Eger - hetente kétszer, 1911

1911-06-14 / 47. szám

_L 4 EGER. (47 sz.) 1911. junius 14. gondolata.: a pozőr boldogul, a valódi tehetség pedig háttérbe szorul és nem képes boldogulni; — nem teljesen igaz, csak részben és inkább ki­vételképen. Alakjai ismertek, szellemeskedé­seit mintha többnyire már hallattuk volna, de azért, nevettünk rajtuk. Az első és második felvonás gördülékenyebb, de a harmadik lapos egy kissé, mert a vékony meséből erre már alig maiad valami. A zseni szerepeiből bajos dolog valamit „ki­hozni.® Mivel kevés a cselekmény, a jellemek se domboríthatók eléggé. Mindamellett úgy az egyesek, mint az összesség kellő színvonalú előadást nyújtottak. Doktor igen jó alakítást csinált Kilényi Jónásból, Virágh jó hírlapíró, Dózsa jó miniszter volt és a Stella (Rudolf) ala­kítása is sikerült. Zátony (György), Sinkó Gizi (Ágnes), Kiss Mariska (Marie), Niczkyné (Kilé- nyiné) mind hozzájárultak a sikerhez, amely, hogy sovány volt, — a darab hibája. Műsor. Szerda: Orvosok. Csütörtök : Gésák. Péntek: Rubikon. Szombat: A bátor katona. Vasárnap: A bátor katona. Felelős szerkesztő: Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki liceumi nyomda. Magyar Breviárium. Egyházi zsolozsmák a Bold. Szűz, az aposto­lok, vértanuk, hitvallók és szüzek ünnepére és a halottak emlékére. A szent zsolozsma az Egyháznak legősibb és legfönsé- gesebb imádsága, melyet a legtudósabb szentek szerzet­tek 8 melyet semmiféle költészet felülmúlni nem tudott. Tizenhét évszázad óta a szent zsolozsmában találták szent­jeink legfőbb örömüket és sok szent mondja, hogy a zsolozsma végzésekor az angyalok is velünk imádkoz­nak, mivel ez a kath. Egybá', hivatalos, köteles imád­sága kezdet óta. E lélekemelő himnusok, szent beszé­dek és értelmezések magyar nyelven most jelennek meg. Megrendelhető 5 koronáért „A Kereszt“ kiadó- hivatalában, Budapest, III., Nád-utca I. szám. 4743./19H. Hirdetmény. A közutakról szóló 1890. I. te. 23. § a értelmében az útadó fejében fizetendő össze­geknek egyénenkinti kivetését tartalmazó ki­vetési lajstromok a vármegye alispánjának 8748/a. 1911. sz. a. kelt rendeletével kiadat­tak s a polgármesteri hivatal utján a szám­vevőséghez érkeztek, ezen kivetési lajstromok a folyó év junius hó 12 töl számítandó 15 napon át bezárólag 1911. junius hó 27-ig a városi szám­vevőségnél közszemlére kitétetnek s mindenki által ott megtekinthetők. Felhívatnak ennélfogva az érdekeltek, hogy a kivetési lajstromokat a kitett időben meg­tekintvén, ha a kivetést magukra nézve sérel­mesnek vélnék, az ellen a vármegye közigaz­gatási bizottságához intézendő felszólalásaikat, a közzétett határidőn belül adják be a városi számvevőségnél, hogy azok a kivetési lajstro­mokkal együtt a kitűzött határidőre vissza- terjeszthetők legyenek. A felszólalási határidő lejárata után a beérkezett beadványok többé figyelembe vehetők nem lesznek. Kelt Egerben, 1911. junius 8-án. Derszib Ödön, v. főszámvevő. Érvényes 1911. május l-töl. Megjegyzés: Az aláhúzott számok este 6 órától reggeli 6 óráig terjedő időt jelzik. Oda. Füzesabony-Eger—Putnok. Vissza. SzV.­7202 l-III Szv. 7204 I-III Szv. 7206 I-III Szv. 720a Szv. 7210 Szv. 1 Szv. 7212 7214 ÁLLOMÁSOK Szv. 7201 I-III Szv. 7203 I-III Szv. 7205 I-III Szv. ! Szv. 7207 1 7209 i -in It-íít Szv. 7211 I-III Szv. 7213 I-III I-III I-III I-III mii looo J135 Ö‘u|835 215 Öio ind. Budapest le. p. u. érk. 700 lOio 100 655 845 955 630 823 304 616 1103 1235 336 713 ,, Miskolc ........................... ) 601 947 1243 455 550 912 107 _ _ 5 56 845 243 Tiszafüred .... 532 147 1,38 1246 442 755 1212 240 512 827 ind.Füzesabony . . . érk. 341 653 1028 211 435 720 1121 j 02 458 811 1228 256 528 843 1 1 Makiár ........................... ( i 3 27 639 1014 157 421 706 1107 «112 K.5081 « 821 «1238 X 306 X 538 X 855 . Andornak 4. sz. őrház «316 X 628 «1003 «146 X 410 «655 X 1056 x]19 «515 X 828 1245 X 313 «545 X 900 1 Kistálya 5. sz. őrház . 1 1 «31U «622 «957 «140 404 «649 «1050 131 527 840 1257 325 557 912 érk. Eger .................................. ind . 300 612 947 130 354 (J39 1040 Vv. Vv. Vv. Vv. Vv. Vv. 7222 7224 7226 7221 7223 7225 I-I1I I-III MII I-III I-III. MII. ;-53, 720 J30 ind. Eger .................................. é rk. 715 514 952 «400 728 ]38 1 1 Tihamér ..................... 708 507 945 4T2 740 150 Egervár..................... 657 455 9" 430 759 213 Felnémet . . . . 644 442 9“ 455 825 240 Szarvéskő . . . . Ö22 416 857 528 8«6 309 Mónosbél . . . . 605 356 84” 542 910 •}28 Bélapátfalva . . . 542 330 815 606 937 402 Szilvásvárad . . . 512 252 743 624 959 433 Nagyvisnyó. . . . 45^ 229 722 641 1018 500 Nekézseny-Sáta . . 418 167 647 «649 «1028 «511 Sáta megálló . . . «407 M 1 46 «632 «706 1047 534 Kiskapud . . . . 344 123 609 723 1107 559 ' Kiiáld ..................... 326 105 549 739 1124 620 érk. Putnok ..................... ind. 300 1235 515 JOHNSTON amerikai JOHNSTON —Magyarországi vezérképviselet és állandó raktár: ■ Bächer-Melichär Budapest, VI., Nagymező-utca 68/B. * CÉGNÉL Ábrás árjegyzék ingyen és bérmentve Eger, 1911. Az érseki lyeeum könyvnyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents