Eger - hetilap, 1891
1891-11-10 / 45. szám
gyűlését az egri takarékpénztár helyiségében. A közgyűlést ifj. Gröber Ferencz e. alelnök nyitotta meg évi jelentésével, megemlékezvén az egyleti életnek az elmúlt korcsolyázó idényben volt szép fejlődéséről, mely után a tárgysorozat következett, melynek pontjaiból a lényegesebbek: hogy az egyesület védnökéül az eddigi védnök Sa magsa János érs. jószágigazgató újból megválasz- tatott, és felkérése a védnökség elfogadására két. tagú küldöttségre bízatott; egy 3 tagból álló pénztárvizsgáló ; egy 4 tagból álló szavazatszedő b zottság küldetett ki; továbbá a belépti dijak megállapítasa ünnepélyek alkalmával s végül az indítványok. — Carambol-versenyt rendezett a budapesti országos kaszinó néhány billard-kedvelő tagja a múlt napokban, a nevezett kaszinó helyiségeiben. A verseny f. nov. hó 2-án vette kezdetét, s nov. hó 5-én fejeztetett be. Megyénk s városunk müveit társas köreit bizonyára érdekelni fogja ez érdekes verseny végeredménye, melynél az első dijat, a nagy- aranyér m e t, megyénk szülöttje, az egri müveit társas köröknek is kedvelt tagja, Horváth László recski nagybirtokos nyerte meg, ki néhány év óta családjával együit állandó lakója a fővárosnak. E mérkőzésnél nevezetesség-számba megy az, hogy a győztes a franczia petyegtető karambol-theoria felett győzedelmeskedett, s a magyar karamboljátéknak vetette meg alapját. Kiváujuk. hogy ezen uj, férfias és bravourös iskolának számos követői legyenek, akik. mint a magyar huszárok, Horváth László t. barátunk példájára, dicsőséggel vívják ki az „egri“ nevet. — Márton ludja. A polgári lövész-társulat egyesületi évét a f. hó 8-áu elköltött szokásos liba-vacsorával ünnepélyesen fejezte be. A liba-lövés kellemes szórakozásának visszhangja volt ez, a mely nemcsak azért érdemel említést, mivel ezen barátságos összejövetellel városunk nemesen szórakozó polgárai mulatságaik idényét zárták be, hanem legkivált azért is méltó a figyelemre, mivel azon szilárd összetartozás és a legnemesebb érzelmeken alapuló szoros barátság, a mely ezen vacsora lényegét, tartalmát képezte, a derék társulat jövője tekintetében nyújt kellő biztosítékot. Ott láttuk Póka István, főkáptalani jószágigazgatót, a lövésztársulat érdekeinek muukálásában, a jelenlegi szép helyiség felépítésében örökös emlékű érdemeket szerzett főlövészmestert; Komáromy József lövészmestert, a ki már szintén sokat fáradt s évek hosszú során buzgólkodott a társulat körül. A körülbelül 50 jelenvoltból álló vidám társaság fesztelenül töltötte együtt Balogh Gábor gyújtó magyar nótái mellett az esteli órákat. Természetesen pohárkösztőkben sem volt hiány. Boday Aurél a főlö- vészmester, majd a lövészmester és Eged y Antal választra. tag egészségére emelte poharát, Póka István a választmány tagjait dicsérte pohárköszöntőjében, Jankovich Adolf a társulat összes tagjait éltette, Szőke Sándor a társulat jövőjére ürité poharát, Farczády László Eger város polgáraira kívánt tartós boldogságot, stb. A kedélyes estély rendezéséért méltó elismerés illeti Egedy lit, hogy ne dohányozzam, bizonyára engedek kívánságának. De az a követelő hang, melylyel velem szemben föllépett, azt hittem, minden udvariasságtól fölment irányában. — Hát csakugyan nem hagyja abba a dohányzást? — kiáltott rám mérgesen. — Eszem ágában sincs. Nagyon jól esik a füstje; kivált igy vörös-hagyma-, meg retekillattal keverve. — Hagyja abba, ha mondom, mert megbánja. — Nem hagyom. — Mindjárt kidobom a szivarját! — Szeretném látni! A következő pillanatban, mint a furia, ugrott fel a tisztelt asszonyság ülőhelyéről, s mielőtt időm lett volna megakadályozni, kikapta a számból értékes, tajt-szivar-szipkámat s villámgyorsan dobta ki az ablakon. Meglepetésemben kővé meredtem. A harag magamon kívül ragadott, s kezeim ökölbe szorultak. De a jövő perczben már lecsillapultam. —- Ember! — gondolám magamban, — csak nem fogsz durvaságra vetemedni egy bárdolatlan öreg asszonynyal szemben!? Szép csöndesen zsebre dugtam a kezeimet, s teljes nyugodtságomat visszanyerve, egy árva szót sem szóltam többé. A szivarszopókát azonban, melyet, mint kedves emléket, nagy becsben tartottam, végtelenül sajnáltam, s erősen töprengettem, hogyan állhatnék az öreg asszony e bárdolatlanságaért méltó boszut. E közben észrevettem, hogy utitársnőm, befejezve falatozáAutál, Farczády László és Kaiser János választmányi tagokat. Említésre méltó még azon szépen sikerült tűzijáték, melyet a társulat szorgalmas eljárója: Palcsó József, úgy esti 10 óra táj Lan bemutatatott. — Hymen. Korponay István, Hevesmegye egri járása nak alszolgabirája, f. nov. hó 7-én tartotta esküvőjét Földes Anna kisasszonynyal, Gyöngyös-Patán. — Tóth István és a „Neue Zeit.“ Az Olmüczben megjelenő „Neue Zeit“, mely 44 év óta áll tön, s egyike a legrégibb s legtekintélyesebb német vidéki napi lapoknak, egyik utóbbi számában igen élénken s kedvesen emlékszik meg Tóth István lovag polgártársunkról, az egri érs.-lyceumi nyomda tehnikai vezetőjéről, ki az 1851-ik évi november hó 4-én, tehát épen negyven év előtt, a fönt nevezett lapnak szedője volt, s e minőségében keze alatt állott, mint, „szedő-gyerek“ (tanuló), Szla- vik Gusztáv, az olmürzi nyomda akkori tulajdonosának fia, — ma: a nevezett nyomda tulajdonosa, s a„Neue Zeit“ lapnak szintén kiadó-tulajdonosa. Tóth István barátunk ez alkalomból, egyebek kíséretében, néhány üveg jóféle „egri bikavért“ is küldött, mint hajdani kollégájuk, a „Neue Zeit“ mostani szedőinek. A bikavértől pedig oly széles kedvük kerekedett a jó olmützieknek, hogy Tóth István polgártársunkhoz intézett köszönő levelükben nem mulaszthatták el egyszersmind mély sajnálkozásuknak is kifejezést adni a fölött, hogy az isteni gondviselés kiszólitotta ez árnyék világból egykori tisztelt kollégájuk bold, nejét, ki olmützi születésű volt, s igy nincs többé, aki a nemes Olmütz várost Egerben méltóképen képviselhesse. — Miután pedig Tóth István barátunk tisztelt neje folyvást friss jó egészségben él és — uralkodik: ez erős „druckfehler“-ből úgy látszik, hogy az egri bikavér egy kissé megártott a jó olmützi sógoroknak. — Az egri fökáptalan — foeminini generis. A „Budapesti Hirlap-“nak e napokban egy szürke levélboritékot küldöttek be a következő czimmel: „Hochwol geboren der Frau Egri Főkáptalan, Gutsbesitzerin in Erlau.“ A dologban az a legkülönösebb, hogy a levél Pozsonyból kelt, s „J. Tausky’s Söhne, Confection, Modewaren- und Wäsche-fabrik, Pressburg“ jeles magyar (?) czég gyárából került ki alkalmasint olyformán, hogy a czég német levelezője a megyei virilisták nyomtatott névsora nyomán irta meg a czimeket a legtöbb adót fizető hevesmegyei birtokosok — nejeinek. így került egy levél Egri fukáptalanné asszonysága nak is. — Az egri állami reáliskola a lefolyt hét elején immár végleg elhagyta kacsaparti ideiglenes szállását, s nov. 30-án a gym- násiumi laktanya helyiségeibe költözött át, melynek kitisztított, s a legszükségesebb javításokkal ellátott első emeleti helyiségeit foglalta el egyelőre. Az előadások az uj helyiségben a múlt hét. sát, s kosarába helyezve a „maradékokat“, — zsebéből egy igen csinos művű arany búr nő t-szelenczét vészén elő, s nagyokat szippant belőle. — Asszonyom, — szólék utitársnőmhöz egész nyugodtan, — kérem teljes udvariassággal, ne burnótozzék, mert én undorodom a tubáktól. — Nem tehetek róla, — volt a hetyke válasz. A tubákolás az egész világon semmiféle vasúton sincs megtiltva. — De én megtiltom, hogy tubákoljon; mert roszul leszek tőle. — Bánom is én. Azért is tubákolok. — De megbánja. Mert kidobom a tubákos pikszisét. . — Szeretném én azt látni! A jövő perczben Bosco ügyességével kaftam ki az öreg asszonyság kezéből az értékes burnót-szelenczét, s mielőtt tulaj- donosnéja bámulatából magához tért volna, kiröpitettem az ablakon. Most következett a hadd el hadd. Az öreg asszonyság egyszerre fúriává lett. Halottsápadt, majd lángvörös lett; körmeit mint oroszlánkarmokat irányozta felém, — de összeránczolt homlokom, s egy vakmerő tekintetem, mint -az állatszeliditőé a fenevadat, — egyszerre lefegyverezte ádáz dühét. Visszahúzódva lapult meg a kupé egyik szögletében, s csak magában dörmögött olyasféléket, hogy: „Megállj, drágán fogod ezt megfizetni!“ stb. (Vége köv.)
