Eger - hetilap, 1892
1892-07-19 / 29. szám
226 Még csak azt kívánjuk felemlíteni, hogy az a gondviselő Isten, a ki Excellentiádat megingatott egészségének gyógyító út- jából ujult erőben visszavezérelte, adja meg nekÜDk is azt az Őrömet, hogy ezen legmagasabb kitüntetés jelvényét, amelynek dicsőségéből kilövellő fénysugarak, mint a napfénybe emelkedő porszemekre, mireánk is oly áldásosán áradnak, — Excellentiád megzavarkatlan boldogságban, mindnyájunk lelke óhajtása szerint, igen sokáig viselhesse. — Kérjük Excellentiádat, tartsa meg városunkat továbbra is változhatlan főpásztori kegyeiben.“ A polgármester beszédére érsek ő exja körülbelül ezeket válaszolta: A városi tisztikar és polgárság ez alkalomból is kimutatott jó érzelmeiért, üunepies üdvözletéért legbensőbb köszönetre lekötelezve érzi magát. Meglepte a legmagasabb kitüntetés, mert életében nem lát, nem talál érdemet, a ki mindenkor csak a kö- telességteljesités utján igyekvék haladni, aminek tudata a léleknek vigaszt, erőt, és a rossz napokban az élet keserűségei s izgalmai ellen szent menedéket nyújt; — de ha a kötelesség mulasztása bűn is, annak teljesítése nem érdem. E városba első belépésétől kezdve is mindenkor mint annak polgára polgártársi kötelességének igyekvék eleget tenni a város javára irányzott tetteivel. És keblében ma is e város javáért égő szív dobog, lelkében érette a szeretet hatalma honol, melyet semmi más hatalom nem korlátozhat, nem szabályozhat. Kéri továbbra is a város polgárainak bizalmát, jó szándékú törekvéseinek támogatását. Ezután Hevesmegye tisztikara következett, Zalát József megyei tiszti főjegyző, s alispáni helyettes vezetése mellett, ki, a megyei tisztikar nevében is, rövid, magvas bevezetésben adván kifejezést örömének az üdülve visszatért érsek királyi magas kitüntetése fölött, körülbelül a következőleg folytatta ő exjához intézett üdvözlő beszédét: Azok az Isten- és természettől egyaránt kiváltságolt férfiak, kik a szellemi s erkölcsi előkelőség oly magaslatán állanak, hogy az ország mind a négy határának legmélyebb pontjairól is egyszerre megláthatok, s oly nagy irántok a hosszú évek próbái által megedzett polgári tisztelet és hazafiui bizalom, hogy midőn a legnehezebb és legkényesebb kérdések kiegyenlítéséről van szó, egyszerre minden szem feléjök fordul s még a pártok zászlói is meghajolnak előttök: az ily férfiak a nemzet ezen közérzése- s elismerésében már birják azt a kitüntetést, mely eszményiségük és ambicziójuk méltó koronáját képezi, s minden más kitüntetést bízvást nélkülözhetnek. De ha ezen közérzést és elismerést a maga részéről a hatalom is kívánatosnak találja s jónak látja a legkitüntetőbb jellel sanctionálni: ezt megelégedéssel vehetik tudomásúl mindazok, --- ... ......... .........................................-.... • A z „EGER“ tárczája. Levél Kapácsy Dezsőhöz. Mottó: A szív ha szent tárgyat veszt el, ügy megtelik képzelettel Mint az özvegy gólya. Tompa. Messze maradtatok édes jó barátok! Bizony sóhajtással gondolok reátok, Néma sóhajtással . . . Bárány-felhő repül keletről nyugatnak, Üdvözletemet és baráti csókomat Az viszi magával. El-ült már a tájék a távol ködébe’, De az a kép, a mi lelkembe van vésve, Örökké megmarad: Barátság, szeretet örökszép virága, — — Ti ültettétek el, bizony nem csoda, ha Szivemben megfakad. A' Hős Dobó városa, köszöntelek téged! Igaz tisztelettel meghajlom előtted! Édes jó barátok! A magyar szívesség, ős vendégszeretet Nem itt lakik nálunk, az csak a tietek, Ti birtokoljátok! Iskolás gyermekek vagyunk tihozzátok, — A mit mi csak sejtünk, ti azt mind tudjátok, kik e tényben a közvélemény respectálását látják; de megnyugvással azok is, kik úgy gondolkoznak, mint Észak-Amerika azon polgárai, kik a mármár életbe léptetett Cincinnátus-rendet az utolsó pillanatban mégis jobbnak látták életbe nem léptetni. Fogadja Nagyméltóságod ez alkalommal is régi igaz érzelmünknek, hazafiui mély tiszteletünknek és bizalmunknak ismételt kifejezését, és minden, de minden jót magába foglaló szerencse- kivánatunkat. Zalár alispáni helyettes üdvözlő beszédét érsek ő exja körülbelül a következő szavakkal viszonozta: Élete legszebb nyereményei közé számitá mindig azon szívélyes viszonyt, mely érseki székének tizenkilencz év előtti elfoglalásától őt Hevesmegyéhez, ennek tisztikarához fűzi. Ez okból kétszeres örömet érez, hogy viszonti jóindulatukról ez alkalomból is meggyőződni szerencsés. ■I A mi a legmagasabb kitüntetést illeti, mely csekélységét érte: nézetei ismeretesek, nyilvánvalók * kifejezést adott azoknak már egyik legkedvesebb papja (Szmrecsányi Pál) püspökké szentel- tetésekor is, midőn az érdemeit magasztaló szavakra kijelenté, hog^. mindenkor csak kötelességét teljesité, vagy inkább, minden hivalkodás nélkül szólva: teljesíteni becsülettel igyekezék, ek- kép az érdem minden látszatát, a kitüntetést, magasztalást elhárítva magától. Az érdemnek igaz, jogos, komoly alapja nincs is. Mert ha valamikor igazat mondott Kossuth, bizonynyal igazat mondott akkor, midőn azt mondá: az érdem ott kezdődik, a hol a kötelesség végződik. A kötelesség teljesítésének pedig csak az emberi hiúság és kegyhajhászat szempontjából van határa, de valódi értelemben nincs. És ha az egyszerű polgár mellett, ki kötelességét becsülettel teljesiti, elhaladnak milliók, a nélkül, hogy bár ki is észrevenné, megemelné előtte kalapját: miért lenne kivétel éppen ő? A kötelességteljesités terén mindig változatlanul ugyanaz törekedett lenni — semper idem; — ugyanaz ma is, midőn sem agyában több ész, sem lelkében magasztosabb érzelem nem lakozik ; —- s pályáján a nagyok tetszésével csak azért jött sokszor ellenkezésbe, mert egyedül meggyőződése szerinti kötelességének igyekvék eleget tenni. Nem is téritheté, térítheti el a kötelességek útjáról semmi tekintet, semmi előny vagy hátrány; nem, még ha azt látta volna is, hogy élete végén a vesztőhely várt volna rá, és nem, amint történt, a Szent-István-rend nagy keresztje. Feladatának egyedül azt tekinté, hogy a haza jogait, igazait, szabadságát, függetlenségét a jókkal kezet fogva, védelmezze; s Istentől erőt, tántorithatlan kitartást kér, hogy HevesBevallhatjuk bátran . . . Vendéget úgy látni, barátot szeretni, Mindennel a mi jó, itatni, etetni — Én sohasem láttam! Oly pazarul bánni a szív melegével, Ölelni a lélek legszentebb tüzével: Igaz magyarsággal, Csak ti tudjátok azt Dobó városában, De rajtatok kivűl senki az országban Olyan pazarlással. Soh’se szabadkozzál olyan szerénységgel, Nem csak én mondom ezt, nem is egy szál ember, Nincs miért tagadni: Bizony be-szaladtunk mi már sok jó földet, Hanem olyan várost, mint az a tietek, Nem lehet találni. Itt-amott jó dolgunk volt bizony minékünk, Mulatság, barátság, mind kiadta részünk, — Bezzeg ki is vevénk! — Hanem azt hiszem, hogy igazabb érzéssel, Baráti kéz olyan szives öleléssel Soha sem nyúlt felénk! Ős vendég-szeretet! melyről anyi szépet, Annyi nemes vonást apáink beszéltek, Újra feltaláltunk! Czikornya nélküli igaz magyarságot, Divatos kórságtól tiszta barátságot, Szemeinkkel láttunk!
