Eger - hetilap, 1892
1892-06-07 / 23. szám
178 Csak ily uralkodó alatt volt képes a magyar nemzet arra, hogy e rövid századnegyed alatt, egy áldott fejedelem nagylelkű támogatása, s nemzetünk rendkívüli erőfeszítése s áldozatkészsége mellett, századok mulasztásait helyrehozva, a művelt európai nemzetek sorába emelkedjék, s közöttök méltó helyét elfoglalhassa. S midőn a magyar nemzet e huszonöt éves dicső múltra visszatekint, lehetetlen, hogy minden igaz magyar szivében, kit a hazaszeretet lelkesít, föl ne lobogjon a szent, magasztos szeretet s hódolat lángja a legnemesebb, a legalkotmányosabb uralkodó iránt, midőn apostoli királyunkká történt megkoronáztatásának huszonötödik évfordulóját a hálás nemzet igaz lelkesedéssel, s a jubiláns naphoz méltó fénynyel és pompával ünnepli. E nemzeti ünnepben Eger város közönsége is őszinte, igaz hazafiui lelkesedéssel vészén részt, midőn buzgó fo- hászszal esd a Királyok Királyához, hogy a szeretett uralkodó pár népeinek boldogitására szentelt életét még az évek hosszú során át boldogságban tartsa meg; s midőn a magasztos ünnep alkalmából a szeretet és hála szövét- nekeit meggyujtja, igaz hazafi érzelemtől lelkesülten zengi a költővel: Hej, mert sötét éjjel borult a magyarra, Csaknem húsz éven át gyászban keseregtünk, Mint az éj harmata, titkon permetezett Siró szemünkön át bús szivünkből könnyünk. — De íme egyszerre ragyogó fény támadt, S elszállt lelkűnkből a hollósötét bánat. Hej bizony hosszú volt a zord kietlen tél, Fagyos volt a világ, megdermedt a haza . . . De im valahára felmosolygott reánk Béke szelíd fénye, szív enyhe tavasza . . . Komor felleg eltűnt napnak sugára: Te vagy a mi napunk, szép hazánk királya! . . . Akkor is pünkösd volt, piros pünkösd napja, Szentlélek ünnepe, lelkek ihletése. . . . Templomba sietett az ország főpapja, S mint özön, nyomában az ország hű népe. . . . Ó már ott fenn örvend, s onnét zeng áldása: Légy üdvöz nemzetünk koronás királya! Mint zúgó áradat hullámzott a hű nép Hódolattal várva szeretett királyát — Elvonul előttem ez a gyönyörű kép — Szent István utódját mily epedve várják . . . I Mint telt méhkas zümmög az egyház csarnoka , , , Ne félj! lett már atyád, Árpád s István hona , . . A legelső magyar ember a király, Érte minden honfi karja készen áll! Lelje népe boldogságán örömét, Hir, szerencse koszorúzza szent fejét. .0* '*! @römhangok. 1892. jun. 8. «3 'ZjtS a Bibik Józseftől. Zúgnak a harangok, dörgenek az ágyúk, Vig örömrivallgás szárnyal az ég felé . . . Templom csarnokában zengedez a zsoltár, Te Deum tölti be az Úrnak lakhelyét . . . Egy szív s ajk a nemzet, harsogva kiáltja Légy üdvöz magyarok koronás királya! S mint a bérez fenyője, egyszer csak megjelen Zajgó népözönben magyarok királya, István koronáját, hogy fejét diszitse, Ah mily szent örömmel, mily epedve várja! , , , Vonzza a vágy, siet, méltósággal lépdel, Szent oltár zsámolyát illeti két térddel. Oldalára kötik Szent István pallosát . . . Szent király palástja födi el termetét . . . Az ország főpapja fejére koronát Tesz, s öröm harmatja futja el kék szemét , . , S fölzendül magasba a riadó éljen . . . Béke angyalai csókdoznak a légben . . . Szép hazánk „nagy könnye“, hatalmas nagy folyó, Ős Duna, hullámid mily vígan locsogtak, A midőn partodon — drága szent hely nekünk — Királyi ajkakról esküszók hangzottak: Hogy megtartja híven honunk alkotmányát . , . Áldd mi velünk együtt magyarok királyát! Nyíljon ki minden szív mint pünkösdi rózsa, S édes illatárja a magasba lengjen! Kárpátok bérczei s az alföldi róna Térségén lakozók ajka vig dalt zengjen: Magyarok Istene áldjon meg tégedet, Dicső király atyánk! . . . igy köszönt nemzeted. A merre végig futsz szép hazánk térségén, Dévénytől hömpölygve gyorsan Orsováig, Hullámid ezt zúgják, vidd hírül messzire, Hogy a magyar nemzet szive egyet áh it: Tartsa Isten soká magyarok királyát, Szent áldás tetézze minden haja szálát! A tavasz virága mind nekünk fakadjon, Ékes koszorúvá fejed köré főzzük, — Kéklö ég csillaga mind nekünk ragyogjon, Drága koronául homlokodra tűzzük: S megszólal szivünknek hü, igaz érzelme: Légy áldva Istentől hazánk fejedelme! Huszonöt év előtt érinté homlokod Első szent királyunk István koronája, Ünnepelt akkor is Árpád vitéz népe, A sötét éj után hajnalsugárt látva . , . S riadó éljentöl visszhangzott ős Buda, Örömkönnyekből nyert gyöngyöt a mély Duna . , . Fölszárnyalt az eskü kéklö magas égig, Magasztos ünnepe volt ez a magyarnak . . . Onnét, üdv honából, szent királyok nézik-. Hajnal vetett véget a sötét haragnak . . , István, László szentek kezök összefonják, Áldva kirá/yostúl Árpád nemes honját . , , De ime! mily dicső s magasztos jelenet! , , Ország színe előtt emelkedik egy domb . , . Drága kincs, gyémántnál becsesb minden röge, Képviselve híven az egész Magyar hont . . . Minden porszeméhez szent emlék csatolva, Bú- s örömhelyekröl van az összehordva. 1
