Eger - hetilap, 1893

1893-08-08 / 32. szám

252

deme, hogy Gyöngyösről válogatott harczedzett, mind már versenyben résztvett ojtókat hozott magával, miért is mi egriek épen köszönettel tartozunk, mert a mi munkásaink gőgje talán egy kissé lejebb hangoltatok.

Azért is igazságtalan igen tisztelt barátom uram, ha — azt az „akkor . . . akkor“-t oly szándékossággal Írja oda, mintha részünkről a verseny eredményére nézve czélzás akart volna lenni; — az csak azon incidensre vonatkozott, mely, tisztelt uram, nem gyanúsítás-, hanem, mondom, bizalmatlaukodásból származott. Az itteni szegény vincellér teljesen ki volt zárva a versenyzők érdekköréből s mégis oly nagy fokú bizalmatlansággal kellett találkoznia — és igazságtalanul. Azért kegyeskedjék megengedni, hogy itt, habár a dolog már a bírálat alkalmával tisztázódott, emlékezetünk támogatására és az ügy érdekében újra megmagyarázzam e helyen. (Folyt, köv.)

Aratáskor.

Közel a váró remény megvalósulásához, vágyva élvezni és használni küzdelmes terhes munkánk jutalmát, melyet egy év viszontagságos lefolyása alatt a csapásoktól oly aggódva féltettünk; — közel az aratáshoz, gyönyörködve az előttünk hullámzó buza- kalászok temérdekségében, nem kevésbbé fontos kérdés: miként használjuk fel a nyár áldását! Mennyi lesz abból az, a mi megmenthet a nyomor és nélkülözés veszéjétől?!

Igen! komoly számadási alkalom és eszköz az aratás arra, hogy mielőtt gyümölcsei letakaritásához fognánk — gondoljuk meg a múlt kárait mennyiből, és a jövő szükségeit mennyivel fedezhetjük. Komoly számadási alkalom és eszköz arra, hogy a mindig szaporodó, de a kötelesség és részvét által kívánt társadalmi szükségletek fedezlietésére mennyit áldozhatunk1 — És itt, ebben van a gazdálkodás belbecse ; mert ha valaki büszke lehet a jó munkára; önérzettel töltheti el, ha szorgalma eredményeit olyannak láthatja, mely tisztaság és jóság tekintetében példány lehet; de nem kevésbbé érezheti büszkének magát akkor, mikor arra, hogy ő az aratás áldásából úgy tudott gazdálkodni, hogy szegény és üldözött, haza és egyház érdem szerint jutalmaztatván, czéljában elősegittetvén, a család minden tagja a megelégedés érzetével mondhatja el: „marad mit aprítani a tejbe.“

Mert nem látom elégnek csak azt a takarékosságot, mely a legkisebb kalászt sem hagyja a földön romlani; még azt sem, ha valaki — hogy a szemecskék ne peregjenek, lassan sarlózza azt. Szép, szép példái a szorgalomnak, a kímélésnek de még sem valódi takarékosság. — A valódi takarékosság az, ha szükségtelen kiadásokra nem pazaroljuk el a vett áldást; de mielőtt az aratási áldások élvezésének ideje elkövetkeznék, vagy hogy kamatnál' Náni asszony az ő szerelmetes Gyurka fiával szemtül szembe ott állt a nádor előtt, aki mindkettejöket a legnyájasabban fogadta, s kegyeinek továbbra való biztosításával bocsátotta el.

A kihallgatás eredményét a következőképen mesélte el Náni asszony Kasselik mester uramnak:

— No, tetszik tudni, szépen megköszöntem a palatínus kegyességét, azután megrántottam a Gyuri gyerek ujjasát, aztán lassan a fülibe súgtam, hogy térdepeljen lev Azt hiszi, hogy a kölyök engedelmeskedett? Nem a világért! Állva maradt, mintha nyársat nyelt volna, ami annyira kihozott a sodromból, hogy tarkón ragadtam a pimasz ficzkót, s mérgesen rákiáltottam: „Nem térdepülsz le mindjárt, te Fajankó!“ — Ezen a módon aztán, habár egy kicsit még megbicsaklottá magát, mégis rávettem, hogy letérdepelt. Ekkor aztán azt mondtam neki, hogy most csússzék oda térden állva a palatínushoz s csókolja meg a kezét. De csak képzelje! a gaz ficzkó meg ezt se tette meg, hanem talpra ugrott. Ekkor még jobban méregbe jöttem s kegyetlenül ráripakodtam, kezemet ökölbe szorítva: „Fogsz mindjárt engedelmeskedni, te pimasz betyár?“ — s úgy oldalba találtam csípni, hogy a kölyök sírásra fakadt.

— S mit szólt mindezekhez a palatínus ? — kérdé Kasselik.

— No hát — folytatá Náni asszony — először elkezdett jó ízűn mosolyogni, azután megveregette a vállamat, s arra kért, hogy ne legyek a fiamhoz olyan szigorú; ő egyátalán nem kívánja, hogy valaki térdet hajtson előtte. Azután öt darab fényes tallért csúsztatott a markomba, s megígérte, hogy fiamat vándorlása közben is segíteni fogja útiköltséggel.

József nádor pedig azt az ígéretét is beváltotta. Egész halála napjáig pártfogolta és segítette a Náni kofa Gyuri fiát, egész vándor-utján keresztül.

ránkba tisztán betakaríthassuk, elkészítéséhez az alkalmas idő eljönne, oly helyre és úgy igyekezzünk a föld termését összehordani, hogy azt ne dúlja szét a vihar, ne eméssze meg a tűz.

És fájdalom, e tekintetben, nem mondhatjuk, hogy — különösebb birtokkal biró gazdáink elég takarékosak és óvatosak volnának. Nem tanulva a káros példákon, nem fordítva hasznokra sok, keserves pusztító csapást; régi szokásaikat a mint rosszul örökölték, még most is oly rosszul megtartani törekesznek. — Takarmányuk rakodó helye még most is szalmás pad. Buzájokat az egymáshoz közelépitett csűrbe, vagy ha ez nincs — hogy egy liter babot vagy kevés ültetvényt megnyerhessenek — közel a házhoz más melléképülethez rakják, hogy bizonyára midőn egy- egy gazda munkáját az aratási betakarítás után megnézzük, szánó fájdalmas érzés fog el a miatt, mint teheti egy véletlen szerencsétlenség koldussá a családot, róla a község nagy részét vagy az egészet is.

És a pusztító csapás az adózó népet érheti leginkább, kinek vállán van az egész társadalom terhe, de a megrögzött hibás szokásából kiábrándítani nem lehet; nagyon nehéz megyőzni arról, mint játszik saját szerencséjével, mint vau a miatt sorsa reátéve a bizonytalanság kísérletezésére, hogy az, a ki ma még jómódú gazda, holnap mint koldus, szegény keljen fel; kinek nem marad más sok évi törődése után mint a köny, a testét egy ideig fedő rongy, és azon v á d, hogy régi hibás szokásának lett áldozata.

Itt látnám szükségesnek, ha rendszabályok alkotva (vagy ha vannak azok) végrehajtva lennének, nem a papirost ékesítvén, hanem sok szerencsétlenségtől kiméltetvén meg, a még maga javát sem ismerő népet.

Én nem hiszem, hogy volna község, hol egy közös rakodó helyet kijelölni s azt a termények tartására közösen felhasználni ne lehetne ! Megvolna az a haszna, hogy ha elemi csapás érné a szántóvetőt, nem veszítené mindenét, hanem vagy egyiket vagy másikat megtarthatná, a közös veszély lelkesebb védelmére költ- vén a közös érdeküeket.

Az ily veszélyek elhárítására reá fordított munka, a kormányzó hivatalok iránt jobban növelné a bizalmat, jobban emelné tekintélyöket, mint azon akták, miket halomra gyűjtenek és adnak a betűszú őrlésének, de a melyek hasznát a nagy társadalom sem nem látja, sem nem érzi. __________ („B-d.“)

— Hymen. Földvári és Bernáthfalvi Földváry Árpád Sátoralja-Újhelyen állomásozó m. kir. honvédfőhadnagy, Földváry Kálmán és Szatlimáry T. Julia fia, az egri előkelő körök

Mikor József nádor 1847-ben elhunyt, a Gyuri fiú beállott katonának, s 1649-ben Budavár ostrománál esett el.

Náni asszony fia elestét annyira szivére vette, hogy az örökös sírásban hamarosan elvesztette szeme világát, s utoljára is könyörületes emberek alamizsnájára szorult.

A magas életkort ért koldus asszony a 70-es évek elején még élt, s nem egy Ízben szólította meg a mellette elmenőket kérve, hogy vezessék át az utcza másik oldalára. Akik az időkben Budapesten laktak, még igen jól emlékezhetnek a szegény öreg Náni asszonyra, a vak koldusnőre, aki éveken át ott kére- getett alamizsnát ama szűk sikátor torkolatában, mely az akkori „Fehér hajó“ vendéglő udvarából átjárót képezett „Nagy-hid“ (most Deák Ferencz,) utczába. Utóbb pedig, mikor a Fehér hajót lebontották, ott koldulgatott, a Servita-templom sarkán! Akik látták a szegény nyomorult vak koldulónőt, nem is képzelhették, hogy minő nagy pártfogója volt egykor — a dicső emlékű József nádorban!

Pontban tiz órakor.- Egy légyott. Vájjon mit szól ehhez a történethez a tekintetes bíróság; elitéli-e Baj Izsákot?

Annyi bizonyos, hogy hasonló eseteknél a franczia bíróságok alaposan helyben szokták hagyni — nem a vádlottat, hanem a panaszost.

Mi részünkről merjük hinni, hogy ezúttal a mi bíróságunk is francziául fog eljárni.