Eger - hetente kétszer, 1911
1911-05-17 / 39. szám
‘2 EGER. (39. sz. 1911. május 17. Igaz, hogy nagy csapások is értek bennünket. A fillokszóra-vész letarolta világhírű borokat termő tőkéinket. Azután jöttek a lelkiismeretlen borpancsolók, akik nem csupán az egri, hanem általában az egész ország bortermelőinek óriási károkat okoztak azzal, hogy hamisított italokat hoztak forgalomba és ezáltal megrontották a magyar bor jó hírnevét, elidegenítették tőlünk a fogyasztókat. Ezeket a csapásokat azonban már kihevertük valahogy, A borpancsolásnak és hamisításnak véget vetett az 1908. évi bortörvény. A fillokszéra által elpusztított szőlőket óriási pénzáldozatokkal helyreállítottuk. És most, mikor gazdáink a tengernyi munka- és pénzáldozat gyümölcsét élvezni óhajtanák, ott állunk, hogy nem tudjuk értékesíteni a termést. Kőbevágott, ágas-bogas pincéink telve vannak a legfinomabb hegyi borokkal. Vevő azonban alig akad. Nemcsak a külföld kerül el bennünket, hanem a magyar borpiac is idegenkedik tőlünk. Sőt a helyi fogyasztás is alaposan megromlott. Sok olyan bort mérnek Egerben, ami nem az egri hegyeken termett. A bortermelő — főként ha rá van szorulva a termés jövedelmére — mi mást tehet ilyen mostoha viszonyok között: mint olsó áron, mindjárt szüret után, még must korában ad túl a borain. Ezzel önmagát is megrövidíti, de a köznek sem használ, mert a kisfogyasztó azért mégsem tud olcsó és tiszta borhoz jutni. A borspekulánsok azonban meggazdagodnak. A szőlőkölcsönökkel alaposan megterhelt kisgazdáktól, a potom-áron megvásárolt mustot összeházasítják és hangzatos nevek alatt, drága pénzen adnak túl rajta. Ezért pang nálunk a bor- | gazdaság akkor is, ha eladja termését a kisgazda, meg akkor is, ha nem adja el. Nem tudván ugyanis piacot 'kapni termésének, a szokásos magyar szólásmóddal élve, — a saját zsírjában fullad. Ezeken a bajokon csakis borköz- raktár, 'pinceszövetkezet, vagy borérté- kesítő-vállalkozás utján lehet segíteni. A bortermelő pénzt kap, — ha kell (és kinek ne kellene?) — a boraira, de az eladásról nem kell gondoskodnia. Eladja azt a borközraktár, vagy a szövetkezet akkor és annak, aki és amikor a tisztességes árát megadja. Borgazdaságunk felvirágoztatásának persze volna még egyéb módja is. Például a boritaladó eltörlése, vagy legalább a leszállítása. Ennek az adónemnek a törlésével nagy mértékben emelkednék a borfogyasztás és ez viszont a szőlőterinelési kedvet fokozná, ami megint sok ezer és ezer tengődő, vagy kivándorolni szándékozó magyar családnak nyújtana biztos és tisztességes keresetforrást. De az állam sem károsodnék, mert a szőlőtermeléssel foglalkozók adózóképessége a borfogyasztás növekedésével szintén fokozódnék és igy, megnyerné a vámon azt, amit a fogyasztási adó utján a réven, látszatra, elveszít. Egyszóval: a mi borgazdaságunk annyira megérett a körültekintő, üdvös reformra, hogy elsőrendű szociális érdekeink ellen vétünk, ha még tovább is összetett kezekkel várunk a — sültgalambra. Képviselőtestületi gyűlés. Egerváros képviselőtestülete, szombaton (20-án) rendes közgyűlést tart, melyre a polgármester több fontos ügy tárgyalását tűzte ki. A gyűlés d. e. 11 órakor lesz és esetleg délután 3 órakor folytatódik. Az élet mélységeiből. — Társadalmi levelek. — A hólapdával becsapott asszonyok. Ne mondja senki, bogy szegények vagyunk. Nem igaz. Gazdagok vagyunk; Krőzusok vagyunk. Hegyen-völgyön lakodalom mindenfelé; olyan nagy a jólét mináluuk, hogy még a koldusasszony is selyem alsószoknyában kéregét a boltajtók előtt és a szegény embert maholnap pénzért mutogatják. Aki pedig mindezt nem hiszi el, avagy saját személyében és zsebében nem érzi, az gondoljon a párisi Maison Rosset, 1, Rue Feydeau cég selyem alsószoknyáira és arra a félezernél jóval több egri asszonyra, akik ezeket a selyem alsószoknyákat — megáhították. Mert megáhították. Hogy még sincs a birtokukban, ez igazán nem rajtuk múlt. Megrendelni megrendelték és jobb ügyhöz méltó buzgósággal azon igyekeztek, hogy mások is, minél többen, megrendeljék. A sok jó magyar pénz tehát kiment Párisba — a francia selyemipart pártolni. De csak a papiros-ipart pártolták. Mert az élelmes francia cég „boncokkal árasztotta el a megrendelőket, és azzal a biztatással, hogy a kézhez vett 2 frank 50 centért csak akkor fogja elküldeni a 40 frankot érő selyem alsó szoknyát, ha előbb a küldött 4 dib. „bon“-t eladja 10—10 frankért és azoknak a neveit, akik a „bon“-okat megvették, bejelenti a cégnek, hogy ez ezeknek is el- küldje a 4—4 darab bont eladás végett. És igy tovább. Tetszik érteni: és igy tovább! . . . Ez a hólapda. A tisztes magyar ipar nem dolgozik hólapda-rendszerrel. Persze ezt nem is pártolják. Párisi selyem alsószoknya kell az egri nőnek, a magyar asszonynak; mert 2 frank 50 cent-ért kínálják és 40 frankot ér. De hogy a mások zsebéből fizetteti érte a 40 franknál jóval nagyobb összeget, ez nem számit. Fő a párisi selyem alsószoknya. Csakhogy ebben sincs köszönet. Az az egy-két megrendelő, aki hosszas várakozás után megkapta, nem igen dicsekedik vele. A jóravaló magyar keresztespók tisztességesebb hálót sző a padlások gerendáin, mint aminő annak a párisi selyemalsószoknyának a matériája. Szóval az élelmes francia cég becsapta a magyar asszonyokat, az egri nőket, akik a rendünnepély keretében, junius 6-án (halálának 50-ik évfordulóján) szállították át a hős porhüvelyét a Pantheonba. Soha imádott fejedelmet fényesebb pompával, nagyobb szeretettel, mélységesebb hálával nem kisértek utolsó útjára, mint ezt a magyar hőst! A sajtó hetekig foglalkozott emlékével és hasábos cikkeket közölt felőle. A polgármester óriási plakátokon hívta fel a lakosságot a minél impo- zánsabb módon való részvételre. Ez a lelkes felhívás magasztalása volt az egész magyar nemzetnek és mindennek, ami magyar. Ahogyan akkor itt a magyar népet dicsőítették, annak leírásához ékesebben szóló toll lenne szükséges, mint az enyém. És mindebből mit tudtak odahaza?! Ha ez az őszinte nagy ünneplés egy másik nemzet fiának az emlékét örökíti meg (nem a nagy nemzetekről, a francia, angol, vagy németről szólva; hanem a nálunk jóval kisebb román, szerb, vagy bolgárt értve), micsoda visszhangot kelt ez a hazájában ?! Az egész világnak meg kellett volna hallania, tudomást szereznie róla! De hát mi magyarok vagyunk és egy nagy államférfinak, erre vonatkozó nagyon helyes kijelentése szerint, mi vagyunk a világon a legélhe- tetlenebbek ahoz, hogy a külföld előtt kedvező világításban mutassuk magunkat. . . Semmit sem teszünk érdekünkben kifelé; mert minden időnket, erőnket és vagyonúnkat a belső perpatvarkodás köti le. Jó hírünk kész martaléka ellenségeinknek! Nagyon csekély megfigyelés szükséges annak a megállapításához, hogy az idegen sajtó pontos értesülést szerez mindenről, ami kedvezőtlen reánk és némán hallgat minden olyanról, ami javunkra válnék! Ki a hibás ebben ? A saját bűnös hanyagságunk : a mindenkitől ismert, csak a részünkről tagadott élhetetlenségünk. Ennek a bűnünknek egyik nagyon sokat emlegetett következménye az is, hogy konzulátusainkon nagyon ritka helyen látható a magyar cimer is. Mint a legtöbb helyen, úgy itt is csupán a groteszk szörnymadár éktelenkedik az osztrákmagyar konzulátus homlokzatán. És ünnepies alkalmakkor csupán az itt is gyűlölt feketesárga lobogó kerül elő! A Tüköry-ünnepség alkalmával számos magyar lobogó is lengett a házakról; és a középületeket egyenlően díszítették az olasz és a magyar nemzeti színekkel. Csak a konzulátusnak épületéről hiányzott. . . Pedig a főkonzulunk rendkívül nagy magyar-barát, szicíliai főnemes: Spadaforo-Bissana hercege, aki nem egy segélyre szorult magyaron segített bőkezűen a saját zsebéből. Állása ugyanis tiszteletbeli. . . De minden nagyúri volta mellett sem hajlandó arra, hogy a magyar címert és a magyar nemzeti lobogót a saját költségén állíttassa elő: — Készséges örömmel ki fogom tűzetni, mihelyt megkapom Budapestről; mert a Ball- platzról még eddig nem küldték meg ... mondta finom mosollyal. írtam is azonnal — bizony már több három heténél — a belügyminiszter úrnak, kérve, hogy sürgősen rendelje el nemzeti címerünk és egy lobogó megküldését helybeli főkonzulá- tusuuknak. De semmi válasz. Ajánlott levelemet megreklamáltam és igy tudom, hogy pontosan kézbesítette a posta. . . Ugyanakkor, amikor ebben az ügyben Írtam, levelet intéztem a román külügyminisztériumba, valami adminisztratív ügyben. És — szégyentől ég az arcom! — azt már egy hét óta elintézték; pedig Romániában kormányválság is volt aközben. . . Ha valami dolgom akad a saját külügyminisztériumunknál, ott is elég gyors elintézésben részesülök. A lovagias Goluchowsky gróf idejében pláne telegramm-válaszokat kaptam! (Folytatjuk.)
