Eger - hetilap, 1892

1892-04-26 / 17. szám

133 Nagyeny den s Nagy-Szebenben 1891. év őszén fellépett s min­denütt osza'lan elismerésben részesült. Külön is felemlítjük azon­ban, hogy Budapesten a Máiia-Dorothea-egyesület javára rende­zett előadásán, melynek bevétele 810 f'oiiut volt, gróf Csáky Albin közoktatásügyi minister s számos más nevezetesség a leg- hizelgobb módon fejezték ki elismerésüket, a „Vasárnapi Újság“ as egy pár más képes lap arczképét is közölte s minden napilap -dicsérőleg nyilatkozott működéséről. Az intéző körök nézete sze­rint Torday Grail Erzsi, oly közhasznú működést fejt ki, mely méltán á látni támogatást érdemel s a közoktügyi kormány ezt a közel jövőre kilátásba is helyezte. Torday Gratl Erzsi előadásaiban lehetőleg nemcsak a régi költők müveit mutatja be, de a most élő nevezetesebb költők (Gyulai Pál, Endrodi Sándor, Kiss József, BartókLajos, Ábrányi Emil, Pósa Lajos stb.) jelesebb munkáit is s e mellett mindenkor bevezető előadásokat tart, melyek változatos tárgyai közűi kiemeljük a következőket: a magyar zene, Petőfi élete, a magyar festők és szobrászok stb. Működésével karöltve -csikkeket is ir a magyar művelődési viszonyokról s egy kötet anthologiát adott ki magyar Írók németre fordított dolgozataiból. Nem kevésre bec>űlhető végre az a körülmény, hogy hosszas uta- vásai alatt Németország csaknem minden kiváló emberével isme­retségbe lépett s hő alkalma van politikusokkal, Írókkal és hír­lapírókkal beszélve, a hazai viszonyok felül különösen a Schul- Tereiu működése óta elterjedt balvéleményeket megczáfolni. Egy­szóval Torday Grail Erzsi a magyar művelődésügy lelkes önkén­tes misszisnáriusa, ki mindenütt s mindenkor csak szeretett hazája érdekét tartja szem előtt. S hogy hazafias érzelmét még a külső bégekben is kimutassa, németes családi nevét vette fel s e nevet külföldön mindig csak igy irja: Erzsi (nem Elisabeth) Torday. A nagyérdemű fiatal leány működésének megismertetése végett, de azért is, hogy külföldi nehéz s sok költséggel járó missziói útjára 1 ‘gelább kiadásainak egy részét megszerezze, hazánk na­gyobb városaiban is fog előadásokat tartani, ha őt meghívják s -alkalmat nyújtanak számára. Kik közvetlenül akarnak vele érint­kezni, leveleiket Budapestre, az állami polgári iskolai tanitóképző- intézetbe, VI., Andrássy-űt 65. sz. a. küldjék honnan azokat mindenkor utána küldik. — „Az én falum.“ Ez a czime egy, a napokban, Szegeden, Endrényi Lajos otthelyi jónevű könyvárus kiadásában megjelent 120 lapra terjedő s csinos kiállítású kötetnek, mely összesen 12 rövid elbeszélést foglal magában. Ez elbeszélések szerzője, mint a könyv czim-tábláján olvasható: Csoór Gazsi, aki, ha jól tudjuk, egri gyerek, s ez idő szerint fiatal hírlapíró Szegedé­ben. A könyv átlapozásából arról győződtünk meg, hogy az elbeszélések Írója elég élénk képzelődéssel bir, aki még kevésbbé •érdekes sujet-it is ü°ryesen tudja elcsevegni, s idővel kedveltebb humoristává is növekedhetik, ha — mint földije: az egri bor — kiforrja magát. Saját érdekében kívánatosnak tartottuk volna, ha e kötetének a könyvpiaczra bocsátása alkalmából a „Nonum praematür“ elvét követi vala. Különben t. olvasóinknak e fiatal Toldink irányában nyilvánuló kiváncsisága kielégítéséül közelebb­ről mi is közlünk mutatványt a könyvből, mly 1 írtért könyv­árusi utón szerezhető meg — A magyar-franczia biztositó részvény társaság, Benicz- ky Ferencz ur ő Nagyraéltósága elnöklete alatt folyó évi ápri­lis hó 16-án tartá rendes közgyűlését. Az előterjesztett igazga­tósági jelentésből a következő figyelemreméltó adatokat idézzük: A tüzbiztosi tási üzletben a dij- és illeték-bevételek 4.083,248 forintot; a j é gb i z t o s i tás i üzletben 403,155 forintot, a bal­eset biztosítási üzletben 49,180 forintot és az életbizto­sítási üzletben 746.724 forintot tettek. Az összes díjbevé­tel vol t 5.292,407 forint. Valamennyi ágazatban kiadatott, mint viszontbiztosítási dij 1.578,825 forint; károkért fizettetett, a tüzbiztositási üzletben 1.927, 069 forint a jégbiztositási üzletben 406,619 forint, balesetbiztosítási üzletben 6,616 forint, az élet­biztosítási üzletben 213,005 forint, összesen 2.553, 309 forint. A társaság bevételei az intézeti házak jövedelméből, kamatokból, az értékpapírok nyereségéből és különféle jövedelmekből 272,182 forintot tettek. Az intézet tartalékainak összege 5.111.581 forintra emelkedett. A dijkötelezvény-tárcza 7.554,261 forintot tartalmaz. Az életbiztosítások tőkében és járadékokban 18.773,835 forintot képviselnek. A társaság fennállása óta kártérítésekért több mint 54 millió forintot fizetett készpénzben. A 65,003 forintot tevő nyereség nem lesz kiosztva, hanem 17.760 forint a kétes követe­lések 50,000 forintra emelésére, továbbá 18,312 forint a tőke tartalék 170,000 forint emelésére fordittatik és 28.930 forint uj számlára átvitetik. A társaság biztosítéki alapjai 6.860,519 forint 29 krt tesznek. A közgyűlés elé terjesztett jelentésből és zár­számadásokból megelégedéssel konstatáljuk, hogy ezen hazai inté­zet üzlete folyton örvendetesen fejlődik és terjed és hogy a szo­lid és takarékos üzletkezelés jövőben bizonyára még fényesebb eredményeket fog felmutatni. — Az új rendőri közegek oktatása. Az uj rendőrségi szolgá­lati szabályzat, értelmében, Dr. Glosz Kálmán tiszti orvos, a sze­rencsétlenségek és egyéb balesetek alkalmával követendő rögtöni segélynyújtás tárgyában, a rendőri közegek tanítását megkezdette. — Himlő ojtás. Az 1876-ik évi XIV t. ez. 93-ik §-a értel­mében körele/.o Himlő ojtást, Dr. Glósz Kálmán városunk tevé­keny fiatal tiszti orvosa, az egyes város részekben f. évi május hó 1-én kezdi meg. Miután tapasztaltat.tatott, hogy a szülők és gyámok a gyermekek beojtását különösen a kis- iparosoknál el­elmulasztják, az eddigi gyakorlattól eltéröleg aztán minden ajtan- dó gyermek illetve szülő vagy gyám „Behívó lap“ ot kap, mely — a negyedmesterek által széthordva — jelezni fogja az időt és helyet, mikor és hol fog az egyes városrészekben az ojtás esz­közöltetni. — Terményüzlet. (Sonnenschein V. terménykereskedő v. tu­dósitónktól.) Terményüzletünkben a hanyatló irányzat erő­sebb mérveket kezd ölteni. Utóbbi hetivásáraink óta 50 kr. ár­csökkenést registráihatunk. Jegyzett áraink: t. búza 8.40—9; rozs és kétszeres 7.50—8; árpa 5 — 5.80; kukoricza 4.60—4.90; zab 5.30 — 5.60 mmkint. — Rendőri hírek. Öngyilkosság. Steinbrecht Albert hevesi illetőségű 28 éves, volt pénzügyőr, folyó hó 20-án délelőtt 11. óra tájban bement a Dobó vendéglőbe. A sorházban a pin- czértől nyomban tintát, tollat és egy pohár sört kért, aztán levél­íráshoz fogott, Midőn nevezett a levélírást befejezte, a zsebéből hirtelen egy töltött revolvert rántott elő s azzal a mit sem sejtő pinezér és söröző közönség nagy rémületére, halántékon lőtte magát, A golyó az agyon keresztül hatolva, a koponyacsont másik oldalán állapodott meg s igy rögtönös halált okozott, úgy, hogy a szerencsétlen fiatalember, az asztal mellett ülőhelyzetben maradva lehelte ki lelkét. Hátrahagyott levelében érzékeny búcsút vesz a pénzügyőri szemlésztől, mint volt elöljárójától, és világosan megírja neki, hogy öngyilkos lesz, de hogy tulajdonké­pen miért lesz azzá: arról egy szóval sem emlékezik meg. — Mint a rendőri vizsgálatból kiderült, Steinbrecht már régibb idő óta foglalkozott az öngyilkosság eszméjével s az nap reggel már a Vadászkürt vendéglőben is öngyilkossági kísérletet tett, ebben azonban a vendéglős által még idejekorán megakadályoztatott. Hulláját a rendőrség felbonczoltatta. Felelős szerkesztő: SzaToÓ Ignácz, 525Z32 525252525252525252525252525252525252 158. 8/.. 1892. Árverési hirdetmény. Alulirt küldött végrehajtó az 1881. évi XiX. t, ez. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy az egri kir. járásbíróság ■9052./90. számú végzése által Berliner et Comp. bécsi ezég felperes javára Mélay Dá­niel alperes ellen 51 frt. 96 kr. tőke, en­nek a végzésben feltüntetett napjától számí­tandó 6°/0 kamatai és eddig összesen 49 frt. 30 kr. perköltség követelés erejéig el­rendelt biztosítási végrehajtás alka'mával 1 hiróilag lefoglalt és 335 forint, becsült 2 db. hintó, 2 db. szóda-viz hordó kocsi és 1 db. igás kocsi- (lefoglalva 1890. deczem- ber 17.) ból álló ingóságok nyilvános árve- rös utján eladatnak. Mely árverésnek a 2777./92. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Egerben alp-res házában Kendő eszközlé­sére 1892-ik év April hó 30-ik napjának dél előtt 9. órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel h'vatmk meg; hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. c. 107 §-a értelmébe.! a legtöbbet Ígérő­nek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c. 108 §-ban megállapított feltételek szerint, lesz kifizetendő. Kelt Eger 1892-ik évi Április hó 8. napján. Rajcsányi Ferencz. (68) 1* kir. bírósági végrehajtó. 25555525 551555 55 25552525252525552525252525

Next

/
Thumbnails
Contents