Eger - hetilap, 1892

1892-05-10 / 19. szám

147 állapodott meg: 1. A jubileumi ünnepet megelőzőleg tartson Eger város képviselő-testülete egy díszközgyűlést, melynek kebe­léből, a koronázás 25 éves fordulója alkalmából, T. Ferenez József, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk, szeretve tisztelt fejedel­münk ö felségéhez hódoló föl irat intéztessék. E fölirat szer­kesztésére Szabó Ignácz, dr. Alföldy Dávid, képviselőtestületi tagok, s Dusárdy József városi főjegyző kérettek föl 2. A jubi­leum napjának, vagyis f. é. június hó 8-ának előestéjén, tehát junius 7-én estve, díszkivilágítás rendeztessék, mely alkalomból a város középületei közköltségen fognak ki világíttatni. Kéressék föl egyszersmind az egri csász. és kir. helyőrség pa­rancsnoksága, hogy a kivilágítás alkalmával a katonai zenekar által disztakarodó tartását elrendelni kegyeskedjék. 3. Ké­ressenek föl a különböző vallásfelekezetek lelkészi hivatalai, hogy a jubileum napján, azaz f. évi június hó 8-án, hálaadó ün­nepi istentiszt elet tartani, s erről a hitfelekezetek híveit szokott módon értesíteni szíveskedjenek. 4. Kéressenek föl a községi s hitfelekezeti iskolaszékek, valamint a tanintézetek elöl­járóságai, hogy a jubiláris napnak, vagyis f. évi jun. hó 8-ának általános iskolai szünet által való megünneplése iránt intézkedni szíveskedjenek. — Az értekezlet végül megbízta az elnöklő polgármestert, hogy a fönebbi pontokban felsorolt meg­állapodásait, javaslat alakjában, elfogadás végett terjeszsze a közelebbről ad hoc egybehívandó képviselőtestületi diszgyülés elé. — Theuerkauf Rudolf, csász. és kir. vezérőrnagy, dandár­parancsnok, az egri csász. és kir. helyőrség hivatalos megszem­lélése czéljából, a lefolyt héten három napon át városunkban tar­tózkodott, s az egri ft. zirc.-cist. rendház szívesen látott ven­dége volt. — Torday Grail Erzsi kisasszony, szavaló művésznő, lapunk utóbbi számaiban jelzett szavalati estélye, a múlt szom­baton, f. hó 7-én ment végbe az ó-kaszinó nagy termében, kevés számú hallgatóság előtt, mely körülmény nem épen kedvező szín­ben tüntette föl a v a 1 ó d i, s főleg a magyar művészet iránt való lelkesedését annak az egri müveit közönségnek, mely péld. Homes és Fey, s más eféle idegen vándor-kóklerek előadásain zsúfolásig szokta a kaszinó nagy termét megtölteni. Ami magát, Torday Grail Erzsi k. a. szavalati előadását illeti, az minden tekintetben megfelelt amaz osztatlan elismerésnek, méltánylatnak, s kitüntető magasztalásnak, melylyel nemcsak a hazai, de a kül­földi tekintélyes lapok is egyhangúlag hódoltak a Torday k. a. magas művészetének. Gazdag programmja (13 szám) hazai s kül­földi költők legjelesebb müveiből, nemcsak változatosan, de a művésznő egyéniségéhez mért finom Ízlésre valló választékosság­gal is volt egybeállitva, melynek kivétel nélkül mindegyik darab­jával élénk lelkesedésre s méltán megérdemelt tüntető tapsokra ragadta kisded, de hálás közönségét. Szavaló művészete azon­ban legnagyobb elragadtatást keltett Gyulai Pál „Éji látogatás“, — el akarom hagyni öröki’e, mert ez a komédia nekem egyáta- lán nem tetszik. Bizonyára nagyon különösen hangzottak e szavak egy gyö­nyörű boudoirban, melynek minden mga jólétről, s boldogságról tanúskodott, s főleg egy elragadón bájos hölgy előtt, ki igéző reggeli öltönyében ülve duzzadó pamlagán, szánakozó mosolylyal hallgatta a blezirt fiatal ember desperat szavait. — Úgy látom én, hogy ön beteg, báró. Megcsömörlött ama tömérdek nyalánkságtól, miket eddig az életben oly mohón élve­zett, s melyek, mert többé nem izlenek, szivét, lelkét kesernyéssé tették. De kétségkívül van még valami uj, ami önt uj életre hozhatja, s ez a munka, Öltse le álorczáját farsang után, mikor már jól kitombolta magát, s mutassa meg, hogy a szalonarszlán álarcza alatt, egy derék, hasznos ember rejlik. — Könnyű azt mondani, kedves grófnő. De hát, úristen, mihez fogjak én, aki életemben semmit se tanultam! Beálljak kővágónak, tánezmesternek, vagy lovászmesternek? A szép bájos grófnő pajkos tekintettel szemlélte a fia­tal embert. — No, erre nincs szüksége. Van még ezeknél nemesebb foglalkozás is, amire minden jó, igazi férfi természeténél fogva hivatással bir, s a mire ön is teljes képességgel bir. — Ó, kedves grófnő, nincs olyan hivatás, melyet mások százszor jobban be ne tölthetnének, mint én. Egyébiránt hatá­rozatom megmásíthatatlan, s holnap búcsút mondok ennek a hit­vány életnek. — Ha már egyátalán nem lehet önt e végzetes elhatározá­Petőfi „Arany Laezinak“, Endrődi „Haidé“, Ábrányi Emil „Ma­gyar nyelv“, s Vörösmarty „Madárhangok“ czimű költeményei­nek előadásával, mely utóbbit, a közönség kifejezett óhajtására, saját fordításában, német nyelven is elszavalta. Nagy feltűnést keltett a közönség előtt a t. művésznő ama ritka emlékező te­hetségével is, melylyel gazdag műsora minden számát könyv nélkül szavalta. Nagy mértékben emelte a hatást a t. fiatal művésznő ép oly szerény, mint kedves, megnyerő, vonzó külső megjelenésével, s keresetlen, mégis finom, izlésteljes elegancziájá- val. Szóval: azok, kik jelen-voltak, egy igen élvezetes művészi est maradandó kellemes benyomásával hagyták el a termet. — Hymen. Hanák Gyula megyei árvaszéki ülnök, vá­rosunk arany-fiatalságának egyik kedvelt tagja, f. hó 7-én ve­zette oltárhoz Késmárkon özv. Wagner Benedekné bájos és mű­velt leánykáját: Wágner Arankát. — A násznagyi tisztet Pillér Ede és Stolcz Kálmán a poprádvölgyi vasutak igazgatója teljesítették. Koszorú-lányok voltak: Cserépy Anna; Gretzmacher Margit és Korompay Ida késmárki úrhölgyek; vőfélyeik dr. Csu- torás László, Báyer Henrik és Belóczy Sándor késmárki gimná­ziumi tanár. Az esküvőt nagy lakoma és reggelig tartó táncz követte s másnap az ifjupár Egerbe utazott. — A debreczeni dalárda Egerben. Mindnyájunk friss emlé­kezetében van még az a kiválóan szeretetteljes fogadtatás, a mely­ben dalkörünket a debreezen-füzesabonyi vasút megnyitása al­kalmával a múlt évben Debreczen részesítette. Most, Pünkösd ünnepén — amint biztos forrásból értesülünk — alkalma lesz Egernek azt a kedves emlékezetű vendéglátást viszonozni, ameny- nyiben a debreczeni dalárda Pünkösd első napján városunkban helyi jótékony czélra hangversenyezni óhajt. Hozza Isten! — Lányi Ernő, a székesfehérvári püspöki székesegyház kar­nagya, kiváló tehetségű magyar zeneszerző, kinek számos szebb­nél szebb, közkedveltségü magyar népdalai hazaszerte el vannak terjedve, — a múlt héten pár napig városunkban tartózkodott. Lányi Ernő szintén egyike azoknak, akik az egri székesfő- egyház karnagyi állására pályáznak, s ez úttal egri látogatásá­nak az volt a főczélja, hogy az itteni viszonyokkal megismerked­jék, s magát a döntő körökben, különösen pedig az egri mélt. főkáptalan tagjainál bemutassa, kiknél — mint halljuk — szerény megjelenésével, megnyerő, müveit modorával, s gaz­dag zenei ismereteit s kiváló szakképzettségét feltüntető tár­salgásával, csaknem kivétel nélkül kedvező benyomást tett. Különben ugv vagyunk értesülve, hogy az egri főszékesegyházi karmesteri állásra, még a pályázati határidő lejárta előtt, mai- mai^ is többen pályáztak. Ezek közt van Chíadek, beszter- czebanyai püspöki székesegyházi karmester, ki már a múlt alka­lommal is pályázott az egri karnagyi állásra, s az akkor megvá­lasztott jeles egyházi zenész, Hausmann V. után a legkompe- * * sáról lebeszélnem, — monda a szép grófnő, mosolyogva, — hát isten neki! Puffantsa agyon megát, ha oly nagy kedve van hozzá. De ha nem épen sietős e do'og, elhalaszthatná még legalább huszonnégy órával, hogy nekem egy szívességet tegyen. Szeret­nék holnap a szomszéd oroszországi birtokomra szánkázni, s nagyon kedvesen venném, ha ön odakisérne. — Kész örömmel, — monda a fiatal báró. Utam a másvi­lágra nem épen nagyon sürgős, hogy azt huszonnégy órára el ne halaszthatnám, ha ez által a grófnőnek szívességet tehetek. * Másnap kora reggel maga hajtotta tüzes ménéit Z. Vera grófnő, farkasprémmel béllelt pompás szánkájában, mely villám­gyorsan siklott tova a csikorgó hómezőn. A fiatal grófnő, a csí­pős légtől kipirult üde arczával, kecses, karcsú termetéhez simuló s annak minden igéző formáit kiemelő zsinóros lengyel kabátká­jában, s dús fürtéit leszorító prémes kucsmájában, valóban elra­gadó jelenség volt. Ragyogó tekintetét olykor pajzán mosolylyal veté a fiatal báróra, ki álmatag, szenvtelen kifejezéssel ült mellette. Az nt alig tartott rövid pár óráig, midőn az orosz határon áthaladva, csakhamar megérkeztek a grófnő csinos kastélyába, hol leszállva, az úrnő egy kényelmes, vadász-jelvényekkel díszí­tett terembe vezette vendégét, udvariasan kérve őt, hogy kedve szerint szórakozzék ott ama rövid ideig, mig gazdatisztjével sür­gősebb dolgait elintézvén, visszatér. (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents