Eger - hetente kétszer, 1911
1911-07-08 / 54. szám
1911. julius 8. EGER. (54. sz.) 3 majd visszahúzza kamatos kamattal, csak felépüljön egyszer Dákórománia. Románia izgatja a magyar államsegélyes pópákat és dászkálo- kat a magyar állami eszme ellen. A pópák pedig szent nemzeti kötelességévé teszik a népnek az ellenünk való harcot. Tanításuk szerint eljön még az uj 48, amikor végképen leszámolnak a „bitang magyar néppel.“ Janku Avram, 48-iki vezérük, az ő szemükben van akkora szabadsághös, mint nálunk Kossuth, vagy Bem. Sírját tisztelettel őrzik. — Az Oláh- liga kezdeményezésére bankokat állítanak, amelyek aztán ügyesen húzzák ki véreink lába alól ősi földünket. Iskolákat alapítanak, ahol magukra maradt magyarjainkat kényök-kedvök szerint oláhosítják. Egyházakat szerveznek, amibe a magára maradt, elszigetelt magyarnak semmi beleszólása nincs, még akkor se, ha többségben van. Isten igéjét nem hallhatják ott magyarul. Nagyon sok szívfacsaró példa volt arra is, hogy az anyakönnyvvezető pópa a magyar katolikus vagy református gyermeket oláh néven és gör. keleti, illetve gör. katolikus val- lásunak írta be. Mit törődött avval, hogy az illető református; az ő céljuknak ez igy felelt meg. A szülők sokszor elő sem mernek hozakodni a dologgal, de meg igy tartották természetesnek, mert más hijján ők is az oláh templomba jártak , mert az ő harangjuk elnémult. Ilyen módon lett aztán a magyar Papból Pop, Lukácsból Lukaciu, Marosyból Marosán, Kélyből Kelu, Vajdából Vojvoda stb. név. Ilyen formán oláhosodik el egyik falu a másik után. Szégyen ránk, hogy mily közönyösséggel nézzük, mint kerül egyik falu a másik után oláh kézre. Szinte szemünk előtt rántják ki a földet véreink lába alól és szomorú, kétségbeejtő látni: mint pusztulnak magyarjaink az oláhlakta végeken. A nagy tömegekben együttlakó oláh köznép sokkal alacsonyabb műveltségű, mint a rutén kivételével bármely más nemzetiségünk. Az egész népnek csak 29%-a tud írni és olvasni, mig a magyarnak 81%-a. Műveletlen elmaradottságánál, de meg foglalkozása természeténél fogva nem képes más nyelvet tanulni. Rendkívül szívós és kitartó népfaj, de nyelvérzéke annyira nincs, hogy a masyarnak, németnek és szerbnek kell megtanulnia oláhul, ha velők érintkezni akar. És bizony az sem tréfa gyúló majsai masina. Bizony kétszer gyűlad; egyszer lassan, majd pattogósán, akár a jó fajta, urnák való kakasgyufa. Eszembe ütődik megkérdezni — mivel tudom, hogy a „sógor“ a fogához ver minden garast — mi a véleménye a gyufa-monopóliumról és mit fog csinálni, ha a gyufából garas lesz egy pakli. Aunyira egykedvűen vette, hogy szinte meglepődtem. Azt gondoltam, legalább is szidni fogja a kormányt. Még ezt sem tette. — Ott van az acél, koha mög a tapló; nem is köll néköm a masina. Acélom van kettő is, még taplót se vöszök, hanem csinálok magam. — Aztán hogy ? — Háttallai (tarlói) mohábű ; mögszáiítom, összeveröm, kész! Szóval a homokon nem esnek kétségbe a gyufa-monopóliumon. Előkerül a régi tűz-szer- szám és parasztjaink visszamennek néhány emberöltővel. . . A vasútra is ő vitt ki bennünket. Az állomáson titkolózó arccal áll elém: — Tekintetös ur, tudja, a tavaszon má’ hárman löszünk: én, a Jula mög a . . . gyerök. Miért súghatta meg nekem e titkot? Isten bizony, engem hí meg komának. dolog, hogy a székely és szász, ha egymással érintkezik, oláh nyelvet használ. Éppen azért veszedelmes ez a nemzetiség, mert. nem tud. de meg nem is akar magyarul megtanulni; inkább ő erőszakolja nyelvét más nemzetiségekre, sőt még az államfenntartó magyarra is. így azután ott, ahol lehet, még magába is olvasztja. Nem csoda ennélfogva, hogy nyelvhatárukat egyre előbbre és előbbre tolják a végcél: a Tisza felé. Ha egy faluba befészkelik magukat, 20—30 év alatt eloláhosítják. A magyar parasztnak nincs kedvére, hogy neki a bocskor- szagu oláh biró parancsoljon, és vagy kimegy Amerikába, vagy maga is eloláhosodik. A fia már csak töri a magyart, unokája meg már a legjobb magyar faló. Ilyen módon észrevétlenül szerezték meg az abszolút többséget Szilágy, Szolnok-Doboka, Ko- lozs és Arad megyékben; igen jelentős kisebbséget értek el Temes, Bihar, Máramaros, Ugocsa, Szat- már, Csanád, Torontál, Brassó és Maros-Torda vármegyékben is. Sőt ma már annyira vannak, hogy mutatkoznak Békés, Bácsbodrog, Szabolcs és Udvarhelymegyékben is. Kissé unalmas, de azért nem lesz érdektelen felhoznom néhány statisztikai adatot. Habár az oláh nép egyáltalán nem mondható még közepes szaporodásunak sem, tényleges szaporodása mégis majdnem fölötte van természetes szaporodásának. Volt nagyon sok megye, melyben kis szaporodásuk mellett is jelentékeny sikert értek el. Hazánknak 25 vármegyéjében laknak. Ebből 1890-ben abszolút többségben voltak 11, relatívban 2 vármegyében, 1900-ban már ezekhez megszerezték Kis-Küküllőben az abszolút, Temes és Nagy-Küküllőben a relatív többséget úgy, hogy az 1890-iki 13 megyével szemben 1900-ban már 15-ben alkottak többséget.A 25 megyében jelentékeny csökkenést mutat az összes lakossághoz mért arányszámuk ; Hunyad és Krassó-Szörény vármegyében és más 7-ben pedig csak jelentéktelen az esésök. Kettőben nem változott; 2-ben keveset. De itt van a szomorú rész: 11-ben erős, legkevesebb 1'5%-os emelkedést mutat az arányszámuk 10 év alatt. Különösen szembetűnő ez Kolozsmegyében, ahol 1000 ember közűi 1850-ben 592, 1900-ban pedig már 686 oláh volt. Aradmegyében ugyané tiz év alatt 608-ról 650-re, Maros-Tordában 349-ről 368-ra, Biharban pedig 426-ról 448-ra emelkedett ezrelékjük. E négy megyében kivétel nélkül a magyarság rovására terjeszkedtek. Mind a négyben jelentékenyen apadt a magyarok arányszáma: Kolozsban 1890-ben még 343 magyar ember akadt ezrenként 1900-ban már csak 268. Aradban 253-ról 218-ra, Maros-Tordában 605- ről 579-re, Biharban pedig 549-ről 532-re csökkent a magyar arányszám. De ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk a németeknél is. A németek talán még jobban síny- lik az oláhosítást, mint mi, mert majdnem minden megyében érzékeny vereséget szenvedtek. Kis-Küküllőben az abszolút, Temes és Nagy- Küküllőben a relatív többséget az ő rovásukra teremtették meg az oláhok. Kis-Küküllőben 1890-ben 1000 ember közül 181 német és 491 oláh, 1900-ban 177 német és 507 oláh volt. Temesben 367-ről 329-re csökkent a németek száma, mig az oláhoké 366-ról 410-re emelkedett. Nagy-Küküllőben 1890-ben 448 németet és 397 oláhot, 1900-ban pedig csak 427 németet s szintén 427 oláhot írtak össze a népnépszámlálók minden ezer ember közt. így pusztulnak a szerbek is. Ma már csak 430,000 szerb él az anyaországban, pedig valaha többségben voltak Bács-Bodrog Temes és Torontál megyékben, és jelentékeny kisebbségben éltek Krassó-Szörényben és Aradban is. Ma csak Torontálban alkotnak 31%-os relatív többséget, mig számuk a Bácskában 19%, Temesben pedig 13%-os kisebbséggé zsugorodott ösz- sze. Arad és Krassó-Szörényben majdnem végleg kipusztította őket az oláh áradat feltartóztathatatlan ereje. A fennebb említett adatokból azt látjuk, hogy az oláhok két (amúgy is csak igen lazán összefüggő) nyelvterületet szakítanak szét: a magyart és székelyt. Innen magyarázható, hogy leginkáb az összeköttetést fenntartó Kolozs, Maros-Torda, Kis-Küküllő és Bihar-megyét hódítják mindjobban a maguk részére. Ha végre azt vizsgáljuk, hogy az egész országban hogyan változik a magyarnak és a nemzetiségeknek százalékszáma, azt látjuk, hogy az oláh, habár erősen terjeszkedik is, százalék szerint csekély veszteséget szenved évtized- ről-évtizedre. Ez onnan magyarázható, hogy egyáltalán a szaporátlan népek közül való. Ha nem oláhosítana, 50 év múlva fele-annyi százalék oláh lenne hazánkban, mint ma van. Komoly veszély fenyegeti a magyar elemet oláh részről. Elszomorító, hogy nekünk, az államfenntartó magyar fajnak, kell küzde- nünk saját hazánkban az előretörő eloláhosító áradat ellen. Amint a XVIII. és XIX. század jellege küzdelem volt a németesedés ellen, úgy a most folyó és a jövő század az oláh törekvésekkel lesz kénytelen küzdeni. Szégyenletes dolog bizony ez; de ha már apáink nemtörődömsége miatt ennyire elmérgesedett a dolog, kötelességünk, hogy mi küzdjünk és mi védjük jogainkat. Ha ezután is napirendre térünk e dolog fölött, nemsokára fölkelnek majd (mint ők mondják) az oláh nemzeti szabadságharcra. Nem lenne tréfa-dolog, hogy Erdélyt és a Tiszántúlt egész a Tisza folyásáig kikanyarítják maguknak: a szép Nagy-Oláhországnak. Ezt pedig nem szabad engednünk; vissza kell szerezni jogainkat, nyomról-nyomra visszafoglalni régi helyzetünket a mindig vakmerőbb oláhoktól. Remenyik B. A hét. A „divat félszegségei“ és a gyárosok. A mostani női divattal a selyem-, gyapjú-, pamutszöveteket, tüllt, csipkét stb. gyártó cégek és az ezekkel foglalkozó kereskedők sehogyan sincsennek megelégedve. Az egyes kosztümökhöz, szoknyákhoz, blúzokhoz stb. %—2 méterrel kevesebb szövet, bélés és egyéb hozzávaló kell és ezt természetesen az illető cégek nagyon megérzik a forgalomban. De a konfekciósok is panaszkodnak, mert a szűk, egészen testhez álló ruhadarabok egyrészt alig készíthetők raktárra, másrészt pedig a közönség sokkal nagyobb árengedményeket követel, mint amennyit az anyagban való megtakarítás kitesz. A német selyem- és pamutszövők ebben a tárgyban most tanácskoztak Berlinben és elhatározták, hogy a „divat félszegségei“ ellen állást foglalnak. El hisszük, hogy a gyáros urak elkeseredettek. Pedig csak most jár reájuk a rúd! Mit csináltak volna, ha mint feleséges, leányos családapák állandóan nyögték volna a „divat félszegségei“-nek nyomasztó terhét?! * Bolti ernyő mint kalap hóhér. Más városban szabályrendelet határozza meg, hogy például a boltok előtt kifeszített ernyő nem lehet alacsonyabban 2 és fél méternél. Se a cégtábla
