Eger - hetilap, 1893
1893-07-25 / 30. szám
239 — Daczolok az egyházi átokkal, — viszonza a lovag ke- vélyen. A kanczellár pedig azt monda neki: — Övezd körül a sisakodat a fekete szegélyű aranysávval-, különben száműzve léssz a birodalomból De a vitéz igy válaszolt: — Én senkitől se félek ebben a birodalomban. Ekkor eléállt a lovag ifjú felesége, s összetett kezekkel kérte a férjét, hogy vagy az egyik, vagy a másik jelvényt tűzze föl a sisakjára, — az ő kedvéért. De a lovag az asszonynak is azt felelte, hogy: — Soha! Ekkor a szép asszonyka keserves sírásra fakadt, s igy zokogott: — Tehát már ennyire jutottam, hogy nem is szeretsz többé ? Beátrix asszony igen szép nő vala, s a lovag még soha se látta őt sirni. E szokatlan jelenet tehát rendkívül megindította, s elkezdett esküdözni, hogy jobban szereti a feleségét, mint saját életét, s ezt a viaskodó téren tizenkét lovag ellen meztelen karddal vívandó párharczban be is fogja bizonyítani. Do a szép asszony minderről hallani sem akart, csak folytatta zokogását: — Jaj nékem, boldogtalannak ! Ha csak egy szikrája is él még benned az irántam való szeretetednek, bizonyítsd be azzal, hogy a jelvények egyikét vagy másikát tűzd fel a sisakodra! E szavakkal a szép asszony berohant a háló kamrájába, s magára zárta az ajtót. Polifémus lovag pedig ott állt egy darabig tétova ábrázat- tal, s mereven nézett a paradicsom bezárt ajtajára. E pillanatban megszólaltak a harczra hivó harsonák. Polifémus lovag pedig a másik pillanatban a földön egy aranyhim- zésű papucsot pillantott meg, mely Beátrix lábacskájáról akkor esett le, midőn háló kamrájába futott. Polifémus lovag felragadta a papucsot, feltüzte azt a sisakjára, s rohant a küzdő térre. A sorompónál pedig ott sorakoztak az egyik oldalon a császári, — a másik oldalon pedig a pápai jelvénynyel díszített lovagok. — Hová csatlakozol, vitéz Polifémus ? A császári jogar, vagy a pápai pásztorbot alá? — kérdé a hírnök. — A papucs alá! — kiáltott Polifémus lovag, — mire elkezdődött a lovagtorna, aminőt a világ még nem látott. Polifémus vitéz huszonkét lovagot vetett ki egymásután a nyeregből, kik közöl ötöt lepedőben kellett hazaszállítani. Midőn a tornának vége volt, a császár nővére átnyújtotta vitéz Polifémusnak a versenydijat; midőn azonban a vitézövet vállaira tűzte, ezt suttogta a hős lovag fülébe: — Polifémus lovag! Nincs vitéz a föld kerekségén, ki veled mérkőzhetnék, — de mégis legyőzött a — papucs. S a mit a herczegnő csak suttogva mondott, azt az egész ország hangos szóval kürtölte ki; s csakhamar nyilvánvalóvá is lett, hogy sokkal több vitéz nyög a papucs, semmint a császári jogar, vagy a pápai pásztorbot kormánya alatt. Ez idő óta lett köztudomású, hogy van a földön egy papucs-hadsereg is, mely egyre szaporodik, kivált mióta nem is kell érte párliar- czokat vívni, s egészen könnyű módon is elérhető, hogy az emberfia e díszes regementnek tagja lehessen. De hogy a jámbor férjeknek hány zászlóaljából áll ez a fényes hadsereg? — azt még a legügyesebb statisztikusnak sem sükerülne, bár mily fejtörés mellett is, alaposan kiszámítani. „Most nem érek rá meghalni!“ Wellington, a waterlvoi hős, kit „vas-herczeg-“nek neveztek, nem sok idővel halála előtt, egy napon dolgozó szobájában ült, és serényen foglalkozott iró-asztalánál sürgős ügyek elintézésével, — midőn ajtaja hirtelen föltárult, s azon egy igen gyanús külsejű ember lépett be, ki épen nem látszott valami kedvező benyomást tenni a herczegre. Az agg herczeg azonban, anélkül, hogy arczizmainak csak legkisebb vonása is elárulta volna meglepetését, szokott hideg vérüségével kérdezte az idegentől: „Who is tere ?“ (Ki az ?) „Én Apollyon vagyok! — válaszolá az idegen. „What is te matter?“ (Mi kell?) „Én azzal vagyok megbízva, hogy meggyilkoljalak!“ „Ej, ez ugyan furcsa!“ „Én Apollyon vagyok, s meg kell tégedet ölnöm!“ „Még ma megkell annak történnie?“ „A napot és órát nem szabták ugyan meg; csak azt mondták, hogy minél előbb.“ ügy? No akkor halasszuk el a dolgot. Ma nem érek rá meghalni. Nagyon sok a dolgom. Látja, mennyi levelet kell Írnom: Jöjjön máskor — talán holnap“ E szavakkal Wellington íróasztalához fordult s szokott nyugalommal folytatta munkáját, mi annyira megdöbbentette az idegen — őrültet, hogy sietve hagyta oda a szobát. Nyomban nyakon csípték s biztos őrizet alá helyezték. Megnyugtatás. Mikor még a Becs melletti „Kaszlenbergre“ honnét oly remek a kilátás, — nem lehetett még fogaskerekű vasúton fölmenni, a kirándulók, kik nyáron át élvezni akarták e hegytetőről kínálkozó gyönyörű panorámát, rendszerint ügyesen kita- nitott, s jól fölnyergeit szamarakon szoktak volt a meglehetősen meredek hegyoromra följutni. E szamarak a Kaszlenberg lábánál fekvő’Grinzing faluban valának kaphatók s bármikor megrendelhetők. Egy alkalommal fiatal bécsi gavallérok, hölgyek társaságában óhajtottak a Kaszlenbergre följutni, a kirándulást megelőző estén teliát elmentek Grinzingbe, hogy a szükséges szamarakat másnapra megrendeljék. A falubeliek részéről a szamarak bérbe adásával egy tudá- kos sváb vala megbízva, aki a többieknél okosabbnak tartaték, s a ki körmönfont czikornyás bőbeszédűséggel biztosította a fiatal urakat, hogy megrendelésük pontosan fog teljesittetni. — Legyenek meggyőződve — mondá befejezésül, hogy mikor az urak megérkeznek, bizonyára ott lesznek a szamarak! Felelős szerkesztő: SzaTbó IgnáCZ. 6050. Czekkel János fiiszerkereskedésében egy tanuló felvétetik. (156) 1* m^ünüüü I 1 I I 1 I líril Hirdetmény. 1893. Eger város t. képviselőtestületének folyó évi 5191. számú határozata folytán közhíré tétetik hogy a községi kis- dedovodák részére, telkek vételére vonatkozó bizottsági előterjesztés, az 1886-ik évi XXII. t. ez. 110-ik §-ához képest folyó év julius 29-ik napján délután 3 órakor, mint harmadik Ízben kititüzött határidőben fog tárgyalás alá vétetni. \ Eger, 1893. julius 23. Grónay Sándor, s. k., ^e->) i* polgármester. Kiadó nagy lakás. A vásártéren 28. szám alatt mely áll: 7szoba, konyha, pincze, istálló és több melléképületekből ; október hó l-töl kiadó. Értekezhetni lehet ERNSZT MIKSA, (147) 3-3 háztulajdonossal.
