Eger - hetente kétszer, 1910
1910-07-16 / 5. szám
2 EGER. (5. sz.) 1910. julius 16. számíthatunk a húsárak csökkenésére, vagyis minden kis embert érdeklő közgazdaságihaszonra. Nálunk csinál ugyan valamelyes versenyt a magyar húsnak, de látható hasznot nem, míg Románia piacot kap Magyarországban. Ilyen szerződés pedig nem kell, nem kellhet a magyar nemzetnek. A városi jéggyár. A most elmúlt enyhe tél, amelynek folyamán nem lehetett természetes jeget raktározni az idei nyárra, országszerte szükségessé tette a mesterséges jég gyártását, jéggyárak felállítását. Az élelmezési iparban jelentkező enemü hiány, továbbá az egészségügyi szempontok miatt Egerben is szükséges lett a jéggyár létesítése épen úgy, mint Magyarországnak 50—60 más vidéki városában. Körülbelül 50 ezer koronát költött a város jéggyárunkra, mely június 28-án kezdte meg működését és azóta naponkint mintegy 25 métermázsa jeget termel, ámbár képes lenne 60 métermázsa előállítására s tulajdonképen csak akkor fizetné ki magát valójában. A mi gyárunk naponkint d. u. 3—6 óráig s éjjel 11 órától reggel 9-ig van munkában. A munka ilyetén megszakítását a csekélyebb fogyasztás teszi szükségessé, amely egyúttal kárt is csinál, mert a lehűtött víz d. e. 9 órától d. u. 3 órára s este 6 órától 11-re ismételten fölmelegszik s lehűtése nagy erőfogyasztással jár, mert a munka megkezdésénél először a hűtővizet kell lehűteni. Még szerencse, hogy a mai napság leggazdaságosabbnak ismert Linde-féle rendszerű a jéggyárunk, mely vízmentes, folyékony am- moniákot használ a hőelvonáshoz s így nagyon kevés anyag megy belőle kárba. Viszont ez teszi szükségessé, hogy a 26 lóerős motor mellé, mely a hajtóerőt szolgáltatja, légszivattyú is legyen bekapcsolva a jéggyár gépezetébe. A mi műjegünk ugyanis úgy készül, hogy a marhasóval megsózott vízzel megtöltött medence alján körben futó csőhálózat van. E csőben folyékony ammóniák kering, m-dyet légszivattyú ritkít. Az ammóniák párolgása már magában véve is nagyon sok meleget von el s ha e párolgást az ammóniák ritkításával fokozzák, a hőelvonás akkora lesz, hogy a nyári melegnek kitett cső felszínén is 3—4 milliméter hóréteg csapódik le; a vízben elhelyezett csőhálózatot szintén tetemesen lehűti, mely viszont a medence vizét teszi nagyon hideggé. A ritkított ammóniák azután csavarmenetes csőbe megy át, mely közönséges kútvízben fut s e kondenzátorban légnemű állapotból ismét cseppfolyóssá lesz. A ritkított ammóniákkal telt csövek segélyével lehűtött vízben 18 sor cella van „nyakig.“ Minden sorban 15 olyan fordított csonkagulához hasonló cella, melynek nyílt vége körülbelül 2 dm2, hossza 70—80 cm. Ez a cellasor átlag 5—6 óra alatt megy át a hütött vízen s akkorra teljesen belefagy a víz. Nálunk oly erősen, hogy a közepében nem marad csőszerű nyílás, mint például a gyorsabban készülő budapesti műjégnél, mely épen ezért hamarébb olvad. A jég teljes elkészülte után, hogy a cellák falától (melyhez a beune levő jégtábla odafagy) könnyen legyen elválasztható, melegebb vízbe kerül a cellasor, amelyből azután emelödaru fordítja ki a 15 drb. pompás, fehér jégtáblát. Minden jégtábla 12'5 kgr. súlyú s így egy cellasorból 187 és fél kilogramm jeget kapnak, melyet azonnal szállítanak is. Ily módon 5—6 óra alatt húsz métermázsa jeget termel az egri jéggyár, amely naponkinti 15—18 óra munkát véve, hatvan métermázsa jégtermelésnek felel meg. A jég gyártásához szükséges vizet egy, esetleg két újonnan épített kútból szivaty- tyúzza a motor. Az egésznek előállításához a gépészen és szállítón kívül 2—3 munkás kell. A jéggyár, ha fogyasztása kellőképen emelkedik, nagyon szépen kifizeti magát. Most már csak az a fő, hogy közönségünk megbarátkozzék a műjég használatával, mely sokkal tisztább, mint a természetes jég. E tisztaságán kívül fontos, hogy a műjég napi használatra szerezhető be; mindennap házhoz szállítják és úgyszólván semmi nem vész belőle kárba. Adományok a Szvorényi-alapra. II. közlés. 1910. junius 28. Csekó Gábor (Eger) 1000 K; Koncz Menyhért (Eger), Lukács Ferenc (Budapest) 100— 100 K; Rapaics Richard (Budapest) 30 K; Lip- csey Péter (Eger), Dlhos István (Garamszent- andrás) 20—20 K; Hibay György dr. (Eger), Ridárcsik Imre (Eger), Tariczky Jenő dr. (Győr), Köllner Lajos dr. (Budapest), Stepha- novszky Ernő (Eger), Könyves Árpád (Ecséd), Kunhart József dr. (Budapest) 10—10 K; Pogo- nyi Bernát (Balaton) 7 K; Truszka István (Nyír- lugos), Németh József (Nádudvar), Matuszka Mihály (Pásztó), Jekkel János (Szomod), Hangonyi Sándor (Eger) 5—5 K; Bucher Rudolf (Pozsony), Ujházy Dénes (Szepcsófalu), Cziráky János (Igái), Pamlényi Béla (Eger), Less Lajos (Füzesabony), Rajniss József (Székesfehérvár), Quirin József (Borsodnádasd) 2—2 K, Bartha István (Eger) 1 K. 1910. junius 29. Czigler Ármin dr. (Budapest), Ropper Adolf dr. (Eperjes) 25—25 K; Yigh Albert (Budapest), Glasner Samu dr. (Budapest), Abonyi Lipót dr. (Titel) 20—20 K; Radics István (Sz.-Margita), Veisz József dr. (Dab- reczen), Vagner Márk (Zólyom), Vedlik Béla (Tiszanána), Vavrik Antal (Budapest) 10—10 K; Adler Arthur (Makó), Schützenberger Endre (Dunaföldvár), Szécsy Oszkár (Serke), Fábry Dezső (Tiszafüred), Oláh Miklós (Mátranovák), Jablánczy Géza (Budapest), Köncs Boldizsár (Budapest), Doby Vince (Budapest), Alberty István (Pély), Radnai Manó dr. (Csány) 5—5 K; Kubik János (Izsákfalva) 4 K; Németh Pál (Tiszakisfalud) 3 K; Iványi Ede (Szolnok), Dobó Ferenc (Jászkisér), Balgha Jenő (Árvaváralja), Csepela Lajos (Ózd) 2—2 K. 1910, junius 30. Székesfehérvári ciszt. tanári kar 68 K; Beleznay Endre (Kúnhegyes) 20 K; Bauer Kálmán (Eger), Kiss László (Diósgyőr), Bauer Ferenc (Budapest), Zábráczky György (Mis- kolcz), Morandi Antal (Bükkszenterzsébet), Bayer Sándor (Budapest) 10 — 10 K; Petrik János (Diósgyőr), Mészáros Alajos (Heves), Jer, nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja Tiikrözetén reszket s mikor a hold fénye alatt ég. Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog. Beszél a múlt emlékeiről, az omladozó várfalakról. Majd a pásztorokat emlegeti, akik selymes füvű dús legelőkön legeltetik nyájaikat, míg másütt a búzakalász hullámos tengere játszik és az arató vígan dalolva rakja kepéit. Szabad a nép és víg, mert A gazdag palotát itt lakja királyi szabadság S a kunyhók lakosit szent törvény jobb keze védi. Ez utóbbi soroknál bizonyára Festetich György gróf nemes alakja lebegett a költő előtt, mert hiszen mindenki tudta róla, hogy atyja volt jobbágyainak. Keszthelyt külön is megénekli: Itt, a kék Balaton partja virányain, Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik A csendes Helikon. Hívja a Múzsákat, hogy jöjjenek, válasszák lakóhelyűi ezt a szép vidéket. A természet minden pompáját épen úgy megtalálják itt, mint ősi hazájokban, Hellasz kék ege alatt, Tessz ália berkeiben s hozzá még itt várja őket a régi kastélyban egy bölcs, nagy férfiú, mindenben hűséges követője Atén nagy fiának, a művészeteket pártoló Perikiesnek. Festetich iránt való hódolata alig ismer határt. Költeményeiben költői túlzással az istenséghez hasonlítja őt és kincseit csak akkor irígyli, amikor azokat áldó kezei dúsan szórják szét. Mint te, oly gazdag vagyok én magamnak S mint te, oly forrón szeretem hazámat, Ámde nincs kincsem, s csak ezen betűkben ömledez a szív! A szép társaságnak, amely ott a Balaton partján a költészet tömjénét szórta áldozatul a Festetichtől felgyújtott szent oltárra, volt egy királynője is. Az első magyar költőnő volt ez, a Balaton vidékének szülötte — Dukai Takáeh Judit. Költeményeit Malvina név alatt bocsátotta nyilvánosságra. Ezek feltárták egy sokat és mélyen érző, igazi női lélek szívetnyerő szépségeit. Berzsenyi is lelkesedéssel szól hozzá, dicsőíti mint nemének díszét és így fejezi be magasztaló költeményét: Int a dicső táj. Járd zengő ajakkal; Vezessen érző kebled Istene! ölelje mirtusz barna fiit tidet, Az égi Múzsák s Gráeiák ölén Álmodd el élted rózsaálmait. Csakhogy ezek az álmok nem ragadták ki Malvinát családi köréből, nem vonták idegen, káprázatos világba, nem tették egyszerű sorsával elégedetlenné. Csöndes megelégedettség, távol a világ zajától, ez volt az érzés, amely dalra készté. Kis kertjében érzi magát jól, mikor szemléli, hogy hogyan fakad áldás munkás kezei nyomában. Oh mily édes akkor nyugalma lelkemnek, Ha tisztemből semmit elmúlni nem hagyok! Kellemes körében kis házi népemnek Érzem, hogy feleség s édesanya vagyok. íme, a mindennapi élet gondjai, bevonva egy költői lélek okos bölcseletének megnyugtató, derűs fényével. A keszthelyi Helikon ünuepelt költőnője, akinek kezéből vették át pályadíjaikat az ünnep nyertesei, nem ragyog mint elsőrendű csillag irodalmunk egén. Azt a kis kört azonban beragyogta, melegítette s jutalma volt a családi boldogság, amellyel sohasem ér fel a századokra fényt árasztó hírnév. Ámde búcsúzzunk el most már a Helikontól, amelynek, mielőtt irodalmunk nagyobb mértékben érezhette volna hatását, vége lett. Festetich Györggyel együtt szállt sírba, de emléke élni fog, míg a költészet szépségeiért lelkesülni tudó és magyar szívvel érző nemzedék jár „ott, a szép Balaton partja vi- rányaiu.“ (Folytatjuk.)
