Eger - hetilap, 1891
1891-12-29 / 52. szám
52-ik szám. 30 -ik év-folyam 1891. deczember 29-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden nirdetéstíd 30, nyilttérber egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az egri jogászkor megalakulása. Régen érzett hiányt van hivatva pótolni az a mozgalom, mely városunk jogász közönsége kebelében a múlt héten megin- dűlt, s melynek czélja egy jogászkor megalakítása. Talán sehol sem tapasztalható annyi elkiilönzés, annyi visszavonás, s oly hidegség egymás iránt, mint a nagyszámú, s magas intellektuális fokon álló jogászság körében. Különösen láthatjuk e káros jelenséget az ügyvédi karban; mert mig a bíróság tagjai, vagy a közigazgatási tisztviselők között a folytonos együttműködés és érintkezés által bizonyos testületi szellem fejlődött ki, eddig az ügyvédi karban ez teljesen hiányzik, s legfeljebb az egymás iránti rokonszenv vagy ellenszenv csoportosittotta a kar egyes tagjait. Ehhez járul még az, hogy az ügyvédi és bírói kar, továbbá a közigazgatásnak mivelői oly elkülönzötten működnek, sőt társadalmilag is oly elkülönítve élnek, hogy összes érintkezésük csupán a legszükségesebbre: a hivatalos téren való érintkezésre teijed ki. Azt hiszem, nem kell bővebben fejtegetni ez állapot visz- szásságát; kikí beláthatja könnyen, hogy ebből úgy az egyes karok tagjaira, mint magára a jogkereső közönségre is csak baj és kellemetlenség háramlik. E bajok kutforrása pedig az, hogy nincs egy szervezet, mely egyesítené a jogászokat; nincs mód, melynek segélyével egymáshoz közelebb hozatnának, nincs kapocs, mely összetartaná okét, s nincs alkalom, hogy egymással a hivatalon kívül, társadalmi utón érintkezve, eszmét cserélve, egymásra jótékony hatást gyakorolhatnának. E bajokon van hivatva segíteni a jogász-kör, melynek czélja a társadalmi érintkezés megkönnyítése, a jogi szakba vágó kérdések megbeszélése, egy erőteljes jogászi közvélemény kifejlesztése, végül az ifjabb jogász-nemzedéknek a gyakorlati kérdések megvitatása által történő oktatása. E czélok megvalósítására jött össze f. hó 26-án a városháza nagy-termében az ügyvédi kar három jeles tagjának: Horváth József, Babócsay Sándor és Szokolay Lajosnak meghívása folytán egy népes előértekezlet, az ügyvédi és birói kar, s a közigazgatási tisztviselők sorából. Ez értekezletet Horváth József ügyvéd, mint ez alkalomra megválasztott elnök megnyitván, röviden előadta annak czélját, s felhívta a jelenvoltakat, hogy szóljanak a tárgyhoz, nyilatkozzanak: akarnak-e jogász-kört, alakítani? Maga az eszme általános tetszéssel fogadtatott. Csupán egy hang emelkedett ellene, amennyiben Petravich Antal ügyvéd megkísérelte annak bizonyítását, hogy a tervezett kör teljesen felesleges. Azonban az értekezlet dr. Alföldi Dávid ügyvéd meggyőző érvelése után kimondta a körnek szükségességét, egyúttal egy 5 tagú bizottságot küldvén ki a kör alapszabályainak kidolgozására s az összes előkészületek megtételére. Kimondta egyszersmind az értekezlet, hogy már most aláírási ivet nyit, azok részére, kik kötelezik magokat a kör tagjaiként belépni. Felhatalmazta végül az értekezlet Horváth József ügyvédet, hogy a legrövidebb idő alatt, mihelyt t. i. az alapszabályok elkészülnek, mindazokat, kik az ivet aláírták, alakuló közgyűlésre összehívhassa. Ezzel az értekezlet feloszlott, azon reményben, hogy actiója nem lesz eredménytelen, mert egy életrevaló eszmét mielőbb megvalósitand. . , Egy jelenvolt. A könyröl. Irta: Koncz Ákos. III. Keserűek azon könyek is, melyeket a gond, nélkülözés, méltatlanság, szeretethiány és hidegség sajtolnak ki szemeinkből. Gond a kedély éjszakája, — olvastam valahol s vájjon kinek nem jutott ki életében ebből a sötét éjből, mely lelkére alászállott? Ámde vészes éj után igen sokszor mosolyogva virrad fel a reggel. A nap kibontja fényét s oszlik a sötétség. így a lélek is. A gond éje után beköszönt a reggel és a kellemes érzések sugarai szétoszlatják a lélek gondjait. A méltatlanság taláu még jobban fáj a szívnek, mint egyéb szenvedés. Ez össze van kötve rendesen a szeretethiánynyal és a hidegséggel. Sokszor a legjobbat akarjuk s az emberek vagy nem akarnak bennünket megérteni, vagy félreértik legtisztább szándékainkat. És csodálatos, hogy ez a szeretethiány, hidegség épen az egyforma állású egyének szivében burjánoznak. A mindennapi tapasztalást megerősítik az Írás szavai: „Figulus figulmn odit“. — „A fazekas a fazekast gyűlöli.“ Ahol pedig szeretet, ősz- szetartó szeretet nincs, ott ravatalra kerül az őszinteség is. Az emberek mosolyognak egymásra, mig szivükben a gyűlölet tüze ég. Kémkedés, gyanakodás, képmutatás szállonganak e tűz körül, mely éget és égése sebet hagy az ember lelkén s e seb a bizalmatlanság. Már pedig azt mondja Edwald, hogy ez mérge a szeretetnek és mérge a szívnek. A hol a bizalmatlanság gyökeret ver ott nem látunk tisztán, nem hallunk ép füllel s nem érzünk egészséges szivvel. Az egy branche-ban működő emberek közt. tapasztalható hidegség és szeretethiánynak oka önző természetünkben rejlik. Ha hibáról van szó: inkább másra mutatunk, mint magunkra. Ha valami keveset tudunk, felfuvalkodunk, s mástól elvitatunk észt, képességet, tehetséget, ügyességet s szorgalmát feltűnési vágynak bélyegezzük. Mennyi törekvő fiatal embernek szegte már szárnyát azon magukat dsaggernauli bálványoknak képzelt nagyhangú emberek kicsinyes mosolya, kik előtt emberi énjének szükség nélkül való megaláztatásával vonakodott leborulni. Az ilyen emberekkel szemben nagy ára van a barátságnak. Vagy tömjénezni kell őket s legyezni hiúságukat s akkor szívesen látnak körükben, vagy megszólják minden tervedet s kíméletlen criticát gyakorolnak feletted hivatlanúl. Az emberek nagyon sokat törődnek egymással ahelyett, hogy a maguk ügyeit intéznék nagyobb körültekintéssel, mert igen szépen mondja Lichtenberg, hogy „boldog volna sok ember, ha oly keveset gondolna a mások dolgaival, mint önmagáéival.“ Természetes, hogy azok foglalkoznak legtöbbet a más személyével és dolgaival, kiknek kevés a tennivalójuk. Sivár szívre mutat az, midőn valaki a saját lelkében nem talál oly nyugvópontokra, melyeken elidőzhetnék. Nyájas beszédeikkel behatolnak a belsejét egész őszinteséggel feltárók titkaiba, s ezekkel visszaélnek s az ellen fordítják nemtelen fegyvereiket, akiktől titkát ellopták. Tisztességtelen utón jutott kincsekkel kufárkod- nak, üzérkednek mindaddig, mig az álarczot valami bátor egyén le nem rántja arczukról. Ily körülmények közt ne csodáljuk, ha napról-napra hervad az összetartó szellem virága; ne csodáljuk, ha nagyon sok ember félrevonulva a világtól Scipioval azt mondja: „Sohasem vagyok kevésbbé egyedül, mint mikor egyedül vagyok.“
