Eger - hetilap, 1892
1892-01-19 / 3. szám
18 kát sőt gondot is eleget, de javadalmat és élvezetet eddigelé vajmi keveset adott. Fölösleges e helyütt az okokat fejtegetnünk; mert eléggé ismeretesek. A községi faiskola azon állapotban, a melyben jelenleg képezi a tanító munkásságának tárgyát, azonban nem képezi a külön jövedelemnek forrását, a tanítónak aligha fog nagy örömére és buzdulására szolgálni; mert ha tenyésztméuye csemeteként lesz elárusítva, a befolyó javadalom nem az ő markát üti, ha pedig nem faiskolát kezel, hanem gyümölcsfákat ültet, (ha ugyan az osztályrészéül jutott vidéken a gyümölcs egyátalán megterem,) akkor óh Uram! mily soká kell neki várni, mig pár silány gyümölcs jutalmazza hosszú fáradságát! Néha 5 — 10 évig is, pedig ez nagy idő szegény embernek. Mily közel áll azon eszme, hogy a faiskola körül buzgól- kodó néptanítónak sokkal hamarabb kellene és lehetne jövedelmet juttatni, mely jövedelemre nem kellene évek hosszú során át várakoznia, hanem volna neki belőle az úgynevezett „hamar- kenyér.“ És mi hozná e gyors jövedelmet? Hát nem egyéb, mint a néptanítónak kezeiigyében fekvő konyhakertészet előmozdítása! Utaltunk erre már a napisajtóban. A néptanító sokkal köny- nyebben kivárhatná néhány gyiimölesfácskájának későn beköszöntő termését, ha volna azalatt kis aprítani való főzeléke, a mi egyébiránt, mint tudjuk, néhány hónapi, némelyikük sőt csak nehány heti nyaratszakai gondozás után megérik és kész a konyhára. Ebből kifolyólag ő maga és családja is olcsó és igen egészséges táplálékhoz jutna, mely életmódját kellemesebbé tenné és az öntenyésztette konyhakerti terményei bizonyára nagy örömöt okoznának neki. Nem mondjuk, hogy néptanítóink közt ne volnának olyanok, kik egyrészt konyhakertjüket jó termokarban tartják, másrészt a helység népét kertészkedésre buzdítják is, de a túlnyomó többség e tekintetben sok kívánni valót hagy hátra, pedig a néptanító saját és a lakosság üdvére sokat tehetne ezen még közegészségi szempontból is nagyon fontos ügyben. Oka pedig annak, hogy országszerte észleljük a konyhakertészet aránylagos hátramaradását a néptanítónál, hogy a vetőmag kissé megterhelné az ö költségvetését. Igaz ugyan, hogy ez sokszorosan visszatérülne nyárutóig, de hát akkor, a midőn e költséget gyenge fizetéséből fedeznie kell, nagyon hiányzik neki és gondolkodóba ejti, vájjon rendeljen-e magot vagy nem. Pedig a néptanitnak még az is volna hivatása, közvetlen az eleibe járó kis polgárokat, a jövő nemzedéket reáfogni, közvetve pedig a falu népét buzdítani, hogy barátkozzék meg jobban a konyhakertészettel, mint a mennyire ez nálunk az eset: mert ennek mind közgazdasági, mind közegészségi hordereje volna. Ezen lendíteni csak úgy lehetne, ha a kormány segélyezné magvakkal a népnevelők konyhakertészetét, ép úgy, mint a fate- nyésztésöket segélyezni ingyen csemeték kiosztásával. — Csakhogy a kormány oly sokoldalulag van igénybe véve, hogy mindennel terhelni őt sem lehet. Itt aztán felmerült egy status in statu; azonban a szónak üdvös és áldásos értelmében. Mauthner mozgalma képezi ezen államot az államban, ő versenyt indít a hazai néptanítók közt: vájjon melyikök képes a házikertészet érdekében nagyobb és legnagyobb tevékenységet kifejteui, melyikök képes saját kertje gondozásán kiviil a helység népe közt a konyhakerti termények magról való növesztését legnagyobb mérvben terjeszteni és e követelményeknek leginkább megfelelőket Mauthner Ödön csakugyan oly bőséges ösztöndijakkal jutalmazza (mint halljuk 1000 frt összértékben), hogy ama néptanítók pályafutásában, kik e dijakra érdemessé teszik magukat, a Mauthner-féle ösztöndijak csakugyan egy kis főnyereményszerű incidenst fognak képezni. Ezen ösztönöző dijak ezélszerüsége szembeszökő és nem fog sok idő betelni, a midőn már észlelni fogják hatását a puszta, a tanya és a falu konyhakertészeteiben, hol ez idő szerint, mint már említők, még sok, de nagyon is sok a tenni való. De már azért is életrevalók a Mauthner Ödön által kitűzött dijak és kedvezően különböznek akár a m. tud. Akadémia ösztöndijaitól is, először abban, hogy minden esetben ki fognak adatni, a mit tudvalevőleg mindegyik akadémiai díjról nem mondhatunk, másodszor oly közéletbe vágó mozgalom jutalmazására vannak szánva, mely a közjólétet, a közegészséget, a közvagyo- nosodást és kultúrát nem száraz tantételekkel, hanem könnyen hozzáférhető, a természetben fekvő eszközökkel óhajtja előmozdítani. Ezen korszakot alkotó üdvös verseny föltételei a „Néptanítók Lapja“ legközelebb megjelenő számában lesznek közzétéve és méltán hivatva vannak a magyar néptanító újévi ajándékát képezni. Minthogy pedig a rósz nyelvek azt susogják, hogy a „Néptanítók Lapjának“ számos példányai bennrekednek a czimszalag- ban és ha ez igaz volna, sok néptanító nem is vehetne tudomást egyiküket épúgy mint másikukat ért megemlékezésről, mely mintAz „EGER“ tárczája. Dalok a pusztáról. Irta : Rudnyánszky Gyula. I. Édes hazám . . . Édes hazám, elszakadtam tőled. Siratom a hűtlen szeretőmet, Siratom az áldott jó szülémet, De legjobban siratlak én, Édes hazám, téged. Mikor látlak? Mikor térek vissza? Idegen föld könnyem meddig iszsza? Tán meghalni sem jutok el hozzád. Szülőföldem, édes hazám, Te szép Magyarország! II. Szól a falunk harangja. Szól a falunk harangja, De szomorú a hangja! Ha még soká hallgatom, Tán megöl nagy bánatom. Istenem, csak megölne! Úgysem élek örömre, A mióta szeretőm Kint nyugszik a temetőn. Teher nekem az élet! Már csak egy jót remélek: Nemsokára, szép halott, Temelletted porladok. III. Őszi szél zúg. Őszi szél zúg zörgeti a liarasztot, Édes anyám meleg szóval marasztott; De nem tudtam otthon ülni, hiába! Siró lelkem őszi tájnak Pusztaságát kívánta. Már énnekem úgyis puszta az élet, A mióta szép szeretőm másé lett! Ki-kijárok a letarolt mezőre, A hideg szél hadd zokogjon, Hadd zúgjon hirt felőle! Hej, piros volt szép szeretőm orczája, Mint a pünkösd leggyönyörűbb rózsája; Most az is már de elhervadt, de sápadt: Azt se tudom: érte van-e Vagy magamért a bánat? .t *•
