Eger - hetilap, 1892

1892-03-08 / 10. szám

78

Úgy este 10 óra tájban történt, hogy tánczközben a Hegyi Sándor szájából a szivart valaki kiütötte, mire nevezett. — ki egyszersmind vőfély lévén, a ezigányokkal is rendelkezett. — szivarja megkeresése végett a muzsikáló czigányt elhallgattatta. — E miatt azonban társaival csakhamar összeszólalkozott, majd verekedésre került köztük a dolog, mialatt Nagy (bobos) Sándor kést rántott elő, s azzal Hegyin közvetlen a szive alatt oly veszélyes szúrást ejtett, hogy a helyszínéről azonnal haza kellett szállítani. — A sérültet az alkapiíány hallgatta ki, s a rendőri vizsgálat befejezése után az esetről jelentést tett a kir. fény. törvényszékhez.

Nyíl ttér. *)

„Rehabilitált kereskedő“.

Az „Eger és Vidéke“ 19-iki számában megjelent fönti czi- met viselő mosdatlan szájaskodás tanúsága szerint Dr. Schwartz (Setét) Sándor úgy járt, mint a mesebeli szamár, a melyiknek „Johann vitéz von Haary“ tüzes taplót tett a fülébe t. i. mesebeli ősének módja szerint: rúgott-kapált, hányta-vetette magát, dobálta a sarat s tajtékozta a piszkot, miként az csak tőle telhetett, nem vevén észre, hogy mindaz reá vissza hűli. Hát e szegény pária felett magam is, miként azt mások teszik — sajnálkoznám — ha véletlenül olyat is nem hordana össze, amire ha nem válaszolnék, „Silence gives consent“ olybá tűnném, mintha azokat hallgatólag elismerném.

De tartsunk sorrendet!

E jeles férfiú ugyanis Bodóné komám-asszony módjára, ki tudvalevőleg mindig mást beszélt, mikor tőle a bor árát kérték, ő is — megkerülve a fejéhez vágott, vádat — inkább a loyalitás köpenyébe burkolódzik és nagy vitézül szapora szóbőséggel védelmezi a bíróságot! Mert hát tetszik tudni! ez a szerep olcsó is, hálás is, azonfelül pedig semmi veszélylyel nem jár! tehát, védelmezi a bíróságot, védelmezi pedig oly rágalmak ellenében, a melyek legfölebb csak az ő hyperloyalis agyának hallutinati«- jában kísérthetnek — de semmiképen az általam közölt czikk gyanúsított pontjában.

De nézzük magát a „rebellis“ mondatot!: „A ki törvénykezési rendszerünket ismeri, az tudni fogja: hogy a bíróság nem mindig annak ád igazat, kinek igaza van, hanem ki jobban utánna jár, vagy érti a módját“, — és nyomban utánna következik, hogy: „én sem magam utánna nem jártam, sem pedig ügyvédet meg nem bíztam“. Nos tehát, hol van itt szó a biróság gyanúsításáról, vagy rágalmazásáról? — Sehol! hanem szó van a „törvénykezési rendszerről“ s ez az én laikus felfogásom szerint, csakugyan gyarló, mert például : fenyitő ügyben, ha vádlott birói kiliallgatta- tásakor a bűncselekménye elkövetésére nézve beismerésben van, — ezt a beismerést vádlott még egy év múlva is, t. i. mig az ügy az előnyomozás stádiumában pihen — megváltoztathatja oly formán, hogy mindannak, a mit eddig beismert, vagyis terhére szolgál, — az ellenkezőjét állítja hogy ő egészen ártatlan „csak a bíró tévedett, nem jól irta a jkvet,“ stb.

Vagy egy másik példa: panaszos fél egy nyilvánvaló, számos tény által igazolt dolgot vagy mondjuk: körülményt elmulaszt konstatáltatni, s annak, mint ilyennek ekként az iratok között csakugyan nincs nyoma — hiába való lesz minden erőlködése, hiába való lesz ügyének napnál fényesebb igazsága — a biróság kötve lévén törvénykezési rendszeréhez, meghozza beszüntető határozatát s a vád elejtetik — mint az ezen odiosus esetben tényleg megtörtént.

És mennyi ily forma és mód teszi koczkára az igazság- szent ügyét s vele a polgárok vagyonát és becsületét! Van e jogász-ember — Sclnvarcot természetesen kivéve — ki ezeket tagadná? Bizonyára nincs! Épp azért képtelenség azon mondatból gyanúsítást v. rágalmazást kisütni. Jóllehet ezt a mondatot kissé világosabban körülírhattam volna, de hiszen mikor az ember becsületesen és jóhiszeműleg gondolkozik és ir, nem számíthat mindjárt arra, hogy hátha akadni fog egy kákán csomót kereső lakáj!

Ez volt czikkiró szerint az ok, a miért igazoló soraimat közölni nem akarta. Ámde kérdem : ha igazán ez volt az oka. — akkor mi volt az, a mit ő törölni akart, és a mibe én beleegyeztem? Mert hogy ez áll, bizonyítja hallgatása is. — A vá- laszszal erre azonban czikkiró adós maradt — hanem e helyett neki ront — természetesen még mindig a tüzes tapló behatása alatt — az „Eger“-nek, azonban e hang már csakugyan. — hogy is mondjam — nem hallatszik mennyországba.

*) E rovat alatt közlőitekért semmiféle felelősséget nem vállal a Szert.

Valóban kaczagni lehetne fölötte, ha nem volna uly annyira bosszantó! hogy Schwarcz Sándor akarjon tisztességre, ildomosságra és morálra tanítani egy oly lapot, mint, az „Eger“ melynek úgy szerkesztője, mint kiadója már akkor vívták ki maguknak jeles- erényeik által polgártársaik nagyrabecsülését és tiszteletét — mikor Schwartz (Setét) Sándor legfeljebb szatyingot, varrni segített apjának! A faggyú gyertya akarjon világítani a villamfény előtt f

E jeles férfiú, miután az „Egert“ ekként, kellően meglecz- kéztette, kezdi példákkal illustrálva magyarázhatni, hogy ki hogyan érezheti magát provokálva. Nos hát ez nagyon is „individuális“ dolog s ezt egészen ráhagyom és elhiszem neki, hogy ebbeli felfogása elasticitás tekintetében — de nagyon, elüt az enyémtől, amit ő különben nyomban eklatáns gyakorlati példával be is bizonyított t. i. akkor, mikor az előző czikkemben személyére nézve sértést találván, azért „más utón végezek“ lienezegését, írja ki lapjában anélkül, hogy mindezideig „végezett“ v. csak legalább mukkant voba is. Pedig mennyire vártam!

Hogy ily előzmények után a személyemre szórt sértéseket, olybá veszem, mintha azokat útszéli czigány purdé hangoztatná

— az természetes.

Egyébiránt ez az ő és az ügyvédi kar dolga, végezzék egymással úgy, a hogy tudják. Én ez illustris egyénnek csak azt kívánom még mondani, hogy mindaddig, míg azon állítást, mely szerint én három havi fogházra Ítéltettem, be nem bizonyítja — őt, hitvány, aljas gézen-gúz rágalmazónak nyilvánítom, s mint ilyent a közmegvetésnek átszolgáltatom. „We may hate a venerable rival but we can not despise“. De én önt nem gyűlölöm, hanem megvetem.

Igaz hogy éppen tiz évvel ezelőtt 1882-ik évben, mert lóháton egy gyalogösvényen haladva az utamban feltartóztató kerülővel szóvitába elegyedtem -- „kihágás“ czimen három napi elzárásra Ítéltettem — a mi azonban elengedtetett — de sőt ha- kitöltöttem volna is a büntetést, nem vethetne az sem becsületemre sem pedig jellememre egy makulányi foltot se, mivel hogy ilyesmi bárkivel is jóhiszeműleg megeshetik.

De mivel dr. Schwarcz Sándor (Setét) ügyvéd, nem is ezt, hanem három havi fogházat ró terhemre, ezt: be kell bizonyítania — s addig, mig ez neki sikerülend, tiszteletem jeleül a föntebb! nemesi praedicatumokkal Hibázom fel. Viselje egészséggel.

És mivel hogy tisztelt uram, önnel ekként végeztem, engedje meg kérdeznem; hogyan érzi magát? lesz e szerencsém a legközelebbi lapban? Pá — —

Klasánszky László úrnak felszólalására pedig következőkben felelek: Nekem a hirlapirás nem kenyerem, annak habáraira nem áhítozom, ugyanazért nem is arra törekszem, hogy replikám phraseologiájának csillámaival kápráztassak — hanem, hogy ezt a szolgálatot az érvek legyenek képesek végezni.

Végre is minden ember oly okosan beszel és ir, a hogyan tud, ezért nem is veszem ugyan zokon a „tolipróba“ kritikáját,

— csakhog}7 szerény tollpróbás nézetem szerint, mielőtt valaki ily kritikát egy nem „czéh“ beli fölött gyakorol, üdvösebben cselekszik vala, ha az, kritikájának boldogító munkáját otthon kezdi, mivel hogy már az angliusiiál is meg vagyon Írva, miszerint: „Charity beginnis at home.“ a mi iit annyival inkább indokolt, amennyiben erre nagyon is elegendő anyag és alkalom kínálkozik. Itt van mindjárt tisztelt társ-szerkesztőjének a classicus szépségekben oly gazdag, kerekdedségében oly párját ritkító, hozzám intézett czikke! Tessék csak feltenni azt a bizonyos szemüveget, és dolgozhatik anélkül, hogy a távolban kelljen kalandoznia.

Felszólalásának érdemében pedig — mivelhogy ügy ön mint. a többi nyilatkozó semmit sem czáfolt meg abból, a mit állítottam — több szavam nincs; de reflektálnom kell azon kijelentésére, mely szerint ön a kérdéses közleményem kéziratát nem olvasta volna — mert igenis tisztelt Klasánszky úr, ön azt hivatal-szobájának ablakánál előttem, majd hangosan, majd halkan, circa 10 perczig olvasta, mi közben egyszer egy tekintélyes ügyvéd által egy pillanatra mégis zavartatott. Azonban megengedem, sőt hiszem is, hogy sok dolga között erről már megfeledkezett, de hogy eszébe juttassam állításom igaz voltát — emlékeztetem a kiadó által ez irányban tett kérdésre, mire ön igenlőleg válaszolt.

Ezt a kérdést tovább nem feszegetem ; az ön dolga, akar-e arra visszaemlékezni, v. sem. — Én csupán azt kívánom még kijelenteni, hogy én minden ember becsülését nagyon tisztelem, de azt — a ki ismer, az tudja is — soha sem szoktam kunyo- rálni éppen azért az a büszke hang, melyet Ön használ, czimet és helyet, tévesztett.

És most jön „im Bunde der Dritte“ t. i. Kohn Kemény Adolf és annak ocsmány nyilatkozata; ez utóbbira nézve az alantiban