy meg akartam öletni magamat. Tudom, hogy ő is önként szaladt a kardomba. Tudom, hogy pályám tönkre van téve, mert meg kellett válnom a szolgálattól. S enuek ellenére gyötrő lelkifurdalásokat érzek. A fiatal ember meghalt az anyja becsületéért. A szerencsétlen anya pedig ... mennyire kétségbe lehet esve... Nem tudtam neki mit felelni. Megállot- tunk egy kávéház előtt. Egyszerre csak, mintha földbe gyökerezett volna a lábunk. A kávéház terraszán több gavallér társaságában egy negyven éves, de még mindig nagyon szép asszony ült. Arcát egy nagy ibolyacsokorhoz nyomta és mosolyogva hallgatta egy fiatal hízelgő gyöngéd szavait. Nagyon elegáns fekete ruha volt rajta. — Ez már sok! kiáltottam föl önkéntelenül. — Mi bajod? — Nézd, ott van az anya, Madame de Treines. Undorodva intett a kezével. — Látod, ilyen az élet — mondottam neki, csak hogy valamivel megvigasztalhassam. Albert Delpit után.
