Eger - hetilap, 1892

1892-10-04 / 40. szám

316

Tariczky legnagyobb tudományos érdemét a tiszafüredi régészeti egylet és muzeum megalapítása képezi. Az egylet, melynek egyúttal elnöke is, oly gazdag gyűjteménnyel bir, mely a vidéken ritkítja párját s drága unicumokkal is rendelkezik. Persze, hogy az oroszlánrész e tekintetben Tariczky fáradhatatlan buzgóságát s igen nagymérvű áldozatkészségét is hirdeti.

És Tiszafüred, dicséretére mondva, nem hálátlan az érdem iránt s a tisztelet és szeretet impozáns nyilvánulására használta fel az érdemes, tudós pap aranymiséjét. Arczképét Kiss Alajos, egri jeles műfestőnk által a muzeum számára elkészíttette s az ünnepelt vendégeit a nagy napon a magáéinak tekintve, hagyományos magyar szívességgel megvendégelte.

Mindenesetre lélekemelő szemlélni a kölcsönös szeretet eme megható nyilvánulását, mely dicsőségére válik mind az ünneplő városnak, mind az ünnepelt férfiúnak. Egymást értve s boldogítva tartson ez még igy sokáig! Babik József.

Idöjóslás.

(Vége.)

A levegő túlságos tisztasága rendszerint szintén esős idő bekövetkezését jelzi. Ellenben a távol látóhatár, főleg a távolabb fekvő hegyek homályba borulta, kivált öszszel, bátran tekinthető tartós derült idő előjelének. Ha az égboltozat a délutáni órákban szürkésen kezd elborulni, estére bizton várhatjuk az esőt, mely aztán rendszerint egész éjjel tart. Reggeli eső ritkán tart tovább délnél, mint azt a német példaszó is mondja: „An Frühregen und Weiberthränen ist wenig gelegen.“ (Reggeli eső s női könnyek nem sokat érnek.“).

Nem kevésbbé fontos előjelei tapasztalhatók az időjárásnak napkelte-, és napnyugtakor. Brandes észleletei szerint állandó szép időre számíthatunk, ha az alkony gyönge biborszinnel sze- gélyzi a látó határt. Ellenben ha az esti égboltozat nagyobb részét fehéres sárgás szin borítja, kedvezőlen időt várhatunk. Ha a nap vakító fehér fénybeu nyugszik le anélkül, hogy a látó határt élénkebb színnel világítaná be, égi háborúra számíthatunk. A látó körön egybegyűlt finom gomolyfelhők, melyek az esti pirt elszür- kitik, s fénylő veres csíkokkal szegélyezvék, szintén rossz idő előjelei. Ellenben szürkés hajnal jó idő jele; mig pompás fénylő hajnalpirban soha se bizzunk. Ha alkonyaikor a látó határon a felhők nagy nehéz tömegekké torlódnak össze, s ezek mögött száll alá az erős sugarakat lövelő nap anélkül, hogy ismét előbukkannék, ez a tünemény csalhatatlan jele a bekövetkező rossz időnek, főleg akkor, ha a szél kedvezőtlen fordulatot vesz. Ellenben jó időre számíthatunk, ha a látókörön egybetömegesült felhők, napnyugtakor szétoszlanak, s apróbb foszlányokra szakadoznak, melyeket a leáldozó nap sugarai aranyszegélylyel vesznek körül, miközben a nap tisztán megy le az egészen kiderült látókör alá.

lom sokkal kitüntetőbb lett volna, ha, természetesen, puszta véletlenből nem az én podgyászomat hagyták volna legutolsónak a fináncz-uraságok.

De — bár, mint látható, e szerencsétlen bagázs már igy is sokszor juttathatá eszembe azt a stereotyp közmondást, mely a türelmet rózsatermőnek nevezi, — a java még hátra volt! Annyit azonban már is előre bocsáthatok, és higyék el nekem, hogy a türelemnek nincsenek ily poetikus hajlamai s legfeljebb a közmondásban terem rózsákat. Én legalább soha életemben efféle rózsákat nem szagoltam. Talán más sem!

Nos, Münchenbe értünk, mint emlitém, szakadó esőben; podgyászomat ki akarván váltani, a hordár jön és jelenti, hogy podgyász nincs, elvitték Salzburgból más irányba!

Nem veszítve el nyugodtságomat, ami pedig összes ruhaneműim, nehány könyvem és értékes irományom koczkán forgásával szemben egyáltalán nem lett volna nagyon feltűnő, — siettem az állomási főnökhöz, ki valódi bajor flegmával végig hallgatván panaszomat, melyet buzgó hordárom is elismerésre mél- tólag támogatott, a — hogy is mondjam, — tényálladék felvétele után az én bajorom kilépett hivatalos ridegségéből s a lehető legkifogástalanabb előzékenységgel Ígérte minden segítségét s megnyugtató komolysággal mondta, hogy csak menjek el teljes bizalommal Woerishofenbe, hagyjam nála a czimemet és ő az általa képviselt vasút-társaság nevében biztosit, hogy bárhová vitték volna el a podgyászt, az 2—3 nap múlva utánam jő Woerishofenbe.

így megnyugtatva, de mégsem minden aggodalom nélkül, másnap reggel, midőn jelentették a Hotel de l’Europeban, hol megháltam, hogy podgyászom az éjjel sem érkezett meg, — útra

A mezőgazdaságra nézve rendkívüli fontossággal bir különösen a zivatarok bekövetkezésének lehető előrelátása. Nyári zivatarok keletkezésének főfeltételei: szélcsend, nedves talaj, derült ég. S ha ilyenkor a magasban hirtelen délkeleti légáramlat által hajtott bárányfelhők jelennek meg, melyek aztán nagy gyorsasággal tömegesülnek mindegyre sűrűbb és sötétebb gomoly- felhőkké, az égi háború kitörése elkerülhetetlen. Viharok bekövetkezésétől akkor is tarthatunk, ha az éjszaki s déli szelek egymás ellen viaskodnak.

Némely állatok feltűnő viselkedései a bekövetkező időváltozásokkal szemben, amint ezeket hosszas évek tapasztalása utján megfigyelték s följegyezték, szintén ama gyakorlati eszközök közé tartoznak, melyekből bizonyos időváltozások bekövetkeztére csaknem biztosan számíthatni. így péld. kedvező időre lehet kilátásunk, ha esős időben a baglyok huhognak, a pacsirták és vörösbegyek magasra röpkédnek s élénken énekelnek; a fülemilék hajnaltól reggelig fütyörésznek; a gólyák és dobosgémek hangos lármával röpkédnek. A denevérek szintén megbízható időjóslók, amennyiben, ha reggel szokottnál korábban, estve pedig későbben röpködnek, szintén jó időt jeleznek. Kellemes időre számíthatunk továbbá, ha a szentjánosbogarak szokottnál erősebben fénylenek, a leveli békák magas lombokra kúsznak, a méhek és darazsak késő estig röpködnek; s a pióczák mozdulatlanul hevernek a viz fenekén. Ellenben rósz időt jósolnak a pintyek, ha már kora hajnalban harsány csattogással röpkédnek; a fecskék, ha falak közt bujkálnak, s röpkedésökben a vizek fólületét hasítják; a galambok, ha a mezőkről késő estve térnek vissza, s a vízben örömest pocskolnak; a gólyák, ha fészkükben gondosan takargatják kicsinyeiket ; a varjuk, ha szokatlanul magasra röpkédnek, s végül a házi szárnyasok, ha szívesen hentergőznek a porban. Tartós esőzést várhatunk, ha a kutyák füvet esznek, a macskák folyvást mosdanak, s a kakasok szakadatlanul kukorékolnak. Futó záporra számíthatunk, ha a leveli békák a vízbe ugrálnak, a teknős békák pedig kimásznak a vízből; ha az egerek hangosan czinczognak, a vakandokok magas túrásokat csinálnak; s a legyek és szúnyogok szokottnál szemtelenebbül támadják meg s csipkedik az embereket és állatokat. Esős időre mutat továbbá, ha a szarvasmarha a száját nyalogatja, a sertések az eledelüket szétturkászszák; a pióczák a vizek fölszinén tartózkodnak, ha a legelőről visszatérő juhok útközben az utszéli füveket legelik, s nem szívesen sietnek a karámba. Zivatarra lehet kilátás, ha a pióczák kikivánkoznak a vízből, s a méhek nem röpkédnek messze a méhestől. Ha pedig a méhek tömegesen sietnek vissza képűikbe, biztos, hogy az égi háború hamarosan kitör; stb.

A föntebbiekben a legnagyobbrészt elősoroltuk amaz előjeleket, melyeket a gyakorlati élet hosszas tapasztalásból, s számos évek megfigyeléseiből összegyűjtött, s melyekből több-kevesebb valószínűséggel az időjárás általuk jelzett bekövetkező változásaira

keltem Buchloen és Türkheimon át Woerishofen felé, hová podgyászom is harmadnapra teljes épségben, valahonnan Hamburg tájékáról megérkezett e czim alatt: An H. H. Julius v. Nasády Priester und Professor . . . stb. Valószínűleg valamelyik rossz szemű hivatalnok a podgy ászon levő Salzburg ragasztékot Hamburg-nak olvasta.

Tehát a derék és sok oldalról zaklatott állomásfőnök a legtisztel etreméltóhb módon felelt meg az én bizalmamból eredő szives kötelességének.

Általában véve — nem zárkózhatom el itt azon tény meg- emlitése elől, — hogy egészen zavarba ejtő reánk, magyar hivatalos zordsághoz szokott emberekre nézve, az udvarias előzékenységnek az a mértéke és nyájas nyilvánúlási módja, melylyel az idegen külföldön lépten-nyomon találkozik. Ha csak syllabi- zálva képesek is arczodról leolvasni azon szándékodat, hogy valameddig az ő kenyerökön és sójukon akarsz élni: a legelké- nyeztetőbb figyelem tárgya vagy mindenütt; a hosszú tapasztalat és a megszokás kifejlesztvén e népnek azon biztos ösztönét, melynél fogva tudják, hogy e figyelem és előzékenység által mintegy telerakgatják lelkedet az ő gyönyörű, de szegény hazá- jokról szóló annonszokkal, melyeket, mihelyt haza érsz, te fogsz ösztönszerüleg megszólaltatni!

S igy lett ma már semmivé e régi közmondás igazsága: „infelix patria, quae de saxis et aqua laudatur“ ! Az Úr kopár havasokat adott nekik, de adott hozzá bőségesen idegeneket, kik dúsabb jövedelmet adnak, mint egy ugyanoly darab arany-kalász- szál ékes rónaság!

így változtatja a Gondviselés manapság is kenyerekké a köveket! (Folytatjuk.) Várady Gyula.

TI