Eger - hetilap, 1892
1892-03-29 / 13. szám
99 válhatlanul összeforr, és a melynek munkássága ma sem lehet fölösleges, midőn annyi kiáltó szükség vár kielégítést, annyi seb gyógyítást. E nagy feladat kevésbbé hatalmi eszközök, mint az összes szabad erők és önkéntes áldozatok nemes szövetkezése által oldható meg. A püspöki kar kebelében is kell feltaláltatni a polgári bátorság ama fajának, mely az állami és társasélet nagy próbáiban képessé teszi a férfiút a legnemesb erőfeszítésekre és legszigorúbb áldozatokra, hogy engedelmeskedjék lelkiismeretének és bű maradjon meggyőződéséhez. Tudom, ez legtöbbnyire nagy lelki szilárdságot és kitartást kíván, mert az igazság — helyesen jegyzi meg Fran- cziaország egyik kiváló szónoka — nem hat be könnyen az elmékbe, miután Isten nem adott minden embernek szemet, mely lát, fület, mely hall — oculum videntem, aurem audientem. Azért is az előítélet, a hiba és tévely többnyire következetes tud lenni, mint a legszigorúbb logica, s makacs és tanithatlan, mint a szenvedély. Mily erőfeszítések szükségesek olykor, hogy a hallást megnyílni kényszerítsék a szó előtt. Előre az igazsággal, Méltóságos ur, s a szellem egész hatalmával el kell távolítani az akadályokat, melyekkel találkozik. Fiat via vi! Nagy és nemes munka ez, mely komoly, megfontolt tevékenységünket főkép akkor hívja föl, midőn a szellemek lázas mozgalmában a collisio ama sajnálatos esete áll be, melyben az emberi és isteni, a polgári és egyházi egymással ellentétbe jőnek, amikor előáll a kényszerűség az erősebb törvényt a kevésbbé erősnek elébe tenni és ismételni Socra- tesnek szavait, melyeket ama nagy pörben, hol a lelkiismeret és állam álltak szemközt egymással, az atheneiekhez intézett: nduofifu ^állov r<ü űtm; és amire Pál apostol is intett : Oportet Deo magis obedire. A lelkiismeret azon egyetlen hatalom, melyet az ember soha sem áldozhat fel egyezkedéseknek. S habár bátor bajnoka az egyháznak és jogainak, mégsem zárkózik el Ön az újkor aspiratiói elől. Ön el őket a természet; mert ezen bogarak, valamint számos e csoportba tartozó rokon faj is, — melyek közé az ismeretes Can- tliaridákat is számítjuk — különös szerkezetű lábakkal bírnak, amennyiben az egyes lábon létező két karmuk nem úgy, mint a többi bogaraknál, sima, hanem fésű formára sűrűén tüskével vannak ellátva, ami képessé teszi az állatot, akármily (sima tárgyhoz kapaszkodhatni. Itt is látni, mily czélszerűen alkot a teremtő mindent! Csodálatos ösztön vezeti a nőstényt átaljában azon hely választására, ahová petéit lerakja. Mindegyik megtalálja a kellő helyet, a kellő növényt, mely a jövő álczák táplálására alkalmas, szükséges. Most egy másik érdekes rovar-álczának, a Neuropterák rendjébe tartozó, s úgynevezett hangyalesőnek (Myrmeleonnak) az életét kísérlem leinti. A tökéletes rovar hasonlít a szitakötőhöz, s attól az által különbözik, hogy szárnyai nem szétterjeszt- vék, hanem a testhez lapulvák. Ezen fajnak a nősténye petéi lerakására alkalmas helyet keres magának, mely ugyan tekintettel az öt túlélő álcza életmódjára nem oly könnyen található ; mert ezen álcza eső ellen védett helyet, és porhanyós, apró szemű földet vagy homokot kivan. Mihelyt a nőstény ily helyet talál, petéit lerakja, melyekből jövő tavaszszal bújnak ki az álczák. Ezek csak élő rovarokkal s többnyire hangyákkal táplálkoznak, a mint a nevök is mutatja. De miután ezen álczák, mindamellett, hogy alakjuk egy kis oroszlányra emlékeztet, igen nehézkesek: a fürge haugyákat oly könnyen meg nem csíphetnék, elmés módon úgy tesznek, mint ahogy néha a vadász a medvéket vagy farkasokat vermekben fogja meg: a porhanyós földben készítenek tud- nillik egy tölcséralakú vermet, melynek csúcsosan végződő fenekén a porban elrejtve leskelődnek, úgy, hogy egészen látliatlanok. Ha már most ezen hornokverem széléhez hangya vetődik, ez többnyire lecsúszik a porhanyós földdel, és ha ezzel egészen a tölcsér fenekéig ér, megragadja őt a leskelődő álcza erős fogóival, korának és honának embere lesz, melynek felismeri és megérti jellemét, eszméit, irányzatát. De miként a sik-tenge- ren a hajós, ha czélja felé haladva csak az iránytűre figyel, és a zátonyokat, szírieket, hydrographikus viszonyokat számba nem veszi, irányának helyessége mellett is czélt alig fog érni és sorsa végzetessé válhatik: úgy ön is igyekezni fog amazokat kellően felderíteni, helyes föltételeiket és határaikat megjelölni és ahol kell, vészeikre rámutatva, azokat tehetsége szerint eltávolítani vagy legalább ellensúlyozni. S ha mint főpap s hazafi igy törekszik teljesíteni kötelességeit, bírni fogja azon köztiszteletet és rokonszenvet, mely jutalma mindazoknak, kik tehetségeik és erényeik által fentartják méltóságát azon állásnak, melyet elfoglaltak. S még egy szót búcsúzóul. Erezhetőleg hanyatló egészségem és korom súlya las- san-lassan a visszavonulásra figyelmeztetnek és arra intenek, hogy artem caestumque reponam, és előrelépni engedjem azokat, kik a munka terhét és a küzdés fáradalmát elviselni képesebbek. Ezek közt kell Önnek helyet foglalni, kit kiváló tehetségei és képzettsége, főkép pedig feddhetlen élete és egyenes, nyílt jelleme arra praedesti- nálnak. A mire pedig főleg törekedjék fáradhatlan munkával , soha sem engedve, soha sem hátrálva, keresztül minden áldozatokon, minden megpróbáltatásokon, az az eszmék, a szivek kibékitése legyen, őszinte és loyalis kibéki- tés, de egyetlen elv, remény és egyetlen nemzeti érdek feláldozása nélkül.“ . . . * Érsek ő exja üdvözlő beszéde után az uj püspök, Szinrecsányi Pál ő mlga emelkedett föl, s a következő remek beszéddel köszönte meg érsek-főpásztora ő exjának szerencsekivánatait: A most elhangzott fenséges szavak, melyeknek mély hatása alatt állok, Uraim, a végzet csodálatos útjaira lehúzza a mélységbe s ott nedvét kiszija. Ha pedig a hangya egészen le nem csúszván, megkisérlené ismét felmászni, akkor a hangyaleső erős feje segitségevel a hangya felé homokot szór. s ez a homok-esőtől meghódítva és egészen lecsúszva az orgyilkos álcza áldozatává esik. Miután a hangyalesőt a tölcsér fenekén soha sem látjuk, fel kell tennünk, hogy ő sem látja a hangyát, hanem hogy a tölcsér oldalának rázkódása megismerteti finom érzékeivel a helyet, mely felé a homokzápor irányzandó, hogy hatalmába kerítse az óhajtott zsákmányt. A hangyaleső ilyfor- mán bevégezvén kegyetlen lakomáját, kidobja a kiszitt állat hulláját, gondosan megtatarozza a csatározás által megrongált tölcsér falait, s visszahúzódik rojt ekébe, hol ismét új zsákmányra leskelődik. Sokszor voltam ezen üzelemnek bámúló nézője: hazavittem ilyen álczákat, s betettem egy homokkal töltött, ládába, a hol azok nemsokára tölcsér alakú gödröcskéjüket kiépítették. Ezután hangyákkal vagy ezek hiányában szárnytól megfosztott legyekkel étettem őket, s igy alkalmam volt, megbámulni csodálatra máit,6 mesterfogásaikat. Gyanítom, hogy tisztelt hallgatóim közöl többen láttak már ilyen tölcséreket; de talán esőcseppek által kiöblözött mélyedéseknek és azért figyelemre nem méltóknak tartották azokat. Csak a búvárnak síikéről a természet ily titkait ellesni. A rovaroknak különböző életmódjuk és tartózkodási helyük van. Némelyik a földön s a föld fölött, némelyik a vízben, s más a levegőben lakik. Némelyik állati, más meg növényi anyagokkal táplálkozik. Erre vonatkozólag egy érdekes bogárról keil megemlékeznem, az úgynevezett temető bogárról (Neeropchorus), melynek nálunk is létezik több faja. (Vége köv.) *
