Eger - hetente kétszer, 1911

1911-08-09 / 63. szám

2

EGER. (63 sz.)

1911. augusztus 9.

Rendkívüli megyegyülés. Hevesvármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn, augusztus hó 14-ikén, délelőtt háromnegyed tíz órakor, a vármegyeház nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek napirendje a következő: 1. Intézkedés a vármegye által szükséglendő fűtőanyagok beszerzése iránt. 2. Eger város határozata a rendőrlegénység fizetésrendezése ügyében, (a rendőrlegénység fölebbezése.) 3. Ecséd község kölcsönügye. 4. Tiszaigar község közlegelő vételi ügye. 5. Alispán jelentése a Dor- mánd községben épülő artézi kútról és 6. Alispán jelentése a Füzesabony községben, a mun- kásház-telepen létesítendő artézi kút ügyében.

Eger város közgyűlése. Egerváros képviselőtestülete szombaton délelőtt közgyűlést tart, melynek fő tárgyát a város államsegélyére vonatkozó belügyminiszteri leírat lesz.

A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, augusztus hó 14-én délelőtt 10 órakor a vármegye székházának kistermében rendes havi ülést tart.

A szemét-ügy.

(íh ) Abból a panaszos levélből, amelyet „A városi szemétszállítás kérdéséhez“ cím alatt közöltünk a minap, — ügy lett.

Nem kevesebb, mint 37 levelet kaptunk ebben az „ügyben,“ amelyeket átolvasni is sok volt, szószerint leközölni pedig egyszerűen: lehetetlen.

A tartalmuk azonban megszívlelésre méltó. Sőt közvélemény számba megy. Ezért csoportokba foglalva, a különböző álláspontok szerint, együtt és egyszerre foglalkozunk velük.

A beérkezett 37 levél közül eéy föltétlenül elfogadja a múltkori panaszos levél intencióját, de csak — általánosságban. (És pedig olyan körmönfont „általánoságban,“ hogy a részletekre már teljességei nincs is szükség.) Azt írja ugyanis:

„Hagy gyüjjék csak az a szemétszabáj- rendélet, latalább lész mit leszavalnyi, mer’ hogy a széginy embér azótátu elesik a forintos fuvarjátű, akkit a szemété kapna“. . .

Az aláírást mellőzzük, hiszen úgy is kiérződik a levélből, hogy az írója a városatyák

közül való és ezeknek melyik kategóriájához tartozik.

Ez tehát a szemétszállításra alkotott szabályrendeletet annyira rossznak tartja, hogy menten ellene szavaz, ha revízió végett a közgyűlés elé kerül.

A többi levél puha női kezek Írása. Gondos háziasszonyok panaszos kifakadása, szorongó aggodalma, melyekben meg-megcsillan itt-ott a keserű humor is. A levelek egy része (14) elfogad ugyan egyet és mást a revíziót követelő cikk részleteiből, de általánosságban nem helyesli a revíziót; a többség (22) ellenben hozzájárul a revízióhoz, csakhogy egészen más szempontból, mint ahogyan azt az első panaszos levél írója elképzelte.

Van tehát három csoport. Egyik elfogadja (és pedig eáf-hanguan) a javasolt revíziót, de csak azért, hogy az egész szabályrendeletnek kitekerje a nyakát. Ezzel a csoporttal tehát végeztünk.

A második csoport a részletkérdéseknél szeretne ugyan egy kis módosítást eszközölni a szabályrendeleten, de a revízió eszméjét általánosságban ellenzi. A harmadik csoport meg a részleteket nem fogadja el és csak általánosságban kívánja a revíziót.

Hát tessék itt eligazodni!

Eligazodni ugyan nem lehet; hanem a kérdést megoldani — igen. Az ellentétek ugyanis, a fizika törvénye szerint, vonzzák egymást; tehát egy közös pontban (minden eligazodás nélkül is!) találkoznak. Csak ezt a közös találkozási pontot keressük meg, és mindjárt nem lesz probléma a probléma.

Annyi bizonyos, hogy a szabályrendeletre szükség van, mert különben meg sem hozták volna, és most nem törekednék senki a — javítására. Tehát jó, hogy van; csak az a rossz, hogy nem jobb, mint amilyen.

íme, a közös találkozási pont! A múltkori panaszos levél írója is csak ezt vitatta; és a reá érkezett válaszok is csak ezt variálják.

És a revízió? Most már rátérünk erre is. A revíziót is óhajtja mindenki, a — maga szempontja szerint. (Hogy általánosnak vagy részletesnek nevezi-e ezt valaki, ez igazán mellékes!) Csináljuk meg tehát a revíziót úgy, hogy abból minden fölösleges dolog töröltessék, és helyébe mindazt iktassuk be, amit a közönség óhajt, és ami a közönség érdekében igazán jogos és méltányos. Többet azonban ne tegyünk ennél.

Töröljük a szabályrendeletből azt a részt, mely a szemétszállítás díjának befizetését szabályozza. Ez nehézkes, sok kellemetlenséggel jár, sőt sok tekintetben zaklatása is a közönségnek. De meg a városra nézve is nagy veszteséget jelent. Ki fizeti meg pl. az elköltözött lakók be nem fizetett hátralékait? Ezen a bajon ugyan a közgyűlés legutóbb úgy vélt segíteni, hogy egyelőre pénzbeszedőt alkalmazott. Ez azonban csak félintézkedés. Legjobb lenne — és ezt valamennyi hozzánk intézett levél írója hangoztatja, — ha a szemétszállítás díját, a lakók, a házbérrel együtt, a háztulajdonosoknak fizetnék és a pénzbeszedő csupán a háztulajdonosokkal érintkeznék.

Az is jogos kívánság, hogy a szemétszállítás idejét is szabályozzák, ha kell, több kocsi alkalmazásával is. Mert most pl. nem csupán a reggeli órákban, hanem délben, sőt délután is járnak a szemetes kocsik, ami bizony a háziasszonyra és a házi rendre nézve is kellemetlen (főként ahol nem cseléd, hanem bejáró van alkalmazva, aki ebéd után már hazamegy), és az utcán járó-kelőkre nézve sem kellemes, hogy a szemét-öntögetéssel járó port nem csupán egy meghatározott időben, hanem a napnak minden órájában tűrniük kell.

Azt azonban semmiesetre se tegyük meg, hogy a szemétkihordás kötelezettségét a külvárosokra nézve eltöröljük, mint ahogy ezt a múltkori panaszos levél írója óhajtaná. (Ebben is megegyeznek egytől-egyig a hozzánk intézett levelek írói.) Mert a külvárosokban is igen sok iparos, kereskedő és úri család lakik, akiknek nincsen kertje, földje, szőlője; mit csináljanak ezek a házi szeméttel? Ezekre nézve valósággal áldás a szemétszállítás szabályozása. Meg vannak mentve a fuvarosok keresésétől és ezeknek a helyzettel visszaélő zsarolásaitól. Mert az mesebeszéd, hogy a külvárosokban nagy udvarok és abban bűzmentes szemetes-gödrök vannak. A javaslatot tevő cikkíró igazán boldog ember, hogy olyan a lakás- viszonya, hogy neki a szemétszállítás mostani formája fölösleges. Mit csináljon azonban a

Az „EGER“ tárcája.

Agglegények.. .

Az „Agglegények klubjáénak fényesen kivilágított termébe gyülekeznek a régi jó cimborák, hogy a klub huszonötéves jubileumát ünnepeljék.

— Hej, de sok minden történt azóta, hogy idejárunk — sóhajtott poharazás közben Szabó Ákos, legöregebb a sok között. Elég a szegény Kovács Pista esete is. Tiz éve, hogy nem láttuk. . . De ma ő is eljön.

Már mindnyájan együtt voltak; elhangzott a sok köszöntő s az eleinte vontatott társalgás is megélénkült, sőt meleg, vidám lett.

Mindenki tudott a maga életéből valami érdekeset, talán újat is mondani.

— De nini, már tizenegy óra és a várva- várt még most sem jön, — szólt az öreg Szabó.

Már végén járt a társasvacsora, mikor hirtelen kitárult az ajtó s belépett az egykor híres szép ember, a nagy nőhódító, Kovács Pista. Nagyon megváltozott az elmúlt tiz esztendő alatt. Örökké jó kedvét valami mélységes szomorúság váltotta fel; hollófekete hajában is sűrűn csillogott az ezüstös szál.

— Éljen! — kiáltottak feléje a jó barátok. — Csakhogy ismét eljöttél a mi ősi tanyánkra. Azután mint valami magával is tehetetlen kis gyermeket vették gondjaikba; helyét alig találták és ezerféle kérdéssel ostromolták egyszerre.

Hanem először igyunk egyet, pajtás! És Kiss Aladár szorgalmasan töltögette poharukba az édes nedűt! Azután halljuk: mi történt veled.

Kovács Pistának jól esett az igazi, baráti szeretet, mert régen nélkülözte. Csak nézte, nézte, hogy ezek mitsem veszítettek a régi jó kedvükből, mig ő olyan hallgatag, olyan csöndes ember lett.

— Hát ha meg nem unjátok, elmondom az én szomorú históriámat, szólt végre egykedvűen Kovács Pista.

— Halljuk, halljuk — kiáltottak mindnyájan ; csupa fül mindegyikünk.

Lassan, vontatottan kezdte Kovács:

— Emberi dolog tévedni is, csalódni is. De engem nagyon lesújtott, mert már koromnál fogva is elkerülhettem volna. ... Jól tudjátok, hogy szerelemből vettem el a szép Simon Izát. Akkor azt hittem, az ő érzelmei is ép oly igazak, nemesek, mint az enyéim. . . De nem úgy volt.

Boldogok voltunk öt évig. Azaz, hogy csak én voltam boldog, mert pár hónapi együttlét

után sírva találtam őt. Nagyon meglepett. Faggattam, könyörögtem : mondja meg az okát, de kitérően válaszolt. Még mosolyogni is próbált; de biz az sehogysem jött szívből. Azután sokat láttam szomorúnak. Azt hittem, fáj neki, hogy nincs körülöttünk egy kis gőgicsélő angyal, ki megaranyozná életünket. Hiszen ő olyan fiatal én mellettem! Idővel nyugodtabb lett, bár semmiben sem találta örömét; azt hittem, a bánat sem epeszti többé és én is megnyugodtam ebben a hitben.

Sokat utaztunk. Az ötödik nyáron a Balaton mellé kívánkozott, hát elmentünk. A szokásos Anna-bálról persze mi sem hiányozhattunk. Ott történt. . . (Homlokát többször végig simította, mintha a múlt fájó emlékeit akarná elűzni.) Majd folytatta:

— Iza eleinte az ő egykedvűségében megmaradva, unatkozónak látszott; majd hirtelen elsápadt és mégis örömtől sugárzó arccal suttogta: „Nézze, itt jön Pető Sándor, régi ismerősöm.“ De már akkor előttünk hajlangott a fiatal ember, sőt táncra kérte Izát.

Azután mindennap velünk volt s a napok vígan teltek, bár én már untam a dolgot, mert sehogy sem tetszett az Iza iránt tanúsított túlzó figyelmeskedése.

Meg is mondtam Izának egyik este; de csak nevetett és megnyugtatott, hogy nem