Eger - hetente kétszer, 1910
1910-11-09 / 38. szám
1910. november 9. EGER. (38 sz.) 3 tanfelügyelőjét az ügyből kifolyóan alaptalanúl meg is hurcolta. Ezekkel az igaztalan támadásokkal szemben az egri tanítói járáskor fölemeli tiltakozó szavát s a gyűlölség sötét mezébe burkolt és tendenciózus híradásokra felvilágosítóan és határozatban kimondja, hogy: 1. Alpáry Lajos, Heves vármegye kir. tan- felügyelője, az egri tanítói járáskörnek o'<t. hó 25-én tartott gyűlését kötelességszerűen zárta be, mert az alspszabályok 16. §-nak d) pontja az egri tanítói járáskörnek politikával és vallásfelekezeti kérdésekkel való foglalkozását határozottan tiltja s mert a gyűlésen a szenvedélyek már oly magas fokra hágtak, hogy a tanácskozást a támadt zűrzavarban tovább folytatni úgy se lehetett volna. Ez eljárását a járáskor megnyugvással, sőt helyeslés-nyilvánításokkal fogadta. 2. Alpáry Lijos, Hevesvármegye kir. tan- felügyelője, felszólalásai során a magyar tanítók szabad egyesületének mozgalma, illetve annak reformtervezete felett kritikát nem gyakorolt, csak a tervezetnek egy, a valláserkölcsi tanításnak az elemi iskolából való kiküszöbölését tárgyazó pontjára tette azt a megjegyzést, hogy általában azt a törekvést, mely a vallástannak és erkölcstannak az elemi iskolából való kiküszöbölését kívánja, nemcsak a tervbe és utasításba, hanem egyúttal a vallási, sőt hazafias érdekekbe ütközőnek tartja, ami a köznépnek mai műveltsége mellett köny- nyen anarchisztikus mozgalmakra vezethetne. Az iskolák államosításának kérdése részéről szóba se jött. 3. Alpáry Lajos, Hevesvármegye kir. tan- felügyelője, a szabadkőmivességről lekicsinylő kijelentéseket nem tett, arról se pro, se kontra egy szóval se nyilatkozott. Ellenben Frinth László járásköri elnök elismeri és vállalja, hogy a szabadkőmivességről ő nyilatkozott, miután a felszólalásokból azt az impressziót mentette, mintha a szabadkőmivesek az elemi oktatásügyet a saját céljaiknak akarnák megnyerni. 4. Végűi az egri tanítói járáskor egyhangúlag kívánja hangsúlyozni, mikép Alpáry Lajos hevesmegyei kir. tanfelügyelő személyét az ügyből kifolyóan Zigány Zoltán részéről az „Új Korszak“ c. lap hasábjain ért minősíthetlen támadás felett megbotránkozásának ad kifejezést s egyben biztosítja őr, bizalmáról, mély tiszteletéről, hálájáról és ragaszkodásáról és mindezt teszi annál is inkább, mert nevezett tanfelügyelő személyében Hevesvármegye oly férfiúra talált, ki a népoktatásügynek mindig önzetlen, igaz barátja, híve és jóakarója volt; ki hivatalos ténykedéseiben a legmesszebbmenő türelmet, figyelmet tanúsította és tanúsítja; ki a vélemény szabad nyilvánítását soha és semmiben se befolyásolta. Nagyműveltségű, képzett és tapasztalt pedagógust tisztel benne a megye tanítósága. Megvetéssel fordul el a gúny nyilával célba vett és lekicsinyelt tankönyveire vonatkozó hajszától is, mely tankönyvek praktikussága, hazafias szellemtől áthatott nívója és sok jeles tulajdonaiért nagy elterjedésnek örvendenek országszerte. Úgy véljük, hogy az elismerésnek és ragaszkodásnak ezzel a spontán megnyilatkozásával az egri tanítói járáskor önmagát tiszteli meg és tartozik vele igaz lelkületű tan- felügyelőjének. Az egri tanítói járáskörnek 1910. nov. hó 3-án tartott rendkívüli gyűléséből. Frinth László, s. k. Szabó Vilmos, s. k. elnök. jegyző. * Ennek a határozatnak közlésével, (mely határozat különben Frinth László elnöknek is a legteljesebb elégtétel) részünkről lezártuk az ügyet. HÍREK. Eger, 1910. november 8-án. Tájékoztató. Nov. 9. A gj öngy űsi fűszelg. tárgy, napja Earácsondon. „ 12. Képviselőtestületi közgyűlés. „ lö—15. X. Kát. Nagygyűlés Budapesten. „ 14. Közigazg. bizott8. ülés. „ 14. A pétervásárai fűszolg. tárgy, napja Tarnaleleszen. „ 15. Az egri föszolg. tárgy, napja Kápolnán. „ 15. A hevesi föszolg. tárgy, napja Kiskörén. „ 17. Megyebizottsági tagok választása. „ 19. A Jogakadémiai Kör Katalin-estélye. A Kér. Iparoskor műkedvelői előadása. Vasárnap este tartotta az Egri Keresztény Iparoskor a Polgári Dalkörrel műkedvelő előadását és táncmulatságát. Maga a műsor osz- szeállítása olyan volt, hogy az a közönség körében csak érdeklődést kelthetett az estély iránt; ami nem is maradt el, mert a kedvezőtlen idő ellenére a közönség 8 óra után már csaknem teljesen megtöltötte az Iparoskor nagytermét. Ott láthattak Eger minden társadalmi ősz tályát képviselve. Határozottan mondhatjuk, hogy az eddigi anyagi és erkölcsi sikereit evvel a szereplésével csak szaporította az egyesület. Műsoron először a „Lepjük meg őket“ című egyfelvonásos bohózatot adták. Az egyébként gyenge tárgyú darabot csak a szereplők ügyes játéka tette élvezhetővé. A műkedvelő szereplőkről csak elismeréssel szólhatunk, nagyon is megállták helyüket, összhangzó jáfékukkal az estély erkölcsi sikerét nagyban fokozták. Különösen Lukács Margitka tűnt ki élénk játékával. Endrész Bözsike, jóllehet csak néhány nap előtt kapta meg szerepét, biztos előadásával, Elak Bözsike pedig ügyes alakításával tűntek ki. A férfi szereplők közül Herczeg Kálmán (Güldeomacher Jakab, vigéc) élvezetes játékával, helyi vonatkozású és időszerű kupiéival, melyeket Gáspár István kisért zogorán, állandó derültséget keltett. Nem is igen fukarkodott a közönség a megérdemelt tapsokkal. Urbán József, (Kukucska hordár) alakítása bár sok helyen túlzott volt, jól adta szerepét. A szinielőadás után a Polgári Dalkör szép technikával előadott énekszámai következtek, minden darab kellemes élvezetet nyújtott a hallgatóságnak. „A velencei sajkázók“ című dalt énekelték először. Ezt követték a finom árnyalatokban gazdag „Finn dal“ és „A reményhez“ című dalok, mind a kettővel nagy hatást értek el. A legnagyobb sikert a „Balatoni nóták“-kal aratták. Szép tudással adták elő, a kellemes pianók és az erőteljes forték nagyon szépen érvényesültek; sok tapsot kaptak értök. Ezeken kívül Szrogh Jenő, Zerko- vitz két dalát énekelte zongorakisérettel, amit a közönség nagy tetszéssel fogadott. Ugyane sors! Eléggé bizonyítja az ereklye-házak csekély száma. A nagy és müveit nyugoti nemzetek közül se mindegyik dicsekedhet nagyjainak ereklye-hajlékával. A német nemzet Goethe-házát Frankfurtban, a Heine-hajlékot pedig Düsseldorfban mutogatja nagy büszkén. A hideg, számító angol is lerójja Shakespeare iránt tartozó köteles tiszteletét, mert Straffordban emelt házat halhatatlan költője ereklyéinek. A ködös Albion példáját az Appenin-lakók követték. Az „Őrjöngő Loránd“ szerzőjének Fer- rarában állítottak hajlékot, Ariostó-háznak nevezve azt. Az udvarias francia nemzet se feledkezett el egyik legnagyobb alakjáról: Voltaire-ról. A Voltaire-kastély Fennyben áll. . . Csak egy város van, amely két szellemóriás ereklyéinek tudott külön hajlékot emelni: Firenze, a Medici-család ősfészke. Firenze emelt hajlékot két nagy szülöttének: a „Divina Comedia“ szerzőjének, Dante Al- ghierinek s a Szent Péter templomot tervező Michel Angelónak. Most már nemcsak a művelt nyűgöt városai büszkélkedhetnek ily szent hajlékokkal. Mi is utólértük a nyugatot! A magyar társadalom is hajlékot emelt egyik legnagyobb fia ereklyéiuek. Nagy és köteles áldozat volt ez! ... Társadalmunk áldozatkészségében azonban nem a külfölddel való verseny, nem az önmaga iránti tetszelgés, hanem Petőfi nagy szellemének nagy tisztelete nyilvánult. Most érezzük igazán, hogy mivel tartozunk Petőfi lángszellemének. Az előkelők a Petőfi-hajlék létrejöttének segítségével akarták jóvátenni azt a hibát, melyet a költő korában élt elődjeik közömbössége okozott. Tudjuk, hogy az akkor élt előkelő osztály sok sebet ütött a magyar irodalom testén. Jól írja Mikszáth Kálmán, a „Jókai élete és kora“ című jeles művében: „A dús latifundumok urai ellenben a táncosnőket választották a különböző válfajokból. Örök szégyene a gazdag arisztokratáknak, hogy Petőfi Sándor költeményei csak úgy jelenhettek meg, hogy Tóth Gáspár szabómester ajánlkozott a nyomtatási költségek viselésére. Pedig ez akkor volt, mikor a pazarlás valóságos orgiáit ülte, mikor egy diétái követ a Páriából hozatott hintájában elnynjtózkodván, minthogy alkalmatlan volt neki az ékszertok, melyben húszezer forintot érő mentelánca és kardja volt, szándékosan lelökte lábaival a kocsiból.“ S a Petőfi korából hány ily és hasonló esetet lehetne még felhozni! De ne hánytorgassuk a múltat! A múlt bűnös volt, mert nem ismerte fel kora nagyjait s ha felismerte is, nem pártolta, nem emelte őket eléggé. A múlt század első felében élt s a magyar irodalom iránt közömbös nemességet lelkűnkben megbélyegezhetjük ugyan, de tisztelettel kell utódaikról emlékeznünk. A most élő nagyok nem folytatják elődjeik őrült pazarlásait. A jelen előkelői mások ! . . . Öntudatosan pártolják a pártfogásra méltót, enyhítik a sebet, mely gyógyításra szorul, mert jól tudják, hogy elődjeik sok sebet ütöttek nemzeti irodalmunk testén. . . Ne feledjük, hogy abban az ünneplő seregben, mely a Petófi-ház megnyitásánál jelen volt s annak remek kiállítását megnézte, — a magyar előkelőség is képviselve volt. . . * A Petőfi-ház már egy évvel ezelőtt megnyílott. . . Az, akinek munkássága által létesítésének eszméje testet öltött, Bartók Lajos, már nem él. Meghalt, mielőtt munkája gyümölcsét leszakíthatta volna. A kegyelet hálás. . . A ragyogó novemberi vasárnap délelőttjén, a Petőfi-ház megnyitása után, a költőről elnevezett társaság tagjai, Herczeg Ferenc, elnökük vezetéséval kivonultak a Kerepesi-te- metőbe. Megkoszorúzták Bartók Lajos sírját. A koszorú szalagján ez egyszerű, de szép szavak volltak: „Bartók Lajosnak, a Petőfi-ház megnyitása alkalmából — a Petőfi-Társaság.“ Sándor Imre.
