Eger - hetente kétszer, 1911

1911-06-10 / 46. szám

4 EGER. (46. sz.) 1911. junius 10. Katolikus Nagggyülés. A Országos Katolikus Szövetség igazgatósága megállapította, hogy az idei (Xl-ik) Katolikus Nagygyűlést november 12—14 között Budapesten tartják meg. Az elő­készítő bizottság tagjai: Giesswein Sándor dr., Yárady L. Árpád dr., Zlinszky János dr., Zsem- bery István dr. alelnökök, Hindy Zoltán dr. igazgató, továbbá Ernszt Sándor dr., Mihályfi Ákos dr. Szebeny Antal dr. Uj gazdasági felügyelő. A m. kir. földmi- velésügyi miniszter Holló György m. kir. gaz­dasági felügyelőt a szolgálat érdekében Eger­ből Gyulára helyezte át és az egri m. kir. gazdasági felügyelőség vezetésével Perlaky Ele­mér fizetéstelen m. kir. gazdasági segédfel­ügyelőt bizta meg. Személyi ügyek a vármegyén. Hevesvár­megye főispánja, az alispán előterjesztésére, Fekete Tibor újonnan kinevezett Írnokot a me­gyei árvaszékhez, Timon Tihamér középponti Írnokot ideiglenesen az egri járás főszolgabirói hivatalához, Márkus Zoltán középponti reudsze- rinti díjnokot pedig a vármegye tiszti főügyésze mellé osztotta be szolgálattételre. Nyugdíjazás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Heresy János hevesi rk. kántortanítót és yenek Lajos parád-ó-hutai rk. tanítót saját kérelmükre nyugdíjazta. A honvédségi akadémia növendékei Egerben. A m. kir. honvédségi Ludovika-akadémia nö­vendékei Egerbe jönnek és julius 4-től 10-ig terepgyakorlatokat fognak tartani a város ha­tárában. Letartóztatás a törvényházban. Szenzációs letartóztatás hire tartja izgalomban szerda óta Egerben a kedélyeket. A kir. törvényházban a vizsgálóbíró letartóztatta Berta István tör­vényszéki irodaigazgatót, aki hosszabb idő óta apránként jelentékeny összeget sikkasztott az igazságügyi tárca terhére. Hamisított megren­delő-levelek, számlák és nyugták alapján nem létező kiadásokat jegyezett be a pénztárkönyvbe és az igy kiutalt összegeket elsikkasztotta. A turpisságra szerdán jöttek rá és a megtévedt tisztviselőt letartóztatták. A rovancsolás folyik s az elsikkasztott összeg, a már eddig megál­lapított tételek szerint is, meghaladja a 3000 koronát. Hevesvármegye ipari ösztöndíja. A buda­pesti, szegedi és kassai m. kir. állami felső-ipar s a budapesti felső építő-ipariskolákban egy hevesvármegyei illetőségű tanuló segélyezésére alapított s az 1911/1912 tanévtől megüresedő egyrendbeli, évi 400 koronás ösztöndíjra az al­ispán pályázatot hirdet. — Az ösztöndíjra pá­lyázhatnak: 1. Az olyan hevesvármegyei illető­ségű jeles vagy jó előmeneteld tanulók, akik a nevezett intézetek valamelyikének már tanu­lói. A Domoszló, Erdőtelek, Márkáz, Feldebrő, Boczonád és Gyöngyös községi illetőségűek egyenlő minősítés esetén előnyben részesülnek. 2. Olyan hevesvármegyei illetőségű tanulók, akik kiképeztetés végett a nevezett intézetbe óhajtanak felvétetni. A felvétel föltételei: leg­alább 15 éves életkor; ép és egészséges testi szervezet; legalább négy középiskolai (gimná­zium, reál vagy polgári iskolai) osztály legalább jó sikerrel való elvégzése és legalább két havi gyakorlati működés az illető ipar terén. A fo­lyamodások Hevesvármegye alispánjához adan­dók be, legkésőbb 1911. évi julius hó 25-éig, amely határidőn túl érkező folyamodások figye­lembe nem vétetnek. A folyamodásokat a kö­vetkező iratokkal kell felszerelni: a) kereszt- levél vagy születési bizonyítvány, b) az utolsó iskolai évről szóló iskolai bizonyítváuy, c) szü­lők vagyoni állásáról és illetőségéről szóló bi­zonyítvány. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt hé­ten (junius hó 2 —8-ig) a következő születési esetek történtek: Biró Endre kereskedő Vero­nika, Liszkóczki József cipész-segéd Mária, Vas Lajos kőműves-segéd Irén, Besznyák Ignác föld­műves Sándor, Fodor István dohánygyári mun­kás János és Ferenc (ikrek), Pap Gábor föld­műves Rozália, Biró Gáspár napszámos Gáspár, Siller János napszámos József, Seidner József szatócs István, Sass Béla csizmadia Béla, Ta­mási József czipész Kálmán, Horváth Kálmán kereskedő Mária, Tóth Lajos vámőr Olga, Pre- zenszky Gáspár napszámos Nándor, Balogh Jó­zsef kőműves József, Sütő Antal napszámos Antal, Boros Sándor mészáros Károly, Koncz Ferenc bérkocsis Erzsébet, Péli ^ntal asztalos Margit nevű gyermeke. Eljegyzési tábla: tolcsvai Bónis Aladár ref. főszolgabíró edelényi és altorjai Altorjay Ilona rk. hajadon egri, Kertai Gusztáv rk. keres­kedő és Ádány Róza rk. hajadon egri, Föld­vári József rk. máv. fogalmazó káli és Dallos Anna rk. hajadon egri, Rakusz János rk. föld­műves és Varga Mária rk. földmüvesnő egri, Platner Jakab izr. kereskedő és Deutsch Klára izr. hajadon miskolczi, Salamon Gyula rk. máv. munkás budapesti és Szirotzky Mária rk. sza­kácsnő egri, Molnár Sándor rk. cs. és kir. gya­logos egri és Bene Julianna rk. hajadon nagy- bátonyi, Farkas József rk. kereskedő mezőkö­vesdi és Kronberger Jozefa rk. hajadon egri, Sir Gábor rk. vasgyári előmunkás diósgyőri és Permai Erzsébet rk. hajadon egri lakosok. Házasságot kötöttek: Czvancziger Ede rk. géplakatos és Mikó Erzsébet rk. varrónő egri, Öttömösy Zoltán dr. kir. törvényszéki jegyző fogarasi és Fekete Mária rk. hajadon egri, Gülmár Lajos rk. hivatalnok és Rácz Etelka rk. hajadon egri, Fazekas András rk. földmű­ves és Bukues Rozália rk. földmüvesnő egri lakosok. Halottak névsora. Magyari József rk. gimn. III. oszt. tanuló 13 éves, Szabó János rk. csiz­madia 65 éves, Erlach József rk. nyug. erdész 74 éves, Hancskó Erzsébet rk. elmebeteg 61 éves, Csanádi Rozália rk. földműves gyermeke 2 hónapos, Ivánka József rk. földműves 24 éves, Liszkai András ág. hitv. ev. lakatos-segéd 32 éves, Kácsor Antal rk. földműves gyermeke 2 éves korában. A rossz emésztés sokszor a szívműködést is megzavarja. Mennyi kínt és mennyi aggo­dalmat okoz a rossz emésztés! Azáltal, hogy a vérkeringést akadályozza és a testet feles­leges, mérges anyagokkal túlterheli, befolyást gyakorol a szívműködésre, amiből szivszorulás, szívdobogás és más hasonló jelenségek szár­maznak. Sok szabálytalanság a szervezetben csakis a hiányos emésztésre vezethető vissza. Mindezen jelenségekkel közönyösen állha­tunk szembe, mert ezeket könnyű szerrel meg lehet szüntetni, ha reggelenkint %, esetleg 1 borospohárnyi természetes Ferencz József-ke- serüvizet iszunk. Ez a páratlan gyógyvíz a tes­tet a felhalmozódott mérges anyagoktól ala­posan megszabadítja, a vérkeringés ismét sza­bályossá lesz és nemcsak a szívdobogás fog megszűnni, hanem más képzelt bajok is. Apró hírek. Tüzek Gyöngyösön. Két tüzeset volt a múlt héten Gyöngyösön. Csütörtökön este Vernyik József lakóháza a Petőfi-utcá- ban égett le, szombaton pedig Gál Antal Kossuth Lajos-uteai butorraktára lett a lángok martaléka. A kár jelentékeny, mert az elpusz­tult bútorok nem voltak biztosítva. — Meglopott földmives. Erdőteleken Tóth Lovász János gazda­ember lakásáról, mig a házinép a szabadban foglalkozott, ismeretlen tettes 350 koronát el­lopott. — Családi dráma. Székely Jánosné fia­tal gyöngyösi földmivesasszony hirtelen meg­őrült és a gyermekeit el akarta pusztítani. A vérfürdőt a férj idejekorán való közbe­lépése akadályozta meg. A szerencsétlen asz­szonyt a mentők a kórházba szállították. — Halál a síneken. Buda Jánosné szül. Kovács Teréz zagyvaszentjakabi asszonyt az ottani vasútvo­nalon a robogó gyorsvonat elütötte és halálra gázolta. Az ügyvédképzós reformja. Az ügyvédi szervezetmódosító törvényjavaslat a képviselő­ház előtt fekszik. Ebből most már pár hét alatt kétségtelenül törvény lesz, amely az ügyvéd jelölti gyakorlatot két évvel meghosszabbítja,— a jelölti gyakorlat megkezdését a tételes szigor­lat letételétől (ill. a doktorátus megszerzésétől) engedi csak meg. Ne áltassa senki magát azzal, hogy a törvény méltányosságot fog gyakorolni, hanem mindazon jelöltek, akiknek jogi vizsgá­juk (szigorlat, ügyvédi) van hátra, exisztenciájuk követelő parancsának tekintsék azt, hogy hát­ralevő vizsgáikat letegyék. Kiszámíthatatlanul súlyos hátrányok fenyegetik a késlekedőt. El­tekintve az időveszteségtől, a reform már is gyökeres rendszerváltozást jelent. Az uj rendszer az egész vonalon a vizsgák anya­gának megiizszerezödését és eddig nem ismert szigo­rúságot és precizitást hoz majd magával. E tenden­cia különben már is érezhető, mert a censorok lépten-nyomon fokozódó követelményeket tá­masztanak a vizsgázóval szemben. Aki tehát csak teheti, fogjon a készüléshez, amelynek egyedül célravezető: időt, fáradságot és költ­séget megtakarító gyors és biztos módját „A jogi vizsgák letétele“ c. munkában (IV. kiadás, negyvenedik ezer) találja leírva. Díjmentesen küldi Dr. Dobó, Kolozsvár, Bolyai u. 3. Az aratás küszöbén felhívjuk t. gazdakö­zönségünk figyelmét a világhírű „Johnston“-féle amerikai fűkaszáló, kévekötöző és marokrakó aratógépekre, melyeknek magyarországi vezér­képviselője a Bacher-Melichár cég (Budapest, VI., Nagymező-u. 68 B.) Nevezett cég az érdeklő­dőknek megküldi ábrás árjegyzékét, ingyen és bérmentve. Saját érdekükben cselekszenek tehát gazdáink, ha ezen elsőrangú céghez fordulnak, mielőtt szükségletüket fedeznék. Ezen gépek direkt a magyarországi viszonyoknak megfelelő szerkezettel készülnek. 2 könyvkötő-tanonc alkalmazást nyer heti­fizetéssel az érseki liceumi könyvnyomdában. Színház. Kedden este félház előtt ment a Sardou Boszorkánya. Őszintén szólva, csodálkozunk azon, hogy Palágyi műsorra tűzte ezt a darabot, mert se dramaturgiai, se pedig egyéb szem­pont nem kívánta. Az egész darab valóságos támadás az egyház ellen, mert a történelmi meggyőződés és hitelesség ellen a legképtele­nebb jeleneteket csinálja meg a szerző, aki egyébként neves írója a franciáknak és a — világnak. Színtársulatunk tagjai, meggyőződésünk szerint, nem vették komolyan az egész elő­adást. Valósággal azt mondhatjuk, hogy a Pa­lágyi társulatnál még nem hallottunk, illetve nem láttunk ilyen előadást. A szereplők — kivéve néhány tagot — nem tudták a szere­püket; határozottan a súgóra támaszkodtak. A közönség nagyon vegyes érzelmekkel fo­gadta a darabot, de lelkesen megtapsolta Verő Jankát, Niezkynét, Kiss Mariskát stb. Szerdán este egy francia vígjáték ment, az Éljen a király, mely nagyon ügyes meseszö­vésével pompás helyzet-komikumot teremt. Ez a helyzet-komikum általános derültséget is kel­tett, mert közönségünk nem gondolt arra, hogy a darab erkölcsi alapja silány és visszataszító. Doktor, Füzy stb. pompás alakítást adtak, de minden szereplő jobb ügyhöz méltó buzgalom­mal iparkodott, hogy sikerrel játkza végig a silány darabot.

Next

/
Thumbnails
Contents