Eger - hetente kétszer, 1910
1910-10-22 / 33. szám
2 EtíER. (33. sz.l 1910. október 22. érdekekért, anyagi haszonért — a nemzet jövőjét hozná áldozatul az állam kormánya! Elismerjük, hogy jelentékenyen megcsappanna a fogyasztási adó-jövedelem, ha vasárnap minden korcsma zárva lenne úgy, mint például Angliában. De a korcsmák védői viszont azt ismerjék el, hogy pár év alatt tetemesen növekednék a nemzet ereje, adózóképessége. Tömérdek millió korona maradna meg a munkásnép zsebében, ha szombat estétől hétfőn reggelig nem lehetne dorbézolni. Száz és százezer családnak milliónyi tagja nem koplalna már a hét elején, vagy derekán, mert a családfőt nem rabolná ki keresményéből az alkohol ördöge. . . De ez csak egyik és bizony halványan megrajzolt oldala az éremnek: az anyagi; még fontosabb lenne azonban az erkölcsi haszon. A munkásnép valóban pihenne vasárnap és hétfőn reggel (mert megszűnnék a „Blaumontag“) új erővel láthatna munkájához. Lenne módja és alkalma arra, hogy leikével is foglalkozzék egy kicsit, a templomban és családjával töltve az Ur napját. Ha a templomnak nem lesz versenytársa a korcsma, mely úgy csábítja a rosszra-hajlandó embereket — ismét megszentelt nappá válik a hét hetedik napja. Megnyugvás száll majd e napon a lelkekbe, melyeket fölemel az Istennel való társalgás, megtisztít az Isten igéjének hallgatása, megerősít a hitélet gyakorlása. És a testnek is új erőforrása lesz a békés nyugalomnak ez a napja. Nagy jó urak, akik a városok, a megyék, az ország sorsát intézik — gondoljanak erre is! Segítsenek a népen! Mentsék meg ezt a szegény, ezt a pusztuló nemzetet! Alispánunk jelentése az 1909. évről. ii. Az elmúlt évben a vármegyei közigazgatási szolgálatot ellátó állami hivatalok vezetőiben igen élénk volt a változás. E változásban öröm, kár egyaránt van. Öröm annyiban, mert arról tanúskodik nem egy esetben, hogy vármegyénknek oly kiváló munkásai vannak, kiket a legfelsőbb igazgatás tehetségüknek megfelelő, sokkal szélesebb munka- vagy hatáskörbe helyez, mint, ezt pl. a Mintzér József és Reitz János távozásából látjuk. Dekára is^van, mert a főnökváltozás mindenfelé rendszerváltozást, legjobb esetben zökkenést okoz, mi a közre is kihat. Mint sajnálatos tényt említjük meg a hely- szinelési m. kir. kataszteri felügyelőségnek Egerből Kassára való áttételét. Ily nagy testület távozása még sokkal nagyobb városra is érzékeny veszteség, nemcsak Egerre. És ezt az áthelyezést — úgy tudjuk — egy kis áldozattal, egy kis igyekezettel el lehetett volna kerülni. De eső után vagyunk. . . Tanuljunk jövőre a magunk kárán. E veszteségért valamelyes kárpótlásunk az ideiglenes kirendeltség az új földadó-törvény végrehajtására és a vármegyei gazdasági felügyelőség, melyet a múlt évben kapott meg Eger. A vármegye áldozatkészségét a különféle célokra való adakozások felsorolásával igazolja e jelentés. Ebben a legjelentősebb az a 10 ezer koronás adomány, melyet a vármegye az egri református új templomra adott. E pontnál alispánunk örömmel említi meg a vármegye területén a vallásfelekezetek harmóniáját. Aláírjuk ezt mi is és örömmel hirdetjük. Magunk részéről azonban nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy e harmónia alapja bíbornok-érsekünk bölcsesége, mely saját Ínyeinek a más felekezetek tiszteletét parancsolja, az idegen felekezeteket pedig sziate lebilincseli a béke jegyében. Az Országos Monographia-Társaság a múlt évben adta ki „Hevesvármegye“ című kötetét. A vármegye e mű kiadását áldozatkészen elősegítette, azonban rámutat alispánunk arra a hibára, hogy a kitünően megírt fejezeteket az idegen szerkesztői toll sokszor az értelem rovására rövidítette meg. Van e panaszban valami olyan alapos vád a Monographia-társaság ellen, hogy aki nem tud arabusul. . . III. Az alispáni jelentés külső beosztása, követvén az előző évek kiválónak ismert rendszerét, most is ,,Belügyi közigazgatás“ gyűjtőcím alatt adja tizenkét alcimes fejezetben a vármegye szoros munkakörének, méhszorgalmú munkájának képét. 1. Törvényhatósági élet. A múlt évben a vármegye 4 rendes és 1 rendkívüli közgyűlésen 2047 ügyet (az 1908. évvel szemben 85 a többlet) intézett el. Hogy miket? Részben vármegyei, részben országos érdekűeket. Ez utóbbi körben felírt, avagy pártolt Hevesvármegye sok erkölcsi, tudományos és nemzeti szempontból igen nagy fontosságú eszmét. Országunk de sokat fejlődne, ha a politikai torzsalkodás e szép eszméket el nem nyomná az érvényesülésben ! A vármegye kis országgyűlései azonban a múlt évben azt bizonyították, hogy gyérül az érdeklődők száma. Felveti alispánunk a kérdést: hol ennek a nyitja? Az érdeklődés csökkenésében. És talán hozzátehetnénk: abban, hogy a virilisek között ijesztően sok az új név, kik bizony nem ismernek családi tradíciókat, amelyek a régi famíliák kései unokájában is kötelességérzetté tették az érdeklődést a megyei ügyek iránt. Sajnos: pusztulunk, veszünk. Természetesen, az uj emberek sok esetben idegenkednek a régi vármegyétől. 2. A közigazgatási bizottság minden hó második hétfőjén ülésezve, 1710 ügyet intézett el. A többi 13 bizottság is jelentős munkát bizonyára teljesebb történelem maradt volna tőle reánk. így csak III. Ferdinánd királyig juthatott el. De ha műve csonka is, a ma- gyarúl írott oknyomozó történeti művek közt időrendben mégis a legelső. Hadd mondja különben el ő maga, miért akart történelmet írni? „A mi pedig a magyaroknak mindenkor legkeservesebben esett, az volt, hogy midőn mások őket az egész világ előtt kedvek-kények szerént piszkolták, mocskolták, csúfolták, hamissan vádolták . . . nékiek még csak védelmezniek, avagy mente- getniek sem volt szabad magokat, jóllehet ez egyébaránt a legcégéresebb gonosz-tévőnek . . . sem szokott meg-tiltatni; s ha valaki ezért csak meg mert is moccanni, mindjárt félre verték ellene Bécsben a nagy harangot, ki- gyót-békát kiáltottak reá, s kuruc nevét költötték“. . . „Annál inkább tehát szabad lészen most a mi hamisan vádoltatott, kisebbittetett, s rágalmaztatott nemzetünket az ő irigyei, s hamis vádolói ellen védelmeznünk, mentegetnünk, s az előbb emlétett gaz írókat teljes szabadsággal megcáfolgatnunk, avagy érdemek szerint meg-is lapockáznunk“, ... ha valamely „szántszándékkal költött tenyeres-talpas hazugsággal erre rászolgáltak.“ Első könyve Budán jelent meg, 1787-ben, s ez volt a „homlokírása“: A' Boldogságos Szűz Mária főbb ünnepeinek szentelésérül. Irá Fr. Leó Mária Szaicz, a’ b. sz. Mária szolgáinak szerzetébül való pap. Az előszó szerint „Ha látom, hogy ezen kisded zsengém s magyar szívemnek első gyümölcse, hazámfiai s Máriának magyar hívei előtt egy kis böcsületet vall, . . . azon fogok magyarkodni, hogy idővel több efféle magyar ajándékokkal is kedveskedhessen], amint némelyek már készülőiéiben, avagy készen is vannak.“ Ekként Ígért művei közül legjelentősebb a sorozatos, időközökben megjelent igaz Magyar, már amint „a Bécsi könyvrostáló tisztségnek engedelmével közre bocsáttattak, — jóllehet Budán nyilván a rostában maradott volna.“ Időszaki szemle számba menő igaz Magyarja miatt nevezik őt a katolikus irányú újságírás előharcosának. Elméletileg is lelkesen buzdított ebben az irányban. Korának vallási, nemzeti vonatkozású kérdéseit vitatja meg úgy ebben, mint Más is igaz magyar, Milyen valláséi volt szent István? stb. „homlokírású“ munkáiban. Harcias pennája élesen szokott küzdeni felvett tárgya mellett, és ha „fűzfa ellenvetéseket tésznek egynémely náthás írók,“ — „jóllehet csak ollyan szúnyognyúzók és szálka- keresők szoktak lenni,“ — „kiknek az irigység, gyűlölség mind a két szemit kitolta,“ azokat biz ő „megrázogatja érdemek szerént“ s „minden cerimónia nélkül megkorpázza.“ így buzgólkodik „kivált a hazánkbéli históriának, s ez által a magyar nemzet dicsőségének előmozdításával, mindenféle szép könyveknek írásával, a szép magyar nyelvnek virágozta- tásával,“ mint ahogy ő dicsér meg ezekért másokat. Nemcsak a Magyar Világ című könyvének mottójáúl illik, amit ilyenül odajegyzett, bogy „ez e könyv éppen nem kedvez a német- • nek.“ Melyik más történetíró merte II. József idejében keserű panaszba tenni, hogy nemzeti kincsünk, a szent korona, lomtárban hever? Csipős iróniáyal kél védelmére a kalapos király „bűzbe kevert böcsületének,“ úgy kezelve a szót, hogy a cenzor szeme azért fenn ne akadjon. _ Rossz néven vették és veszik méf ma is némelyek a csípősen vitatkozó egri baráttól, hogy ellenfeleivel vitatkozva ugyancsak megmegnyomta a pennát. „Munkáimban sok-sok embert, és némely híres nagy embereket is nagyon megtámadtam, — ismeri be ő saját maga, — kikkel legalább egy kevéssé csino- sabban illett volna bánni. Erre azt felelem: igenis sok embert, az az: sok gazembert, . . . s némely híres nagy gazembereket is . . . nagyon megtámadtam, . . . s ezután sem szándékozom vélek csinosabban bánni; ... de a jókat soha sem bántottam, nem is fogom bántani.“ A protestáns ellenfelek iránt sem volt kíméletes, de azért a Kazinczy tanúsága szerint „a protestánsokra nem haragszik.“ Velők
