Eger - hetente kétszer, 1911
1911-06-03 / 44. szám
2 EGER. (44. sz.) 1911. junius 3. Isten szabadnak teremtette. A saját akaratának ura és tetteinek független intézője mindenki. A megváltás drága bére, a keresztfa, az Egyház felé tereli ugyan a földi vándor figyelmét, de a szelid Jézus csak a harcba küldött eszmék ütközőpontjánál kérlelhetetlen. Az Igazságot nem engedi elbukni; az igazságot kereső embernek azonban csak az utat jelölte meg. Ha rálép arra az útra, amelyen Krisztus járt: a helyes utón halad, mert ma is ő az „ut, az élet, az igazság!“ De a világ vásárjának, a „felekezetiségen kívül álló“ szabadgondolkozóknak utján sincsen tilalomfa. Sőt! A vásári zaj, a mutatványos-bódék csillogó-villogó szemfényvesztése nagy csábító és veszedelmes kerítő! . . . Pünkösd világossága, az Igazság őrlelke: a tüzes nyelvek alakjában szimbolizált Szentlélek megerősítő munkája vezérelje lépteinket és elhatározásunkat. Az Igazság él és élni fog. E köré csoportosuljunk! Főként pedig erősödjünk és szervezkedjünk a Lélek közös-munkájában, hogy gyöngébb embertársainkat is megmentsük. Erre pedig legalkalmasabb a katolikus sajtó támogatása. Az erős, hatalmas, megalkuvást nem ismerő katolikus sajtó megteremtése legyen a mi pünkösdi ajándékunk. Ez illik a tüzes nyelvek ünnepéhez, mert a Lélek ereje él a — holt betűben! Eger, 1911. junius 2. A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye közigazgatási bizottsága junius hó 13-án (kedden) délelőtt 10 órakor Kál/ay Zoltán dr. főispán elnöklete alatt rendes havi ülést tart a megye székhazának kis termében. Jankovics Dezső kitüntetése. Örömmel vettük és adjuk a hírt, hogy Jankovics Dezsőt, Egerváros polgármesterét, buzgó közszolgálatainak elismeréséül, királyi tanácsossá nevezte ki őfelsége. Ez a kitüntetés csak általános örör met keltett, de meglepetést nem. Éppen mert az öröm általános, csak természetes, hogy a kitüntetés nem mehet meglepetés-számba, mert mindenki helyénvalónak tartja. Ez adja meg a kulcsát annak is, hogy polgármesterünk mostani és ilyen megbecsülését nem a politika irányította, nem az volt a rugója., És valóban, ha a Jankovics Dezső érdemeit figyelembe vesszük; ha munkálkodását elfogulatlan szemmel bíráljuk : be kell látnunk, hogy a politikai szempontok nélkül — sőt egyenesen azok ellenére — is rászolgált a korona elismerésére. Lényegében véve csak betetőződött a méltánylás, amelyet szűkebb hazája már régebben és állandóan kifejez iránta Ez a méltánylás önkéntelenül jön a szivek mélyéből; önkéntelenül jön és az egész embernek szól. Jankovics Dezső idestova másfél évtizede áll városunk élén, de majdnem harminc esztendeje szolgálja a várost. Egy egész élet tehetségét, tudását és munkáját szentelte Dobó városának, melyet lelkének minden erejéből szeret s melyért kitartva fáradozott egy emberöltőn át. Mindenütt ott volt, ahol tenni, ahol cselekedni^ kellett. Es mindig az első sorban. És amily mértékben növekedtek munkásságának eredményei; amily mértékben szaporodtak sikerei: olyan mértékben gyarapodott erkölcsi tőkéje — a tisztelet, a szeretet, a becsülés, amely személye iránt nyilvánul. Egyéni értékét és szeretetre- méltóságát az mutatja legjobban, hogy — bár szigorú főnök — tisztviselőtársai, kivétel nélkül, a legnagyobb szeretettel veszik körül. Ha ehhez vesszük puritán életét, tisztakezü munkálkodását, amelyhez a gyanúnak árnyéka se fért soha: előttünk van Egerváros polgármestere; egyszersmind azonban megtaláltuk Eger rohamos fejlődésének nyitját is, amely a Jankovics Dezső nevéhez fűződik. Munkásságáról különben tiszta képet ad a következő életrajz: Jankovics Dezső, Eger polgármestere, Hevesvármegyében Pusztaszikszón született 1853-ban. Középiskolai és jogi tanulmányait itthon végezte s már 23 éves korában gyakorló ügyvéd volt. Mintegy két éves ügyvédi működés után, 1877-ben, szolgabiróvá választotta Hevesvármegye közönsége. E minőségben működött hat évig, majd 1884-ben Eger város árvaszéki ülnöke lett. Mint ilyen, igen nagy szolgálatot tett a városnak, mert a Lőrinczfi János közgyám szökése után ő hozta rendbe az árvaügyeket egy évig tartó fáradhatatlan munka után. Ezt akarta jutalmazni Eger városának közönsége, midőn 1890 ben városi t. ügyésszé, majd pedig Grónay Sándor halála után 1897- ben egyhangú lelkesedéssel polgármesterré választotta. Mikor a polgármesteri széket elfoglalta, ellenállhatatlan volt már a vágy közönségünk körében az előrehaladásra. Egymás után épültek fel a város közházának a Kossuth-téri homlokzata (mellyel a városház újjáépítése befejezést nyert), majd később a mintaszerű katonai csapat-kórház, a városi színház, a sertés-vágóhid a húsos-piaci boltok, az úgynevezett generálisépület kaszinó-utcai része. Több évi szorgos utánjárással megszereztük a kövezet-vámot is, aminek eredménye, a város belterülete legnagyobb részének elsőrendű út-burkolata és csatornázása. Közben kiépült a külvárosi utak nagy része is, sőt kilátás van arra, hogy rövid idő alatt az összes, még kiépíttetlen utat is kiépítik. A gyalogjárókat a belvárosban teljesen és jórészt a külvárosokban is aszfalttal láttuk el. Iskoláink az állami felsőbbleányiskolával gya— Valószínűleg ezt is csak amolyan köny- nyű játéknak tartották, — mondotta a szekrény előtt álló úr, ki e közben felhúzta felsőkabátját. — Ez pedig bizony nem játék, szólt Vilmos, megemelve a bőrtáskát. Nehéz munka ez nagyon! — Sajuálom, hogy nem tartoznak a klubhoz, jegyezte meg a doktor és szippantott egyet a szivaijából. Ha tagok volnának, akkor tudniillik huszonnégy óra alatt visszakülde- nék ezüstneműimet. A betörők elszörnyüködtek. Vilmos felkiáltott. — De ilyen szamárságot!? Még a főnök is meg volt lepetve. . . — És hogyan jöttek ide? — kérdezte a doktor. Manapság, azt hiszem, nem is járnak önök motorkocsi nélkül. Némelyik meg épen repülőgépet használ. Vagy nem ismeri ön a „Lég betörői“ című munkát? — Ritkán van időm az olvasásra, szólt kitérően a főnök. A motorkocsit nem favorizálom. mert nagy zajt csap, a repülőgép pedig a kellő időben felmondhatja a szolgálatot. Mi gyalogszerrel járunk. — Ez legalább nem gyauus, tódírótta Vilmos. — Az önök módszere igazán zseniális, — szólt a doktor gyönyörködve. Egyszerű, de világos. De mondják: nem szégyellik, hogy tulajdonképen lopnak ? — Nem, — válaszolt a főnök. Hiszen ennél sokkal gonoszabb bűnök is vannak a világon. — Nos? — Nos ... a világcsalás és a sznobizmus. Istenem, mindenikünknek megvan a maga kis gyöngesége, de a bűnök között még a betörést legalább becsületes gaztettnek tartom. A rablás védelmezése oly szokatlan dolog volt, hogy a doktort egyszerre érdekelni kezdte ez a gonosztevő. — A világcsalás, vetette ellen, az a meg- hunyászkodás, amellyel a bűn az erénynek tartozik. És ez a mentsége sok humbugnak... De ami a sznobizmust illeti, ebben egyetértek önnel. — Némely sznobnak igazán nem ái’tana elszedni az. ezüstjeit. — De én nem vagyok sznob, védekezett a doktor. — Nem, felelt udvariasan a főnök. Hiszen akkor nem is beszélne most velem. De engedjen meg egy kérdést: van-e hivatás, amely mentes volna a kétszínűségtől, akár jogi, vagy katonai pályán legyen is az? — No, a jogászok éppen ebből élnek. — És az orvosok ? — Egyszer magam is követtem el ilyen ártatlan csalást. — Ah, doktor! nevetett a betörő — akik fellegpalotában élnek. . . Na, de nagyon örültem a szerencsének. Ön nagy filozóf. Mások talán dühbe jöttek volna; ellentállottak volna; pisztolyt rántottak volna. . . Mig ön. . . — Mig én ? — felelt kedves mosollyal a doktor az ajtó felé nézve, melynek nyilásáu e percben két egyenruhás férfi jelent meg; — mig én. . . legelsőbben is telefonáltam a rendőrségnek és csak azután vettem ki részemet a szerencséből, önöket szóval tarthatni, mig megérkeznek. Ön eredeti gazember. . . És sajnálom, hogy e kis izgató kalandnak igy kellett befejeződnie. És ha kina-ezüst dobozomat nem vetette volna meg annyira, talán nem tartóztattam volna ilyen sokáig. Angolból szabadon.
