Eger - hetente kétszer, 1910
1910-07-13 / 4. szám
Előfizetési árak: Egész évre- „ 10 korona. Fél évre ___- 5 » N egyed évre - 2 60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI TÁRSADALMI LAP. W uSzérda, Julius 13. 1910. — 4. szám. XXXIII. ÉVFOLYAM. Hangulatkeltés. Eger, 1910. julius 12. (b) A felirati vita szónokai között egy se tudott olyan figyelmet kelteni a fővárosi lapok szerint, mint Szabó István, a nagyatádi kisgazda-képviselő. Akárhány lap vezércikkben foglalkozott vele. Hűséges leírását adták az arcának, termetének; leírták a ruháját, ismertették a beszédmódját stb. Bizonyosak vagyunk abban is, hogy képes lapjaink legközelebbi számaiban már ott lesz a „mándlis“ képviselő arcképe. Eddig rendén van a dolog. Olyan kevesen vagyunk magyarok, hogy minden okos magyar embernek örülnünk kell, mint nemzeti nyereségnek. Ebből a szempontból nem is eshetik kifogás alá a budapesti újságok magasztalása, Elvégre — joguk van hozzá, sőt okuk is volt reá. Következtetéseik azonban már merészek egy kissé. Nagy hangon hirdetik, hogy a méltóságos és nagyságos képviselő urak elámúlva hallgatták, mint folyik az okos szó ennek az egyszerű embernek ajakáról. . . Majd:.. . bizony szégyenkezhetett mellette, s tanulhatott tőle a képviselők legtöbbje.. Legérdekesebb azonban az a kijelentés, amelyet pedig a legtöbb lap megkockáztatott, hogy t. i. „. . . és ezt a népet nem akarjuk mi beereszteni az alkotmány sáncaiba?! Ennek a becses politikai anyagnak nem akarunk mi politikai jogokat adni!“ Nagy tévedésben vannak a mélyen tisztelt fővárosi újságíró urak. Szabó István nemcsak aktiv választó jogot élvez már régebben, hanem három általános választáson a passzív választói jognak is szerencsés alanya volt, ameny- nyiben a nagyatádi kerület most harmadszor küldte a parlamentbe. Sajnos, nem minden magyar paraszt ilyen, sőt még sajnosabb, hogy nagyon is kevés ilyen tudású és „szavas“ emberünk van. Ezt épen úgy tudják a fővárosi újságírók, mint mi jó magunk. És hogy a szombati szónok beszéde alatt „szénaillat terjedt el a t. Házban“, az épen olyan költői ötlet, mint ahogy a pesti újságírók tollából kikerült népszínmű-alakok csak költői alkotások, de az életben távolról se találjuk meg őket. Annyira tudják ezt a vezércikkező urak, hogy három hónappal ezelőtt merőben máskép írtak a magyar köznépről. Az ököritói katasztrófa után, elmondták róla, hogy kulturátlan, nincs érzéke a haladás iránt, nem ébresztették föl benne a józan előrelátást s ezért vakon rohan vesztébe stb. stb. Egyszóval: amennyire fölmagasztalják most, annyira leszedték róla a szentelt vizet egy évnegyeddel ezelőtt; amilyen fényes, fehér most a magyar nép, olyan sötét, olyan fekete volt április elején. Ez a logikátlanság nemcsak azért hiba, mert a különösről következtet az általánosra, hanem azért bűn, mert a t. újságírók nem gondolnak cikkeik következményére. Téves hitet, túlzott önérzetet, kóros meggyőződést keltenek az egyébként józan magyar népben és elkapatják, igazságtalan összehasonlításra, alaptalan nagyravágyásra ösztönzik. A hangulatkeltés pedig valóban nem érdemli meg, hogy ennyi áldozatot hozzunk, ennyi kockázatot adjunk érette. Nem érdemli meg. még akkor se, ha az általános választási jog érdekében akarunk hangulatot kelteni. Megeshetik ugyanis, hogy nagyon rossz ellenszolgáltatást kaphatunk érette a kelletténél jobban fölmagasztalt, vagy túlságos szigorúan megítélt politikai tényezőkben. Fő: az igazság, az Ítéletben pedig a bölcs mérséklet. Ennek van értelme is, oka is, célja is; míg az efféle túlzásoknak igen rossz következményei lehetnek, sőt bizonyára lesznek is. Az „EGER“ tárcája. A Balaton költészete. Irta: Madarász Flóris dr. 4 Rágalmazzák a jókedvű, életrevaló gárdistát, aki bizony — mi tűrés-tagadás — szívesen kiélvezett mindent, amit a császárváros nyújtott. Neveket is emlegettek vele kapcsolatban, így a többek között a szép Medina Máriáét, aki azidétt Bécs első táncosnője volt. Azután meg történt valami, ami a rossz birekre föltette a koronát. A testőrök új kapitányt kaptak, aki egy kissé fegyelemre akarta szoktatni őket. Ebből súrlódások, összeütközések származtak s a dolog vége az lett, hogy Kis- faludyt néhány társával együtt ellenszegülés és lázítás miatt a fényes gárdától egy rendes sorezredhez tették át, amely azt a parancsot kapta, hogy azonnal induljon Lombardiába, Bonaparte ellen. Persze volt otthon mit hallania Rózának a „kicsapott testőrről“, akit „becstelen viselkedése“ miatt ilyen nagy szégyen ért! És a rágalmazó nyelvek — különösen Róza két öreg nagynénje — alapos munkát végeztek. Róza jellemének alapvonása volt a büszkeség. Épen ezért, bárhogy sajgott is a szíve, el akarta nyomni szerelmét. A költő hosszú útja előtt hazajött Zalába, hogy elbúcsúzzék övéitől. De meg egyébért is jött; be akarta vallani érzelmeit szíve bálványának. Alig várta, hogy szembe kerüljenek, — és ime, hogy összetalálkoztak, nem azt a leányt látta többé, akit olyan kedvesnek, szeretetreméltónak ismert meg a badacsonyi szüreten. Elutasító hidegség volt ,az, amit tekintetéből, szavaiból, viselkedéséből kivehetett. Látnia kellett, hogy szép reméuyei szerte foszlottak; vége mindennek. Szíve csordultig telt keserűséggel és így indult el oda, ahol oly könnyen osztogatják a halált, az olaszországi harctérre. Kisfaludy Sándort az a zilált lelki állapota avatta költővé, amellyel a Balaton vidékét elhagyta és átlépte hazája határát. Az örökké kék égbolt és ragyogó napsugár hazájába kerül, Olaszországba. A természet szépségei iránt fogékony lelke sok gyönyörűséget szív magába, de azért visszavágyik édes-bús emlékeinek honába. Szívének sebére nem talál gyógyító írt Itália balzsamos levegőjében. Nem találja azt meg később a dalokkal telt mezőkön, Provence-ban sem, hova mint Napoleon hadifoglya kerül. A nagy olasz költőnek, Petrarcának és Laurájának emléke lebegi körül és csak annál jobban sóhajtozza Róza nevét, azt mondván róla, hogy .... még itt is szeretem; A gyönyörűt, az egyetlent Sehol sem felejthetem! Hiába keresi nyugalmát a „halavány olajfáknak csendes berkében,“ meg az azúrkék tengerpartján. Badacsony sziklás, erdős teteje, szőlőborította lejtője meg a Balaton vize sohase halványulnak lelkében. Róza nevét írja a tengerpart fövényébe, azt faragja az olajfa kérgébe, azt vési a mohos kőfalakba. Provence-ban írja legszebb dalait, melyek kesergő szíve gyötrelmeit megindító képekben tárják fel. Azonban drága emlékeit hordozza lelkében akkor is, mikor a szerelmes trubadúrok hazájából, Petrarca és Laura bájos vidékéről a béke beálltával ismét a Habsburgok seregéhez kerül vissza. Egy darabig Klagenfurtban időz, ahol meglehetős vidám társaságba kerül. Nemsokára azonban ismét komolyabb gondok váltják fel a garnizon-élet léha mulatságait. A felsőbbség parancsa a Rajna vidékére utasítja, ahol ismét „dúl a háború.“ A Rajna mellékén egymást érik a regényes
