Eger - hetilap, 1893
1893-03-28 / 13. szám
98 semmi közünk! Ez teljesen igaz, csakhogy az a kérdés, a miniszteri rendelet kedvéért állitjuk-e a játszótereket, avagy ami, helyesebben az ifjúság kedvéért? Itt, gondolom, kétség nem lehet, még el is tekintve attól, hogy a betű s rideg paragraphus szigorú figyelembe vétele a franczia „La lettre tue, l’esprit vivifie!“ nyomán nem volna indokolt. S törődött-e Varasd, ez a kis 11.055 lakosságú horvát. község azzal, hogy nincs törvényhatósága? vagy Nagy szombat, mely 11.500 lakost számlálván közgyiilésileg keresi meg a belügyminisztert s a képviselőházat, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városok közzé emeljék, melyektől a törvény 12.000 lakost kíván meg? — Itt van közelebb Gyöngyös, mely mióta a minisztertől az első intést megkapta, az ország „legtanügybuzgóbb“ városa lett s gimnáziuma érdekében a drágább s vagy 80.000 írtra előirányzott Makra-féle indítványt pártolja. Hja! az az „első intés“! — Vagy utaljak-e Hat van-ra, mely iskoláinak államosításával vagy 60.000 frtot áldoz új épületekre, tornacsarnokra, tornahelyre stb? De nem folytatom tovább: a t. olvasó már rég kifogyott türelméből, én pedig az időből. A fáradságot, tintát s nyomda- festéket nem sajnálnám, ha az ifjúság nevelésének ezen fontos ügyén csak valamicskét sikerült volna lendítenem. De, fájdalom, ebben nem vagyok túlságos optimista. Még egyszer kérem önöket, ne hagyják ezt a jóravaló magot elpusztulni, s ha május havában pünkösdkor az ország ifjúsága ismét felrándul a székvárosba a tornaversenyekre, gondolják meg, mily hatalmas igazság rejlik Porzsolt Jenő e szép szavaiban: Csak azon nemzet él soká, melynek fiai soká élnek. S ha netalán vágyuk támadna ez ügygyei bővebben foglalkozni, a t. szerkesztő úr közvetítésével, kész örömmel s önzetlenül bocsájtom rendelkezésükre mindazt, a mit szerény könyvtáram e tárgyról tartalmaz. Most pedig átadom a szót Porzsolt Kálmánnak, ki a „Néptanítók Lapja“ jubileumi számában a következő megszívlelendő apróságot közli: Erős Magyarország. A legnehezebb sport: úszni az ár ellen! Ezt a sportot űzik azok, kik a nemzet ama közönye ellen küzdenek, melyet ember-anyagának megóvása tekintetében tanúsít; ezt a sportot üzik^azok, kik a testi nevelés reformjába is nemzeti szellemet akarnak lehelni. A nemzeti önérzet maga még nem tett erőssé egyetlen nemzetet sem. Gyengévé igen sokat. Nemzeti önérzet nélkül nem emelkedhetik a nemzet; de ehhez a szellemi emeltyűhöz kell még a materiális erő, a nemzet ereje is. Ezzel az erővel a magyar nemzet nem rendelkezik, mert nem becsüli azt az emberanyagát, melyet a gyermekekben bír. Ezért kell reformálni a testi nevelést s nemzeti szellemet önteni belé, hogy egészséges földünkön fölépülhessen valaha az egészséges és erős Magyarország. * Ha mindezek nem lesznek az (egri) pusztában elhangó szavak, még talán megérjük, hogy az olimpuszi ünnepek helyi versenyek alkalmával feltámadnak. így legyen! Éljen a játék — Egerben! Lesújtó villámként száguldottá be a múlt csütörtökön, f. márcz. hó 23-án, a késő esti órákban városunkat az ép oly váratlan, mint megdöbbentő gyászhir, hogy Danilovics Pál dr. hirtelen elhunyt. Még alkonyat felé, midőn szőllejéből, az ott folyamatban levő munkálatok megtekintése után, visszatért, — többen találkoztunk vele, s örök-ifjú kedélyének szokott, derült, elmés társalgása távolról sem engedé sejteni egy végzetes katasztrófa oly hirtelen bekövetkezhetését, — nem voltunk képesek hitelt adni a rémhírnek, — mely csakhamar valónak bizonyult, — hogy a kegyetlen halál oly rohamosan vetett véget nemes, munkás életének! . . Családja távul volt. Fia, Kolozsvárott folytatta jogi tanulmányait. Neje Hevesen időzött. Danilovics, fáradtan hazatérve, egyik közelrokona társaságában, jóizűn költé el estebédjét, s épen czigarettára gyújtott, midőn hirtelen szivéhez kapott, e szavakkal: „Végem van!“ — s a jövő pillanatban Az „EGER“ tárczája. Népkegy. Boldog, ki nem száll csalékony vizekre, Várakat nem épit, homokh^gyekre. Kit lángra nem gyújt nagyzás titkos üszke, Ingatag népkegyért esengni büszke. De jaj, jaj annak, a ki mindenét Hullámos tengeredre bizza, nép! A jó szél, mely a vásznat úgy feszíti: Mint bősz vihar a hajóst elveszíti. A mely elébb lágvan ringatta öt: Örvénybe hajtja most a küzködőt. Elnyel minden reményt nagyhirtelen, A zajgó tenger oly könyörtelen. Ott hányja őt le-fel habok sora. Mit ér nagy múltja, mit tisztes kora?! Szerencséjének vége . . . sírba hát! Az óczeán nem érti jaj-szavát. Sülyed-sülyed a szörnyű mélybe le, Öntelt nagysága ott pusztul vele. És elcsitúí, mely oly bősz volt elébb: A változékony oczeán — a nép. Sipos Soma, Milyen legyen a nő? Elcsevegi: K. Mártonffy Imre. Sokat Írtak már a nőkről; ez a thema különféle variatokban annyira ki van már merítve, hogy én erről a régi themáról újat alig mondhatok. Mindazonáltal megsúghatom, hogy milyen legyen a nő és milyen ne legyen. Kedves hölgyeim! Szívleljék meg jól, amit mondok, mert azt az életből lestem el. Tehát: A nő legyen olyan, mint az aloe: egyszer virágozzék az életben, — de ne legyen olyan, mint az aloe: mely a virágzást századik évében kezdi el. A nő legyen olyan, mint a csillag: fénylő és elragadó, — de ne legyen olyan, mint a csillag: elérhetetlen. A nő legyen olyan, mint a liliom: bájos és ártatlan, — de ne legyen olyan, mint a liliom: hosszunyelü. A nő legyen olyan, mint a szép költemény: mindenki csodálja, — de ne legyen olyan, mint a szép költemény: könnyen fordith itó. A nő legyen olyan, mint az aranypénz: mely sok kézen megfordul, — de ne legyen olyan, mint az aranypénz: mely sok kézen megfordul és értékét veszíti. A nő legyen olyan, mint a szamócza: üde és illatos, — de ne legyen olyan, mint a szamócza: földön kúszó. A nő legyen olyan, mint a juhásznő: éber és őrködő, — de ne legyen olyan, mint a juhásznő: aki minden juhot megnyir. A nő legyen olyan, mint a karmantyú: melegítsen bennünket, — de ne legyen olyan, mint a karmantyú: kívül érdekesebb, mint belül. A nő legyen olyan, mint a bálvány: szent és imádandó, — rr t Danilovics Pál, dr. (1843—1893.)
