Eger - hetilap, 1891

1891-02-10 / 6. szám

43

tessek valamelyike egy-egy mazurban nagy nyájasan végiglejtett a törzskaszinóbeli nagyterem parkettján egy-egy jobbágyfluból lett, fiatal „prókátorral“, vagy „audiát“-tál.

Mi, a jan. 31-iki hevesmegyei bálban nagy érdeklődéssel, s pontossággal tekintettünk körül, de ott, (a fiatal Beckers grófon kiviil) az arisztokracziának még csak színét se láttuk, — hacsak a két (szabolcsi és hevesi) főispánnét, mint a rang-, s hatvani Deutsch Józsefnél, mint a p énz-ar isztokra- czia képviselőit közéjök nem számítjuk. De ott láttuk e bálban Hevesmegye s Eger város müveit közönségének csaknem kivétel nélkül mindazon gentry- és polgárcsaládjait, és tagjait, melyek Eger város minden elite-báljában ott láthatók, s melyek úgy szólván kizárólagos közönségét képezik minden előkelő tánczvigalmainknak; — azonkívül ott láttunk a szomszéd megyék előkelő, müveit közönségének köréből, egy kicsiny, de választékos és elegáns hálózó csoportot, mely a mellett, hogy kizárólag jól mulatni jött abba a hevesmegyei bálba, melyet a múltak emlékei után már eleve oly jóhirnév előzött meg, megjelenése által nemcsak megyénket tisztelte meg, de báljának fényét is kiválólag emelte. Nem vagyunk képesek tehát belátni: mi adta meg a jan. 31-iki hevesmegyei bálnak az arisztokratikus, — még ke- vésbbé: ,,a föispáni udvari“ bál jellegét, mert ha Hevesmegye s Eger bálozó elite közönsége, s a vidéki vendégek ezúttal csupán azért jelentek volna meg, hogy „föispáni udvari bált“ csináljanak, — akkor csak gratulálnunk lehetne dr. K á 11 a y Zoltán, Hevesmegye főispánjának.

Csak egy esetben lehetett volna a hevesmegyei bált „aris- tokratikus“ irányzattal vádolni, ha t. i. a bálnak az úgynevezett „gentry“ hez számítható családai s tagjai, a közönség tömegéből kiválva, exclusiv csoportba verődtek, s csak a maguk fajtájával tánczoltak volna. De ilyesmit a legszigorúbb megfigyelés daczára sem lehetett észlelni, sőt örömmel volt tapasztalható, hogy a „gentry“ legbüszkébb hölgyei is szives készséggel nyújtották karjukat egy-egy tourra a bál legszerényebb „audiat“-já- nak (ma úgy hijják, hogy „ügyvédbojtár“) is. Szóval az egész báli közönség egy kompakt egészet képezett, minden legkisebb árnya nélkül a separatistikus tendencziának. S hogy mindemellett nem volt némi feszesség nélkül, annak oka azon egyszerű tényben rejlik, hogy ily rendkívül népes bál, hol annyi idegen elem csoportosul egybe, korán sem viselheti magán a zártkörű, társulati tánczvigalmak, piknikek, batyubálok fesztelen, otthonias jellegét. Megvan ez a feszesség, elodázbatlanul, Budapest főváros valamennyi népesebb báljában.

De hát a „malcontentusok“ nem is tartózkodtak titkolni, „hol szőrit a báli czipő legjobban.“ Legnagyobb vádjuk, — amit leginkább sajognak, — az, hogy a megyei bálba még a megyebizottJózsef is növendékei valának. s mindhárman a hires Böhm József tanártól nyertek oktatást. A szünidők alatt Reményi minden évben az egri Lyceum nagy szalonjában rendezett hangversenyen mutatta be haladott játékát. A conservatorium bevégzése után pedig előbb Győrött, majd Budapesten a „Gyülde“ és a nemzeti színházban lépett fel oly sikerrel, hogy 1847-ben, gróf Széchenyi István ajánlatát is bírva, Parisba utazhatott s itt különösen a monarchia akkori nagykövete, gróf Apponyi estélyén a hallgatóságot játékával egét szén elragadta.

A következő év tavaszán már Londonban találjuk az alig

17 éves ifjú művészt, mint a „Her Majesty‘s Theater“ operaház j zenekarának szerződött első hegedűsét. Itthon azonban kiütvén a szabadságharcz, a lelkes magyar ifjú hazasietett, hogy előbb fegyverrel kezében, majd hegedűjével lelkesítve szolgálja a haza : szent ügyét. Kezdetben a Klapka, majd Görgey által Klapkától j úgyszólván elcsenve, a két tábornok törzskarának képezte Re- ; ményi kedvencz tagját. A világosi fegyverletétel után pedig ő is I száműzetésbe ment.

Hamburg volt ezután az első város, a hol nagy felkarolás mellett, és pedig a száműzött magyarok felsegélyezésére, hangversenyeket adott; s hol egy gazdag, előkelő polgár annyira megszerető a fiatal magyar művészt, hogy örökbe kívánta fogadni; de ő honfitársaival együtt Amerikába kelt át s még az Oczeánon is a hajó termét, hogy hallhassák a művészt, többször hangverseny- teremmé alakították át, ilvkép szép összegeket hegedülvén össze honfitársai részére.

De Amerika ez időtájt hosszasabban nem kötő. le őt, visz- szatért, tehát félév múlva a kontinensre, és pedig előbb Párisba,

ság virilis tagjai, tehát a „megye urai s házi gazdái“ közöl is számosán— mint ezt, állítólag, „pirulva voltak kénytelenek bevallani,“ — nem voltak meghiva. Tudtunkkal, a meghívók szétküldését, a főispán beavatkozása nélkül, az alispán elnöklete alatt, egy bizottság teljesítette, még pedig, mint erről alkalmunk volt meggyőződni, a legnagyobb lelkiismeretességgel. Bizvást elmondhatjuk, hogy nemcsak Hevesvármegye bizottsági tagjai, de megyénk értelmisége köréből sem maradt senki, de senki meghívó nélkül, aki arra társadalmi állásánál fogva méltán tarthatott igényt.

Ez a bizottság többet küldött szét ezer kétszáz meghívó nál. Hogy meghívó nélkül maradtak olyanok, akiknél „a zsebkendő még mai napig is luxus articulus“ — még ha „virili sták“ is,— azon egy okos ember sem fog megbotránkozni. — Megengedjük azonban, hogy többen lehettek, akik akár postai tévedésből, akár a meg hívó-bizottság könnyen érthető feledékenységéből meghívó nélkül maradtak, bár arra igényt tarthattak. De ezért a meghívó bizottság épen nem gáncsolható, mert ez a lapokban ismételve közhírré tette, hogy mindazok, kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, e végből a bálbizottságnak a vármegyeházban levő irodájához fordulni szíveskedjenek. Ez minden zártkörű bálnál igy történik a müveit társadalmi életben. Nincs és nem is lehet tehát oka senkinek „arczpirulással“ panaszkodni, aki odavaló volt, hogy a bálra nem kapott meghívót, mert akik ebbeli igényükkel az irodához fordultak, mindnyájan megkapták meghívójukat; s ha mindennek daczára mégis akadnak olyanok, akik nem rösteluek panaszkodni, hogy meghívó nélkül maradtak, s e czélból az irodához sem fordultak, igen könnyen ama gyanúnak teszik ki magokat, hogy a „San sm o u choir“-ok kategóriájába tartoznak.

Igen értenők, sót magunk is helyeselnék, ha az illetők azon aristokratikus jellegért rótták volna meg a hevesmegyei bált, mely a hölgyek egy jelentékeny részénél a legnagyobb túlzásba vitt fényűzésben nyilatkozott. Lát tunk ott, még egyszerű polgárnőn is oly toilettet, melynek ára három-négy egyszerűbben, de azért finom elegancziával kiállított báli öltözék ösz- szes árát is túlhaladta.

E túlzott luxustól eltekintve, — mi reám kissé leverő hatást gyakorolt, — én részemről a hevesmegyei bál fényes siike- rével teljesen meg vagyok elégedve. S nincs kétségem benne, hogy velem egy értelemben vannak, még pedig kivétel nélkül mindazok, akik előtt a díszes és elegáns bálok nem tartoznak az újdonságok közé, s akik a hevesmegyei bálban részt vettek. Mert — amint a közhangulatot ismerem, s a mi fő : — mindnyájan jól, pompásan mulattak. Erre vall azon legjobban bizonyító

majd a decz. 2-iki államcsíny után Németországba. így került 1853-ik évben Liszt Ferenczhez Szász-Weimarba, s a nagy mester oldala mellett tanulmányozván több mint egy évig, tőle egyenesen Londonba tért, a hol rövid idő alatt az angol királynő magánzenekarába jutott, a királynő „solo-hegedüsének“ czimét adományozván neki.

Ez állásban bőven nyílt alkalma arra is, hogy a britt szigetország nagy városait önálló hangversenyeivel fölkeresse; a kritika pedig mindegyre magasztalóbb volt játéka iránt. Arczké- pét. bemutatta egy angol zenelap; életnagyságú medaillonképe pedig a mükereskedések népszerű darabja lett.

Szabad idejét ez időtájt rendesen Jersey szigetén, Guernesey, ben tölté, hol Hugo Viktor, mint még akkor szintén száműzött nagy költő, barátságára méltatta őt, a geniális magyar művészt.

így múlt el a dicsőség gyors szárnyain körülbelől 5 év, midőn 1859. végén Reményi, édes anyja kérésére és báró Augusz Antal helytartótanácsi elnök, kiváló zenebarát, közbenjárására ő Felsége, királyunk, kegyelmet adott Reményinek, a ki aztán 1860. év január 28-án Londonból egyenesen Budapestre utazott.

Ráday Gedeon gróf, a nem/.eti színház akkori intendánsa, még Londonból, igen előnyös feltételek mellett, hat hangversenyre szerződtető őt, de mindjárt az első föllépte után, midőn is az enthuziált s a fővárosnak valóban szine-javát képező roppant nagy közönség szűnni nem akaró kivánatára a Rákóczy-indulót programmon kiviil eljátszotta, Prottmann csász. kir. rendőrfőnök a további föllépéstől megvonta az engedélyt, s Reményit Budapestre internálta. Két hónapba került, mig újra szabad lön föllépnie.

Budapesti hangversenyzése befejezte után hálás szive a művészt először is Egerbe, majd szülővárosába, Miskolezra vonzotta.

*