Eger - hetilap, 1891
1891-03-10 / 10. szám
10-ik szám. 30 -ik év-folyam 1891. márczius 10-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ EgyeB szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széclienyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A kiegyezés szelleme. A consularis bíráskodás felett, a múlt hetekben lefolyt vita, hatalmas közjogi vitává fejlődött. A régi latin közmondás bizonyult be itt is: contempta parva scintilla excitat saepe magnum incendium. Magasan csapkodtak a lángok, mert nemcsak az ok — a szikra — volt meg a javaslatban, de a gyúlékony anyagok is össze voltak halmozva. S nemcsak voltak, de vannak a jelenben is, úgy, hogy mindannyiszor elő fognak törni e lángok a parlamentben, valahányszor csak egy kis alkalom kínálkozik. Mert tűrhetetlenné kezd válni az a politikai irány, melyben Magyarországot a kormány férfiad vezetik. Csak ily körülmények között ölthetett a kevesek által ismert, kevesek érdeklődését magára vonó consularis bíráskodás feletti vita a tárgyhoz nem illő oly nagy arányokat, s szolgáltathatott okot és alkalmat a kiegyezés szellemének magyarázatára s oly kifejtésére, mely két politikai irány alapját veté meg. Mert a gr. Apponyi és Szilágyi között felmerült szellemi párbaj nem két hatalmas parlamenti erő mérkőzése volt csupán; két, egymástól élesen különböző politika inaugurálása, két egymástól lényegesen különböző politikai programra kifejtése volt az, mely két politika, a 67-es kiegyezés két külön hajtásaként jelentkezik. Mindkét szónok a kiegyezésből indult ki, mindkettő abból vette érveit, csakhogy, inig az egyik, a mérsékelt ellenzék jeles vezére, annak valódi szellemét fogta fel s ennek megfelelő nemzeti politikát kívánt, addig Szilágyi Dezső, a szavakkal játszva, sophisticus okoskodásaival elmagyarázta annak értelmét, úgy, hogy a mai állapotot s javaslatát, igazolhassa; mig az egyik 24 év szomorú tapasztalatain okulva, tovább egy lépést sem hajlandó tenni az Ausztriával való alkudozás terén, s minden újabb közös ügyet perhorrescál, addig a másik alkuba bocsájtkozik még az igazságügyi felségjog tekintetében is, s e téren is közös ügyet teremt; mig az egyik azt is sokalja, a mi már közössé tétetett, s közös ügyekül csupán az 1867: XII. t. ez. meghatározott s szorosan közöseknek kimondott ügyeket akarván tekinteni, lassanként elmetszendőknek tartja azokat a szálakat, melyekkel a 67-es kiegyezés létrejötte óta Ausztriához vagyunk kötve; addig a másik, a mai állapotot változatlant!] fentartandónak véli s Appo- nyit a nemzeti függetlenségnek kedvezőbb politikájáért szélbalias- kodással s azzal vádolja, hogy elhagyta a 67-es alapot. Nem foglalkozom itt azzal, vájjon vád-e ez gr. Apponyira nézve vagy dicséret. Lássuk inkább azt, hogy van-e ezen kijelentésnek elfogadható alapja? En azt hiszem, hogy minden valódi magyar szivében ott él és elhomályosithatatlan fényben ragyog a független és önálló Magyarország eszményképe; úgy tudom, hogy ott élt ez eszménykép a 67-es kiegyezés akkori hivei és megalkotója: Deák Ferencz lelkében is. Erről tanúságot tesz Deák Ferencz egész élete és munkássága, de különösen az 1861-iki két nevezetes felirata. Ez eszménykép iránti rajongó szeretet és lelkesedés adta a kiegyezés híveinek s megalkotójának azt a fáradhatatlan buzgalmat és erőt, melylyel küzdöttek az eszmény megközelítéséért, .és azért, hogy az absolut hatalom karmai közül megmenthessék azt, a mit lehet, megmenthessék legalább a törvényes alapot, a melyen az utódok mind jobban és jobban megközelíthessék s majdan elérjék az eszményt, melyet nekik elérni az adott viszonyok között lehetetlen volt. Kérdem most már, nem volna-e kedve Szilágyi Dezsőnek szélső- baloldali tendentiákkal vádolni a kiegyezés létrehozóit, sőt magát Deák Fereuczet is? Hiszen épen oly joggal foghatná e tendentiá- kat reájok is, mint gr. Apponyira, mert gr. Apponyi sem tesz egyebet, mint Deák és társai tettek: igyekszik megmenteni azt, a mi az ország függetlenségéből és önállóságából megmenthető; igyekszik az ország önállóságát nemcsak jogi biztosítékokkal körül- sánczolni, hanem erélyes politika segélyével meg is valósítani. A helyzet nagyon hasonló; csakhogy akkor az osztrák reactio emberei vádolták ugyanazzal Deákot és társait, a mivel ma vádolja Szilágyi Dezső gr. Apponyit és társait. Ha elfogadnék azt, hogy Szilágyinak teljesen igaza volt, mikor állitá, hogy gr. Apponyi legutóbbi három nagy beszédjével elhagyta a 67 es alapot, ha elfogadnék azt, hogy Szilágyi méltán vádolja gr. Apponyit szélső-baloldali tendentiákkal a 67-es alapon: nagyon szomorú következtetésre kellene jutnunk; arra t. i. hogy az egész 67-es kiegyezés alapjában elhibázott mü, mert ez alapon Magyarország nemzeti törekvései meg nem valósíthatók; hogy úgy 1867-ben, mint azóta, a nemzet vakon rohant abba az örvénybe, mely önálló állami létét végkép elnyeli; s hogy egy kínos alternativa előtt állunk, mely szerint vagy teljes megadással kell néznünk, miként fosztanak meg önállóságunk attribútumaitól lassanként az osztrák centralisták; vagy — miután a 67-es kiegyezés békés utón ez idő szerint alig volna megváltoztatható — a nemzetnek a legvégső eszközhöz kellene nyúlni ismét függetlensége megmentéséért. Ha igaza volna Szilágyi Dezsőnek e kijelentésében, akkor megingott nemcsak a mérsékelt ellenzék, hanem maga Szilágyi Dezső és a kormánypárt alatt is a talaj, összetörte akkor Szilágyi a saját álláspontját is, be kell akkor vallania, hogy egész eddigi politikai pályája egy óriási tévedés: mert akkor a 67-es kiegyezés nem ér semmit, akkor egyedül a függetlenségi és negyvennyolezas pártnak van igaza, helyes alapja és létjogosultsága. Ámde, szerencsére, bármily eins legyen is Szilágyi, arra még sincs elég ereje, hogy a 67-es kiegyezés nagy müvét igy összetörje; ahhoz nincs elég ereje, hogy e nagy alkotást s annak minden értékét egy szavával megsemmisítse; nincs pedig azért, mert fejtegetéseiben, s világgá bocsájtott phrázisaiban nincs egy szemernyi igazság sem. Az 1867 : XII. t. ez. megállapította, hogy Magyarország és ő Felsége többi országai között a pragmatica sanctióban kimondott közös és kölcsönös védelem foganatosítása czéljáböl közöseknek ismertetnek el a kitlügy, hadügy, és a kettőre vonatkozó pénzügy (de itt is csak a költségvetés szükségleti részének megállapítása.) Ezen kívül Magyarország az államadóságokból is elvállalt méltányosságból egy részt, tehát e részben az államadósság is közösnek mondható. Ezek a közös ügyek, és semmi több. Ugyanezen törvény kimondotta azt is, hogy vannak bizonyos ügyek, minők a vám és kereskedelmi ügyek, a bankügy stb. melyek az osztrák örökös tartományokkal közösen czélszeriibben intézhetők. Tehát Magyarország szerződött ez ügyekre nézve az osztrák örökös tartományokkal. Ezek nem közös, hanem csak közös érdekű ügyek, melyekre nézve Magyarország önálló rendelkezés-joga fenntartatott, s e jogát az ország, a szerződés lejártával — 10 évenként — újabb szerződés meg nem kötése által gyakorlatba is veheti.
