Eger - hetente kétszer, 1910
1910-10-26 / 34. szám
2 EGER. (34. sz.) 1910. október 26. talma pedig: a jól teljesített kötelesség boldogító öntudata. így lesz eredményekben gazdag a tanítóknak szerény és csendes munkája, mely nem merítheti erejét és bátorságát tisztán „a személyes érdek perspektívájából“ — mondja Eger bí- bornok-érseke. A tiszta, vallásos meggyőződés, az igaz hit, az emberszeretet, a lélek mélysége, a ragaszkodás a hazához, a végtelen türelem és önzetlen fáradozás adhatnak erőt e csöndes és szerény munkához. A néptanítók nemes és nagy munkájának értékelése, e munkának általános emberi és nemzeti szempontból vett alapvető volta érezteti velünk, hogy mindnyájan nagy hálával tartozunk a tanítóságnak. A nemzet jövője az ő kezükben van. Tőlük várjuk a jobb, erkölcsösebb, igazabb nemzedéket, mely a szebb jövőnek tényezője és záloga lesz. Ez a köteles hála és tisztelet késztet arra, hogy a tanácskozásra Egerbe gyülekező egyházmegyei tanítóságot szívből üdvözöljük és munkájára úgy most a tanácsteremben, mint mindenkor az iskolában is az Isten bőséges áldását kérjük. Alispánunk jelentése az 1909. évről. IV. 3 5. Kivándorlás. Országos érdekű e kérdés: különösen katonai szempontból. Nálunk is közérdekű, mert e mozgalomban Hevesvármegye épen nem közönyös. Erősen érdekelve vagyunk e tekintetben. Ép ezért itt is szinte jól esik olvasnunk alispánunk jelentését. Az országban ama ritka kevesek közé tartozunk, kik nem fejvesztetten, túlságosan b^kormozott szemüvegen, pes<zimisztikus nemzeti bánattal, hanem az okos hazafi világos fejének éleslátásával nézik e kérdést. Majzik Victor meggyőzően érdekes soraiból látjuk, hogy — mint minden rossznak — a kivándorlásnak is van jó oldala. Már most hogy állottunk e téren 1909-ben ? A múlt évben aki- és visszavándorlás arányszerű volt, ami arra mutat, hogy a kivándorlás — legalább is nálunk — kezd alábbhagyni nemzeti létünket fenyegető jellegéből. A kivándorlás mérvét az mutatja, hogy útlevelet 1565 kapott, mig az 1905 — 1907. év közötti időközben 2500—3000 között váltakozott az átlag. Itt még azt említjük meg, mi már kijege- cesedett vélemény számba megy, hogy a kivándorlás gazdasági tekintetben határozottan hasznos az előidézte nagymérvű pénzforgalom folytán. 6. Tűzrendészet. Ha az 1905. és 1906. évekre; ha a bodonyi és gyöngyösi nagy tűzveszedel- mekre gondolunk: rögtön előttünk áll az az igazság, hogy e rovat csak olyan esztendőben lehet szenzációs, amelyben sok és nagy tűzeset van. Szerencsére a múlt évről szóló jelentés e rovata nem ilyen. Az 1909. év ugyanis tűzrendészet tekintetében nem az elemek tobzódásának, hanem a csöndes munkának esztendeje volt. Hevesvármegye tűzrendészete az első az országban. De nem is csodál Szinte konjunkturális a helyzetünk e téren. Mint alispánunk mondja, népünk szinte kezére jár a hatóságoknak a prevenció terén. A két város és a községek e téren nem ismernek áldozatot. így nem csuda, ha „tűzbiztos“ vármegye vagyunk. Mert nem áll sokaknak az a téves felfogása, hogy a tűzveszedelem a véletlen dolga és akit a sors sújtani akar, annak úgyis leég minden gazdasága. Mert a tűzvész legtöbbnyire a gondatlanság, az elővigyázat hiányának eredménye. Hol a tűzrendészet erős lábon áll, ott ritka madár a vörös kakas, ami egész természetes is. A zsupfödél és a cserépzsindely tűzállási képessége között a leglaikusabb szem is láthatja a különbséget. Hogy nálunk a hatóság s a nép egyaránt tűzrendészeti elvektől áthatott, azt leginkább a kevés tűzeset, de főkép a tűzrendészeti kihágások kevesbbedése mutatja. Ami már most az 1909. év tűz-statiszti- káját illeti, 64 községben volt 264 tűzeset 975 ezer korona kárösszeggel, melyből a tényleges kár 154.800 korona, a többi megtérült biztosítás útján. Haláleset 2 volt tűz folytán. Szenzációsnak csak az az egy tűzvész mondható, mely Popper Dávid verpeléti gőzmalmában pusztított el 100 ezer korona értéket. A vármegyei tűzoltó-szövetség ismert buzgalma a múlt évben se lankadt. Mint legnevezetesebbet, itt említjük meg a szövetség által április 18—25. napjain tartott tanfolyamot, melyen 23 hallgató vett részt a vármegye területéről, ezenfelül a cs. kir. gyalogezredből 5, az egri honvédzászlóaljból pedig hat altiszt. A tanfolyam előadói: Breznay Imre, Czigler Henrik dr., Glósz Kálmán dr., Jászberényi Miklós, Mlinkó István, Moldoványi Béla és Yass János dr. voltak. (Folytatjuk.) Szaicz Leó emléknapja. Eger, 1910. október 23. A harciastollú szerzetes-írónak, Szaicz Leónak, emlékünnepe volt ma Egerben. A szervita- rendház homlokfalába illesztett, babérral koszorúzott emléktábláról lengő zászlók közűi ragyogott alá a Szaicz Leó neve, ez a már-már feledésbe hanyatlott tisztes név, melynek viselője nem volt ugyan több, mint egy szegény szervita barát, de akinek éles esze, láng-hitbuzgalma, jeles írói képessége, s kiváltképen a jozefinizmus járványos németségét ostromló erős magyar hazafisága mégis előtört vagy 120 elmúlt esztendő ködéből, hogy fennmaradó emléke által követendő példát mutasson a késő nemzedékeknek. Az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesületé és első sorban Leskó Józsefé az érdem, ösztönöztenek ezen el-kezdett munkámnak to- vább-való folytatására is. II. Leg-első, ’s-leg-főbb indító okom vala az, hogy a’ régi igaz Magyaroknak az ő Nagy Aszszonyokboz, ’s-Nagy Pátronájokhoz-való különös hajlandóságokat, ’s-buzgóságokat az ő igaz fiaikban, ’s-leánnyaikban újjabban fel-éb- reszszem, és-mennél jobban, ’s jobban fel- gerjeszszem, annál inkább, mennél inkább szívem fájdalmával látom, hogy az sokakban már nagyon meg-hűltt, ’s-naponként jobban, ’s-jobban kezd meg hűlni, ’s-hogy követ- kezendőképpen sokan, valamint másban, úgy ebben is az ő régi jámbor Eleiktűi nagyon el-fajultak. III. E’ végre ezen II. Részben eleibek állétom az ő régi igaz Magyar Eleiknek, fő képpen az ő első Sz. Királlyoknak, ’s-Apos- toloknak, és az ő valóságos édes Attyoknak, Sz. Istvánnak, példáját, mellyre az ollyan Magyarnak, kiben a’ 1 Magyar-vér még nem vált vízzé, ’s — a’ kiben még tsak egy tsep igaz Magyar vér vagyon is, kétség kívül ezerszer többet kell hajtani, mintsem 10000 mostani Aufklerungsz-Fantasztákra, a’ szerént, a’ mit Sz. Pál mond: Mert ha tiz ezer mesteriek vagyon is a’ Krisztusban, de nem sok Atyátok. Mert a’ Krisztus Jézusban az Evan- gyeliom által én szültelek titeket. I. Kor. 10. 10. IV. Sőt nem tsak semmit nem kell hajtanunk ezen újmódi írástudókra, ’s-Farizeusokra, hanem inkább Tisztelendő Bédának, vagy is magának a’ Római Katolika A. Sz. Egy-háznak intése szerént azon kell ember- kednünk ’s mint egy mesterkednünk, hogy mennél inkább ezek kissebbítik, ’s káromol- lyák a’ B. Szűz Máriát, ’s-kísértik, üldözik az ő Híveit, annál inkább mi az mi Nagy Aszszonyuukhoz-való raegtántoríthatatlan igaz Magyar hívségünket nyilván ki-mutassuk, ’s- az egész világgal meg-ismértessük; ’s-amaz Evangyeliomi Aszszony állattal (Luk. XI. 27.) mi is minnyájok’ hallattára emellyük-fel szavunkat és áldottnak, boldognak mondgyuk a’ mi Nagy Aszszonyunkat, ’s-Pátronánkat, az Istennek Sz. Annyát, a’ Boldogságos Szűz Máriát. V. Ugyan erre méltán bátoríthat, ’s ösztönözhet minket még egy más igen felséges példa is, u. m. a’ mi mostani Felséges Apostoli Királyunknak szép példája, ki is éppen most, midőn a’ mostani Aufklerungsz-Fantasz- ták legtöbbet nyálaskodnak a’ tsudálatos képek ellen, s’-az szent helyekre-való bútsú-járá- sok ellen, ezeknek mintegy trutzára, maga is a’ múltt 1786. E. a’ maga’ üttyábúl bé-tére Nagy Mária-Tzelbe, (hol én most ezeket írom) ’s ott nyilván a’ maga ájtatosságát el-végzé, meg-gyónván, s’ áldozván, és igen ájtatosan imádkozván. Ugyan ott ezen alkalmatossággal az ott való T. T. P. P. Benediktinusok’ Elöljárójával, ki most ott Plébános, és Dékány, vagy, mint nálunk mondgyák, vitze-Esperes, közel egy óráig beszélgető, és a’ Tárházat, mellyet a’ Királyi Kommi-zszáriusok bé-zárat- tak, maga a’ Király ismét ki-nyittatta, ’s-a kúltsokat, mellyek egy iskáinlában, petsét alatt, ’s-világi kéz-alatt valának, a’ petsétet fel-sza- kasztatván, az említett Dékánynak a’ kezébe adá, ’s-az Tárházban el-zártt, drága Misemondó ruhákat is által-adá néki, hogy azokkal ismét szabadon éllyenek. Az ott való P. P. Bene- diktinusok még most is edgyütt laknak és Be- nediktinus ruhában járnak, jóllehet az Klastro- mok, (de nem a’ Szerzetek) már el-töröltetett. VI. Ugyan ezen alkalmatossággal azt is újra ki-jelenté 0 Felsége, hogy az ő Szándéka nem vala az Szent-helyekre való bútsú-járáso- kat áfallyában meg-tiltani, hanem tsak azokat a’ pompás bútsú-járásokat, vagy is Prótzessió- kat, mellyek sok költséget szereznek, s’-azt is hozzá tette, hogy ő nem bánnya, ha tízen, húszán, harmintzan, vagy többen járnak is edgyütt Mária Tzelbe, vagy más ollyas szent helyekre. VII. Még is tudom, hogy némellyek mind Német-Országban, mind Magyar-Országban az ollyakat, kik többen edgyütt Mária Tzelbe menni akarának, az útbúl viszsza-hajtották, mint nevezetesen Sopronybúl a Kapuváriakat, mintha ő Felsége’ Rendelése ellen vétettek volna, holott inkább ők magok ezzel vétettek ö Felsége szándéka ellen. (Befejezése következik.)
