Eger - hetilap, 1892
1892-12-27 / 52. szám
410 A magánalapítványokra nézve az alapítók, vagy azoknak jogutódai saját tetszésük szerint intézkednek; az országos alapítványokra szóló kinevezést, más szóval emez alapítványok adományozását a magas minisztérium gyakorolja. Megjegyzendő, hogy a mondottak szerint már csakis 6 országos alapítványra igényt tartható 127 pályázó közöl a magas minisztérium bölcsesége és igazságszeretete azokat tüntette ki alapítványi helyek adományozásával, kiket 1. teljes vagyontalan- ságuk, 2. első sorban siketnéma, azután beszélő testvéreik száma, 3. a 10 éves életkorhoz való közelségük ajánl, — miután a felvételi szabályok értelmében a 10-dik élötévöket túlhaladottak alapítványi helyen már el nem helyezhetők. Ámde mélyen tisztelt közönség! mi lesz azzal a 121 szerencsétlen gyermekkel, kikre sem a magas minisztérium, sem a magánalapitók áldásos kegyeiket ki nem terjeszthetik?! Talán csak úgy félvadságban hagyjuk-e felburjánozni Istennek eme számtalan képmását? Talán elfojtsuk-e mindama képességeket, melyek a siketnémában épúgy föléleszthetők és fejleszthetők, mint a hallóban?! És elnyomjuk-e csirájában ama lelkesedést, ama derült életkedvet, mely minden jó és szép iránt fogékony kebleiket épúgy mozgásba hozhatja, mint bárki másét?! Mely nemes tulajdonságok nevelés által Isten dicsőségére, s ha nem is annyira mások boldogitására, de legalább saját jö- vőjüknek biztosítására és tisztességes úton, becsületes munka után való megélhetésükre szolgálhatnak! Nem volna-e jobb s a társadalomnak jó fölfogott önérdekéből is üdvösebb, ha e szerencsétlenek, kik nevelés és oktatás nélkül környezetüknek csak hátrányára és terhére vannak, minél értelmesebb és munkaképesebb egyénekké képeztetnének? Mert nevelhetők a szegény siketnémák épenúgy, mint a hallók, és tény, hogy az iskolából kikerültek közöl legtöbben oktatás által az elemi ismeretek minden ágában, az egyéni sajátságaikkal megegyező foglalkozási módok valamennyi fajtájában ügyes munkásokká; nevelés által pedig rendes életű, józan, istenfélő és jóerkölcsü emberekké váltak, akik mint gondos szülők tartják fen családjaikat, mint megbizható alkalmazottak töltik be hivatásukat és végül, mint hű cselédek szolgálják uraikat. Az épen most elmondottakból kiolvasható fölfogás és az enyéimhez hasonló tapasztalatok vezethették bold, hivatalbeli elődömet, Krenedics Ferenczet is, kinek kezdeményezésére jött a magas minisztérium engedélyével intézetünknél létre az u. n. rendkivüli tanfolyam, melyen olyan gyermekek nyerhetnek ingyenes oktatást, kikuek szülőik ellátásukról Váczon valami úton- módon gondoskodni tudnak; a magas minisztérium pedig a pót- tanfolyamot vivő tanerőt évi 250 frt. jutalomban részesíti. Csakhogy ez még mindig nagyon kevés, amennyiben az oktatás nélkül maradó siketnéma gyermekek száma még mindig Az „EGER“ tárczája. Karácsonykor. Megkondultak a harangok, Ünnepel egész világ. Elküldötte a nagy Isten Nékünk egyszülött Fiát. Ottan fekszik Bethlehemnek Jászolyában Istenünk, A ki nélkül el volt veszve Testi-lelki életünk. S mondjátok meg: mért választott Ilyen egyszerű helyet A világnak Megváltója, Kényelem s a fény helyett? Nemde, mert hol az megírva, Hogy nagygyá csak az lehet, Kit az első jajszónál száz Udvaroncz dédelgetett? Fürkészszétek egy kissé a Palotáknak titkait, S meglátjátok, mennyi ármány S mennyi hitszegés van itt. százon felül marad, amely szám — tekintve, hogy a hazánk más vidékein levő siketnéma-intézeteknek is kétségkívül meglesz a maguk számfölöslege — megdöbbentőleg nagy. Az államtól, mely a mellett, hogy a váczi intézetet fentartja, és az összes vidéki intézeteket, u. m. a kolozsvárit, kaposvárit, temesvárit, aradit és budapestit segélyezi, ennél többet egyelőre nem követelhetünk. Miértis a külföldiek példájára, ahol számos ily intézet létesült közadakozásból, a nagyközönség feladata hozzájárulni e szerencsétlenek felsegéléséhez. Igaz, jól tudom, szerfelett igénybe van véve a közönség áldozatkészsége a sok jótékonyczélú intézmény által. De hát nem azokon kell-e segítenünk első sorban, kik ér- zékeikeik fogyatékossága folytán önmagukon segíteni képtelenek? Mélyen tisztelt, nagyérdemű közönség! Rajtunk hát a sor, hogy tőlünk telhetőleg mindent megte- gyÜDk eme napról-napra égetőbbé levő, kiválóan humánus ügy érdekében. Tegyünk! még pedig, ha nem is úgy, hogy monumentális épületek hirdessék a késő utódoknak adakozásunk bőkezűségét; de legalább úgy, hogy ama kicsiny helyen, mely parányisága daczára is képes szeretetével átölelni az egész világot — a siketnéma szivében építsük föl azt a szentélyt, ahonnan folytonos hálafohász emelkedik föl érettünk a Magasságbelihez azért, hogy tőlünk, a siketnéma jóltevőitől, meg nem tagadta a szerencsejavakat, és főleg azért, hogy emez összes múlandó javaknál nagyobb kincsesei áldott meg bennünket akkor, midőn ínséges gyámoltalanságban szorongó felebarátaink iránt könyörületre gerjedő szivet, adott. És tegyen kiki a saját, ha még oly csekély képessége szerint is azzal az elfogulatlansággal, amint tenni szokott, midőn áldozatfilléreit az Úr házában a perzselybe adja. A mód, melylyel az alapítványi helyekről épúgy, mint a póttanfolyamból kimaradott fönt jelzett, még mindig nagyszámú tanköteles siketnémák tanítási költségei megszerezhetők lehetnének, — az emberek jószívűségébe vetett tántoríthatatlan hitem szerint ez volna: Az illető község, kerület és megye — politikai épúgy, mint egyházi — járás, hatóság, gyár- vagy munkástelep és intézet, melynek kötelékébe tanítható siketnéma tartozik, vegye kezébe e szerencsétlen övének ügyét; indítson könyöradományok gyűjtését, évenkint ismétlődő, vagy egyszer-mindenkorra szóló hozzájárulással; valamely tanhelyiségben tartandó tetszés szerinti belépti dij melletti jótékonyczélú előadások, fölolvasások és sorsjátékok rendezésével ; az e fajta közérdekű, humánus ügy terén mindenkor amily eredményesnek, ép oly készségesnek tapasztalt napi sajtó belevonásával; végül a munkások és tanuló ifjúság között szervezendő siketnéma-segélyző egyletek alakításával, amilyen például És viszont tekintsetek be Egy szerény kis tűzhelyet, Annyi áldás, kincs van itten, Hogy több már nem is lehet. S nem tudom, ma sok szegénynek Be szabad-e mennie Oda, hol a kamra, pincze Mindennel bőven tele? Nem tudom, szegény utas nem Ott talál-e jó tanyát, Hol szegény a gazda, ámde El nem zárja ajtaját. Nem tudom, az éhezőt nem Ott tartják-e jól ma-nap, Hol kevés van, de ha úgy kell, Megfelezve a falat ? Nem tudom, nem ott nyerend-e A didergő kis ruhát, Hol kevés van, de a jó nép Ebből is jó szívvel ád. Azt tudom csak, hogy bár reszket Gyér ruhájában a nép. Térdre hull, ha a harang szól, És imádja Istenét. Orel Géza.
