Eger - hetente kétszer, 1910
1910-12-24 / 51. szám
EGER. (51. sz.) 1910. december 24. rodnak a rideg ész elvei szent karácsony napján és megalázkodnak az egyetemes igazság előtt, mely Betlehemből indult ki s a szeretet jelszavával a Kálváriáig jutva meghódította a világot. Ilyenkor különösen boldogtalan, mert száműzöttnek érzi magát, az, aki nem Jézus Krisztustól tanult veretni, vagy őt megtagadta. Nem tud örülni a betlehemi jászolnak, aki elfordult — a kereszttől. Megyei és városi ügyek. A népszámlálás. Majzik Viktor alispán felhívást bocsátott ki Hevesvármegye közönségé" hez, melyben a január hó 1-je és 10-ike közötti időtartam alatt megtartandó népszámlálás helyes végrehajtására nézve felkéri a közönséget, hogy a hatóságokat és számláló biztosokat nehéz munkájukban jóakaratúan támogassák, annál is inkább, mert evvel a nép- számlálással kapcsolatosan a választási reform céljaira szükséges adatok is jegyzékbe vétetnek. Az államsegély és a városi alkalmazottak. Abból a 25,000 korona államsegélyből, melyet a belügyminiszter Eger város tisztviselőinek fizetősök kiegészítésére utalványozott, tudvalévőén mintegy 6000 korona fölösleg maradt, amelyet a közgyűlés letétbe helyezett, mert kérdést intézett a belügyminiszterhez, hogy ezt a fölösleget feloszthatja-e arányosan a szőkébb javadalmazású városi alkalmazottak (végrehajtók, rendőrök, hajdúk) között. A belügyminiszter ezt megengedte s igy most nagy az öröm a városházán a kisebb javadalmazású alkalmazottak között. Az Olt mellől. — Ahol mindenki „görög keleti román.“ — Az őszi nap bágyadtan sütött, az Alföld végtelenbe vesző térségein éppen oly sápadt, halni készülő volt a nyáron ragyogó zöld fűpázsit, mint maga az ég pihenni vágyó vándora. A rohanó vonat idétlen árnyékkal szántotta végig a sápadt mezőt, a száguldó gép sűrű, fekete füstöt és szinte ragyogó gőzoszlopokat lövelt a felhőtlen ég fenséges kupolája felé. . . Népes alföldi községek maradtak el mellettünk. Szép, karcsú tornyok integettek felénk messziről és néztek rohanó vonatunk után még soká-soká. Midőn a napot már csak igen kis távolság választotta el az ég peremétől, Szent László városába, Nagyváradra, értünk. . . . Innét a vonat vad iramodással száguldott neki a sűrű sötétségnek, fényes homlokát büszkén tartva előre. Nemsokára meglátszott a hold is, amint félénk, sápadt arcát elődugva a bércek közül, óvatosan körültekintett. Utunk meredek bércek között, egy kis folyó mellett vitt el. Az ablakok fénysávjai, mint gyorsan tovatűnő aranysajkák suhantak végig a víz enyhén locsogó tükörén. Itt-ott egy ház, egy falu vált ki a sötét völgyek feketeségéből, néha pedig omladozó várat vont be kísérteties fényével a holdvilág. Egyszer zűgó erdők fái között küldte felénk ezüstös sugarát, máskor kopár sziklafalakra öntötte titokzatos fényét. Rövid idő múlva a hold is megsemmisültem hullott alá néma sírjába. . . Itt-ott fellobbant még a pásztortűz lángja, aztán sötét lett minden. . . . Már elhagytuk Nagyszebeni, midőn világosodni kezdett az ég. Egy darabig hosszú és széles lapályon haladt vona unk, majd kanyarodni kezdett és kapaszkodva indult meg fölfelé. A folyton nagyobbodó világosságnál jellegzetes községek tűntek elő. Alacsony, leg- többnyire faházak — magas, gyakran cserépből készült tetőkkel, roppant szélességű tornyok, melyek alig magasabbak, mint a melléjük épített görögkeleti templom. Különben ezek a templomok mind régebbi idők tanúi: 2-3-400 éves valamennyi. Tornyaik sisakja egyszerű, minden díszítés nélkül, fedél-cserepein s azok közein azonban zöld moha díszeleg. Néha hídon megyünk át. Alattunk gyorsvizű kristálytiszta heg.\ i patak hullámzik tova. Hatalmas hegyek álldogálnak a messzeségben; a köd miatt csak halvány körvonalaik látszanak. A vonat lihegve száguld feléjük. Jobbról, balról hatalmas hegyek merednek az ég felé. Oldalaikon a haldoklás piros és sárga színében pompázó erdők. Itt-ott kopasz hegyoldal, óriási szikla, földomlást e áruló kavicsos meredekség látszik. Utóbbiakban kétségbeesve kapaszkodik meg egy-egy árva fácska. Mintha vakmerő túrista akarna fölhatolni a hirtelen lejtőn. Amint a hegylánc s a vasútvonal eltávolodik egymástól, selymesfüvű legelő ékelődik közéjük. Néhol, a menedékesebb hegyoldalokon szőlő látszik. Mintha ftnzlá-nak indult barna bársony volna ráterítve a dombokra. Amikor Vöröstorony közelében az Olt szép vasliiljan keresztülhaladunk, tündéri látvány tárul ki szemünk előtt: délre a s'.ebeni, majd a fojarasi havasok misztikus alakjai. Fejükön, vállukon finom ködpalást, mély kékes színük azonban átlövell a felhő ezüstös szövetén és rámo^olyog az Olt bűbájos vidékére. Az ülttől északra, a folyó jobbpartján szelíd halmok sorozata nézi magát a gyorsan hömpölygő víz kristálytükrében. A meder szélein rozsdás koronájú fák állanak; némelyik egészen belehajlik a vízbe, mintha inni akarna a tiszta hullámokból. . . Időnkint zömök torony, zöldelő tetővel födött templom, fehér házak és magas házfedelek tűnnek föl, pillanatra belerajzolván arcuk mását a vasút mentén unottan nyújtózkodó tavak kékjébe. Az 0 t mintha égett volna. Ezüstös pára szállott föl belőle a magasba s amint ez szüntelenül gomolygott s ahogy a Negoi lej'őjén föl- kapaszkodó nap rászólta aranyos sugarait: mintha rózsaszínű tűz és füst káprázatos vias- koiása folynék le előttünk. A lelkemet mámor kapta meg, szivem re- pese’t a gyönyörtől. Behunytam a szemem s még akkor is ott gomolygott előttem az Öltből fölszálló, aranypírban égő, tündéri . . . káp- rázat. Megérkeztem. A Vasárnapnak nem i, felséges, áhítatke.ltő csöndje borult a vidék főié. Ettől a magasztos, beszédes ha lgatístól s az imént látott varázstól megkapatva, meghatotta indultam a falu felé. talra, amely tele van térképekkel és szattyán- bör-kötésű könyvekkel, melyeket a császár monogrammja és koronája ékesítenek. Már két óra óta dolgozik. A térképekre hajolva rendezi seregét. Fekete haja kuszái tan omlik magas homlokára. Gondolatai sulyo sak, mint a föld, melynek meghódításáról áb rándozik. A kiterített térkép Ázsiát ábrázolja A császár finom, nőies keze idegesen nyo mozza az utat Perzsián keresztül Hindosz tanba. Igen, szárazföldi utat keres Indiába Másképen nem juthat oda. Tengeri erejét meg törték, flottáját tönkretették. A hódító csak poros nton át juthat a mesés pálma-erdőkbe Igen, ragyognak majd az aranyos sasok, ott szikráznak az acél bajonettek; ott győzi le Angolországot leggazdagabb gyarmatában, ragyogó kincsei között. Caesart és Nagy Károlyt már utolérte hatalomban; még Nagy Sándor dicsőségére vágyik, amely nem is olyan utolérhetetlen ábránd. Hiszen Keletet már ismeri. Neve ott is beleszövődött a legendák halhatatlan világába. A Nílus partjait még mint szikár, hosszúhajű generális, teveháton járta be. A Ganges partjain már elefánt hordozta a szürke felöltőjű, megerősödött császárt. Tudja: hogyan kell bánni a néppel, hogyan kell fanatizálni. Lesznek bronzarcú, fehér lurbános katonái; lesznek az ő táborkarában drágakövekkel kirakott ruhájú rádzsák is. Majd meg udja ő attól a bálványtól, amelyik tíz kezével nyúl gyémánt mitrája felé, hogy mit rejteget számára a sors. Annál is inkább, mert Egypromb^n, az az unalmas képű gránit szfinx, mely előtt kardjára támaszkodva annyit ábrándozott, nem lebbentette föl a jövőt takaró fátyolt. Európa császárja! Ázsia szultánja! Csak ezt a két titulust vésik majd mauzóleumára. De van egy nagy akadály: a nagy kiterjedésű Oroszország! Nem baj! Ha nem lehet megszerezni békés úton, fegyverrel fogja kicsi- karúi Sándor cártól az engedélyt. Legyőzi majd öt is! Kis kezével mohón lapozza a nagy, zöldtáblás könyvet. Hatalmas hadseregének, (amely már sűrű tömegekben nyomul a Niemen felé,) legaprólékosabb adatai is benne vannak e könyvben. Igen, le fogja győzni Észak büszke autokratáját. Vazallusa lesz a cár és vad lovas csapataival segíteni fog neki, hogy Keletet meghódítsa. Európa császárja! Á/.sia szultánja! Ez a vágy még Napóleonnak sem kicsiny; ez még az ő szelleméhez is méltói És ha ezt a hatalmas birodalmat megalapította, nem kell aggódnia ennek jövendő sorsáról. Ezt nem fogják szétdarabolni tábornokai, mint Nagy Sándor birodalmát. Nem; hi-z’ március 20-ika óta Napóleonnak van fia; van örököse dicsőségének és hatalmának. Az apai boldogságnak mosolygó derűje ömlik el arcán, mikor fi tra gondol, aki közvetetlen közelében, békésen alszik a csöndes palotában. De hirtelen meglepődve néz kőiül. A minden zajtól gondosan elzárt dolgozó szobába honnan hatol be ez a különös, zümmögő zaj? Úgy tűnik fel, mintha azok a nagy arany méhek kezdenének döngicsélni, medyek a selyemkárpitok szegélyeit éke*í ik. A császár hnllgatódzik: mindig figyelmesebben kutat s végre egész világosan ki tudja venni a levegő- hullámok rezgését. Ah! igen . . . karácsony. . . éjféli mise. . . Paris valamennyi templomának harangja zúg. Ünnepük Jézus születését azok a harangok, melyeket nemrég helyeztetett vissza a tornyokba Bonapar'e, a francia nemzet ellenséges, fiait kibékítő konzul. Hányszor hüzták meg ezeket az ő tiszteletére! Hányszor hívták ezek össze a híveket, az ő dicső diadala után mondott Te Deumra! De talán sojiasem húzták ők>-t nagyobb lendülettel, nagyobb lelkesedéssel, mint néhány hónappal ezelőtt, a római király születése napján. Azon az emlékezetes napon, midőn az Ég fiút adott a hősnek, mintegy elismerve ezzel tetteinek törvényességét és megígérve hatalmának tartósságát.
