Eger - hetilap, 1893

1893-02-21 / 8. szám

62 kara zengett el két igen szép, s alkalomszerű dalt: „A várhatnii zárda“ cziműt Attenhofertól, s a gyönyörű dallamú „Vinetá“-t Abttól. Majd Lippay György VIII. o. t. szavalta el, sok benső- seggel s hatással XIII. Leó pápa: „Menekvés a Boldogságos Szűzhöz“ ez. remek vallásos költeményét (Gr. K. dr. igen sike­rűit fordításában). Záradékul az ifjúsági énekkar zengette el Gounod hatásteljes „Pápai üdvözlet“-ét. Az érdekes és változa­tos ünnepi előadást igen szép számú, s díszes müveit közönség élvezte végig, mely úgy az értekező t. tanár és szavaló ifjak, valamint az ifjúsági énekkar iránt is elismerésének méltán meg­érdemelt kitüntető ovácziókban adott kifejezést. — Leo-ünnep, XIII. Leo jubileuma alkalmából egyszerű ugyan, de szép és megható ünnepi gyűlést rendezett f. hó 19-én az egri praeparandia önképzőköre. Az ünnepélyt a pápai hym- nus elragadó hangjai nyitották meg és fejezték be. Babik József elnök bevezető beszéde után Spissák István növendék szavalta el Matkovics Gy. „Rómába fel!“ ez. szép költeményét. Ezután Sipos A. Felix sz. fér. r. áldozár, Ill-ad éves növendék tartal­mas és lelkesítő alkalmi értekezése következett. Ennek végez­tével Rusznyák Lajos adta elő Mindszenty G. „Hymnus a pá­páért“ ez. költeményét. Lélekemelő volt látni a növendékek örömtől ragyogó arczát s a szemekben felcsillanó kath. öntudatot. — Szuppán Vilmos dr. a tanítóképző intézetek referense a magy. kir. kultuszministeriumban, az ittlielyi praeparandiák hi­vatalos látogatására városunkba érkezett. A t. referenst. Zsen- dovics József apátkanonok, egri főegyházmegyei tanfelügyelő ő nsga hívta jrieg szívesen látott vendégéül. —Ajándék az egri lyceumnak. Az egri lyceum nagybecsű ajámlélíot kapott a napokban Kovács Mihály elhunyt festő öz­vegyétől, a spanyol származású Petro de Castro v. Blanco asz- szonytól. Az ajándék egy képgyűjtemény férje hagyatékából s az özvegy az elhunyt művész utolsó kívánságát teljesítette, a ki ez­zel az ajándékkal háláját akarta leróni az egri papság iránt, melynek tagjai közül többen (Tárkányi, Bartakovics érsek) me- cénási bőkezűséggel támogatták művészi pályáján. A képek már megérkeztek Egerbe s a lyceumi múzeumban helyezték el azokat. Az özvegy díszes keretekben küldte a képeket s maga akarta viselni a rendezés költségeit is, de ez alól Samassa érsek föl­mentette. Egri érsek ő exja meleghangú levélben köszönte meg a művész özvegyének a becses ajándékot. — „Az egri érsekmegyei könyvtár szakszerű czimjegyzéke“ e napokban került ki az egri érs.-lyc. nyomdából. A nagy 8-ad rétben 92 ivre terjedő két kötetes munka ára 7 frt. vagy 14 korona. A megrendelések Egerbe, Michalek Manó érsekmegyei könyvtárnokhoz intézendők. — Kinevezés. Zbisko Alajos, gyöngyösi kir. járásbiró- sági joggyakornok az egri kir. törvényszékhez kir. törvényszéki jegyzővé neveztetett ki. — Gyászhir. Bőhm Józsefné, szül. Bodenlos Anna assz. életének 62 ik, boldog házasságának 45-ik évében, hosszas szen­vedés után f. febr. hó 12-én elhunyt Kassán. Temetése ugyanott f. febr. hó 14-én közrészvét mellett ment végbe. A boldogultban számos gyermekei, s rokonai közt, Böhm János dr. egri fő­egyházmegyei áldozó pap, egri papuevélö-mtézeti aligazgató, theol. és tanítóképző intézeti rend. tanár, s az „Egri Egyházme­gyei Közlöny“ buzgó szerkesztője hőn szeretett édes anyja elhunytét gyászolja. Az ö. v. f. n! '— Gyászhir. Az egri érsekegyházmegyei papnövelő intézet­nek gyásza van. Haltenberger Pál intézeti növendék, az egri kath. főgymnásium VIII. osztályának szép tehetségű, reménytel­jes tanulója, élete 18-ik évében, hosszas szenvedés után tegnap, f. febr. hó 20-án reggel elhunyt. A boldogult temetése ma, f. febr. hó 21-én délután 4 órakor lesz. — Esküvő. Violet Ottó, szorgalmas fiatal kereskedő Tisza-Füreden f. febr. hó 11-én tartotta esküvőjét Kovács Li­diké kisasszonynyal, Kovács Pál tisza-füredi földbirtokos és neje Nánássy Etelka úrnő kedves leánykájával, a tiszafüredi ref. templomban, díszes és előkelő nászközönség jelenlétében. A nász­nagyi tisztet Lipcsey Tamás tiszafüredi járási főszolgabíró és Kovács Géza teljesítették; nyoszolyó-asszonyok voltak: Kovács Gézáné, és Cseh Béláné (Hajdú-Böszörményből) úrnők; koszorú- leányok: Szekerka Izabella, Kovássy Margit, Lipcsey Anna és Kovács Vilma kisasszonyok; vőfélyek: Violet Szilárd, Ringelhann Imre (Eger), Kempelen Béla (Budapest), és Zemancsik Sándor, urak. A menyekzőt az ara örömszülőinek házánál vidám estebéd fejezte be. — A bájos Nadija hangversenye Egerben. Szlavianskij d’ Agrenev, a hires orosz daltársulat igazgatójának mindenütt meg­csudált szépségű leánya, a bájos Szlavianskij Nadija, — kit azonban, fájdalom, nekünk nem lehetett szerencsénk szinről színre megbámulhatni, miután Egerbe nem jött el akkor, midőn atyja orosz daltársulata pár év előtt az itteni színkörben hang­versenyt tartott, — tehát: a bájos Szlavianskij Nadija, mint köztudomású, édes atyjától megvált, és maga alakított egy orosz daltársulatot, melylyel az utóbbi napokban Bécsben két hangversenyt rendezett, óriási közönség részvéte mellett, mely a bájos Nádiját és társulatát a legnagyobb kitüntetésekkel halmozta el. A bécsi zenekritika egyhangúlag megegyezik abban, hogy a szép Nadija orosz daltársuíata sokkal jobb, korrektebb, s kiválóbb hangerőkkel s anyaggal rendelkezik, mint az édes atyjáé. Nos, hát a bájos Nadija orosz daltársulata f. é. márczius hó elején Budapesten fog hangversenyezni, melynek befejeztével hazánkban hangversenykörutra indul, mely alkalommal első hangversenyét Egerben fogja tartani. Eleve tudatjuk zenekedvelő t, olvasóinkkal, hogy e hangverseny okvetle­nül meg fog tartatni. Az érdekes hangverseny, f. évi már­czius hó második felében lesz megtartva, és pedig kedvező idő esetén a nyári színkörben, ha pedig az idő nem kedvez, a törzs- kaszinó nagy termében. Jegyek iránt (nagy páholy 6 frt. I. r. zárt­szék 2 frt) egy forint elővételi díj lefizetése mellett eleve gon­doskodhatni a Bauer H.-féle kereskedésben (Széclienyi-utcza, posta-épület.) A hangverseny napját s programmját, lapunk jövő számában fogjuk részletesen közölni. — Az egri keresztény iparos kör könyvtára javára 1893. évi február hó 11-én rendezett polgári bál alkalmával lentebb irt urak és úrnők felülfizetni kegyeskedtek: Pánthy Endre 10 frt — Szele Gábor, Zsendovics József, Kozma Károly, Samassa Já­nos, lovag Tóth István, özv. Steinhäuser Istvánná, Zander Nán­dor, Schwartz Antal 5—5 frt, Kovács Kálmán, Bátorfy Lajos 3—3 frt, — Sztupka János, Buzátli Lajos, Boknyik Miklós, Kakuk Ignácz, Véber János, Perger Ignácz, Sclndcz István, Be- recz Lajos, Ozsvart Gyula, Mezmer Károly, Gönczy Károly, Biró Sándor (Bállá), Lang László, özv. Köllner Lőrinczné, Farkas Kál­mán 2—2 frt, Fekete Lajos 1 frt 50 kr. — Szumper Mihály, Lukács Ferencz, Skultéti Béla, Miticzky Béla, Hibay György, Balkay József, Károly János, Lang Sándor, Dallos Mihály, Grónay Imre, Khern Gáspár, Dr. Sc-hwartz Sándor, Dr. Schwartz Sán­dor (sötét), Czérna Mátyás, Ruzsin Ottó, Pamlényi Pál, Tancsa Lajos, Vécsey Béla, Palátsik Ferdinand, Layer János, Strausz József, Grónay Sándor, Glósz Károly, Matekovics Mór, Pap György, Brozicsevics Ferencz, Füstös Bernát, Hradil János, Der- szibÖdön, Luspay Kálmán, Dr. Glósz Kálmán, Marosi Izidor, Huszár Antal, Müller György, Benőcs Béla, Kemény N. Flamm Dezső, Horánszky István, Krikava József, Kronberger Ferencz, Bucher Gusztáv, Németh Sándor, László János, Somogyi László, Károly Károly, Vmcze István, Markasoly Vilmos, özv. Hám Já- nosné, Sirk János l — l frt. Sztupka Ferencz, Pamlényi György, ifj. Klemm Béla. Bejszer Miklós 50- 50 krt. — Mely nemes ada­kozásukért fogadják a kör tagjai E széről ez úton kifejezett őszinte hálás köszönet nyilvánítását. Van szerencsém egyszersmind köz­tudomásra hozni, hogy a megejtett leszámolás után a pénztár állása következő eredményt tüntetett fel: összes bevétel 442 frt. kiadás 276 frt 28 kr, e szerint tiszta jövedelem 165 frt 72 kr. — Helyreigazítás. A kath. legényegylet tánczmulatságán felűlfizetők névsorából, tévedésből, kimaradt az Endrész Károly által fizetett 1 frt. nyugtázása; ezt s a Zander Nándor úr ál­tal ugyanazon czélra utólag beküldött 3 irtot tehát ezúttal nyugtázzuk. — Az idei fő-sorozás rendje Hevesmegyében a következő: Egerben f. é. márczius hő 1—3; az egri járásban (sorozási hely: Eger) márcz. 4—9; a pétervásári járásban (sorozási hely: Eger) márcz. 10—13; a tiszafüredi járásban (sorozási hely: Tisza-Fü- red) márcz. 15 —18; a hevesi járásban (sorozó hely: Heves) márcz. 20—23; a gyöngyösi járásban (sorozó hely: Gyöngyös) márcz. 27 — 30; Gyöngyös városában apr. 1—5; a hatvani já­rásban (sorozó hely: Hatvan) apr. 7—10 napjain. — A mískolezi kereskedelmi és iparkamara e hó 14-én tar­totta február havi rendes ülését Rád vány István kir. tanácsos elnöklete alatt. A gyűlésen a tagok igen nagy számban voltak jelen. Az ülés tárgyai közül kiemeljük, hogy a Baross-szobrára a kamara 1200 frtot gyűjtött, de a künn levő gyüjtőivekkel együtt 2000 frtnyi összeg remélhető: maga a kamara ezúttal 200 frtot szavazott meg. Városunkban fővárosi mintára iparosok számára felolvasások fognak tartatni, mely czélból a kamara ta- nácskozmányt tartott s bizottságot küldött ki. — Kiíratott a 300 frtnyi utazási-ösztöndíjra a pályázat, melyre az idén iparos ifjak

Next

/
Thumbnails
Contents