Eger - hetilap, 1893

1893-01-24 / 4. szám

27

hogy megkárosítja a jótékony czél jövedelmét s ez az, hogy minél nagyobb híre terjed a rendezés fényűzésének, annál nagyobb luxust fejtenek ki azok is, kik ily tánczvigalomban részt venni óhajtanak. Luxuriózusan rendezett bálterembe nem i lik az egyszerű bálruha s igy egyik hiba szüli a másikat.

Szép, ha valaki vagyont érő pénzt költ egy-egy bálra, de csak akkor szép, ha van miből költekezni; hanem a hol kölcsönvett pénzen hivalkodunk, ott bizony nagyon könnyen bekövetkezik a romlás és pusztulás; már pedig ezt semmiféle jótékony czél nem kívánja tőlünk.

Azt mondhatják erre, hogy a kinek nem telik, ne erőltesse meg magát, maradjon otthon s ne tánczoljon. Okos beszéd . . . Csak az a baj, hogy az emberi hiúság rendesen nem sokat hajt az okosságra s a szegény ember fényűzés dolgában a tehetőseket tulliczitálni iparkodik, nehogy „rosszabbnak tartsák másnál.“

Annyi bizonyos, hogy mi a jótékonyság gyakorlását ethikai szempontból mérlegeljük s becsüljük. — Legnemesebbnek tartjuk a jótékonyságot, ha annak gyakorlása a felebaráti szeretet nemes forrásából buzog. De ha a mai kor gyermeke semmit sem tesz ingyen, ha a jótékonyságban csak akkor talál örömet, ha belőle anyagi élvezetet szerezhet magának, tegye ezt legalább úgy, hogy az ethikai czélnak is jusson annyi, amennyi csak lehetséges s az ethikai czél ne legyen csak vastag köpeny, mely alá bújik a botor fényűzés, az ő raffinirt anyagiságával s nagyon is problematikus, de mindenesetre divatos élvezeteivel.

Hedry Bódog.

Országos lelenczház-egyesület.

Nagy és nemes mozgalom indult meg röviddel ezelőtt a fővárosban, melynek czélja egy régi nemzeti mulasztásunkat pótolni, társadalmunknak egy sajgó sebét behegeszteni. A nyugoti kulturállamokban már réges-régen, Olaszországban és Franczia- országban évszázadok óta, látják el az apjuk, anyjuk elhagyta kisdedeket jótékonyság segítségével, vagy közköltségen.

A középkor szellemének megfelelőleg kezdetben klastromok- ban és templomokban vették fel a kisdedeket, kiket titokban egy ott kitett forgó szekrénybe helyeztek el többnyire éjnek idején. A gyermekeket azután apáczák gondozták a klastrombán úgy, hogy az ilyen gyermek a világtól elkülönitve növekedett fel. Ez a módja a felnevelésnek nem czélszerii. Egyrészt nagy a veszedelem a gyermekekre, ha sokan együtt vannak, betegségek könnyen átragadnak egyikről a másikra. Azonkívül a világtól való elzáratás nem jól hat a kisdedek lelki fejlődésére.

Manapság alig van már oly lelenczház, melyben a gyermekeket intézetileg nevelik, hanem majd mindenütt arra igyekeznek, hogy a gyermekek a nép által neveltessenek fel, s igy oda jussanak vissza, a honnan kikerültek, olvadjanak a népbe, hogy a

társalgást. Midőn Jenő kevés idő múlva elment, éppen olyan derült hangulatban váltak el egymástól, mint egyébkor.

Másnap a bálban, amint Anna anyjával megérkezett, Jenő mosolygó udvariassággal üdvözölte őket, de néhány váltott szó után ott hagyá Annát, s egy csinos termetű szőke lánykával kezdett igen élénken társalogni. Ettől a pillanattól a kis szőkét nem hagyá el, csak midőn tánczolni kérte fel valaki. 0 maga alig tánczolt mással, mint e bájos kis hölgygyei és Annával. Minden ügyességét összeszedé, hogy annak rokonszenvét megnyerje, ami nem is igen nehezen ment neki. Legalább úgy látszott, nagyon jól érzik magokat egymás közelében.

Jenő bámulatos ügyességgel és következetességgel tudta vinni azt a szerepet, amit magának szánt; egy pillantásával el nem árulta, hogy az belső érzelmeivel egészen ellenkező alakoskodás. Semmi neheztelést, vagy daczot nem mutatott Anna iránt. Táncz közben éppen oly mosolygó arczczal és nyájas hangon beszélt hozzá, mint egyébkor; de amint a tánczot elvégezte, azonnal sietett a kis szőkéhez, mintha az egészen lekötötte volna szép szemeivel.

Anna, ki bizonyos volt Jenő szerelme felől, eleintén nyugodtan nézte a dolgot; azonban amint mindinkább mellőztetve látta magát, lassankint nyugtalankodni kezdett, majd kinos érzelmek ébredtek szivében, melyek nem egyszer könnyeket csaltak szép szemébe. Először érezte életében, hogy a szerelem oly virág, melynek nagyon is szúrós tövisei vannak. Arczárói lassankint eltűnt a mosoly, s az a fájó szorongás, mely szivében nőttön nőtt, oda rajzolódott a bájos vonások közé. Hiába igyekezett magán uralkodni, szemei folyton odatévedtek Jenőre; tánczosainak visz- szás feleleteket adott; barátnői eleintén nem tudták mire vélni

társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Az olasz nép annyira szereti „Madonna gyermekeit“ (igy nevezik a lelenczeket), hogy gyakran ingyen nevelik fel és családjuk tagjaivá fogadják.

Ezt a hazafias és emberbaráti eszmét óhajtja megvalósítani az „országos leleuczház-egyesület.“ Tulajdonképen szégyenére válik hazánknak, hogy még eddig nem gondoskodtunk kellőképen az ártatlan kisdedekről, a kiknek egyedüli bűnük, hogy szülőik nyomorognak, könnyelműek vagy bűnösek. Hányszor történik meg az orvosi gyakorlatban, hogy a jómódú család vézna csecsemője mellé dajkát kell megvizsgálnunk, a ki bemutatja ép, erős csecsemőjét, kit kénytelen másoknak kiadni ápolásba. Alig múlik egy-két hónap, és egy vén banya beállít a dajkához összeaszott, vézna csecsemőt tartva karjaiban, s a szegény anya borzadva bontja szét a rongyokat, nézi gyermekének puffadt hasát, ránczos bőrét és hallja nyöszörgő sírását. Ez a szegény teremtés már közel van ahhoz, hogy angyallá legyen, s a főváros, valamint a nagyobb városokat környező falvakban valóságos angyalcsináló ipar fejlődött ki, hova olcsó áron kiviszik a gyermekeket meghalni, annál gyorsabban, minél kevésbbé pontosak a kialkudott bér fizetésében. Arról van tehát szó, hogy ezek a kisdedek jó ápolásban részesüljenek, a mennyire lehet, családban neveltessenek fel. Ennek kipróbált, legjobb módja az, hogy az ilyen gyermekeket egy vagy több központi intézetbe vegyék tel, a hol őket az orvos megvizsgálja, s az egészségeseket, mielőbb az érte bejövő földmivesek és kisiparosok nejeinek átadja gondozás végett kellő fizetés fejében. Az intézetben csak azok a gyermekek maradnak vissza, a kik betegek, hogy ott anyatej mellett gondos ápolásban részesüljenek. A kiadott gyermekekre az intézet, de kü önösen az egyesület vidéki tagjainak folyton és szigorúan kell felügyelniük. Ez igen fontos, mert ha a gyermeket kiadják és többet rá komolyan senki nem vet ügyet, akkor a gyermekek úgy pusztulnak, mint azelőtt. Épen ennek elkerülése végett szükséges a nemes szivii és jótevő társadalomnak részvétele minél tágabb körben. Hiszen a lelenczügy tulajdonképen közügy és az államnak kötelessége gondoskodni az elhagyott kisdedekről; azonban nálunk ezt az állam a községekre rótta, a melyek azután minél olcsóbb és igy rosszabb ápolásra adják a gyermekeket.

Tehát a társadalomnak részt kell vennie e mozgalomban, ha azt akarjuk, hogy e kisdedek jó kezekben legyenek s a haza hasznos polgáraivá váljanak.

Hazafias és emberbaráti müvet igyekeznek tehát életre ébreszteni azok, kik az országos lelenczház-egyesület megalakításán fáradoznak. Örömmel látjuk, hogy a fővárosnak szine-java máris csatlakozott a mozgalomhoz, melynek czélját fent röviden vázoltuk. Nem közönséges egyletesdi ez, hanem arról van szó, hogy ezer kisded életét megmentsük, és épen ezért a mozgalomnak országosnak, impozánsnak kell lenni. S ha a kormány s az országgyűlés látni fogják a törekvés komolyságát, az eszme megszembetűnő szomorúságát; majd később, midőn észrevették a dolgot, a viszony felbomlását kezdték maguk közt suttogni.

A bálnak vége lett, s a leány, ki oly boldogan jött oda, szorongó keblében megtépett, fájó szivet vitt haza.

Jenő tüntető mellőzése mellett is, észrevétlenül figyelemmel kisérte Annát; látta hogy mily lelki fájdalmakat áll ki. Szivében a szánalom és szerelem erős harczos vitt azzal a gonosz démonnal, mely megtorlásra ingerlé és győzni ösztönzé. Nem egyszer, midőn titkon rápillantott Annára, s látta arczán azt a végtelen szomorúságot, majdnem felugrott, hogy odarohanjon bocsánatért esdekelni, s kijelenteni, hogy csak álarcz, a mit visel, ne higyjen annak; hogy most is oly végtelen szerelemmel szereti, mint azelőtt. De gonosz szelleme győzött; engedte szenvedni azt, akiért oda adta volna életét. Azzal nyugtatta meg önmagát, hogy szerelme úgy sem változott semmit, s nem sokáig tartja ily kinos állapotban.

De hát jól van ez igy ?! Megteszi-e egy szerető anya, hogy gyermekét valamely csínyért a kút fölé tartsa, s fenyegető arczczal, hideg hangon azzal ijesztgesse, hogy bele dobja őt; — mert hiszen úgy is szereti gyermekét, s úgy sem váltja be rettentő fenyegetését? A szeretetnek nem szabad kegyetlennek lennie.

Anna a bál után néhány napig nem is hallott Jenőről; majd egyik nap ablakuk előtt látta elmenni azzal a csinos szőke hölgygyei, akivel a bálban oly feltűnően foglalkozott. Vig kaczagásuk mint éles kés hatott szivébe a zárt ablakon keresztül. Ah, tehát míg ő a legkínosabb gyötrelmeket állja ki, addig amaz vidáman enyeleg egy másik lánynyal, s nem is veszi észre, vagy nem akarja látni az ő szenvedéseit. Ez gyűlöletes, csúnya hűtlenség. De legalább nem fogja látni a hűtlen, hogy mi

*