Eger - hetilap, 1892
1892-01-12 / 2. szám
vék dalkörünktől már máskor is hallottuk, sőt egyiket-másikat (mint péld. Liszt gyönyörű „Rajnai borda]“-át) más alkalommal talán jobban is, mint ezúttal. Az „egri kos zorus dalkör“ hazai dalegyesületeink közt manapság az elismerés és tekintély oly magas nívóján áll, hogy vele szemben a kritikának csak egyetlen-egy, de kérlelhetetlenül szigorú kötelessége van, s e kötelesség a — nyilt, egyenes őszinteség. E kötelességünkből kifolyólag, az egri koszorús dalkör vasát napi hangversenyére nézve a következő megjegyzéseink vágynak : 1. A dalkör az utóbbi időkben, számban és erőben tetemesen növekedett, de — szerintünk legalább úgy látszik, — nem előnyére. E számbéli s erő-növekvés folytán ugyanis az első tenor-szólam nemcsak tulerősnek, hanem helylyel-közzel kellemetlenül disszonánsnak is bizonyult, szemben a második basszus-szólammal, mely bár a „fortéikban nem birt arányos erővel : a piánók „ben marcato“-iban kellő lágysággal, s olvadé- konysággal vezette szólamát, s egy pár mély tónussal hatásosan imponált. 2. Az alárendelt szólamok, különösen a második tenor, nem bírták a kellő mérséklet uralmát mindenkor megtartani. 3. A Gaal Ferencz „Foliász“-a fi. sz.), melyet szerző az egri dalkör számára irt, — s melyet a dalkör szerző iránti revanche-tiszteletből tanult be, — nem érdemiette meg a ráfordított fáradságot. Nem mondjuk, hogy bizonyos mértékig nem „művészi kompoziczió,“ de nem hatásos, s ép ezért nem fizeti ki a tanulására fordított tetemes, drága időt, mely alatt két-három, sokkal szebb, hatásosabb, s az egri publikum szája ize szerint való négyes-dalt is be lehetett volna, még pedig több sükettel, tanulni. — 4. A mai dalestély programmja egyátalán ignorálta a „magyar népdalt,“ pedig hazai dalárdáinknak ez idő szerint nagy fontosságú jelszava: „a magyar zene, s a magyar népdal kultiválása.“ 5. Legszebb, s legsükeniltebb száma volt a dalestélynek Rieger gyönyörű kompozicziojú „Isten hozzád“ négyes-dala, melyet dalkörünk, kevés kivánni valót hagyó, szorgalmas betanulással, helyes felfogással, s jó kedvvel adott elő. Ép ezért, — no meg aztán magyaros szerkezetéért is, — általános hatást keltett, s tetszést aratott annyira, hogy a föllelkesült közönség zajos tapsokkal kívánta megismétlését, mi azonban — nem tudjuk mi okból — elmaradt. Pedig szívesebben meghallgattuk volna még egyszer, bizton elengedve érte a záradékul utána következő, bár igen szép, de már gyakran hallott, Lisztféle „Rajnai bordalt,“ melynek sü- kerét ezúttal a „rokkant zongora-kíséret,“ erősen devalválta. 6. Végül a nehezebb darabok („Fohász“, „Isten hozzád“) előadásából ítélve, az egri koszorús dalkör szorgalmas tanulását, s öntudatos előbaladását jó lelkiismerettel konstatálhatjuk, mindebből azon örvendetes biztatást menthetve a jövőre, hogy dalkörünk, megfeszített szorgalom s tanulás mellett, a legközelebbi budapesti országos dalversenyen meg fogja állhatni helyét annyira, hogy eddig kivívott jó hírnevének becsülettel megfelelhessen. A dalárda énekét programm szerint táncz követte. Egész pad- és széksorok — mintha soha nem léteztek volna — tűntek el nyomban a föld színéről, s mire azt vettük észre, hogy az egész helyiség tánczteremmé van átalakítva, az első csárdást már javában rakták fiataljaink a Balogh Gábor vonója alá. Csárdás után tour, tour után csárdás, fokozat nélküli animóval járta szituéra előtt és szünóra után egészen éjfél utáni 3 óráig. Ekkor volt vége, de csak azért hogy annál több jusson belőle egy hét múlva a „jurista bál“-ra. Volt egy négyes is, mely alatt alkalmunk nyilt a kedves hölgycolonnet is összeírni. Ott voltak, a tánczolók sorában: özv. Csernyus Gézáné, Ernyei Etelka, Fi- czere Ilonka és Margit (Ostorosról), Imre Leonka, Köllner Ilonka, Dr. Kozma Endréné, Légmann Imréné, Lovassy Zsuzsika, Mannsbart-nő- vérek, Marssó nővérek, Nánássy Mariska, Petrik Jánosné (Ostorosról) Staud-nővérek, stb. A gardedámok között: Dr. Fekete Ferencz- né, Ficzere Gusztávné, Horváth Józsefné, Imre Miklósné, özv. Köllner Lőrinczné, özv. Lovassy Józsefné, Mannsbartné, özv. Marssó Ignáczné, özv. Nánássy Gyuláné, Petravich Bertalanné, Staud Jánosné, stb. Különfélék. *** Az angolkisasszonyok egri érseki leánynevelö-intézetében f. é. január-hó 6-án, az intézet köz-tisztelet- és szeretetben álló tudós fönöknője: Toldy Izabella urhölgy ő nagysága névünnepe alkalmából, tiszteletére, a benső növendékek által — a növendékeknek az angolkisasszonyok závda-kertjébeni kedves, idylli szórakozását s magas műveltségű finom társalgását föltüntető szép „E 1 őjáték“-kal, — „Amanda vagy Juczi?“ czimű irodalmi magaslaton álló, virágos szép nyelvezettel s választékos irálylyal szerkesztett remek kis 1 felvonásos vígjáték adatott elő, melynek tárgyát: a vallás-erkölcsös s magasabb műveltségű nevelés mellett, az igaz honleányi s jó „házi-asszony“-i teendőknek teljes megférhetése, sőt azon sarkalatos igazságnak fényes bebiaz elsőnél. Ekkor Mozart, mosolyogva, még egy kótapapirt huzva ki a zsebéből, e szavakkal nyújtotta azt. is át, az énekesnőnek: „Sőt, ha ez a második ária sem tetszenék, íme, csináltam egy harmadikat is.“ — S e harmadik ária messze fölülmúlta ragyogó szépségekben a két elsőt, úgy annyira, hogy a jelenlevő zenészek elcsudálkozva jelentették ki, hogy mindahárom szerzemény valóban páratlan mestermű. Még egy rendkívüli tehetségéről kell Mozartnak megemlékeznünk. Ez páratlan emlékező'tehetsége. Ismeretes dolog, hogy Rómában a nagyhéten, és pedig Nagy-Szerdán és Nagy- Pénteken a szt.-Péter templom sixtusi kápolnájában elő szokták adni Allegri nagyhírű „Miserere“ szerzeményét, melyet a pápai zenészeknek lemásolni egyházi átok súlya alatt tilos. Mozart, Rómában járván, Nagy-Szerdán meghallgatta a remek zeneszerzeményt, haza sietett, s emlékezetből leirta azt. Nagy-Pénteken újra meghallgatta, s kéziratában az aprólékos hibákat kiigazítva, egyik legközelebbi hangversenyén a nagyszerű zeneművet egész teljes tökéletességében előadatta a zenevilág méltó csodálkozására. Mozartnak köszönhetjük tehát, hogy Allegri hires „Miserere“-jé- ben, a nagyheti ájtatosságok alkalmával, ma már mi is gyönyörködhetünk. S ezt a rendkívüli tehetséget saját hazája nem tudta megbecsülni. Midőn hangversenyutjából páratlan diadalok után visszatért, hogy megélhessen, kénytelen volt a salzburgi érseki kathedrális templomnál a karnagyi állást elfoglalni, ahol nemcsak silányul volt díjazva, de valóban szolgai bánásmódban részesült. Az eféle czimeket,: „hitvány ficzkó, gaz ficzkó, stb.“ csaknem naponkint kelle tűrnie; mig egy alkalommal e kifakadásra: „Pusztuljon kend, h<* nem akar becsületesen szolgálni“ — elkeseredve, lemondott állásáról, s Becsbe ment lakni, hol órák adásából, s zeneszerzeményeinek silány díjazásából tengődött, feleségével együtt, nyomorúságosán. Igaz, hogy mikor 1790-ben Berlinben járt, s ott II. Frigyes Vilmos király előtt, ki maga is nagy zenekedvelő volt, játszott, s az udvari zenekart igazgatta, annyira megnyerte a király kegyeit, hogy ez igy szólt hozzá: „Maradjon nálam, Mozart. Kap évenkint 3000 tallér fizetést!“ — Mozart egy darabig gondolkozott. Eszébe jutott, mennyire kedveli őt az osztrák császár is, — s mennyire ragaszkodik ő is az ő kedvelt Becs városához, — mire igy kiáltott fel: „Hát elhagyjam-e az én jó császáromat ?“ Frigyes Vilmost ez alattvalói ragaszkodás igen meghatotta. „Jól van, Mozart. Menjen haza. Gondolja meg a dolgot. De ha megváltoznék a szándéka, én egy évig és egy napig szavamnak állok.“ Mozart — Becsben, maradt Mikor ugyauis József császárnak a porosz király ajánlata tudomására jutott, magához hivatta Mozártot: „Kedves Mozart, — monda, — tudod mennyire utálom az olasz muzsikát, s még is itt akarsz hagyni?“ — „Felséges uram válaszolt Mozart, — felséged kegyeibe ajánlom magamat, Maradok !“ — Miért nem használtad fel a kedvező alkalmat saját javadra? — veté Mozart szemére egyik barátja, midőn a császártól visz- szatért. — Az ördög gondol ilyenkor magára! — feleié Mozart. A császár aztán kinevezte Mozartot „udvari muzsikusnak“ semmi dologgal, s 800 váltó forint fizetéssel, mely összeg alig volt elég házbérre. De miután semmiféle szolgálatot néni követeltek tőle, ez összeget is mindig szégyenkezve vette föl a jó Mozart, rendszerint ezt Írva a nyugtára: „Nagyon sok azért a szolgálatért, a mit teszek. De nagyon kevés azért, amit tenni tudnék és szeretnék.“ Midőn Mozart utoljára járt Berlinben, éppen este érkezett oda. Első kérdése is az volt a fogadó főpinczéréhez: van-e ma este valahol zene ?
