Eger - hetente kétszer, 1910

1910-07-02 / 1. szám

2

EGER. (1. sz.)

1910. julius 2.

zik a njfilvánosság elé: hallgat róla; Hírszolgálata a lehetőség szerint élénk, gyors, pontos és hiteles lesz, de mindig ügyel arra, hogy még evvel is neveljeű, mert a sajtónak ez a legleső és legnemesebb hivatása. Nem rontani akar tehát, hanem építeni; nem megbélyegezni, hanem jobbra tanítani, ntba- igazítani.

Erre törekszik majd minden sorában, ez lesz a célja vonalalatti cikkeivel is, amelyekben a tárcacikkek valódi fogalmát iparkodik megközeliteni: erre törekszik minden alkalmi, tudományos és szépirodalmi cikkével

Akinek tetszik e programm, aki helyesnek, jónak találja: álljon mellénk, támogasson minket akár mint munkatárs, akár mint előfizető. Minden támogatást hálás köszönettel veszünk és fölhasználunk a hit, hazaszeretet és erény szentháromsága s a helyesen fölfogott közérdek nevében.

Eger, 1910. julius 1.

Hazafias tisztelettel Breznay Imre,

az „Eger“ felelős szerkesztője.

*

Az „Eger“ előfizetési ára :

Egész évre . .10 korona.

Félévre.... 5 „

Negyedévre . . 2-60 w

Az előfizetési pénzek és hirdetések a liceumi nyomdába-, a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőség címére (Líceum, 26. szám) küldendők.

világított hómezőktől kezdve az egyenlítői vidék napsugaras, pálmás, virághimes tájaiig. Oh nincs, — nem lehet érző emberi szív, amely a természet szépségeinek varázsa alól kivonhatná magát. A természet szeretető lényünktől elválaszthatatlan. Lehet, hogy egészen öntudatlanul él bennünk, — lehet, hogy nem tudunk számot adni róla, nem tudjuk szavakba önteni, de végre is ez nem fontos. A vidéken, amelyet megszerettünk, épen úgy barátaink a fák és szirtek, a hegyek és völgyek, a tó meg a patak, mint az emberek. Emlékeinkben ezek is helyet kérnek maguknak s ha visszatérve a szülői házba, látjuk, hogy kidőlt a nagy diófa, amely előtte állott, kiszáradt a kerten átfolyó erecske, kopár lett a zöldelő hegyoldal: fájdalmat érzünk, veszteségről panaszkodunk.

Többet mondok. A természet akkor is ide kötöz bennünket a földhöz, ha az emberek magunkra hagytak. Természeti környezetünkben vigasztalást lelhetünk levertségünkben, orvosságot találhatunk nemcsak beteg testünknek, hanem beteg lelkűnknek is, úgy, hogy csak akkor vagyunk igazán szánalomraméltók, ha az emberek közül, akik bántanak, nem tudunk elmenekülni a magányba, nincsenek résztvevő barátaink a természetben. A természet szemSzvorényi emlékezete.

Az a kegyeletes mozgalom, melyet Szvorényi emlékének megörökítésére volt tanítványai indítottak meg, már termi gyümölcseit. Lapunk legközelebbi számaiban olvasható lesz, hogy az egész országban, sót a hazánk határain túlra is a mozgalomhoz csatlakozás érdekében szétküldött felhívások, a nagy férfiú volt tanítványainál élénk érdeklődésre találtak s a kegyelet legszebb lényének gyakorlásában szinte nemesen versengő lelkesedést keltettek. A postatakarékpénztártól a Szvorényi József emlékét megörökítő bizottsághoz naponkint érkező kimutatások a beküldött adományokról nemcsak azt igazolják, hogy a tanítványok szivében él a köteles hála, de számos esetben annak is megható példáit nyújtják, hogy ebben az önző korban vannak áldozatra kész, ideálokért nemesen hevülő lelkek.

Volt alkalmunk betekinteni a bizottságnak nagy fáradsággal, lelkiismeretes gonddal végzett munkájába. Negyvenhárom iskolai esztendőnek (1849-től, amikor Szvorényi az egri gimnázium tanára lett, halálának évéig, 1892-ig) egy kis könyvtárt kitevő anyakönyvgyüjtemé- nyét kellett felkutatnia, hogy belőle mindazok nevét összeszedje, akik ez idő alatt az egri gimnázium növendékei voltak. Ez még a köny- nyebb munka volt. Az igazi akkor kezdődött, mikor a tanítványok lakóhelyét és állását kezdte megállapítani. Az első, tettben nyilvánuló lelkesedés itt mutatkozott. Egy-egy évfolyam diákjainak kikutatására egy-egy, rendszerint Egerben élő osztálytárs vállalkozott a bizottság felkéiésére s a legtöbben közülök valóban áldozatos készséggel és jóakarattal meg is feleltek feladatuknak. Hogy mindenkit nem sikerült felfedezniük, természetes és előre tudott dolog volt. Az élet annyira szétszórta s oly különböző életpályákra sodorta az egykor éveken át együtt járó iskolatársakat, hogy valamennyit összeszedni egyszerűen lehetetlenség. Persze a névváltoztatások is zavarólag és akadályozólag hatottak közre, s bizony elegen lehetnek olyanok, akik köztünk vagy egyikünk- másikunk közelében élnek és nem tudjuk róluk, hogy egy iskolának koptattuk a küszöbét. Ezek között többen voltak olyanok, kik a lapok

útján értesülvén a mozgalomról, maguk siettek magukat fölfedeztetni.

Úgy gondoljuk, hogy most, mikor a hálás tanítványok reményt felülmúló áldozatkészsége folytán oly közel jutottunk az eszme megvalósulásához, kedves dolgot végzünk, ha közreadjuk egy kis statisztikai összeállításban a nagy körültekintéssel és némely irányban ritka leleményességgel végzett munka eredményét.

A Szvorényi összes tanítványainak száma, ideértve természetesen azokat is, akik az ő igazgatása alatt jártak az egri gimnáziumba, 7500. A beérkezett nyomozó jelentések arról a szomorú eredményről számoltak be, hogy a régibb évfolyamokból a tanítványok nagyobb fele már meghalt. Azok száma, kiknek lakóhelyét sikerült megállapítani, körülbelül 2000*et tesz ki. A többiek ismeretlenek. E 2000 tanítvány között van 377 Egerben, 269 Hevesmegyében élő; Budapesten lakik 246, külföldön ismert 20. Ezernél többen hazánk különböző vidékén élnek. Nevökkel a társadalom minden rétegében találkozunk. Van köztük sok, akik országos hírnévre emelkedtek s még többen, akik vezető állást foglalnak el. Azon nagy embereken kívül, kik már elköltöztek az élők közül (Horánszky Nándor miniszter, Szmrecsányi Pál nagyváradi püspök stb.) a Szvorényi jelesebb tanítványai közül valók — évfolyamok szerint szedegetve össze őket — hevesi Vavrik Gábor, ny. miniszteri tanácsos, Vajda Ödön, zirczi apát, Szederkényi Nándor, ny. főispán, volt országgyűlési képviselő, Endrey Gyula, ügyvéd, v. országgy. képviselő, Katinszky Gyula, Foltin János prépost-kanonokok, Puky Miklós, Scheidl Ágoston földbirtokosok, Kosa Kálmán, táblai bíró, Kende Péter, cs. és kir. kamarás, ny. alispán, Pászthy Kálmán, huszárezredes, Csekó Gábor, prépost-kanonok, Sághy Gyula egyetemi rektor, Koncz Menyhért, Blazsejovszky Ferenc prépost-kanonok, Vavrik Antal kúriai másodelnök, id. Vancsó Gyula jogtanácsos, v. orszgy. képviselő, Puchlin Kázmér c. kanonok, Do- bóczky Dezső ügyvéd, földbirtokos, Párvy Antal prépost-kanonok, Jámborfy Kálmán altábornagy, Rapaich Richard udvari tanácsos, hajózási felügyelő, Babies József, urad. jószág- igazgató, v. orszgy. képviselő, Ivády Gyula min. tan., Udvardy László jogtanár, Marzsó Géza apátkanonok, Jakab Géza közjegyző,

lélete, a vele való barátkozás kibékíthet még az emberekkel is, kik talán megúnatták már velünk az életet. Az ember és a természet ilyen benső, szoros viszonyára nézve igen tanulságos a gondolatok nagy költeményének, az Ember Tragédiájának egyik része. Ádám, emberi nemünk örök képviselője, — átküzdve, átszenvedve a lét minden baját, kínját s kiábrándulva mindenből, amiért egykor hevült, el akarja hagyni a földet. Azt mondja kísérőjének Lucifernek :

„Megvetjük a földnek hitvány porát]

Keresve utat a magasb körökbe!“

Vágya teljesül. Fölemelkednek az űrbe, a csillagok világába, a végtelenbe. Ám Ádám lelkére, minél jobban távoznak a földtől, annál nyomasztóbb érzés nehezül. Ahelyett, hogy előre nézne, visszatekint. És mi vonja vissza oda, ahonnan1 el akart szakadni mindörökre? Micsoda kötelék az, amelyet nem tud elszakítani? A természet hívja, csalogatja vissza, mert csak abban a környezetben ember az ember, amelybe a Teremtő bölcsesége helyezte: „Ah Lucifer! Nézz csak földünkre vissza!

Először a virág tűnt el szemünkből,

Aztán az erdők rezgő lombjai.

A jól ismert táj száz kedves helyével Jellem nélküli síksággá lapult;

Mi érdekes volt, minden elmosódott!“

Igen, künn a csillagvilágban, a végtelen űrben, elveszett minden szívet melegítő báj s nem maradt az ember számára más, mint a „rideg matézis.“ Ezért fakad Ádám ajkain a fájdalmas felkiáltás:

„Hideg borzongat, Lucifer !“

Oh a görög mitológia Anteuszának története, amely szerint a hős birkózása közben úgy jutott erőhöz, hogy érintkezett anyjával, a földdel, nem is egészen mese. A földhöz vagyunk kötve, s nevezzük bár azt sártekének, nevezzük keserű levében forgó vak csillagnak, míg testben élünk, csakis itt érezhetjük itthon magunkat. Míg anyagi bilincseit hordozza lelkünk, hozzá tartozunk, belé olvadunk a teremtett lények sokaságába s részben közös életet élünk velők; vonzódunk hozzájuk, hasznukat vesszük, gyönyörűséget merítünk belőlük s érzelmeink világába olvasztjuk őket, mert visz- szatükröztetik változó hangulatainknak minden árnyalatát. Ha azután ennek a viszonynak kifejezésére vannak szavaink, szépek, megindítók, dallamosak: akkor a természet szeretete költőkké avatott bennünket.

A művészetek közül egy sem tapad szorosabban a természethez, egy sem szív belőle több szépséget és éltető erőt, mint a költészet. A költő nyelvének legtöbb ékessége : kápráza-