Eger - hetilap, 1892

1892-08-09 / 32. szám

252

pontból a legczélszerűbbnek s legjózanabbnak bizonj^ult, mint erről mindazok meggyőződtek, kik huzamosabb időt töltöttek Francziaországban. A párisi ember, rövid — thea, kávé — reggeli után foglalkozása után lát: hivatalba, vagy üzletbe megy; 11 — 12 óra közt, egy rövid negyedórára távozik, hogy egy kissé kipihenje magát, mi közben magához veszi egy kevés sültből — cotelette, beafsteak — álló „déjeuner a'la fourchette“-jét, s aztán újból visszatér munkájához, esti 6—-7 óráig. Ekkor — napi dolgát végezve, s gondjait elvetve, — kényelmesen ebédel (diner), azután megy mulatni kávéházba, színházba stb.

Az étkezési rend czélszerű megváltoztatása tehát, a józan itéletü családoknál, meggyőződésem szerint, nem fog nagyobb nehézségekbe ütközni; de ehhez képest múlhatatlanul szükséges lesz, hogy ne csak az iskoláknál, hanem egyszersmind valamennyi állami, városi, s magán hivataloknál is a hivatalos órák az uj rendszerhez alkalmaztassanak, a reggeli órákban tartassanak, s legkésőbb délutáni 2 órakor b efej ezt essene k; mik ént ez nálunk Egerben, a magy. kir. pénzügy igazgatóságnál már tényleg életbe is van léptetve. Ugyancsak a reggeli órákban végzik hivatalos teendőiket az egri pénzintézetek is.

S hogy a hivatalok körében ilyetén rendszer behozatala szorgalmi tekintetben is előnyös volna, bizonyára minden tisztviselő és nem tisztviselő be fogja ismerni. Mert ha a diákokra ráillik a latin közmondás, hogy „plenus venter non studet libenter,“ — tessék elhinni, hogy ez a példaszó még jobban alkalmazható a „felnőtt latéi ne r ekr e.“

No de hát térjünk tárgyunkra, az iskolákra vissza.

Fönebbi fejtegetéseink folytán aligha fogja valaki kétségbe vonni, hogy iskoláinkban a reggeli szorgalmi órák rendszerének életbeléptetése nemcsak kívánatos, de múlhatatlanul szükséges is. Mindenesetre óhajtandó lett volna, ha e részben, a zóna-időnek az iskolákba behozatalával egyidejűleg mindjárt maga rendelkezik a közoktatásügyi minister. De miután úgy látszik, hogy ezt a minister azért nem tette, mert az egyes intézeteknél a napi szorgalmi órák beosztását kizárólag „házi ügynek“ tekinti, amelyre nézve rendelkezési jogát nem kívánja föntartani: egyenesen mi tőlünk, egriektől, iskolafentartóink s hatóságaink belátásától s jóakaratától függ tehát, hogy ez irányban a szükséges 1 ntézkedéseket megtegyék. Azt hiszszük: erre nézve legczélszerűbb Volna, ha először az egri iskolaszékek tennék az ügyet tanácskozás tárgyává, s az esetre, ha javaslatunkat elvmes illatú konyhát. Mindenütt fegyenczek dolgoztak. A pseudo- szakácsok épen akkor készítettek rengeteg mennyiségű „1 e b- bencs“-et; mig a nagy kiterjedésű takarék-tűzhelyen hatalmas rézkondérokban főtt a leves, meg a főzelék. Meg is Ízleltük. Biz azt megehetik még finyásabb Ízlésű emberek is, mint akik számára készült.

Mindezeket látva és megfigyelve, sajátságos gondolatok kezdtek agyamban kavarogni.

Hát vájjon a régi patriarchális bünfenyitő rendszerrel szemben annyira magasztalt s a modern humanismus követelményeihez szabott börtönrendszer javitott-e az embereken? Jobbak-é az emberek ma, mint voltak régebben? — Helyesebb, okosabb eljárás volt-e a régi, midőn az embert, főben járó bűnéért, hamarosan fölkötötték, vagy ha e felmagasztalásra nem épen voltak elegendő érdemei, akkor becsukták egy pár esztendőre, le- soványitották egy kicsit a rabkoszton (melyet egész életében megemlegetett), s ráadásul kiszolgáltatták neki hetenkint vagy havonkint a deres-porcziót: a huszonöt vagy ötven botot; aztán ha kiállotta pár évi büntetését, isten hírével szabadon bocsátották;— vagy észszerűbb, humánusabb a mostani, midőn évtizedekre, esetleg egész életére megfosztják legdrágább kincsétől: szabadságától; bezárják tiszta, kényelmes, világos, télen meleg, nyáron hős szobácskába, aki soha életében nem ismert más tanyát nyáron az isten szabad egénél, télen a füstös, büzhödt istállónál, s legpuhább fekvő helye istálló-alom volt; aztán táplálják rendszeresen, napjában háromszor is, jó kenyérrel, husiéval, hússal, főzelékkel tésztával, aki talán soha életében nem evett egyebet korpacziberénél, zabkenyérnél, tengeri-máiénál, s akkor volt ünnepe, ha hében-korban egy-egy „esett birka“ húsából lakmározhatott . . . s mindemez „úri“ ellátás mellett, dolgozik kényelmesen, derült, tiszta levegőjű műhelyekben, készít könnyű, kevés erőt, inkább több ügyességet igénylő iparmüveket, s egy kis jó akarattal és hajlammal kész, ügyes iparossá képezheti

ben elfogadnák, küldötteik által léphetnének érintkezésbe az egri cist.-r. főgymnásium, s az egri áll. reáliskola igazgatóságaival a szorgalmi idő beosztásának végleges megállapítása végett. Mert ezen uj szorgalmi időbeosztás megállapításának joga egyedül és kizárólag a most elősoroltam iskolai hatóságok jogköréhez tartozik.

Midőn még csupán azt bátorkodom megjegyezni, hogy a kérdés megoldása nemcsak fontos, de sürgős is: az ügyet iskolai hatóságaink becses figyelmébe, s a lehetség szerint mielőbbi szives elintézésébe tiszteletteljesen ajánlom.

Egy paedagogus.

Különfélék.

Lapunk legközelebbi száma, a kettős ünnnep miatt, f. aug. hó 17-én fog megjelenni.

— Az egri érsek újabb adománya. Dr. Samassa József egri érsek ő exja ismét újabb bizonyságát adta hazai kulturális intézményeink iránti érdeklődése- s nemeslelkű bőkezűségének, midőn e napokban ötszáz forintot küldött az Emke elnökének a következő levél kíséretében: „Irodai igazgatómtól értesültem az E. M. K. E. azon reám nézve fölöttébb megtisztelő szándékáról , hogy az általa gondozott czélok érdekében küldöttségileg fölkeresni kíván. Kiváló örömömre szolgálna, ha a személyes találkozás megadná nekem a kedves alkalmat élőszóval is kifejezhetnem legbensőbb rokonszenvemet ama hazafias közművelődési feladat iránt, melyet az egyesület a magyarság természetadta és történeti jogon alapuló hivatásának szellemében s ennek erősítésére, a műveltség jótéteményeinek megosztásával, mások igazainak testvéries figyelemben tartása mellett, az igazság és szeretet szövetkezésével tehát, megoldani törekszik; és kifejezhetnem őszinte tiszteletemet és elismerésemet ama küzdelmes fáradozás, csüggedetlen kitartás fölött, melylyel az egyesület a nagy czélok szolgálatában jogos reményeket kiküzdve buzgólkodik. Változó egészségi állapotom miatt azonban a találkozás helyére és idejére nézve határozott nyilatkozatot nem tehetek; azt pedig meg nem engedhetném magamnak, hogy az egyesület mélyen tisztelt küldöttségének fogadása iránti Ígéretem, ily bizonytalanság mellett, még az utolsó órákban is beállható esélyek miatt bevált- hatatlannak maradjon, s igy a küldöttségnek akaratom ellenére

magát, ahelyett, hogy egész nap rekkenő hőségben kapáljon, kaszáljon, fát vágjon, zsákot hordjon, vagy esetleg kínosan koplalva ácsorogja el a napot . ? . . Vájjon a túlhajtott humanizmusnak a társadalom, az élet- és vagyonbiztonság eme határozott, vakmerő, s veszedelmes ellenségeivel szemben tanúsított „kegyes és áldásos bánásmódja“ ád-é nekik valamelyes kárpótlást az elvesztett szabadságért?

Elmélkedéseim arra az eredményre vezettek, hogy mindeme fontos kérdéseket, elméletileg, bőséges tapasztalati adatok megfigyelése s egybevetése nélkül, alaposan megoldani, legalább nálunk, hol e modern intézmény még mindig a fejlődés korszakát éli, — igen bajos, s legalább is idő előtti volna.

De mit szól mindé kérdésekhez maga az eddigi tapasztalat, a gyakorlat?

Hadd feleljek e kérdésre az illavai fegyencz-életből, a sok közöl választott egy pár érdekes példával. A következtetést aztán vonja le belőlök maga a tisztelt olvasó.

Mikor szemleutunkban a munkatermek megtekintésére került a sor, a nagy udvaron áthaladva egy földszinti ablakot jelölt meg vezetőnk. Figyelmeztetett bennünket, hogy futólag, úgy en passant, feltűnés nélkül, tekintsünk be azon az ablakon, „s nézzük meg azt a fegyenczet, aki ott egy műhelyben magánosán dolgozik. „Ez Baranyai János, — folytatta vezetőnk. — Életfogytig tartó fegyházra van Ítélve, s most már a harminez- kettedik évet tölti Illáván. Elejénte csak 15 évre volt elitélve. Mikor kiszabadult, igy szólt egy magafajtájú czimborá- jához: „Gyere pajtás, üssünk agyon valakit. Megint bekerülünk Illavára. Nincs olyan jó élet sehol a világon, mint II- laván!“ — Természetes, hogy néhány nap múlva újra bekerült.

Magam is jól szemügyre vettem azt a különös embert, akinek az arany s z abadságnál annyira többet ér a börtönélet, hogy még az életét is kész volt kocz- kára tenni érette!