Eger - hetilap, 1892

1892-05-31 / 22. szám

170

Népek, nemzetek sorsa függ e három szótól: „Iskola és család.“ Az emberiség törvénye oly fontos kötelezettségeket ró e két tényezőre, mely elől kitérnie sem egyiknek, sem másiknak nem szabad; hacsak magát az emberiséget, s ennek jólétét és boldogságát biztositó intézményeit könnyelműen feláldozni nem akarja. Népek, nemzetek nagysága, dicsősége, s önfentartási ereje fakad ama kiapadhatatlan forrásokból, melyeket köznyelven: „iskola és családnak“ — nevezünk. Szerencsétlen, sőt gyámoltalan nemzet az, amely a lét s önfentartási jogát biztositó eme nagy nemzeti ügyét elhanyagolja, nem istápolja. Minél alacsonyabb fokú miveltséggel bir valamely nemzet, annál lazább annak köz- erkölcsisége és törvények iránti tisztelete. Ez pedig már oly kóros állapot: mely megtámadja, s végveszélylyel fenyegeti úgy az emberiség jólétét, valamint a békét, a közrendet és a közva- gyonosodást.

Neveljünk, tanítsunk tehát minden erőnket megfeszítve; ha jól benépesitjük iskoláinkat, akkor üresen maradnak börtöneink, kevesebbe fog kerülni igazságszolgáltatásunk, s igy milliókat takaríthatunk meg — mire ma nem telik — mindnyájunk előtt szent és magasztos közművelődésünk ügyének — közoktatásunknak!...

Izsépi Béla.

A baromfitenyésztés haszna.

A földmivelésügyi tárcza költségvetésének általános tárgyalása alkalmával, Csáky Kálmán gróf statisztikai adatokkal illusztrálta, hogy Magyarország gazdasági viszonyai a baromfitenyésztés szempontjából anynyira kedvezők, hogy velünk semmiféle más ország nem konkurrálhat s ezért arra kérte a minisztert, hogy a jövő költségvetésbe vegyen fel nagyobb összeget a baromfitenyésztés emelésére, hogy lehetséges legyen egy központ alakítása, mely az okszerű baromfitenyésztést az országban előmozdítsa, a külfölddel szemben az eladást közvetítse, stb. A gróf beszéde általános helyesléssel találkozott az országházban; de helyeselni fogják beszédét országszerte, mert szavaival oly üdvös eszmét pendített meg, a mely czélszerű kivitelében nagy hasznára fog válni hazánk nemzetgazdaságának.

Folyton növekvő terhek nehezednek mindinkább mezőgazdaságunkra. Ma már fokozott munka, nagyobb szakértelem kell ahhoz, hogy a föld cserben ne hagyja gazdáját. És ma már alig elég, sok helyen nem is elég, hogy a gazda tisztán és egyedül a gabonatermelést űzze s onnan szerezze meg jövedelmét, hanem különféle módon kell igyekeznie, hogy jövedelmét gyarapítsa.

Az „EGER“ tárczája.

Adomák Fráter Josephusról.

Római zarándoklata alkalmával a többi lelkes társakkal együtt tisztelegni ment pápa ő szentsége elé Fr. J. is. Midőn az audienczia boldog órája elérkezett, a Vatikán díszkapuján belépve, az ott őrtálló svájczi testőrök Gwerauszt kiáltottak, és látva M—r J—s, kalocsai czimzetes kanonok fején az aranybojtos ka- nonoki kalapot, tisztelegtek neki rettenetesen, mire ő hátra fordult a rangja szerint hátul kullogó József öcscse felé s igy szólott hozzá:

— Látod, te hamis fráter! hogy tisztelik a szentatyánál bátyádat, a kivel te mindig csak komázol!

Mire igy felelt Fr. J.

— Csak a kalapnak tisztelegtek ezek, s nem a bácsinak.

■— Ezt ám nem hiszem neked, mondá János bácsi.

— No hát visszajövet én teszem föl azt a czifra kalapot, bátyám meg jöjjön az enyémmel itt hátul, s majd meglátjuk, hogy nekem lesz igazam, javaslá Fr. J.

És úgy is történt, hogy mig a fráternek szörnyen tisztelegtek, addig a bácsira rá sem hederitettek, mire ezt mondá a tisztes öreg:

— No nem hittem, hogy ő szentsége palotájában ilyen csacsikat tart, kik nem ismerik meg a kalocsai kanonokot, és nem

tudnak különbséget tenni közte is ilyen plebéjus fráter közt.

*

Fráter Josephus egy alkalommal a karlsbadi fürdőt használván, vendégtársait szokás szerint sok tréfás csinynyel mulattatta. Ilyen volt a következő is. A fürdőző magyar papok közt vala

Azon eszközök között, a melyekkel a mezőgazda bevételeit szaporíthatja, ott van az országgyűlésen is méltatott baromfitenyésztés, a mely azonban a mi vidékünkön sem részesül olyan figyelemben, mint a minőt megérdemelne. Pedig vidékünk rendkívül alkalmas a baromfitenyésztésre. A kereskedés pedig, a mióta vasutunk kiépült, igen könnyű, mert közelebb jutottunk a fővároshoz, mely tömérdek baromfit elfogyaszt s melynek rengeteg tojásra és tolira van szüksége. De vasutunk közelebb hozta vidékünket a külföldhöz is, a mely hazánkból szerzi be baromfiszükségletének legnagyobb részét.

Igen érdekes olvasni, hogy a külföld mily óriási mennyiségű baromfit, tojást és tollat vásárol meg tőlünk, ugyannyira, hogy a baromfitenyésztés évről-évre nagyobb nemzetgazdasági fontosságra emelkedik. Erre nézve az 1891-iki nemzetgazdasági és statisztikai évkönyvből közlünk itt néhány adatot.

1889-ben a külföldre szállítottak Magyarországból baromfit (elevenen vagy leölve) 550,607 darabot, 71,800 métermázsa súlyban s 5.858,000 frt értékben. Ugyancsak ezen évben kivittünk 154,642 métermázsa tojást, 5.775,000 frt értéküt; továbbá 20,437 métermázsa ágytollat 5.978,090 frt értékben; 240 métermázsa ludzsirt 21,000 frt értéküt és 998 métermázsa, azaz 180,000 frt értékű ludmájat. Összesen tehát 247,497 métermázsát, 17 millió 812 ezer frt értékben. És e részben a kivitel évről-évre örvendetesen szaporodik. Baromfiért s az említett produktumokért kaptunk a külföldtől 1882-ben 10 millió 208 ezer, 1884-ben 11 millió 730 ezer, 1885-ben 14 millió, 1888-ban 15 millió 749 ezer forintot, mig végre 1889-ben, amint fentebb említettük, közel 18 millió forintot. Az emelkedés legnagyobbrészt a tojáskivitelben nyilvánul, mely 1882. óta 61 ezer métermázsáról 159 ezerre s 1 millió 530 ezer forint értékről 5 millió 978 ezer írtra szökött.

Azért közöljük itt ezen adatokat, hogy azokat elolvasva, többen kedvet kapjanak a nagyban való baromfitenyésztésre, a melynek kultiválására nézve már csinos kis irodalom létezik magyar nyelven; sőt van jeles szaklapunk is, amelyből minden érdeklődő könnyen, csekély fáradsággal elsajátíthatja a szakszerű baromfitenyésztést.

Nálunk, mai napság ezen jövedelmező termelési ágat, úgy szólván, csupán kedvtöltésből űzik. Legtöbb esetben a gazda az okozott károk miatt nem jó szemmel nézi a gazdasszony aprójószágát s ez okból sok udvaron a baromfitenyésztés csak tűrt termelési ág. Pedig a korai apróság igen jó áron lenne értékesíthető s az aratás előtt jóval, mikor legüresebb a pénzes erszény, jelentős összeg üthetné a markát a korai baromfiakért.

Ez a tűrt helyzet okozza, hogy a baromfiak vajmi silány

egy váczmegyei plébános is, ki túlságos alkalmazkodásból német biléttel és czilinderrel a fején rukkolt be a világfürdőbe, s ha megsejtette, hogy főispán vagy valami nagy úr érkezett vendégül, parádéba csapta magát, palástot akasztott a nyakába s tisztelgett az illető úrnál, holott ez teljesen fölösleges volt, a mennyiben a reggeli ivás aikalmával úgyis találkoznak egymással a kút környékén a vendégek.

Ezt látván a furfangos Fr. J. s tapasztalván, hogy hiába beszél neki, elhatározta, hogy megtréfálja és igy gyógyítja ki e mániából a collegát.

Egyszer ivás után a „Schweizer Hof“ nevű kedves helyökre mentek ki reggelizni a magyarok, kik felé kisvártatra közeledett az illető plébános is. — Nosza, itt a jó alkalom, gondolta magában Fr. J. s mikor az újonnan érkezett köztök helyet foglalt, igy kezdett beszélni:

— Tegnap a vasúti állomásnál láttam, hogy H—y K. miniszteri tanácsos is ide jött.

Képzelhető, hogy mily nagy öröme lett a váczmegyei plébánosnak, ki felkiáltva, hogy az neki jó barátja s kispap-társa, még a kávézást is félbenhagyta s elszaladt keresni H—yt, de bizony három napi fáradságos kutatás után sem bírta feltalálni, pedig, mint mondá, még a rendőrhivatalnál is tudakozódott lakása után.

— Talán nem is jól látta őt collega úr? kérdé folytatólag Fr. J.-t.

— Láttam biz én ide érkezni — álmomban, volt a felelet.

— Hát miért nem mondta ezt nekem? kérdé mérgesen az illető plébános.

— Dehogy nem mondtam, mikor nagyon is mondtam, védé magát a bátya, bizonyíthatják az itt maradottak, ámde nem várta be az áment, beszédemnek végét, hanem mindjárt futott H—yt,