Eger - hetente kétszer, 1910
1910-10-05 / 28. szám
2 EGER. (28. sz.) 1910. október 5. netelt. Sem itt, sem a többi járásban nem jelentkezett a szervezeti életnek semmi tevékenysége. A különböző helyi és szakcsoportok hangtalanul lézengtek. Népgyűlés is csak egy községben, Hatvanban volt; a hatása jelentéktelennek bizonyult s rendőrhatósági közbelépést nem kívánt. Egerben a nemzetközi szociáldemokrata párt állandóan szervezve van s külön helyiséggel rendelkezik „Munkás-Otthon“ címen. Népgyűlés tartására öt ízben kértek engedélyt, kettő azonban részvétlenség miatt nem volt megtartható, a megtartott háromnak is kevés hallgatósága volt. Munkabér-mozgalmak, sztrájkok, bojkottok nem voltak. Gyöngyösön a szervezett ipari munkások száma 180-ra tehető, akik a szociáldemokrata párt hívei ugyan, azonban erősebb szervezetben nincsenek. Helyiségük nincsen és csak időn kint jönnek össze egyik helybeli korcsmában. Népgyűlésük nem volt. A Nemzeti Állam szerkesztősége részéről november 14-én Tali Ferenc és Magyar Gyula fővárosi hírlapírók tartottak egy népgyűlést a szociáldemokrácia téves tanításairól, káros következményeiről, a munka értékéről és a magántulajdonról ; amely egyenesen a szociáldemokraták ellen irányult s a hivatalos jelentés szerint igen kedvező hatást keltett. A szociáldemokrácia ellen irányuló küzdelemben a keresztény szociálista szervezetek járnak elül. A vármegye mind a két rendezett tanácsú városában alakult keresztényszociális egyesület. Egerben élénk működést is fejt ki mindezideig, Gyöngyösön azonban elaludt. “ Országos vásárunk elhelyezése. Most, mikor országos vásárunk forgalmát a város különböző részein elhelyezve, már harmadízben volt alkalmunk megfigyelni, időszerű dolognak tartjuk, hogy a vásár elhelyezésének kérdésével foglalkozzunk. Szükségesnek tartjuk ezt úgy a vevő, mint az árusító közönség, mind pedig a szépészet és a közrend szempontjából. Vásárainkat régebben a nagytemplom mögött lévő téren tartották, ahol a vásári forgalom igen könnyen volt lebonyolítható. A folyó év tavaszán, a Samassa- és a Vásártéren megkezdett rendezési munkálatok következtében, a májusi vásár a szokott helyén már nem volt megtartható, hanem a város különböző útcáin és útvonalain helyezték el. Már az első alkalommal hallható volt a vevőközönség nemtetsző nyilatkozata erre az intézkedésre vonatkozóan, annál kevésbbé nyugodott meg ebben az intézkedésben a vidéki iparosság. Csak a város belső területén lévő kereskedőknek kedvezett látszólag ez az új elhelyezkedés. Az első alkalommal ugyanis határozottan nagyobb forgalmat tudtak felmutatni. Ez az eredmény késztette aztán a belvárosi kereskedőket arra, hogy a vásár állandó elhelyezését a belváros területére kérjék, amit a városi képviselőtestület ki is mondott. Hogy ez az intézkedés nem vált be, azt maguk a kérelmező kereskedők is tapasztalhatják már azóta, de meg más tények is igazolják. Azáltal, hogy a vásár helyét megváltoztatták, a vidéki iparosok és kereskedők nem igen keresik fel vásárainkat, sőt lassan- kint egészen elmaradnak. Tudvalevő ugyanis, hogy az iparosok legnagyobbrészt sátrak alatt árulnak ; már pedig ezeket csak nehezen helyezhetik el utcáinkon, mert nem cövekelhe- tik le az utca burkolata miatt. Sok iparost már magában ez a körülmény is visszariasztott. A vidéki vevőközönség, sőt nfég az egri se tudta és tudja, bogy az egyes iparcikkeket és terményeket hol, melyik utcában szerezheti be. Ennek sok iparos vallotta kárát, mert árúin nem tudott túladni s ezért kerüli majd el vásárunkat. De kárát vallja a város is, mert egyrészt a kisebb elárúsítás, másrészt az árusok ellenőrzésének majdnem lehetetlen volta, alaposan megcsappantja majd a városnak hely- pénz-jövedelmét. Már pedig akkor ezt is adóból kell majd pótolnunk. Legutóbbi vásárunk jelentéktelen forgalmát ennek az intézkedésnek kell betudnunk. Most már maguk a kereskedők is belátják, hogy nagyobb bevételük csak az első vásár alkalmával volt, mikor még a vidéket nem riasztotta vissza vásárunk új rendje. Ennek kárát tehát nemcsak maga a város, hanem a kereskedők és a közönség is egyaránt érzik. Még egy körülmény is hangosan követeli, hogy a vásárt vissza kell helyezni a Vásártérre. Ez a közegészségügyi és szépészeti szempont. Csak végig kell tekintenünk a vásár utáni napokon a város utcáin, s a tömérdek piszok beláttatja velünk, hogy ezen az állapoton változtatni kell. Változtatni kell annál is inkább, mert hiszen például a Káptalanutca parkozása a mai vásárelhelyezés mellett csupán meddő kísérlet lesz. A növényzet ugyanis aligha bírja kiheverni azt a kárt, amelyet benne egy-egy országos vásár tesz. A kérdésnek helyes megoldása semmi különösebb nehézségbe nem ütközik. Egyszerűen vissza kell állítani a régi rendet; ki kell helyezni az országos vásárt a régi helyére, a Vásár-térre. Különben is érthetetlen, miért vonjuk el ezt a teret a maga rendeltetésétől. Ez annál kevésbbé érthető, mert hiszen olyan szép és nagy vásártere (még hozzá a város belső területén) kevés községnek, vagy városnak van, mint nekünk. Annál is inkább ajánlatos e tér rendeltetésszerű felhasználása, mert hiszen útjaink úgyis szűkek és valóban csodaszámba megy, hogy az eddigi három vásár alkalmával szerencsétlenség nem történt. Hogy országos vásárainkat továbbra is a belvárosban tartsuk, ezt semmiféle elfogadható érvvel indokolni nem lehet. Egernek pedig érdeke, hogy vásárai látogatottak legyenek. Igen helyesen intézkedett tehát vármé- gyénk törvényhatósága, midőn legutóbbi közgyűlésén feloldotta Eger városának azt a határozatát, mely a vásár újabb rendszerű elhelyezésére vonatkozik. Most rajtunk a sor, hogy magunk is belássuk az új rend helytelenségét s térjünk vissza a régi rendhez, melynek helyességét évszázados gyakorlat igazolja. f. 8. gyilkos golyók ... és utolsó szava egy rövid, egyszerű, de magasztos fohász, mely a haldokló ajkáról esengve száll az ég azur- kupolája felé: „Éljen a haza!“ Ebben a rövid imában benne van minden, amit egy hazájáért rajongó hős utolsó percében a magyarok Istenétől kérhet. Benne van e férfiúnak s a tizenhárom vértanúnak olyan ékesen szóló dicsérete, jellemüknek olyan ragyogó képe, életüknek, haláluknak olyan gyönyörű tanulsága: hogy ahhoz foghatót a tudás bármilyen gazdagságával megáldott, a nyelv legnagyobb szépségeinek fölhasználására megihletett lángelme se volna képes alkotni. De éppen abban rejlik az ő nagyságuk, az irántuk érzett kiváltságos tiszteletnek és kegyeletnek az a titka, hogy lényük ragyogását, honszerelmük nagyságát, bátorságuk határtalanságát, vitézségük rendkívüliségét csak csodálni tudjuk, de megérteni, elemezni képtelenek vagyunk. Hiszen, amit az ember fölfog, aminek eredetét, hatását, elenyésztét világosan látja, azon nem álmélkodik. Ami gyakori, ami nem rendkívüli, — az nem ragadja csodálatra, bámulatra, hódolatra. Hogy tehát ott, ahol magyar-lakta földre borul az ég himes sátora, október hatodikán meggyujtják az emlékezés szövétnekét s ennek lobogása mellett visszanéznek a véres, de ragyogó múlt sötétbe vesző tájaira: nem csupán a múlt az oka, hanem a jelen is. Saját magukban és ama kor történetében rejlik az ő nagyságuk. Tekintsünk csak vissza a „nagy idők“-re! Vonjunk — hallgatagon — párhuzamot a múlt és jelen között! Az „esernyő-forradalom“ után nem sokára félre kellett tenni e békés szerszámokat és helyette kardot kellett ragadni. Megmozdul az ország. Kossuth szavára seregesen tódul a nép a Szűz Máriás zászlók alá. És megkezdődik az a dicső küzdelem, a szabadságharc, melyben csodákat művelt a houszeretet, a bátorság, a magyar vitézség. Olyan ragyogó korszak volt ez, hogy reá évszázadok rengeteg távolságáról is káprázó (és talán könybe láb- badó) szemmel fog nézni minden művelt, haza- szerető nemzet. A világ bámulattal nézte Árpád nemzetét, melynek régi dicsősége nem késett már az éji homályban. A sebesültek repeső szívvel várták a halált; örömkönyek villogtak a szemekben; a nyomorult bérenchad eszeveszetten vágtatott. . . Ilyen csodát rég nem látott a világ. De, fájdalom, Ausztria nem örült a magyarok vitézségén, mint alapítója tette a Morvamezőn, majd a törökök világuralma idején, vagy Mária Terézia uralkodása alatt és a Napóleoni háborúkban. Nem gondolt arra, hogy a hála a legszebb erény — nemcsak a magyarok, hanem az ő részéről is. A jó bécsiek csak a kezdettől a végtelenségig kisértő eszmére, a „Ge- sammt-Monarchie“ tervére gondoltak s a szent szövetség alapján segítségül hívták az oroszt. S az egyfejű sas eszeveszetten röpült a fejét vesztett kétfejű madár segítségére, hogy közösen fárasszák halálra és sebezzék holtra a szegény, agyontörődött, de gyáván elpusztulni nem akaró Turult. . . . A fényt homály követte: Világos után sötétség következett. Megkezdődött a bakó munkája. A nemzet legjobbjait börtönbe hurcolták, száműzték, legyilkolták. Aki a szabadság szent- séges eszméjének volt híve s annak érdekében bármily csekélységet tett is: végzetét vajmi nehezen kerülhette ki. így került a vesztőhelyre az aradi Tizenhárom is. Egyetlen bűnük volt: szerették ezt a szegény hazát, szomjúhozták a szabadságot. És mert élni tudtak a hazáért, a bresciai hiéna úgy találta, hogy haljanak is meg érte. És ők meghaltak. A kivégzéshez kirendelt rengeteg katona körülzárta a magyar Golgotát. Megérkeznek
