Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-24 / 16. szám
Előfizetési árak: Egész évre_ 10 korona. Fél évre J. 5 » Negyed évre - 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lapszellemi részét illető közlemények — ■ ■ = intézendők. —-------- = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1910. — 16. szám. XXXIII. ÉVFOLYAM. Szerda, augusztus 24. Eger vasút-tigye. — A 12-ik órában. — Leírjuk a régi mesét. Arról volt szó, hogy az ország éjszakkeleti részét vasút fogja átvágni. Fenn, az ország szívében, úgy tervezték, hogy ez a fővonal Egernek menne, hogy Budapest—Eger—Kassa, illetve a felsővidék lenne vasúttal összekötve. Természetesen ez régen volt. Még akkor, mikor sok volt a szőlőnk, nagy volt a gazdagságunk. A kiegyezés után. S hogy a vonal így kiépüljön, Egernek is volt hozzá szava. Épen ez volt a baj. Rosszul beszéltek az akkori egriek. Kidüllesztett mellel, hátraszegett fővel rukkoltak ki imigyen: — Nem kell nekünk a vasút. A borainkat elviszik a mi fuvarosaink is, ha meg jön a vonat, éhenhalnak az egri fuvarosok, azt meg nem engedjük! így volt-e ez az anekdota, vagy nem, akkori emberek a legjobb tudói. Az azonban szent igazság, hogy Eger nem igen törte magát a vasút után. S így Miskoleznak jutott a vasút, a fővonal; nekünk meg a vicinális. Milyen kárunkra lett ez nekünk, a helyi lapok hasábjain állandóan és évek óta fejtegetjük. Panaszkodunk keservesen: e miatt stagnál Eger. Azonban fordult az idő. Eger város külső képét pár év alatt modernizálták. Szép a városunk képe; hatalmasat fejlődtünk. Még csak a vízvezeték kell s akkor egész modernek leszünk. Csakhogy ezzel el is értük a belső fejlődés tökélyét. Kifelé kell néznünk, mert ha ezt nem tesszük, akkor újra visszaesünk a stagnáció keserves állapotába, miből csak ép mostanában tudtunk kivergődni. Kifelénézés alatt mi mást értenénk, mint a mai fejállomásnak gócponttá tételét, vagyis arra való törekvést, hogy az idevetődő idegen ne azt mondja: a világ végére jutott, hanem azt, hogy a világ közepébe, hol élet, virágzás, fejlődés hat lelkesítőén, művelőén az emberi lélekre. Az eger—putnoki vasút az új éra kezdete. S most értünk oda fejtegetésünkben : miért van vasút-ügyünk a 12-ik órában ? Azért, mert most mógegy- szer reánk irányult a vezetők figyelme, felszínre vetődvén a Budapest—Eger— Putnok—Dóbsina— Poprádfelka közötti fővonal kérdése. A putnoki vonat terelte a figyelmet e tervre. S hogy ez az új vonal a közforgalomra mily kedvező, minden, a vonatot kihasználó tényezőre mily gazdaságos lenne, azt a Magyarország térképére vetett pillantás megmutatja. Vegyük csak elő a mappát s rajzoljuk ki rajta az említett útvonaltervet! Füzesabonytól nyílegyenesen juthat fel a vonat a Tátráig: Poprád- felkáig. Ez meg azt jelenti, hogy így megtakarítaná a mai kitérőt, mely Füzesabony—Mezőkövesd—Miskolcz—Szikszó —Forróencs —Hidasnémeti — Bárca —Kassa—Abos—Igló érintésével tud csak óriási köríven Poprádfelkára j ütni. Tgy mi lennénk a tátrai forgalom lebonyolítói. Hogy ez a fővonal Egert varázsütésre kifejlesztené, épülettömbjeit, lakosságát egy évtized alatt, a rohamos haladás következtében a mainál tetemesebbre fejlesztené, az kétszer- kettős bizonyosságé. Erkölcsi és pénzügyi tekintetben egyaránt óriásit nyernénk vele. Hogy mily nagy haszon lenne ránk ez a fővonal, annak jellemzéséül a következőket hozzuk fel: Az „EGER“ tárcája. Három nap a Küküllö és az Olt partján. Irta Jászberényi Miklós. 2 Minden község szélén cigányok laknak. Ezeket fogadják fel cselédül és más napszámos munkára. Es amíg a szász és a román a világért se zavarja a falu csendjét, addig ott ezek helyettesítik a mi kurjongató legényeinket és töltik meg a korcsmákat, ahol egy-egy duda hangja mellett eszeveszett táncot is lejtenek. Az útszéli csárdák ott még in floribus vannak, de a csaplárosok ép’ oly élhetetlenek, mint errefelénk. Sorsunk, talán a harmadik napon, a Homoród—Kőhalmi állomás mellett egy emeletes vendéglőbe vetett bennünket, ahol csak épen hogy ki nem néztek a házbeliek s csak nagy kérésre készített a vendéglős leánya rántottál, azonban az udvaron szaladozó csibékből a világért se ölt volna le egyet. A vidék gazdálkodási módja igen kezdetleges. A szőlő Segesváron túl meg se terem j (se Kolozsvártól Tövisig), így inkább a búza- és tengeritermeléssel foglalkozik a nép. A búzát sarlóval aratják s a kévét felállítják, majd hosszú póznára, igen magas keresztekbe rakják. Bőven helyeznek el a határban madárijesztőket, mert enélkül a veréb mit sem hagyna a kalászban. Egyébként a völgyek dúsak, termékenyek, míg hegyoldalaik kevésbbé. Amott tehát a tengerit, káposztát s emitt a kalászosokat termelik. A szász gondot fordít a háza tisztaságára, és az ételére, a román már kevésbbé. Általában elmondhatom, hogy mind a két népfajban erősen és kellemesen csalódtam. A szász a Gradl Michl-nek tipikus alakja. Becsületes, de nehezen melegszik fel. Gyanakvó szemmel méri az idegent. Azonban kultúrnép, amely nem is idegenkedik a magyar szótól. Csak azt kívánja, hogy az ő nyelvét ne bántsák. örül, ha a fia tud magyarul, de nem szeretné, ha a saját anyanyelvét elfelejtené. Békés (szinte szomorú) életet él. Családi élete példás, erkölcsös; a törvénytelen gyermek szokatlan, sőt ismeretlen náluk. A korcsmát elkerüli, a templomba ellenben szívesen jár; elüljáróit és papját szereti, de magával egyenlőnek tartja. A hazát szereti; a politikában azt támogatja, aki legalább is békét hagy neki. E tekintetben egyébként vakon teljesíti az úgynevezett szász „Kreisausschuss“ rendelkezéseit s leszavaz arra a képviselőjelöltre, akit neki a „Kreisausschuss“ kijelöl. A románnak esze ágában sincs még csak gondolni is arra, hogy haragudjék a magyarra. Békés, sőt alázatos természetű népfaj, amelyik helyesen vezetve szépen megfér bármily nációval és legfeljebb véresszájú izgatásnak ül fel. Egész utamban nem találtam a köznépben semmi ellenszenvre, sőt anélkül, hogy törődött volna vele, ki vagyok, mihelyest a jegyzőjét velem látta: illedelmes, tiszteletadó volt irányomban. Föltétlenül korlátoltabb a szásznál és a más dolgával nem sokat törődik. Ho»y meg akarják magyarosítani a gyermekét: mit bánja ő! Szóval: nem a falra festett ördög ez, hanem békeszerető nép, amelyet ma már vezetnek az ottani hazafias jegyzők, akiknek a célját csak egy-egy elfogult „pópa“ és „dászkál“ igyekszik keresztezni. Az egész úton egyetlen egy községben történt olyasmi, ami magyarellenesnek látszott, de aztán kitűnt, hogy az se az. Lakodalom volt t. i. e községben és a násznépet oláh muzsikusok kisérték egy különös indúlófélét játszva. Kérdeztem a mellettem álló helybeli tanítót, hogy mit húz a oláh ? mire azt felelte, hogy „cárdászt“. Mivel a dallam sehogyse hasonlított a csárdáshoz, tovább forszíroztam a dolgot, amíg aztán kísérőm, a dánosi jegyző,, szintén bizonyította, hogy biz’ az csárdás. Hát aztán rájuk hagytam. Csak akkor vallotta aztán be, mikor a >
