Eger - hetente kétszer, 1910
1910-08-03 / 10. szám
2 EGER. HO. sz.) 1910. augusztus 3. lik majd össze a népszámlálás alatt, melyből kitetszenek: a népesedési és kul- turviszonyok; a magyar ipar, kereskedelem stb. és az, hogy összes etikai, materiális, nemzetiségi, szellemi és nép- hullámzási körülményeinknél fogva mi a tennivalónk ? Egészséges reformokat kezdeményezni, üdvös társadalompolitikát folytatni, öntudatos nemzetfejlesztési politikát csinálni csak a népszámlálás alapos keresztülvitele által lehet. Igen találóan lehetne nemzeti szempontból azt a jelleget a népszámlálásnál kidomborítani, mit a klasszikus író az egyes emberi megismerés főkellékének mond: cum nosce te dieit, hoc dicit, nosce animum tuum! Vagyis, hogy a nemzet alaposan ismerhesse magát, meg kell ismernie saját lelkét: társadalmát. Eger városát, sőt vármegyénket illetően mondhatjuk, hogy a népszámlálásra nézve itt a helyzet valósággal konjunkturális jellegű. Semmi különösebb nehézséggel nem kell küzdeniük a számláló biztosoknak. A lakosság magyar, a népesség szétszórtságát nem lehet felpanaszolni. A számlálási egye- dek úgyszólván kéz alá kerülnek a számláló biztosnak. Ott, hol ily igen kedvezők a helyi viszonyok; a népszámlálásnak természetesen sokkal pontosabb matematikai képet kell nyújtania, mint minőt nemzetiségi tekintetben kevert, vagy nehéz terepviszonyu vidék tud adni. Nálunk tehát egyedül az előítéletek képében jelentkező nehézségeket kell már eleve leküzdeni. Népünk intelligens lévén, attól nem kell tartanunk, hogy adókivetési alapot fog a népszámlálásban látni, mitől a magyar úgy fél, mint valami mumustól. Nálunk inkább attól kell tartani, hogy nemcsak a nép fiai, hanem sokan az intelligencia soraiból is le fogják kicsinyleni ezt szociálpolitikai szempontból is, sőt első sorban ezért, oly fontos ténykedést. Ennek kell lehetően gátat vetnünk. S erre alkalmas minden eszköz. Lehet a munkálat nagyságát az eszme szépségét megértő a maga körében kiváló apostol. Hirdesse tehát mindenki, aki ennek az eszmének szépségét felfogja, annak fontosságát. Szó, írás egyaránt alkalmas erre, de főkép a nép vezetőinek: a papoknak, a tanítóknak s a jegyzőknek szava. Hisszük, hogy el is fog hangzani szavuk és az bizonyára nem leszen a pusztákba kiáltó szava. P. Megmérgezett betűk. — Merénylet katolikus ifjúságunk ellen. — II. A Gililei-kör, mely alig két éve méfre- lyezi iíjaink lelkét, ezidén már szeméremérzet nélkül üldöz minden szépet, jót és nemeset. Felhívást intéz az érettekhez, hogy vessék meg a középiskola igéit, mert: a középiskola a nevelésben az uralkodó osztályok és az egyház érdekeit szolgálja; elhallgatja a modern tudományos kutatás legnagyszerűbb eredményeit; hazug vallásos tanításával megrontja növendékeit, megalkuvókká teszi őket. Ily tanokat hirdetnek a fel hívók, kik önmaguk is éretlen gyermekek. Hisz’ felhívásukban mondják, hogy az érettek most jutnak el ahhoz a fordulóhoz, hol ők alig egy-két év előtt voltak. Csatlakozásra hívják fel a leendő főiskolai hallgatókat a vallási előítéletek elleni és a szekularizáció melletti küzdelemre. ígérnek a csatlakozóknak hetet-havat. így előadást arról: mikép lesz fölösleges a vallás és miben káros a vallás? Ennek hallatára megdöbben minden tisztességes gondolkodású ember. És akiben csak egy kis katolikus hit él, kétszeresen érzi a Borromeus-enciklika igéinek igazát. Az encik- lika ép e tanok ellen szól mély értelemmel. És mégis hogy nekirontanak érte a katolicizmusnak ! Mert az ernyedt modern tanoknak ellensége a puritán katolikus egyház, ezért kell küzdeni ellene s megcáfolni az írást: még a pokol kapui se. . . Hogy megdönthessék, ifjait kell megszédíteni. Nem túlzás az, hogy ez a modernnek csúfolt eszmeáramlat a katolicizmus ellen irányul. Más felekezetet nem bántanak. Csak a vezető szerepet vivő, a legelső egyházat: a katolikust. Mert erős lélekben is, vagyonban is. Különösen erre a vagyonra fáj a szabad- kőműves apostolok foga. A Galilei-kör felhívása is ezt mutatja, a szekularizáció hirdetésével. Kérdem már most: nem őrület-e az az eszmeáramlat, mely a magyar katolikus papság vagyonát el akarja rabolni? A történet, a büntetőjog, a História kigúnyolása ez eszmék hirdetése. Csak tessék megnézni bármely pártatlan egyházjogász művét! Honnan van a katolikus papság vagyona? 1. királyi adományokból való javak, 2. az egyház gazdasági munkájának eredményei, 3. kegyes alapítványok, 4. jövedelmező jogok teszik ki a katolikus klérus vagyonát. Még a legvastagabb nyakú kálvinista, Tisza István gróf is, rablásnak és nemzeti bűnnek tekintené e kardinális jogalapokon bírt vagyon konfiskálását. Hát a katolikus vallásosság kiirtása nem lenne nemzeti veszedelem ? Erre tagadóan felelni csak a katolikusság fanatikus gyűlölője tudhat. íme tehát, ilyen eszmekörbe csalogatják váló tudósunknak, Békep Remiének tollát is, mikor a História fáklyájával igyekszik megvilágítani a Balatont környező váraknak és egyházaknak múltját. A társadalmi tevékenység terén is vannak valóságos rajongó poétái a Balatonnak. Élükön áll Óváry Ferenc dr. országgyűlési képviselő, a Balatoni Szövetség elnöke. Tiszteletreméltó buzgó- sággal ápolja, fejleszti és terjeszti minden irányban a Balaton kultuszát, mindenképen arra törekedvén, hogy oda csalogassa hazánk távolabbi vidékeiről is mindazokat, akik a természetben gyönyörködni és a szép természeti környezet által testben-lélekben felüdülni óhajtanak. Finomabb hatások felfogására berendezett léleknek lehetetlen a mi gyönyörű Balatonunk mellett tartózkodnia anélkül, hogy nemes érzelmekben, a természet szeretetében s a szép iránt való fogékonyságban ne gazdagodjék. * Egy jó évtizeddel ezelőtt egyszer Kenésén voltam; ott, ahol magasba felnyúló homok-falak szegélyezik a Balatont s a beléjök vájt üregekben ezerszámra fészkelnek a parti fecskék. Mutattak ott nekem egy elhanyagolt külsejű, szinte a züllöttség hatását keltő embert, aki büszkén hirdette magáról, hogy ő a Balaton költője. Mikor a nevét meghallottam, nagy meglepetésemre, nem is hangzott’előttem egészen ismeretlenül. Nemcsak a balatonmelléki lapok tárcarovatában, hanem a Vasárnapi Újságban is találkoztam már vele, még pedig igen sikerűit költemények alatt. Siettem vele megismerkedni és mire kigyuladtak a parton a lámpák, húzta a cigány, a fürdőközönség fiatalja pedig táncra perdült, már akkor egy asztalnál ülve beszélgettünk. A bor hatása hamarosan kezdett rajta látszani. Akadozva beszélt pápai diákéletéről; majd meg kegyetlen sorsa ellen zúgolódott, szidta a gonosz embereket, akik miatt sehol sincsen maradása. (Ha jól emlékszem, mint segédjegyző, vagy mint községi Írnok hányódott-vetődött a balatonmelléki falvakbau.) Azután rátértünk a költészetre. Oh, hogy kisyuladt az a fakó ábrázat, hogy felcsillantak azok a megtört fényű, savószínű szemek ! Úgy beszélt a tóról, mint a szerelmes trubadúr szíve hölgyéről. Leírta, mikor nyugszik és nem több a mozgása, mint a bölcső ringása, amelyhez altató dalt suttognak a szélén himbálódző, imbolygó nádszálak. Leírta, mikor hullámokat vet és — ez a két sora nem megy ki az eszemből: — Hullámparipáit ezüst féken tartja, Nem rohanhatnak a vadvirágos partra! S azután sorra kerültek a balatonparti asszonyok, leányok, akiknek szemében a víz színe tükröződik vissza, szívökben pedig a nagy tó rejtelmes mélysége. És még micsoda képek, micsoda hasonlatok — egy fenékig költői lélek felszínre vetett gyöngyid, — hangzottak el ott, a bortól nedves ajkakról, borízű hangon! Magam előtt láttam egy embert, akit teljesen rabjává tett a Balaton. — És mig a körülöttünk csoportosulók egy része csak úgy hallgatta, amint a szegény eszelősöket szokás, mélységes részvét ébredt bennem e lélek iránt, amelynek fel-fel csillanó szépségei szinte elenyésznek a salak között. Később eltűnt közülünk. Mikor azután, hazafelé tartva, kocsinkon végigrobogtunk Kenese útcáján, az útfélen, közel a nagy korcsmához, egy alakot láttunk feküdni a porban. A Balaton költője volt. . . No de most már búcsúzzunk el a Balatontól. Oly szívesen időztem mellette és oly gyönyörűséggel kalauzoltam ringó habjain, erdősbérces meg virághimes partjain olvasóimat, hogy szinte nehezemre esik elszakadnom tőle. Tudom, hogy nem végeztem egészen kimerítő munkát. Ha azonban annak a rajongó szeretetnek, amely bennem a Balaton iránt él, és amelynek kifejezést óhajtottam adni témám megválasztásával és kidolgozásával, csak egy töredékét is képes voltam átplántálni mások leikébe és egyben sikerült érdeklődést keltenem irodalmunk története iránt, amely előadásom vezérfonala volt: akkor munkámért, amely magában véve is több élvezettel járt, mint fáradsággal, bőséges jutalomban részesültem. (Vége.)
