Eger - hetilap, 1892
1892-10-11 / 41. szám
322 állanak azok. Ha teliát nemzeti nagy létünk nem frázis, hanem rajongásunk tárgya: akkor a héke napjait mohó szorgalommal kell fölhasználnunk nemzeti műveltségűnk Pantheonának kiépítésére. Törekednünk kell a többek közt a zenei műveltség kifejtésére is, ki zenélve, ki máskép támogatva a zenélkedés ügyét s mozgalmait. Az a fő dolog, hogy minél műveltebb zeneértőink legyenek, a többit bízzuk aztán rájok; kell, hogy zeneirodalmunknak is megszülessék valamikor Petőfije! . . . Mindenekelőtt pedig ne hagyatkozzunk a zene-művelődés ügyében Budapestre; hisz tudva van, hogy a megváltók nem a fényes Jeruzsálemben, hanem a bethlehemi istállóban születnek. Magyarországot mindig a provinczia tette, csak ma vált divattá az internacionális, jellegtelen konglomerátból képződött fővárost előretolni s majmolni: a guanózott hordott-földet többre becsülni az ős televény humusnál. . . . Midőn mint kezdő tanár Pécsre mentem, nem sokára egy nagyszerű hangversenyt rendeztek a színházban. A függönyt fölhúzták, s a színpadon föl volt állítva az egész pécsi dalárda, más oldalon a női dalárda, részint úri, részint polgári osztálybeli nők, de mind fekete ruhában, hosszú kék vállszalaggal ; középen pedig a 21 tagból álló városi zenekar, megerősítve a főtemplomi zenészekkel. Mintegy 100 egyén állt ott, s előadták Hölzel nagy nyitányát, majd Liszt Prométheuszát, végre Berlioz nagy Rákó- czi-átiratát. Midőn e tekintélyes ének- s zenekar előttem föltűnt s elkezdték az előadást, elgondoltam, mily büszke lehet Pécs városa, hogy ily hatalmas hangversenyt képes kiállítani tisztán helyi tényezőkkel; majd Egerre gondoltam, s eszembe jutott, hogy biz ott semmi sincs, sem dalárda, annál kevésbbé női énekkar, legkevésbbé pedig városi zenekar! Pedig akkoriban a különbség Eger és Pécs közt nem nagy volt, ennek 25, annak 20 ezer lakosa. Föl is tettem magamban, hogy ha valaha Egerbe kerülök, mindent el fogok követni az egri zenei viszonyok emelésére. Azóta van, hála Istennek, Egerben oly dalkör, mely hatalmasan megmérkőzött az eddig még csak meg sem közelíthető pécsi dalárdával. Van továbbá oly karmester, kit az egész ország irigyel tőlünk. Ideje, hogy különösen ez utóbbi erőnket kizsákmányolva, szervezkedjünk s fejlődjünk tovább is, alakítva Cecilia-egyesüle- tet, férfi és női zeneértőkből. Hisz ha Mármaros-Szigeten alakíthatott Lányi Palaesztrina-egyletet, Székesfehérvárt Cecilia-egyletet; ha Pécsett, Kassán, Temesvárt, és több más városban alakulhatott női dalárda: mért ne alakulhatna ugyanilyen Egerben is? Avagy az egri nők hátrább vannak műveltség dolgában az említett városok hölgyközönségénél? Ennek megczáfolása s az ellenkező bizonyítása tisztán tőlök függ, — mire nézve midőn jelen fölhívásommal alkalmat adok nekik, úgy hiszem, jó néven fogják venni. _________ Dr. Maczki Valér. Az „EGER“ tárczája. Bánat. Nem olyan a szív viharja, Mint a tenger zúgó habja. Gyilkolóbb a csendes sóhaj, Mint a nehéz zokogó jaj. Nem az egek bús dörgése, Gerlemadár halk nyögése, A mely elhal, amint támad: Ez a bánat! ez a bánat! Meg nem érti, a ki boldog, A ki sebet sohsem hordott. Csak az, a ki keservében Bolyong a vadon ölében. Csak az hallgat a szavára, Ki maga is olyan árva. Ki mint tengermély a gyöngyét, Titkon hozza forró könnyét. Titkon, hogy senki ne lássa, Hol fakad a bú forrása. A mely útját azon kezdi, Hogy a szívet megrepeszti. A tiszafüredi jubileumhoz. Ft. Tariczky Endre, tiszafüredi rom. kath. lelkész 50 éves áldozárságának jubiláris megünneplése alkalmából, érdekesnek tartjuk még a következő mozzanatokat följegyezni: A jubiláló derék egyházi férfiú arczképének leleplezése alkalmával, az ünnepeltet Lipcsey Tamás, hevesmegyei főszolgabíró, (református vallásu), a következő gyönyörű beszéddel üdvözölte: „Főtisztelendő ur! Szeretett, tisztelt barátunk! Atyánk! Kinek minden gondolatja, szive minden dobbanása a miénk, városunké, vidékéé, a tudományé, Vallásodé, nemzetünké; kinek szeretete, jósága nem képmutatás, becsületessége nem alkalomszerű, erkölcse, vallásossága nem tettetés, hypocrisis; munkája nem speculatió, önzés, fitogtatás; — ki a szépet, jót, igazat, nemest, magasztost nem hiú dicsvágyból, de magáért, önkénytelenül, mert jól esik — szived sugallatából szereted; közhasznú sükereidet ezek végdiadalába vetett rendithetlen hitednek s azon híven követett vallásos érzetednek köszönöd, hogy ki jót tett, adjon hálát a Gondviselésnek, hogy őt választotta ki arra, embertársaitól pedig örömmel, szeretettel fogadja, de ne szomjazza az elösmerést, — megadni azt az ő gondjuk: — érezzük — a szeretet, hit e tiszta levegője óvja kedélyed szelíd vidámságát, önfeledt naivitását; hited,, önbizalmad, sokunk által nem is sejtett, bár csakis igy képzelhető büszkeséged, lelkesedésed, bátorságod, — óvja szívós kitartásod, erélyed is, de e sükert biztositó két tulajdont nem saját magad, csakis a közjó számára. Testi szemmel láthatólag te magad nem emelkedel, — társadalmunk élesztője, kovásza — ezt növeszted, fejleszted, emeled, hogy nemesítsd, boldogítsd, hogy megértse eszméknek élő idealizmusod, — megértse, a két véglet között, mert te is végletben jársz, mily nemes, szép a te életed, ki magadról megfeledkezve, azt a közjóra szenteled, s mily rut a másik véglet, mely befolyást, a helyzet előnyét mások, — a közjó megrontásával zsákmányolja ki saját hasznára. Ez a rideg önzés, hiúság, haszonlesés, s mert palástolni kell — hazugság, hivalkodás, lárma, csillogás, kölcsönzött álfény, sivár lidérczfény, nem olyan, mely belülről sugárzik, mely éltet; áldás, szép, mert igaz, tiszta, melegít; nem oly önzés, mely saját jogait megvédi, de a másokét épen úgy tiszteli, mely fentart, szeret, boldogít családot, barátságot, hazát, ösmer hűséget, igazságot, tisztességet, büszkeséget, s mi ezzel jár, szerénységet, — nem a más érdeme után, más rovására, más becsületéből él, — ha kell, őszintén támogat, sőt áldozni is kész, képes is reá; Csak az tudja, mi a bánat, Kinek ajka nem ejt vádat. Kinek nincs vigasztalója, Csendes sír az altatója. _________ Sípos Soma. Eg ertől Woerishofenig és vissza. (Az „Eger“ eredeti tárczája.) (Folytatás.) Mielőtt Woerishofenbe érkeznénk, maradjunk még egy kissé, — a kellemetlen összeköttetés folytán, — a vasúton. Kellemetlen összeköttetés! Életünk legtöbb unalmas pillanatát a kellemetlen összeköttetéseknek köszönhetjük. Buchloe, vasúti állomás a München és Memmingen közé eső vonalon, körülbelül ugyanazt a szerepet játssza a Münchenből Woerishofenbe utazóra nézve, a mit Füzes-Abony pl. Budapest és Eger között; t. i. ok nélkül unalmas és hosszadalmas, ami pedig legbosszantóbb. Mérsékelt gyorsaságú vonaton érkezik az ember körülbelül 3 óra alatt Buchloeba s itt, a Woerishofenbe való nyári özönlés idején, fél óránál többet kell az aránylag szűk állomási épületben vesztegelni, mig a vicinális vasút minden, előttünk egriek előtt nagyon is ismeretes, karakterisztikumával fölszerelt vonatot megindítják Türkheim felé. Ez a félóra azonban csak annyiban kellemetlen, amennyiben feltartóztat; különben itt szerzi az ember az első meggyőződést Kneipp kétségtelen világhíréről. Itt látjuk először, szandállal lábaikon, ajkaikon pedig a magasztalás azon áradozásával, mely- lyel az emberek itt csak Kneippról szoktak szólani, — annak a polyglott társaságnak egy töredékét, mely — mint látni fogjuk, — a hautesaisonban Woerishofent elözönli.
